Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-08-18 / 33. szám
Jü PlJ ' íbp C ' jFl -ff ►TS* IHk i ‘ 1 -•A * fé /Ti ft #v iítPnű P* ^ * MC AMP ^ H a * ♦ i t i •• IGAZ TÖRTÉNET Szent Sebestyén hegyén, Észok-Csehorszógban, o chomutovi járásban áll az a ház, amelyben ötvenöt gyermek csak ólmaiban érzi olykor a szülői kéz simogatását... öt évvel ezelőtt már jártunk ebben a házban, s láttuk, hogy ezeknek a gyerekeknek, akik itt nőnek föl az állam gondozásában, mindenük megvan — minden, amit csak a szocialista társadalom tud nekik nyújtani. Csak az nincs akik álmaikban visszavisszatérnek: az anya és az apa. Jó és szigorú apja mindannyiuknak a zenerajongó igazgotó, Libor Novotny. S így természetes hogy a rábízott gyerekeket a zene szeretetére is neveli, mert meggyőződése, hogy a zene az az ír, amely minden fájdalmat enyhít. A mindent megértő, önfeláldozó anyukák a két idősebb szakácsnő, hozzájuk szaladnak a gyerekek mindennapi ügyes-bajos dolgaikkal, ők a döntőbírók vitás kérdésekben, és persze, ott vannak még a nevelők és nevelőnők, akik őszinte emberségre, a szép szeretetére, gazdálkodásra és az élet ezernyi egyéb dolgára tanítják, nevelik védenceiket. Ugyancsak öt esztendővel ezelőtt ismerkedtünk meg azzal a csinos, kékszemü tizenhat éves kislánynyal is, aki kétéves kora óta nevelkedett itt, és mint kitanult szakácsnő visszatért az otthonba. Ekkor történt, hogy Bohous Bednár közkatona is ellátogatott ide bejelenteni a szakácsnő-anyukának, hogy nemsokára leszerel. És ekkor akadt meg a szeme Anickán, akit kétévi távoliét után alig ismert meg. Érdeklődését nem is rejtette véka alá: egyenesen megkérdezte az idősebbeket, hogy vélekednek Anickárál... És egy évvel később levelet hozott a posta a Vlasta szerkesztőségébe. Az örömhír ez volt: .Kedves szerkesztőnő, Anicka — mint ahogy ön ezt akkor előre megjósolta — lett az én életem ró-szocializmus (Folytatás a 8. oldalon) 3
