Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-11-24 / 47. szám
CHARLES DICKENS, az angol irodalom nagy mesemondója talán mindenkinél plasztikusabban, szívbemarkolóbban ábrázolta a kiszolgáltatott, kizsákmányolt, testileglelkileg megtiport, megkínzott gyermek alakját. A céltudatosan minden derűtől, fénytől, széptől, természetes örömtől megfosztott gyermekkort, és a szolgalelkű, ám a hatalmunkban levő védtelenekkel zsarnokoskodó, saját elfojtott lázadásaikat szadisztikus módon kiélő felnőtteket. A dickensi gyermekvilág sarát-szennyét, a gyermekek ellen elkövetett torz tetteket és a szó szoros értelmében halálos bűnöket nemcsak a múlt krónikái őrzik, hanem ma is élő valóság. Twist Oliver és Copperfield David sorsa ezerszer megelevenedik a szigetország sajtójának hasábjain — de a „boldog végkifejlet" legkisebb reménye nélkül . .. Az angol nevelés első számú, hagyományos elve: csak semmi elkényeztetés! és: minél korábban felkészíteni a gyermeket az önállóságra, a kíméletlen életküzdelemre, mégpedig szigorral! Az angol iskolákban még ma is engedélyezett fenyítő eszköz a pálca. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a szülő —gyermek kapcsolatból hiányzik a szeretet, az érzelmek: az angol szülő a legnagyobb anyagi áldozatra is képes, hogy gyermeke „jó" nevelést kapjon „jó" iskolában. De ezt ma már az egzisztenciálisan egyre süllyedő középosztály is csak a legnagyobb áldozatok árán képes megtenni. A nyomor határán élő alsó néprétegek sokgyermekes családjaiban is érvényesül a „jó" nevelés követelménye, de a mindennapi súlyos gondok következtében a szigor brutalitássá fajul. A parlament különbizottsága több hónapon keresztül vizsgálta „a családon belül elkövetett erőszakcselekményeket". A vizsgálat eredménye valósággal sokkolta a családközpontú, gyermekszerető britek millióit. Amiről azt gondolták, hogy a múltté, kiderült, hogy valóság, jelen, amivel a társadalomnak szembe kell néznie. A bizottság megállapította, hogy Angliában és Walesben hetente átlag hat gyermek életét oltja ki a brutális bánásmód. Évente több mint 300 gyermek esik áldozatul saját szüleinek. És ebből az esetek nyolcvan százalékában kétévesnél kisebb gyermekek. Ennél tízszer több — évente valamivel meghaladja a 3000-et — azoknak a gyermekeknek a száma, akik veréstől származó nagyon súlyos sérülésekkel szorulnak kórházi kezelésre. Körülbelül 40 ezer gyermek megússza a „nevelést" könynyebb sérülésekkel, ezek közül azonban körülbelül 400 tartós, esetenként gyógyíthatatlan pszichés zavarral éli tovább szerencsétlen kis életét. Dr. Michael Hession, a gyermekpszichológiai intézet vezetője szerint minden tizedik angol családban durván verik a gyermekeket, s állítja, hogy a kegyetlen bánásmód, gyermekkínzások 99 százalékáról a hatóságok nem is szereznek tudomást. Igaz, hogy ez nem tekinthető általános jelenségnek, ha az arányt ahhoz viszonyítjuk, hogy a kiskorú, a 14 éven aluli gyermekek száma Angliában 13 millió. De szórványosnak vagy éppenséggel kirívóknak sem mondhatók ezek az esetek, és az angol közvélemény felháborodottan sürgeti a veszélyeztetett gyermekek védelmét. Az említett bizottság azt is megállapította, hogy a gyermekek törvénytelen dolgoztatása, s ennélfogva kizsákmányolása sem egyedülálló jelenség a fejlett Anglia egyes vidékein. — Ez tulajdonképpen egyenes folyománya az ipari forradalom korának, amelyben a ANGLIA SZOCIÁLIS TRAGÉDIÁJA: DICKENSI GYERMEKSORSOK Szinesbőrű bevándorlók gyermekei Londonban iskola helyett munkába járnak Jtníeretlen ció, szülői hivatásra Nyolc?on százalékuk két éven aluli *'
