Nő, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-06-08 / 23. szám
ORGONA liba- vagy gólyatollakból KÖRÖHEGEDÜ, vonó nélkül pengették a húrokat A KÓRÓHEGEDÜ fejlettebb formája, amikor a hegedű testét is kialakítják, és vonót készítenek hozzá A rajzokat A Magyarság Néprajza nyomán Szabó László készítette. Szóltunk mór arról, hogy a gyermek mindent játékká alakít, ami a keze ügyébe kerül. A játékok között különösen nagy helyet foglalnak el a hangot adó játékok, a „gyermek-hangszerek". Ezek egyik csoportját a sípok képezik. A sípnak a gyermekjátékok között betöltött előkelő helyére utal Petőfi Sándor is mikor gyermekkorára emlékezve ezt írja: „Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfasípot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályúhoz mék, lovam inni kíván Tovább is sorolhatnánk az irodalmi példákat, bár nem a szépirodalomban előforduló gyermekjátékok felidézése a célunk. Említsünk meg azonban még egy utalást a gyermekhangszerek készítésére. Idézzük Petőfi kortársát, nagy barátját, Arany Jánost, hogyan emlékezik vissza gyermekkorára: „Ha a gyermek fűzágból tilinkót akar húzni, azaz a fáról zöld kérgét sértetlenül és egy darabban le akarja venni, s az — nem lévén elég nedve, nem jő így dalol: Jój meg, jőj meg tilinkó! — talán több is van hozzá, de elfeledtem.” Azóta már, a gyűjtések során, kiderült a folytatása: Jöjj meg, jöjj meg tilinkó, Télbe, nyárba, vajba, Vajas tekenyóbe, Majd megfürösztelek A kis Kölesérbe, A nagy Kölesérbe. Am ha a fűzfa tavaszi nedvei fölszáradnak, hiába ígérik a gyerekek a fürdetést! A fűzfasíp készítésével meg kell várni az új tavaszt. S addig? Nincs síp? — Addig a gyerekek nem is gondolnak a fűzfasípra I Van elég növény, amelyiknek nem kell „könyörögni", hogy vesse le a kérgét! A búzaszár, hagymaszár, de még az üres tökszár is éppen úgy megfelel sípnak, dudának, mint a fűzfakéreg. Sípolnak, füttyentenek a gyerekek fűszállal, akáclevéllel. Puffogtatnak tenyérrel a kézre tett levélre csapva stb. A nádszál oldalát felhasítva a vékony hártyáján dudorásznak: Ez a nádsíp, vagy nádi muzsika. A lábon álló gyenge búza- vagy rozsszálból szintén sípot készítenek — ez a búzasíp. Több különböző hosszúságút is vesznek egyszerre a szájukba. Az ilyen összetett sípot orgonának nevezik. „Orgonát" liba, vagy gólya erősebb szárnytollából is szoktak készíteni. Ilyenkor az öt-hat különböző hosszúságú síp végét behasítjók, a sípokat egymáshoz erősítik és kész az „orgona". Szokták a sípjait cérnával, lószőrrel egybe is kötni, vagy egy keresztbe tett deszkalapra rákötözni, s úgy játszanak rajta, mint a szájharmonikán. A kukorica kórójából vagy cirokszárból készítették a „kóróhegedűt". A kukoricaszár bemélyedó oldalán két-két szálat felhasítottak, vessződarabokkal megfeszítették, s megnyálazva nyikorgatták. Primitív népektől is ismerünk ilyet bambusznádból. A kóróhegedű továbbfejlesztett formája, amikor a kóró kemény héjának hasítékából a hegedű testének vonalait is megadják, ugyanabból kulcsokat is faragnak neki. Ausztráliai, polinéziai népek szertartásain és hadi alkalmain jeladó szerszámnak használnak egy hangszert: hosszú zsinegre kötött falemez, mely a fejük föjött megforgatva zúgó hangot ad. Ugyanez a hangszer megtalálható minden nép gyermekeinek a kezében játékszerként. Mi Zoboralján fényképeztük, ahol hangutánzó szóval „zúgattyú" a neve. Más vidékeken búgattyúnak is nevezik. Zúgattyú néven — hangutánzásról lévén szó — egy másik gyermekjátékot is ismerünk. Gombból, kis lapos fadarabból, vagy legömbölyített végű pálcikából készül úgy, hogy a középen levő két nyílásán kettős cérnát húznak át. A cérna húzogatásával a gomb oda-vissza irányú forgásba jön, s zúgó hangot ad. Egykori szertartáseszközök emlékét őrzik a ma már csak esetleg szőlőkben használatos „kerepelók". Ezek is inkább csak a gyerekek kezében találhatók a madarak elhessegetésére. Kezdetben kultikus jelentőségük volt, ezt a funkcióját még a közelmúltban is megtalálhattuk nagyböjti időszakban a katolikus vidékeken. Gyakran szerepelt a népszokások zajkeltő kísérőeszközeként is. Napjainkban azonban zajkeltő gyermekjátékként ismerjük. Lényege egy nyélre erősített fogazott kerék, amely körül pattogó nyelvvel ellátott szerkezet forog. Gyorsan megforgatva a gólya kelepeléséhez hasonló hangot ad. Ennek a játéknak a másik változata, amikor a kelepelő hangot kis kalapács ütögetésével érik el a gyerekek. Bizonyára a felsoroltak mellett még sokféle hangot adó játékot ismernek, vagy ismertek olvasóink, amelyekről várjuk a beszámolókat! MARIE-CLAUDE MONCHAUX A SEHÁNY ÉVES KISLÁNY II. Tehát: Volt egyszer egy fiatal ember meg egy fiatal lány. Szerették egymást, és szerettek volna együtt élni; ezért aztán összeházasodtak, ök az én papám és marnám. Megismeritek őket? Szerették volna, ha gyerekük is lenne. Mamám egy szép napon ráeszmélt, hogy jól elrejtve ott hordoz engem a hasikójában. Ez tél végén történt. Ahhoz, hogy egy baba megszülessék, három évszaknyi idő kell. Engem őszre vártak. „Milyen messze van még az!“ — mondta magában a mamám. Közben azonban szépen lassan nőni kezdett a hasacskája és egyre nagyobb ... és nagyobb és nagyobb lett. (folytatjuk) 13
