Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-10-13 / 41. szám
ta: „A“ — legyintett, és azt mond-Fázom. — Akkor meg menjünk már — mondta a lány. — És a házmester? A lány megállt. — Na és? ... Mentünk már föl többen is éjfél után ... — Éppen ez az. Micsoda? — Hát akkor többen voltunk... Most meg jóval kevesebben vagyunk. — Annak ellenére, hogy nagyon fázott, kivette kezét a zsebéből, és szavalni kezdte. — Vagyunk! — Nagyon unatkozol? — mondta a lány, de nem törődött vele. Fölemelte a hangját. — Vagyunk mi fázok idelenn! A lány nevetett. Jóval kevesebben vagyunk! Leguggolt, és befűzte a cipőjét. Aztán fölállt, és azt mondta. Felelj nekem! — Igen — nevetett a lány. — Hányán vagyunk? — ... Ketten vagy nem ketten? ... Ketten vagy hárman vagy négyen, öten, hat Ketten — mondta a lány. Ez a baj. Nem megyek föl. — Ugyan, hiszen olyan álmos, hogy nem lát tovább az orránál. — Menj csak föl ben, és tartotta az összekötözött pokrócokat. „Aha“ — gondolta, és fölszólt: — De miért is oldódna ki? Engedd le, légy szíves! Belekapaszkodott a végébe, jól megrángatta, aztán nekirugaszkodott. Már a félutat megtette, amikor észrevette a kábelt, „Az istenit“ — gondolta. Egy darabig még lógott, aztán visszaereszkedett a járdára.- Mi van? — kérdezte a lány. — Semmi — mondta. — Kicsit pihentetem a karjaimat. — Nehéz? — kérdezte a lány. — Tudod, az a baj, hogy a pokróc elég vastag. így aztán nehéz megmarkolni. De nyugi van, mindjárt fönn leszek. — Nem lenne jobb mégis, ha csöngetnél ? Nevetni kezdett. — Mi képzelsz, csak nem hátrálok meg?! „Az ördög vigye el“ — gondolta. A kábel vastagsága két-három centi lehetett. Közvetlen az erkély alatt húzódott, és mivel az erkély éppen csak hogy kiállt a fal síkjából, elkerülhetetlennek látszott, hogy mászás közben valahogy meg ne érintse. „Nincs itt halál“ — zakatolta az agya. Nagy lendülettel elrúgta magát a faltól és még mielőtt visszacsapódott volna, elkapta az erkély korlátját. A kábelt nem érintette. Száznyolcvan — mondta a lány. Nem mondott semmit. Belépett a szobába, leült az ágy szélére. A lány megsimogatta a vállát. — Vedd le a kabátod, mert megfázol! — mondta. Fölállt, levette a kabátját; a szíve a torkában dobogott. dezte. Van egy kis söröd? — kér-Van. Te iszákos! Elmosolyodott. A lány előtte állt, és fölemelt mutatóujjával dorgálta. — Hoznál egy pohárral? — Hideget vagy langyosat kérsz? — Mindegy — mondta, aztán amikor a lány már az ajtóban volt, utánaszólt: — Hideget, ha lehet. Már világos volt. Lefekvéskor nem eresztették le a redőnyt, és így akadálytalanul hatolt be a szobába a fémes szürke fény. A lány, arcát kezére hajtva, csöndesen aludt mellette. MÓZSI FERENC* "1 J / Óvatosan megemelte a paplant, és kimászott az ágyból. Magára borította a hálókabátot, és leült a fotelba. Az asztalról elvette a cigarettásdobozt, és rágyújtott. A lány fölsóhajtott álmában, és a másik oldalára fordult. A gyufaszálat a hamutartóba helyezte, aztán hátradőlt, lábát kényelmesen kinyújtóztatta, és elfújta az első füstöt. Valaki elkopogott az ablak alatt, aztán újra csönd lett. Nagyot szívott a cigarettából, és a plafon felé fújta a füstöt. Aztán fölkelt, és járkálni kezdett. Odament az erkélyajtóhoz, és kinézett. „Nem létezik.“ Az ágy felé pillantott, mert a lány ismét megmozdult. Odalépett az asztalhoz, és lassan elnyomta a cigarettát. Aztán óvatosan kinyitotta az erkélyajtót, és kilépett. Az utcán nem járt senki, „Na, lássuk!“ „Gyerünk!“ — mondta Leguggolt, karját átdugta a korlátok között, amennyire csak lehetett, kinyújtotta a kezét, úgy, hogy válla s arca szorosan a rácshoz feszült, és megmarkolta a kábelt. Amikor a lány fölébredt, első pillantása a fiúra esett. Oldalára fordulva aludt, félig kitakarva. A lány sokáig nézte az arcát, aztán fölkelt, és kiment a konyhába, hogy reggelit készítsen fiatal magyarországi író. Egyedül ? — Egyedül menj föl. Aztán amikor fönn vagy, kijössz az erkélyre, és én fölmászom. Amikor egyedül maradt, az első emelet magasságát kezdte méregetni. Halkan fütyörészett. Fönn kinyílt az erkélyajtó, és megjelent a lány. — Szervusz — mondta. — Szervusz — felelte a lány. — Persze, hágcsód az nincs? — Nincs. — Az baj — mondta, és állát dörzsölgetve járkálni kezdett az erkély alatt. — Akkor köss össze két lepedőt. — Nem lehetne inkább pokróccal? — kérdezte a lány. — A lepedő nagyon gyorsan piszkolódik. — Nem bánom — mondta —, a pokróc még erősebb is. Amíg a lány a pokrócokkal volt elfoglalva, sétálgatott. Álmossága elmúlt, élvezte a friss levegőt, nyakán meglazította a sálat. — Itt a két pokróc — mondta a lány. Jól megkötözted? Amennyire csak tudtam. És ha kioldódik a csomó? kérdezte mosolyogva, és a lány arcát fürkészte. A lány hallgatott, állt egy hely„Hát ez szép — gondolta. — Lehet, hogy öt perc múlva halott vagyok?!“ lány. Mit csinálsz? — szólt le a — Már megyek is, csak még kifújom magam. „Halál?“ — Jössz? — hallotta föntről. „Hülye“ — gondolta. Megyek már — mondta. Mászás közben egyre a kábelt figyelte. „Semmi föltűnő rajta. Sötétszürke, szorosan tapad a falhoz, és holnap is ilyen lesz.“ „Ennek a fele sem tréfa" — gondolta, és megint visszaereszkedett. — Még három perc, és fönn vagyok — mondta a lánynak. — Halál komoly — tette hozzá, és elvigyorodott. Számolom — mondta a lány. — Számold. Száznyolcvanig kell számolnod. A levegő csípős volt. és mintha hajnalodott volna. Nagyokat lélegzett. Fölnézett a kábelre. Száz — mondta a lány. Csinált néhány gyors guggolást, aztán megmarkolta a pokrócot. Ahogy közeledett a kábelhez, habozni kezdett. 7
