Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-10-06 / 40. szám
40. számunk riportja A LEGNAGYOBB TEKINT A MIJAK A I • ~ —-— ' I Közelébe kerülni egy munkásközösségnek; izgatott várakozással belépni egy nagyüzem kapuján; kitapintani a láthatatlant, az összehangolt munka ütőerének lüktetését; közelről látni egy nagy folyamat apró műveleteinek sejtekhez hasonló egymáshoz kapcsolódását; megszólaltatni a tisztességet, a munkás hétköznapok titkait — olyan szándék, melyet a megvalósulás csak ritkán követ. Sohasem tudni előre, hogy a kívülről belátható kép nem torzít-e, nem homályos-e. Találtam egy brigádot, amely eddig minden , elnyerhető címet elnyert. A kép nem torzít, a kép tiszta, a kép őszinte munkásarcokat rögzít. A huszonkilenc tagból húsz nő, többségük jóval a harmincadik életév alatt. Kezükben életet kap a szigetelőszalaggal teli orsó. Perdül-fordul, s máris körülfutja a lapos vörösréz rudak előhajtogatott gerincét. Tekercskészítők — motorok, transzformátorok lelkének orvosai. A kosicei Kelet-szlovákiai Vasmű karbantartó üzemének elektromos tekercskészítő brigádját a közelmúltban terjesztették fel az aranyfokozatra. — Hadd ne beszéljünk a jövőről, a várható és a váratlanul érkező megbecsülésről. Beszélgessünk a múltról és a máról. A mindennapi munka elvégzése, minősége adja a holnap feladatait — mondja Katarina Semanová, a kollektíva vezetője, majd tréfásan megtoldja: — És a kitüntetéseit is. — Hogyan is kezdődött? — Nem is tudom... Az egész úgy magától jött. Az 1970-ben újjáéledő szocialista brigádmozgalomból mi nők sem akartunk kimaradni. 1971-ben a Vasmű első női brigádjaként alakultunk meg. Egy évvel később elnyertük a „szocialista“ címet, újabb esztendő után a bronz fokozatot. Az ezüst fokozathoz már nem volt elég az eddigi munkaforma: a mennyiség növelése. A tekercsek minőségét kellett javítanunk. Ez nem ment anélkül, hogy ne változtattunk volna a brigádtagok kapcsolatán, többet kellett egymásnak segíteni szakmai tanácsokkal, emberi szóval, biztatással. A szaratovi mozgalom, vagyis, hogy munkája minőségét mindenki önmaga ellenőrzi és vállalja érte a felelősséget, sokat segített. 1976-ban kaptuk meg, majd abban az évben elért eredményekért elnyertük a „CSKP XV. kongresszusának kollektívája“ címet. Ezek a múltnak olyan eredményei, amelyek köteleznek bennünket, annál is inkább, mert fiatalok vagyunk. Nem szabad visszaesnünk. — Mitől fiatal, mitől „ifjúsági" egy szocialista brigád? — Elsősorban az életkortól. Másodsorban, hogy többségünk SZISZ-tag. — Csupán ennyi? — Attól is, hogy barátok vagyunk... meg a gondolkodásmód. — Mit jelent ez a gyakorlatban? — Kilencen vagyunk párttagok és tagjelöltek. A minőségi munkát, munkaidőn kívül együtt eltöltött órákat, színházat, mozit, kiállítást... a csermelyi gyermekotthon látogatását. Egymás segítését, vigasztalását, meg azt, amit nem lehet szóban elmondani... A kívülálló talán meg tudná szavakkal is fogalmazni tetteink titkát. Méltóságteljesen búgó emelődaru gurul el fölöttünk. Egy hatalmas rotort (a villanymotor forgórészét) lendít át a csarnok másik végére, oda, ahol a kilenc férfi dolgozik. A tekercsek végső összeszerelését, a sajtolás és a szigetelés utolsó fázisát ők végzik. Látva a fejem fölött lendülő terhet, behúzom a nyakam. Bizalmatlanul tekingetek felfelé. A brigádvezető nem állja meg szó nélkül: — Ha nincs életbiztosítása se féljen, jól bebiztosították a terhet. Megbízhatunk a munkatársainkban. Hát igen. A bizalomról nem is beszéltem, anélkül nem sokra jutnánk. Üzenet jön a portáról, hogy kísérőmet várja az autó. Gyorsan fut a kimenőért a művezetőhöz, majd visszatérve, búcsúzás közben magyarázkodik: — Ne haragudjon, de most el kell mennem. A ruskovi szövetkezetben voltunk uborkát szedni. Több mint ezerháromszáz kilót szüreteltünk. A munkáért járó pénzt megyek átvenni. Jól jött a segítség a szövetkezetnek, nekünk pedig az összeg a brigád pénztárába. Délután két óra felé járt az idő. Csúcsidő — ahogy itt mondják. Minden a legnagyobb rendben megy, anyag, munka van elég. Helena Pristasová előmunkás nyugodtan dolgozhat. A munka megszervezésén túl félnormát kell teljesítenie. Mindig sikerül. Nem véletlenül lett a Kohó- és Vasművek vezérigazgatóságának legjobb dolgozója. — Mitől több egy szocialista brigád, mint a többi kollektíva? — Talán attól, ami egyre inkább kivész a gyáron kívüli életből: Az egymásrautaltság elfogadása, a nyíltság, a hibák és az eredmények közös vállalása. Az, hogy munkások vágyunk egyikünk se több, se kevesebb a má 8
