Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-10-13 / 41. szám

rítják be a termést, a többi a terület fekvése miatt kézi szedésre vár. A szövetkezeti tagok nem győznék. Az agronómus örül, ha a kombájnokra, az osztályozógépekre össze tudja hívni az asszonyokat. Nagyobb részük nyugdíjas. Jolana Sebestová hatvanhárom éves. Három társa még idősebb. Nagykendöbe bebugyolálva ülnek a kombájnon. A hideg könnyeket csal a szemükbe, s a vastag porrétegen áttörve végigfolyik az arcukon.

Ma már legalább védőszemüveget kaptunk. Tegnap égette a szemünket nagyon a por, alig győztük törülgetni mondják az asszonyok. Kemény emberek. Hozzáedződtek a munkához, az időjárás szeszélyeihez. Unokáikat viszont aligha lehetne felültetni akár egyetlen napra is a kombájnra. De mi lesz akkor, ha az öregeknek egyszer mégis csak abba kell hagyniuk a munkát? . . .

Bent a burgonyaosztályozó-gépeknél is hasonló kép fogad. Itt mindehhez még olyan nagy a huzat is, hogy szinte keresztül fúj az emberen. ök ezt is megszokták. Ha egyáltalán meg lehet ilyesmit szokni .. .

Az asszonyok keze fürgén jár. Elég sok sérült burgonya kerül a szalagra. A jónak látszok közül kiveszek egyet, kettévágom bizony hibás. Ha megtisztítanám, csaknem

a fele a hulladékba kerülne. Veszek egy másikat. Az is hasonló.

— Sajnos, ilyen a termés. Vírusos betegségek támadták meg a burgonyát, a betegségekkel szemben ellenállóbb fajtákra lenne szükség — magyarázza Michalec mérnök.

Halomba hányt több vagon burgonyához érünk. Gondterhelten mutat rá:

— Ez sem tesz jót neki. Mi egész éven igyekszünk, hogy jó legyen a termés, — el is érjük idén is a kétszáz mázsás átlagos hektárhozamot — s a végén nincs, aki átvegye tőlünk. Csak nehogy hidegebbre forduljon az idő, mert itt megy mind tönkre

Az is baj, ho sok van ?

Még be sem fejeztem a kérdést, amit Jozef Púchovskynak a Zelenina igazgatójának tettem fel, a burgonya felvásárlásával kapcsolatban, amikor egy háromtagú küldöttség sietett be. Hangjukból ítélve ugyancsak türelmetlenek.

— Hol vannak a zsákok? Két nappal ezelőtt ötezer darabot ígértek, most meg csak ezret akarnak kiadni?!

— Nincs több. Tegnap adtam ötezret a kezmarokiaknak. — Az igazgató csititaná őket, de nem hagyják magukat.

— Nekik csak száz hektár burgonyájuk van. Nekünk meg ötszáz! Naponta kétszáz brigádos és nyolc kombájn dolgozik a határban. Hová tegyük a felszedett burgonyát?

Az igazgató a raktárba telefonál, összeszed még ezer zsákot. Több nincs.

A VeTká Lomnica-i állami magtermelő üzem küldöttsége elégedetlenül távozik. Az ajtóból még visszaszólnak;

— Holnap leállítjuk a begyűjtést. Csak nem hagyjuk a földön tönkremenni a termést?!

Az igazgató nem jut szóhoz. Az emberek egymás kezébe adják a kilincset. Csomagolóanyagot, raktárhelyiséget kérnek. Egyik helyen nagyobb a probléma a kiszedett burgonyával, mint a másikon.

— Mit csináljak velük? ... A mezőgazdasági üzemekben előbb kezdték meg a burgonyaszedést a tervezettnél. Zsákot sem tudok többet beszerezni, ha egyszer nem gyártanak elegendőt... Amit nekem kell elraktározni, az fokozatosan a helyére kerül. De itt a hagyományokra építenek az emberek. Szeptember 15-e előtt senki sem akar burgonyát raktározni. Az üdülőközpontok, gyógyintézetek, szállodák vezetői a múlt héten még hallani sem akartak arról, hogy átvegyék a téli készletet. Itt a sok burgonya és nem tudunk vele mit kezdeni...

Ez pedig nagy baj. Nem az, hogy jó a termés és sok van belőle, hanem az, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Mert az ország népe várja a burgonyát. Itt a földeken felhalmozódva áll a termés, ugyanakkor a városok, falvak üzleteiben alig van belőle. Nem azért, mert nem termett, hanem mert rossz a szervezés, nem intézkednek elég rugalmasan. Az elosztási tervet például már egy hónappal ezelőtt is tudathatták volna a mezőgazdasági üzemek dolgozóival, hiszen ez tulaj-1. Nemcsak a Spisská Teplice-i szövetkezetben, hanem a járás többi mezőgazdasági üzemében is több vagon burgonya vár elszállításra.

2. A termés jó. Csak a fölvásárlással van baj.

3. A szövetkezeti dolgozókon kívül idénymunkások is segítenek a burgonya betakarításában.

4. Jólesik a meleg kolbász, a forró tea ebben a hidegben.

5. Jobb tanulni, mint burgonyát szedni — dehát valakinek ezt is meg kell csinálni

Nagy László felvételei

donképpen adminisztrációs intézkedés. Mégis tíz napot késtek velel Ha az üdülőközpontok, gyógyintézetek, szállodák vezetői okos érvekkel meggyőzik, hogy a burgonya beérett, jó minőségű, tárolásra alkalmas, akkor bizonyára nem kötik magukat a szeptember tizenötödikéhez I

Mi a megoldás?

Előttem a burgonyát szedő diákok hidegtől kipirult arca, a kombájnon ülő öregasszonyok munkától dagadt keze, az agronómus gondterhelt homloka, s arra gondolok; szabad ilyen könnyelműen bánni munkájuk gyümölcsével? Meg lehet azt engedni, hogy lakosságunk burgonyaeliátását a fölvásárló szervek és a kereskedelem dolgozóinak tehetetlensége, rossz szervezése, a munkájukból hiányzó rugalmasság befolyásolja? Nem lehet felelősségre vonni a kötelességüket mulasztókat? A kérdést a járási pártbizottság mezőgazdasági titkárának szeretném föltenni.

Várok rá, amíg a felvásárló üzemek vezérigazgatóságának dolgozóival, a kerületi szervek és párt képviselőivel tanácskozik az ügy érdekében. Mert a burgonyabetakarítás ügye-baja túlnőtte a járás határát.

Otto Franicky mérnök, a járási pártbizottság mezőgazdasági titkára gondterhelten fogad:

— Még egy évben sem okozott ennyi nehézséget a burgonya, mint idén. Az üzleteknek nincs raktárhelyisége. Az állami raktárakban az ültetnivalót kell elhelyeznünk. A járás területéről több mint ezer vagon vár elszállításra. Jelenleg még nem tudjuk hová. Valószínűleg exportáljuk. Néhány nap alatt remélhetőleg megoldjuk, hogy a mezőgazdasági üzemeknek ne kelljen a szabad ég alatt tárolniuk a termést.

Pillanatnyilag számukra ez a legelfogadhatóbb megoldás. Rajtuk segít, de nemzetgazdasági szempontból nem előnyös. Mert amit idén ősszel olcsó pénzért exportálunk, azt tavasszal drágán hozzuk majd be. A tervezett vetésterületet és hektárhozamot ugyanis országos viszonylatban a fogyasztáshoz mérten szabták meg.

Elgondolkoztató a poprádi járás burgonya-kérdése. Az idei viszonyok arra kényszerítik őket, hogy jövőre csökkentsék a burgonya vetésterületét. Ha kevesebb burgonya terem, kevesebb lesz vele a gond is. De csak a járásban, mert országos viszonylatban éppen ellenkező lesz az eredmény. Mert ha az ország legproduktivabb járásában, ahol a burgonyatermesztésre a legjobbak a feltételek, csökkentik a vetésterületet, ez a burgonyamennyiség hiányzik majd az asztalunkról.

A megoldást nem a vetésterület csökkentésében, hanem a termelők és a fogyasztók közötti szervek munkájának javításában kellene keresni. Ideje lenne már, hogy a mezőgazdasági üzemekből egyenesen a fogyasztókhoz kerüljön a zöldség, gyümölcs és a burgonya. Ez kizárná a körülményes szervezést, a fölösleges és időrabló adminisztrációs intézkedéseket.

H. ZSEBIK SAROLTA

о