Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-10-20 / 42. szám
lapzárta-lapzárta - lapzárta lapzárta lapzárta ÚJ SZOVJET ŰRUTAZÁS 1977 október 3-és 5-ike között zajlott le Prágában az ENSZ által az 1979-es évre meghirdetett Nemzetközi Gyermekév első előkészítő szemináriuma, melyet a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség a Csehszlovákiai Nőszövetséggel karöltve szervezett meg. Miért éppen az 1979-es évet választotta az ENSZ? Mert akkor lesz húsz éves az a deklarációja, amelyben a gyermekek jogaival foglalkozik; az élethez, a jó életkörülményekhez és a tanuláshoz való jogot biztosítja számukra. És valószínűleg azért is, mert a közel húsz év alatt a szocialista országokon kivül alig néhány állam vette figyelembe, valósította meg az ENSZ-deklarációba foglaltakat. Hogy miért éppen-a Nőszövetség reagált először —és nemcsak felhívás, hahem a szeminárium formájában is — az ENSZ határozatára? Mária Kabrhelová, a Csehszlovákiai Nőszövetség KB elnöke kérdésben fogalmazta meg válaszát: „Ki harcoljon gyermekeink jogaiért boldogabb jövőjéért ha nem mi, nők, anyák és leendő anyák?! Ki figyelmeztesse az emberiséget ha nem mi, hogy életünk, jövőnk legnagyobb kincse a gyermek?!" A szeminárium eredményes munkát végzett. Bízhatunk abban, hogy a gyermekek helyzetében fordulópont lesz az 1979-es év, s hogy egyszer majd minden gyermek békében, boldog barátságban élhet az egész világon. -n-Az új alaptörvény: a szocialista demokrácia győzelme A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának 7. rendkívüli ülésszakán jóváhagyták a Szovjetunió új sorban a negyedik alkotmányát. Mint ismeretes, a jóváhagyás államaktusát hosszú, hetekig tartó országos vita előzte meg, amelynek során a szovjet nép legszélesebb rété rétegei szóltak hozzá az új alkotmány tervezetéhez. Az alkotmánytervezet ilyen nagyszabású, valóban országos megvitatása olyan népi megmozdulás volt amelyre egyetlen állam történelmében sincs példa: egyetlen államban az igazgatásba, az ügyének irányításába nincs olyan beleszólása a tömegeknek, mint a szovjet államban. S nemcsak a képviselő testületek közvetítésével, hanem egyénenként vagy kollektívák nevében a szovjet állampolgár a sajtó hasábjain is — mint ahogy ez most is történt — szót emelhet véleményt nyilváníthat országos kérdésekben. Az elmúlt hét végén Szovjetuniószer - te nagygyűléseket és összejöveteleket tartottak, amelyeken a szovjet nép egyértelműen támogatásáról biztosította a Szovjetunió új alkotmányát az SZKP és a szovjet állam politikáját. Az új alkotmány jóváhagyása egyértelműen bizonyítja, hogy a szovjet nép, a szovjet állampolgár saját életének, országa sorsának és boldog jövőjének formálója. A szocialista országok vezetői táviratban üdvözölték az új szovjet alkotmány elfogadását. ELŐZETES következő számunk tartalmából: A holnap nemzedékéért Történelem egyszerű szavakkal Mandulaműtét tíz másodperc alatt Papíron minden rendben van Beszéljünk a szerelemről A mozgás poézise Csehszlovákia és az NDK dinamikus fejlődésen ment át az utóbbi időben. Intenzívebb lett együttműködésünk külpolitikai téren a szocialista országok összehangolt fellépésének köszönhetően, szorosabban kapcsolódik egymáshoz országaink gazdasági, a kölcsönös együttműködés új lehetőségei körvonalazódnak az élet más területein. Mindez arra az elhatározásra ösztönözte mindkét országot hogy megkösség az új csehszlovák- NDK barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést amelyet Husák és Honecker elvtárs írt alá október 3-án Berlinben. Jelenleg 1 80 kormányközi, minisztériumközi és másfajta egyezmény szabályozza a két ország közötti szakosítást és kooperációt a kutatásban, a termékfejlesztésben és a termelésben, e megállapodások adják a stabil gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztésének alapját. Az új szerződésben jóváhagyták az egyes kijelölt területeken a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság 1980 után kifejtendő gazdasági és tudományosműs?aki együttműködésének fő irányait. Ugyanígy jó eredményeket sikerült elérniük a hosszú távlatú együttműködésben az ideológia, a kultúra, az oktatásügy, a tudomány, az egészségügy, a sport és a turistaforgalom területén is, ezeket a kapcsolatokat fogják a szerződés értelmében tervszerűen kiszélesíteni és elmélyíteni. Mindkét ország továbbá a jövőben még nagyobb figyelmet fordít a munkakollektívák és az Tfjúság együttműködésének valamint a két ország határmenti kerületei, járásai és városai közvetlen kapcsolatának. A két ország új szerződése a továbbiakban érdemében A Husák elvtárs vezette csehszlovák párt- és kormányküldöttséget mindenütt szeretettel fogadták az NDK dolgozói. Kedves figyelmesség a berliniek ajándéka, a nagy mackó, amely a város cimerét jelképezi. foglalkozott a külpolitikai kérdések megoldásával és együttműködésük egyes pontjaival ezen a területen is. Különösen nagy figyelmet szenteltek az enyhülés problémáinak és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egységének megszilárdításának is. A Husák elvtárs vezette csehszlovák párt- és kormánykör döttség háromnapos NDK-beli látogatása igazolta a CSKP és az NSZEP s a két ország nézetazonosságát egységes véleményét. A tanácskozásokat a hagyományos barátság, elvtársiasság és kölcsönös megértés szelleme hatotta át. A 41. hét a nagyvilágban: Hétfő: — New Yorkban élénk diplomáciai tevékenység folyt az ENSZ közgyűlés 32. ülésszakán résztvevő küldöttségek között. Bohuslav Chöoupek hazánk külügyminisztere K. Andersen dán, Saadún Hamadín Sadún iraki, Habid Sattí tuniszi és Felek Gedle-Giorgis etióp külügyminiszterrel tárgyalt. A tárgyalások során az érintett országok és hazánk kapcsolatának minden területére kitértek. Kedd: — Az izraeliek által megszállt palesztin területek lakói örömmel fogadták a szovjet-amerikai rendezési javaslatot. Az Al- Fadzsr napilap hangsúlyozta, hogy a két nagyhatalom együttműködése magymértékben meggyorsíthatja a közelkeleti kérdés rendezését. 5zerda: — Indira Gandhit a volt indiai miniszterelnök-asszonyt akit hatalmi visszaélés vádjával letartóztattak, kellő bizonyíték hiányában másnap szabadon engedték. Az Indiai Kongresszusi Párt híveinek százait akik Delhiben a bíróság épülete előtt tüntettek, a rendőrség könnyfakasztó gázzal oszlatta szét. Csütörtök: — Az Egyesült Államokban tárgyaló Mose Dajan izraeli külügyminiszter kijelentette, hogy kormánya visszautasít minden meggyőződést: nem ismeri el a Palesztinái felszabadítási Szervezetet. Vance amerikai külügyminiszterrel való tárgyalásai során az amerikai szövetséges tudtára adta, hogy Genfben nem hajlandó tárgyalni a palesztinok képviselőivel. Ügy tűnik Izrael ezzel a politikával tovább halasztgatja a genfi béketárgyalások elkezdését. Péntek: — Makariosz érsek, ciprusi elnök halála után egyre inkább kiéleződik a helyzet az országiján — jelentette ki E. Papaioannu, a Ciprusi Dolgozók Haladás Pártjának főtitkára. Erősödtek az imperialista körök mesterkedései, hogy megváltoztassák Ciprus külpolitikáját. A kommunista politikus felhívta a figyelmet a külső veszélyre is, amely a NATO részéről fenyegeti az el nem kötelezett szigetországot. Szombat: — A johannesburgi jelentések szerint a délafrikai hatóságok szigorú intézkedéseket foganatosítottak azok a napilapok ellen, amelyek Steve Biko néger diák halálával kapcsolatban gyilkosságról írtak. Ennek ellenére a Rand Daily Mail megerősítette azokat a híreket hogy patológusok Biko testén ütéssel okozott véraláfutásokat és agysérülést állapítottak meg. Vasárnap: —Vietnamban megkezdődött a vietnami-szovjet barátsági hónap, amely része a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját megelőző ünnepségnek. A legnagyobb vietnami városokban a Szovjetuniót bemutató kiállításokat nyitottak meg.