Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1977-10-06 / 40. szám

40. számunk riportja A LEGNAGYOBB TEKINT A MIJAK A I • ~ —-— ' I Közelébe kerülni egy munkásközös­ségnek; izgatott várakozással belépni egy nagyüzem kapuján; kitapintani a láthatatlant, az összehangolt munka ütőerének lüktetését; közelről látni egy nagy folyamat apró műveleteinek sejtekhez hasonló egymáshoz kapcso­lódását; megszólaltatni a tisztességet, a munkás hétköznapok titkait — olyan szándék, melyet a megvalósulás csak ritkán követ. Sohasem tudni előre, hogy a kívülről belátható kép nem torzít-e, nem homályos-e. Találtam egy brigádot, amely eddig minden , elnyerhető címet elnyert. A kép nem torzít, a kép tiszta, a kép őszinte munkásarcokat rögzít. A hu­szonkilenc tagból húsz nő, többségük jóval a harmincadik életév alatt. Ke­zükben életet kap a szigetelőszalaggal teli orsó. Perdül-fordul, s máris körül­futja a lapos vörösréz rudak előhajto­gatott gerincét. Tekercskészítők — motorok, transz­formátorok lelkének orvosai. A kosicei Kelet-szlovákiai Vasmű karbantartó üzemének elektromos tekercskészítő brigádját a közelmúltban terjesztették fel az aranyfokozatra. — Hadd ne beszéljünk a jövőről, a várható és a váratlanul érkező meg­becsülésről. Beszélgessünk a múltról és a máról. A mindennapi munka el­végzése, minősége adja a holnap fel­adatait — mondja Katarina Semanová, a kollektíva vezetője, majd tréfásan megtoldja: — És a kitüntetéseit is. — Hogyan is kezdődött? — Nem is tudom... Az egész úgy magától jött. Az 1970-ben újjáéledő szocialista brigádmozgalomból mi nők sem akartunk kimaradni. 1971-ben a Vasmű első női brigádjaként alakul­tunk meg. Egy évvel később elnyertük a „szocialista“ címet, újabb esztendő után a bronz fokozatot. Az ezüst foko­zathoz már nem volt elég az eddigi munkaforma: a mennyiség növelése. A tekercsek minőségét kellett javíta­nunk. Ez nem ment anélkül, hogy ne változtattunk volna a brigádtagok kapcsolatán, többet kellett egymásnak segíteni szakmai tanácsokkal, emberi szóval, biztatással. A szaratovi moz­galom, vagyis, hogy munkája minősé­gét mindenki önmaga ellenőrzi és vállalja érte a felelősséget, sokat segí­tett. 1976-ban kaptuk meg, majd abban az évben elért eredményekért elnyertük a „CSKP XV. kongresszusá­nak kollektívája“ címet. Ezek a múlt­nak olyan eredményei, amelyek köte­leznek bennünket, annál is inkább, mert fiatalok vagyunk. Nem szabad visszaesnünk. — Mitől fiatal, mitől „ifjúsági" egy szocialista brigád? — Elsősorban az életkortól. Másod­sorban, hogy többségünk SZISZ-tag. — Csupán ennyi? — Attól is, hogy barátok vagyunk... meg a gondolkodásmód. — Mit jelent ez a gyakorlatban? — Kilencen vagyunk párttagok és tagjelöltek. A minőségi munkát, mun­kaidőn kívül együtt eltöltött órákat, színházat, mozit, kiállítást... a cser­­melyi gyermekotthon látogatását. Egy­más segítését, vigasztalását, meg azt, amit nem lehet szóban elmondani... A kívülálló talán meg tudná szavak­kal is fogalmazni tetteink titkát. Méltóságteljesen búgó emelődaru gurul el fölöttünk. Egy hatalmas rotort (a villanymotor forgórészét) lendít át a csarnok másik végére, oda, ahol a kilenc férfi dolgozik. A tekercsek vég­ső összeszerelését, a sajtolás és a szi­getelés utolsó fázisát ők végzik. Látva a fejem fölött lendülő terhet, behúzom a nyakam. Bizalmatlanul tekingetek felfelé. A brigádvezető nem állja meg szó nélkül: — Ha nincs életbiztosítása se féljen, jól bebiztosították a terhet. Megbízha­tunk a munkatársainkban. Hát igen. A bizalomról nem is beszéltem, anél­kül nem sokra jutnánk. Üzenet jön a portáról, hogy kísérő­met várja az autó. Gyorsan fut a ki­menőért a művezetőhöz, majd vissza­térve, búcsúzás közben magyarázko­dik: — Ne haragudjon, de most el kell mennem. A ruskovi szövetkezetben voltunk uborkát szedni. Több mint ezerháromszáz kilót szüreteltünk. A munkáért járó pénzt megyek át­venni. Jól jött a segítség a szövetke­zetnek, nekünk pedig az összeg a bri­gád pénztárába. Délután két óra felé járt az idő. Csúcsidő — ahogy itt mondják. Min­den a legnagyobb rendben megy, anyag, munka van elég. Helena Pris­­tasová előmunkás nyugodtan dolgoz­hat. A munka megszervezésén túl fél­normát kell teljesítenie. Mindig sike­rül. Nem véletlenül lett a Kohó- és Vasművek vezérigazgatóságának leg­jobb dolgozója. — Mitől több egy szocialista brigád, mint a többi kollektíva? — Talán attól, ami egyre inkább kivész a gyáron kívüli életből: Az egy­másrautaltság elfogadása, a nyíltság, a hibák és az eredmények közös válla­lása. Az, hogy munkások vágyunk egyikünk se több, se kevesebb a má 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom