Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-07-28 / 30. szám
A MUZSIKÁS EGYÜTTES Táncház. Táncház — de ne képzeljünk el egy archaikus falusi hajlékot. Budapesten a XI. kerületben, a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házban van. Az épület nem régebbi egy évtizednél — korszerű. , Gyűlik a táncos had farmerben, trikóban. A táncház is tulajdonképpen csak egy része ennek a művelődési „üzemnek", a földszinten egy kerek terem. A terem oldalában dobogó, rajta hangszerek. A táncolnivágyók nagy része még a folyosókon őgyeleg, kint vannak a zenészek, muzsikások — a Muzsikás együttes tagjai is. Benn a teremben néhányon o kezdők közül, meg néhány tapasztaltabb táncos lépéseket gyakorol, hogy a majd kezdődő oktatáson kevesebb fennakadással menjen a munka. — 1973-000 alakultunk — mondja Sipos Mihály, az együttes vezetője. — Mindhárman megfelelő előképzettség után jöttünk kapcsolatba a népzenével. A V. D SZ. Bartók Béla táncegyüttesében találkoztunk, és itt született az az elhatározás is, hogy a régi magyar parasztzenekarok mintájára mi is zenekart alakítunk. Az alap: szólóhegedű, brácsa és bőgő. A parasztzenekarókát a falusi beszédhasználatban „muzsikásoknak" nevezték — ez adta az ötletet, hogy mi is a „Muzsikás” nevet vegyük fel. Természetesen a zenekar tagjai jóval több hangszert szólaltatnak meg a táncházi estéken és a fellépéseken. Sipos Mihály a hegedűn kívül (ezen a hangszeren kilenc évig tanult klasszikus módon) dorombot, citerót, furulyát és ritmushangszereket szólaltat meg. Csoóri Sándor a brácsán kívül még dudán, töröksípon, gardonyon és tekerőlanton játszik, Hamar Dániel a bőgő mellett meg a kis cimbalomnak és a ritmushangszereknek a gazdája. A teremben már elkezdődött az új tánc oktatása. Bemutatjuk a lépéseket, majd közösen gyakorolják. Amikor már a zene ritmusára felgyorsul a lépések üteme, a számolást (tapsolást) fokozatosan a zene helyettesíti, s a tagok az este folyamán egy újabb táncformával lesznek gazdagabbak. Most éppen a méhkeréki román néptáncokat gyakorolják. — A városiasodással, a technika, a hírközlés fejlődésével — folytatja Sipos Mihály — még o legeldugottabb falvakba is eljut a modern zene, de ez nem szünteti meg a népzenét. Sokat jelentett az induláskor, hogy olyan zenészek segítettek, mint Sebő Feri és Hálmos Béla, vagy a Virágvölgyi házaspár. Arra is támaszkodhattunk, hogy Sanyi táncolt, Dani meg én zenészek voltunk a Bartókban. Sokat kellett tanulnunk a számunkra ismeretlen műfajban. Jártunk olyan falvakban, ahol a néptánc még ma is az egyik legfőbb szórakozási mód. Meg kellett tanulnunk, hogy a zenélési stílust meghatározza az, ha szerepe a tánchoz való muzsikálás. Csak két muzsikálás között akad idő a beszélgetés folytatására. Amig a Muzsikás muzsikál, élvezhetem a zenét, és figyelhetem a táncosok tudását. A színvonal vegyes, vannak akiknek két bátortalan botlás között sikeredik egy-egy lépés, és vannak, nem kevesen, akik virtuóz tánctudásukat mutatják a nem kevés nézelődőnek. A terem parkettája már sok tánclépésre, kemény lábdobbanásra emlékezik. Zörög, csörög — szinte minden parkettakocka külön életet él. Ez a padló hasznosan kopott el. — A táncház a lényeg — vallja Hamar Dániel, okit ha valaki felvált a bőgő mellett, szívesen áll be a táncolok közé! — Alkalmat kell teremteni a feszélytelen tanulásra, arra hogy az érdeklődő fiatalok az alaplépéseket megtanulják, és a jobb táncosoktól elleshessék a csiszoltabb stílust. A táncházak eredetileg a tánccsoportok tagjai részére szerveződtek. Az önálló, mindenki számára hozzáférhető táncházat mi nyitottuk. A kísérlet bevált, ma már az egész országban sok követője van ennek az újításnak. Tudom, a táncházak divathulláma már egy éve lecsillapodott, de a mozgalom ezáltal le is tisztult és stabilizálódott. y A Muzsikás együttes nemcíak táncházakban muzsikál, hanem koncertpódiumokon is fellép. Készítettek már iskolába, óvodába, egyetemre és munkásszállásra is műsorokat. — A hatás néha minket is megdöbbentett — emlékezik Sipos Mihály — s nemcsak az óvodás, iskolás gyerekek vagy egyetemisták nyitottsága, hanem a munkásszállásokon aratott siker is. A műsor után öreg munkások vették kezükbe a hegedűt, daloltak, táncoltak. Az együttes koncertező körúton vett részt már Franciaországban, az NSZK- ban, Ausztriában, Belgiumban, a Szovjetunióban és Csehszlovákiában. Szívesen emlékeznek vissza sellyei (Safa) fellépésükre. A külföldi turnéknak van egy lényeges küldetésük is, hogy helyrebillentsék azt a téves nemzetközi véleményt, mely a kommersz cigányzene és az anziksz-folklór exportálásával alakult ki a magyar néphagyományokról. — A parasztkultúra polgárjoga itthon már elvileg helyre tevődött — mondja Csoóri Sándor — de a gyakorlatban még sok munka vár ránk, és a hasonló munkát végző együttesekre. Nem kis feladat az eltűnő népi hangszerek megmentése és életben, használatban tartása sem. Dudálni például először itthon tanultam. Bolgár dudát vettem először, de elégedetlen voltam vele, Csillaghegyen csináltattam a következő dudámat, de az sem volt jó, Szikor János nevét egy Pátria-lemezen láttam meg az Akadémián, amikor duda-felvételek után kutattam. Kimentem utána Csehszlovákiába, Palástra (Plástavce) . .. A közeljövőben a táncház-sorozat kislemezei után a Muzsikás együttes nagylemeze is megvásárolható lesz. Új sorozatot készít a hanglemezgyártó vállalat, „Élő népzene" címmel. E sorozaton belül megjelenik egy Muzsikás nagylemez, egy Budai Ilona nagylemez, két Táncház nagylemez (a Muzsikás és Sebő együttes közreműködésével) és egy Vízöntő nagylemez. Ideje már ezeknek a lemezeknek a megjelentetése, hiszen a külföldön sokat turnézó Kolinda együttesnek Franciaországban mór három nagylemeze látott napvilágot, pedig ők is szívesebben volnának próféták otthon. GÁGYOR PÉTER „Szőrit a cipő" — Lehetséges, hogy rendszeres pedikür segítene lába rendbetételén. Azonban azt tanácsoljuk,' hogy okvetlenül forduljon ortopéd orvoshoz, aki megállapítja a baj okát, és tanácsot ad a további kezelésre. „Hol az igazság" — Kérjük közölje címét, hogy levélben válaszolhassunk. „M. E. és S. A.“ — Ne kísérletezzen semmivel. Okvetlenül forduljon orvoshoz (lehetőleg bőrgyógyászhoz), esetleg kérje beutalását a bratislavai orvoskozmetikai intézetbe. Cím: Bratislava, Ústav lekárskej kozmetiky, ul. Obrancov mieru. „Mária“ — Tanácsoljuk, hogy végezzen lábgyakorlatokat, tornázzon, kerékpározzon. Levélben bővebben tudnánk foglalkozni problémájával, kérjük a címét. „Pipereasztalka" — Egy kiállításon láttuk az asztalkát. A kiállító vállalat nevét közöltük a „NÖ“ 23-ik számában. Közelebbi cím: Nábytkársky podnik, Plzen. „A nyár majd őszbe fordul" jeligére. Kedves kislány! Gondjaidat nem tartom elsősorban serdülőkori „kitörésnek", csupán másodsorban jellemző a pubertásra. A kérdések fölvetésében inkább alaptermészeted nyilvánul meg: olyan ember vagy, aki szereti a belső rendet, szereti, ha a dolgok a helyükre kerülnek, s aki előbb mindent önmagában szeret tisztázni, mert békében óhajt élni a saját lelkiismeretével. Ez nagyon jó természet, csak arra kell vigyáznod, hogy megtarsd a mértéket és az arányokat, később, évek vagy évtizedek múlva is. Helyesnek tartom, ha egy tizenöt éves lány úgy barátkozik egy hasonló korú fiúval, hogy ezt a kapcsolatot nem kell eltitkolniuk, nem kell szégyellniük szüleik előtt. Továbbá ha ez a barátság egyiknek az értékéből sem vesz el, hanem kölcsönösen jó hatással vannak egymásra, egyszóval ha tartalmas. Ennyit röviden és általánosságban. Konkrétan a te eseted ennek a — jobb híján mondjuk úgy — kritériumnak megfelel. Érzésem szerint lelked mélyén a barátságotok mellett döntöttél. Ugyanis a te korodban nem vehet rá valakit csak a szánalom arra. hogy együtt járjon egy másikkal. A másik: félted a fiút, hogy elromlik. Félteni pedig azt szoktuk, aki számunkra érzelmileg nem közömbös. A harmadik: ha valaki számunkra közömbös, nem sokat törődünk azzal, hogy milyen hatással vagyunk ró. Te pedig örülsz, hogy a fiú a te befolyásodra nem cigizik, és „nekifeküdt" a tanulásnak. Habár nem írsz ilyesmiről, feltételezem, hogy a fiú is jó hatással van rád, csak még nem figyeltél föl rá. Gondolom; hogy például sok közös témátok van, s jól el tudsz vele beszélgetni. Ha 'tévednék, s tényleg kizárólag csak a sajnálat miatt barátkozol vele, akkor ne folytasd. Bármilyen szépnek tűnik is önmagunk előtt az, ,ha megesik valakin a szivünk, ebben az esetben ez a másik megalázása. De ezt csak te tudod elönteni. Másik problémád, hogy hiányolod szüleid szigorát, a tilalomfákat, bánt, hogy túlságosan elnézők veled, túlságosan megbíznak benned stb. Ilyen bizalom csak nagyon-nagyon gondos, nagyon szerető nevelés eredménye lehet. Jóllehet, úgy hiszed befolyásolható vagy, attól azonban mégsem kell tartanod, hogy esetleg valamikor rossz társaságba keverednél. Nem hinném, hogy egy ilyen társaság vonzana, ehhez eléggé józan és megfontolt vagy. Különben azt ajánlom, kérdezd meg édesanyádtól egyenesen, hogy miért bíznak meg benned annyira, miért nem szigorúbbak? Miért nem félnek attól, hogy valamiképpen visszaélsz majd bizalmukkal? Ez a beszélgetés számodra hasznos és tanulságos lenne. Az ami jellegzetesen „serdülőkori" benned: a lázadás szelleme, a revoltázs azzal szemben, ami van. Akivel túl szigorúak a szülei, az le akarja rázni a béklyókat, akire a szülői kényszer nem rakott bilincseket, az azért lázadozik, hogy neki miért nincs. A lázadásban öltenek formát azok az erők, az az energia, amely a fiatal emberben fizikailag, szellemileg is ezekben az években kezd felhalmozódni. Azt a duzzadó erőt, amelyet most önmagadban érzel, most ébredsz a tudatára, „irányítsd" az előtted álló gimnáziumi évek felé. Szerencsés családi körülményeidre, szüléidre próbálj megértőbb és értőbb szemmel nézni. örömet szereznél, ha ismét felkeresnél soraiddal. Szeretettel üdvözöl SZERETNÉK RÁTALÁLNI Húszéves, 167 cm magas, szőke lány társaság hiányában ezúton szeretne érettségizett férfival megismerkedni, harmicéves korig. Jóhiszemű, nem kalandra vágyó férfi fényképes levelét várja. Jelige: „Fáj a mogány“ xxx Huszonnégy éves, 173 cm magas, barna fiú szeretne korban hozzá illő lánnyal megismerkedni, aki ugyanúgy magányos, mint ő. Kedvéli a társaságot, az utazást és a természetet. Jelige: „Válaszolj nekem" XXX ötvenöt éves, 156 cm magas, magányos nő társaság hiányában ezúton szeretne legény-, vagy özvegyemberrel megismerkedni, hatvanéves korig. Gyermeket is szívesen vállal. Lehetőleg falusi férfi ismeretségét keresi. Jelige: „Tavasz" xxx Huszonegy éves, 170 cm magas, barna hajú lány szeretne megismerkedni becsületes, intelligens fiatalemberrel huszonhét éves korig. Kedveli a természetet, a sportot, s a modern zenét. Fényképes levelet kér. Jelige: „Rossz egyedül" xxx Harmincnégy éves, 163 cm magas, kétgyermekes özvegyasszony ezúton szeretne komoly, becsületes férfival megismerkedni, harmincnyolc éves korig, aki gyermekeinél pótolná az édesapát, neki pedig szerető férje lenne. Jelige: „Szomorú egyedül" xxx Harminckét éves, 175 cm magas, magyarországi, barna hajú, elvált férfi szeretne komoly, intelligens lánnyal megismerkedni. Jelige: „Nyitra" 14