Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-10-20 / 42. szám

A különbségeket legtöbbször el­mossa az emberi jellemből fakadó vélemény, az egyénenként változó életvitel. Az időtöltés negatív előjelű. Az unatkozó ember beszél az idő eltöltéséről, ő mondja, hogy lassan múlik, telik az idő. Csupán arra vi­gyáz, hogy ne tudatosítsa az idő jelenlétét. Tevékenysége leggyakrab­ban üres, tartalmatlan álcselekvés: kártya, kocsma, kávéház, aszfalt­koptatás. Nem állítom, hogy a műkedvelők között nincsenek időmilliomosok, de idejüket gazdag, egyéniséggyarapító, művészeti tevékenységgel, tanulás­sal, aktív szórakozással, pihenéssel töltik. A műkedvelés csak annyiban hordozza magában az időt, amennyit a műkedvelő rá tud fordítani. Tornaiján (Safárikovo) néhány év­vel ezelőtt reménykedni kezdtek az emberek. Átadták az új könyvtár épületét, ennek alagsorában pedig az ifjúsági klubot. A remények azon­ban nem váltak valósággá. A könyv­tár író-olvasó találkozó szervezésén kívül csupán könyvkölcsönzéssel foglalkozik. Pedig helyiségeiben tar­talmas klub-tevékenységre is volna lehetőség, főleg az ifjúsági klub egy­oldalú munkáját látva. Művelődési otthon, megfelelő támogatás hiányá­ra hivatkozva több tánccsoport, iro­dalmi színpad, színjátszócsoport szüntette be tevékenységét az évek folyamán. A környező falvakban sokkal nehezebb körülmények között dolgoznak országos hírű éneklőcso­portok, táncegyüttesek. A tornaijai kísérletek kudarcainak mintha csak ellentmondana egy csoport, amelynek példája talán vonzó lehet mások számára is. A CSEMADOK helyi szervezete mellett működő énekkar alig három éve alakult. Vezetőjüktől, Barassó Katalintól és néhány kórustagtól kérdeztem: Mi az összetartó erő egy heterogén csoportban, ahol tizenéve­sektől a nyugdíjasokig minden kor­osztály és szakma képviselői meg­találják a pihenés és szellemi gya­rapodás ritkán együtt járó perceit? Jóba Mihály mérnök, a helyi me­zőgazdasági szakközépiskola tanára, feleségével járt a hétfő esti próbák­ra. A kislányuk olyankor a szom­szédban várja, míg szülei hazaérkez­nek. — Az átlagember adottságaihoz hozzátartozik az énektudás. Nem hivatásos színvonalra gondolok, de a családi ünnepeken én is szívesen neki-nekieresztettem a hangomat. Amikor Barassó Katalin, a zene­iskola igazgatója a CSEMADOK szervezet ösztönzésére megszervezte az énekkart, örömmel jöttünk. Nem azért, hogy szerepeljünk, hogy fel­lépjünk ... — Nálunk elsősorban a pihenés, a felüdülés fogalmába tartozik az ének — szól közbe a feleség, aki fog­orvosi asszisztens. — A férjem gyakran elmarad egy-egy sportese­ményről, vagy mindannyiunk egy jó tévéműsorról. Ha ezeket részesíte­nénk előnyben, nem lennénk mű­kedvelők. A családok többsége így van itt, a problémák ismeretlenek ... A fogászatban sok emberrel találko­zom, akik egy-egy fellépés után megemlítik a szereplésünket. Ilyen­kor mindig megerősödik az elhatáro­zás, hogy folytatjuk. Szakmai és korösszetételben ha­sonlít a Szlovákia-szerte működő énekkarokhoz. Azt azonban igen kevés kórusról lehet elmondani, hogy egy családot három generáció is kép­visel. — Mi hárman járunk hétfő este énekelni. A nagymama, az anyuka és az unoka. Családi hagyománnyá vált a zenélés. Nem véletlenül, a szakmám is megkívánja, hogy értsek a zenéhez. Övónő vagyok. A kislányom is zenét tanul. A nagy­mama pedig már gyerekkorában énekelt a helyi kórusokban... A próbák pihenést jelentenek. A kö­zös éneklés több puszta időtöltésnél, ha kívülről fárasztónak is látszik, az ember fáradsága egyben meg­tisztulást jelent — mondja Csutor Zoltánná. — Hazafelé menet gyakran be­szélgetünk egy-egy próbáról. Mon­dogatjuk, hogy a fegyelmezetlenség­gel tönkretesszük a karvezetőnk idegeit. — Kezd új témába a nagy­mama, Csutor Jánosné. — Katika igazán nagy erőfeszítéseket tesz, hogy jól szerepeljünk, hogy halad­junk előre. Bizony vannak olyanok, akik nem veszik azt figyelembe, hogy, neki munka a karvezetés. Marika elgondolkodva hallgatja a nagymamát. Kilenc éve tanul zenét. Mi vonz egy „hivatásosnak“ mond­ható fiatal gimnazistát a többségük­ben kottát nem olvasó énekkari tagok közé? — Jobban megismerem az embe­reket, pontosabban: szeretném meg­ismerni. Ezzel együtt kikapcsolódom, pedig néha a tanulásra szánt időből lopok el egy-egy órát. Bizonyára hasznos lesz, hogy idejárok, mivel zenei pályára készülök. Nemcsak értelmiségiek, pedagógu­sok, mérnökök énekelnek a tornaijai kórusban. Nem igaz a mendemonda, amit a városban terjesztenek, hogy ez csak a tanítók énekkara, „elit tár­saság“ jár ide. Szakmunkások, házi­asszonyok is tagjai az együttesnek. Balajti Lászlóné a szolgáltató ház fodrásznője: — Mi is a férjemmel járunk az i énekkarba. Sőt a sógoromék is. A gyerekeket egy-egy hétfő este a nagymamánál helyezzük el. Soha nem szól érte. Így szoktuk meg. Családi programmá lett a karének­lés. Sőt, már a legkisebb fiam is gügyögi a dalokat, ha otthon gyako­rolunk ... Az elismerés sem mellé­kes. Rengeteg nő fordul meg a fod­rászüzletben, s a szerepléseink után nemegyszer megdicsérnek bennün­ket. A vallomásokat végighallgatva Ba­rassó Katalin karvezető már szólni sem akar. Szerény, munkáját szerető pedagógusnak ismeri a széles kör­nyék. Mint általában a hozzá hason­lóknak, magánéletét is a zene, a zene oktatása tölti ki. Több száz gömöri gyerek tőle tanulta meg a kodályi üzenetet a zenélés tiszta öröméről. W — A CSEMADOK vezetőségében évek óta folyt a tervezgetés. Az azóta tragikusan elhunyt Szőke István ösz­tönzésére született meg a végleges szándék: vegyeskart alakítani. Az igazsághoz tartozik, hogy egy fiatal kórusnak át kell esni az indulás gyerekbetegségein. A lemorzsolódás megszüntetése, a fegyelem megtartá­sa nagy energiát követel. Én a szó meggyőző erejét tartom a legjobb eszköznek, sajnos a fegyelem emberi magatartás kérdése is... Nem ve­szem észre, hogy a karvezetés több­letmunkát adna. Sokszor mondtam már, hogy abbahagyom, de tudom, ha megtenném, újra alakítanánk a kórust. Emberek, akiknek kevés a szabad idejük. Éppen ezért nem töltik fölös­legesnek és kényszerűnek érzett dol­gokkal. Kedvtelésüknek, műkedvelő művészeti tevékenységnek lopnak el a családra, a pihenésre szánt időből. A hétfő esti órák a tornaijai ve­gyeskar negyven tagjának a dal, a zene varázsában születnek és múl­nak el. DUSZA ISTVÁN em kell cím, nem kell házszám. Könnyű ráta­lálni a komáromi (Ko­­márno) hajógyár lakótelepi böl­csődéjére. Kertjében játékos szim­bólum, egy hatalmas kőcica áll őrt, nyújtózás közben hátát dom­borítva, akár a valóságban — vagy mint a mesében. Nyakán csokorra kötött masni. A mese­világot azonban nemcsak őkelme idézi. Van itt terpeszkedő, piros kalapos, óriás gomba, „lakható mézeskalácsház“ és kerekeken guruló, „üzemképes“ gőzmozdony is, öt-hat kisgyerek beleül és cérnavékony hangocskáján ének­li, hogy: — Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára ... Amikor Ogyesszában, a Bura­­tino bölcsőde-óvoda kombinátban jártam megcsodáltam a gyerekek sok sajátos játékát, amit a szülők maguk készítettek. Most hasonló kép fogadott a hajógyári bölcső­dében is. A felnőtt foglalkozások­nak sokféle játékos változata fe­szített a szobákban azzal, hogy: — Na, mit szólsz hozzám, engem is egy apuka ... egy anyuka ké­szített?! Én nem szóltam semmit, csak néztem a sok szépet s egy kicsit irigyeltem is a hajógyári bölcsődéseket... Ebben a környezetben dolgozik az idei sajtónap óta lapunk nevét viselő szocialista brigád. Tulajdonképpen névadóra jöt­- V ' tünk. Az ilyen nagy megbecsülést nem lehet „csak úgy“ tudomásul venni. Találkozni kell azon mele­gében a dolgozókkal, akik lapunk nevét választották. Elmondani nekik, hogy örömmel és büszke­séggel töltött el a hír; hiszen nem akármelyik szerkesztőség dicsekedhet azzal, hogy lapját már a bölcsődések is olvassák. Hacsak közvetve is. Mert a Nö brigád tagjai megtanítják a leg­kisebbeket a mondókákra. versi­kékre, megtanítják szeretni a népmesét és a lapot is, amely ezeket közzéteszi. Mikor és hogyan foglalkoznak a kicsinyekkel ők a bölcsődei segéderők, szakácsnők, konyhai dolgozók, takarítónők, amikor a nevelés a képesített nővérek dolga? Milyen kötelezettségvállalást te­hetnek a jó munkatársi kapcsola­tok ápolásán kívül egy szocialista

Next

/
Oldalképek
Tartalom