Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-12-20 / 51-52. szám
ról. Mi okkor ebben szép és úri életet láttunk. Akkor még nem tudtuk, miért olyan halk szavú, másokkal szemben alázatos és tisztelettudó ember a nagybőgős. A biztató pillantását sem értettük meg, amit felesége meg a gyerekei felé küldött, mielőtt este elindult hazulról. A tiszta szoba közepén nagy asztal állt. A család három nőtagja mellette töltötte a nap nagy részét. Pancsu és Margó fekete, göndör haját csattal fogta össze, hogy ne gátolja őket a varrásban. Kicsi koruktól férjhez menésig édesanyjuk mellett hímeztek. Tornaija (Safárikovo) legmódosabb polgárai velük hímeztették lányaik kelengyéjét Pancsut még ma is magam elé képzelem, amint a pamutok között matat. Nem felejtettem el szép bársonyos hangját, a mélabús és temperamentumos cigánydalokat sem, amit oly sokszor hallottam a házban. Sok év kellett ahhoz, hogy felismerjem és megértsem, mi rejlett akkor az „időtöltésnek" gondolt kézimunkázás mögött. ház ma is ott áll a főutcán. Omladozó falai restelkedve szórják a vakolatot, a megfakult vén ablakszemek irigykedve nézik az új lakóházakból kiszűrődő fényt. Az udvaron a gyepet már rég nem tapossa emberi láb, a virágok helyét benőtte a gyom, a dudva. A házból elszállt a muzsikaszó és a tyúkleves illata .. . A nagybőgős Gyerekkoromban sokszor megálltam a kiskapuban. Az ajtót, ablakot nyáron sohasem zárták, s minket gyerekeket úgy vonzott a cigányzene, mint a vanázsfuvola. Egy kicsit irigykedtünk is a nagybőgős gyerekeire, mert onnan veszekedést, elégedetlenkedést sohasem hallottunk, ott mindig muzsikáltak. Gyerekésszel még nem fogtuk fel, mi rejlik a napi sok órás muzsikaszó mögött. Csak a zenészt láttuk, aki délig aludt, alkonyaiig gyakorolt, este meg magára öltötte az egyetlen fekete ruháját, a fehér inget, amit mindennap ropogósra mosott, vasalt a felesége, és elment hazulA nagybőgőst családi nevén talán senki nem ismerte. Alacsony, vézna ember volt, akinek sohasem volt rosszakarója. Noha élete nagy részét az éjszakai mulatókban, a lakodalmakban és keresztelőkön töltötte, nem szerette az italozást. Apja, nagyapja, talán a dédnagyapja is muzsikus volt. ‘Tőlük tanult meg hegedülni, ők oltották bele a zene szeretetét, azt, hogyan kell viselkedni és alkalmazkodni az emberekhez, hogy mi mindent kell tudni a zenésznek, hogy befogadják a „bandába”. A fiaiból is muzsikusokat nevelt. Adu — a cigányprímás Azt mondják róla, hogy hegedűvel jött a világra, meg hogy előbb tanulta a húrok pengetését, mint a járást. Egyszer én is megkérdeztem tőle, hogy mióta hegedül. Elgondolkozott, aztán szerényen azt mondta, hogy bizony erre nem emlékszik. Azt azonban tudja, hogy az apja korán „munkára" fogta, mert mióta az eszét tudja, le nem tette a hegedűt. Kezdetben azért, mert szigorú tanítója nem engedte, aztán meg már ki sem vehették volna a kezéből. Tizenkét éves korában már megkereste vele a kenyerét. Faládikón állva az apjával egy bandában másodhegedűsként muzsikálta végig az éjszakákat. Négy évvel később pedig cigányprímásnak választották, s ettől kezdve így él a köztudatban: Adu — a cigányprímás. Ezentúl apjával, és később öccsével együtt vándorolt egyik vendéglőből a másikba, de az igazi helyét még a „Central" kávéházban sem találta meg. A kiegyensúlyozottnak látszó, békés, érzékeny cigányfiút kevesen ismerhették meg igazán. Az emberek bizalmát bíró, korrekt fiú kevés embert avatott be az életébe. Nem rátartiságból, hanem zárkózott természete miatt tette, amelyhez még inkább hozzájárult a kávéházi élet jellegzetes légköre. Azok, akik csak muzsikálni látták, azt hitték, az az ő világa, oda született, és csak ott érzi jól magát De mi, akik közelebbről ismertük, tudtuk, hogy sokkal többre képes, és elvágyik, ki szeretne törni az éjszakai mulatók cigarettafüstös életéből. És ki is tört A felszabadulás után ő is beiratkozott a dolgozók esti gimnáziumába. Prímásból zenetanár „Pákozdy Lajos tanárnak köszönhetem, hogy az lettem, ami vagyok. Az ő biztatására és bátorítására kezdtem tanulni, és ő segített megbirkózni a gimnáziumi tananyaggal, ő vezetett be a hangjegyek birodalmába, önzetlen gondoskodásáért mindig hálával és nagy tisztelettel gondolok rá." Így emlékezik vissra első és legkedvesebb tanárára, aki sok fiatalt felkarolt a felszabadulás utáni években. Nappal tanulni, éjszaka muzsikálni nem volt könnyű. Az érettségi után beiratkozott a kassai (Kosice) konzervatóriumba. Levelező tanulóként zenetanári képesítést szerzett Ezerkilencszázötvenkilenctől a tornaijai zeneiskola tanára. Barossá Katalintól, a zeneiskola igazgatójától hallottam: „Abban az időben nagyon kevés gyereket vonzott a hegedű. Ruszó Adóm kolléga jó munkáját, azt, amit a zeneiskoláért és a gyerekekért tesz, abban látom leginkább, hogy az eltelt tizennyolc esztendő alatt egyre több a jelentkező erre a szakra. És ez csakis az ő érdeme." Tanári munkája mellett másfél évtizeden át nem tudott elszakadni a cigányzenétől. Régi, de időnként felújított zenekarával háromszor hetente éjjel két óráig muzsikált a „Centrálban". Akkor többen megkérdezték tőle: „Nem sok ez neked?” „Tanár «így, miért csinálod?” Ilyenkor elmosolyodott és azt mondta: „Mert nem élhetek muzsikaszó nélkül” . . . Három évvel ezelőtt azonban végleg letette a „Centrálban" a prímási hegedűt. Szívinfarktust kapott, és felgyógyulása után az orvosok tanácsára búcsút mondott az éjszakázásnak. A nap nagy részét a zeneiskolában tölti. „Ez az ő első otthona, mert haza csak aludni jár" mondják a kollégák. Egész nap tanít, huszonkét növendéke van, akik közül egyik sem szólítja másként csak „Adu bácsinak". És ő egész héten örül a szombatnak, amikor nincs tahítás és kötetlenül foglalkozhat a diákjaival. Ilyenkor gyakoroltatja be az iskolai hangversenyekre a zeneszámokat; a versenyfellépésekre és más ünnepi alkalmakra is szombatokon készülnek. A legnagyobb szeretettel talán mégis azokról a gyerekekről beszél, akik vonósegyüttesében játszanak. Valaki azt kérdezhetné: Adu most már csak a komoly zenének hódol? Távolról sem. Sok jó barátja, ismerőse van, és ha megkérik, fiuk-lányuk mennyegzőjén még előveszi a régi hegedűt, összehívja a zenekarát. De nemcsak ott, hanem minden olyan rendezvényen, ahol zenekari kíséretre van szükség, legyen az „Tavaszi szél vizet áraszt" vagy más akció, szívesen muzsikál. Azt mondják, sokat dolgozik. Ö azt vallja ez a hivatása, az élete. GÁL ETA 8
