Nő, 1977 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1977-01-20 / 3. szám
ILLYÉS GYULA Szállong a hó A kövesút már hófehér. De a szántó még szinte szurkos. Meglátni, merre megy a tél a békén füstölgő falukhoz. Fehér a villanyhuzal is, mely jobbra-balra kifeszítve az útról a tanyákba visz — azon is most a tél siet be. Az őszi vetést átszelő ösvény is fehéren világol. Messzibb egy boglya, nádtető méri magát velük a távol. Még csak a ritkás, a merész, az előőrs hópelyhek szállnak. De látni máris az egész térkép-tervét a támadásnak! JÁTSSZUNK EGYÜTT! Peti egyedül maradt öcsivel. Tamáskával. A szülei színházba mentek, csak későn jönnek haza. Hogy alszik el Tamáska, — törte a fejét Peti, - ha édesanyám nem mesél neki?... — Majd én elaltatom, — gondolt egyet Peti, — és eszébe jutott egy kedves játék, amit nemrégiben tanult nagyapától. Л szobában csak egy kis lámpa égett, és kezét elétartva furcsa alakokat mutogatott a falon. Tamáska sorjában felismerte az állatokat, megpróbálta ö is utánozni, mígnem elfáradt, és csendben elaludt... JUHASZ GYULA Este az Alföldön Az alkony kéken hamvazó ködében most térnek nyugovóra mind a házak, a csöndbe bámulnak komoly fehéren s tetőiket lehúzza az alázat. Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek, öreg parasztok néznek így az éjbe, és lecsukódnak jó korán a fények, s virraszt tovább az udvar jegenyéje. Mint régi csősz, dúdolgat egymagában s a csillagokba nyújtózik didergőn, alatta boldogabb a tyúkok álma s ha elszundít, hát ő is egy az erdőn. Az országút elindul bandukolva az éjszakában, tornyokat keresve, fáradt utast és aranypénzt a porba s egyszer csak eltűnik a végtelenbe. APRILY LAJOS Hóban Az erdőszélen lopva róka jár, a csapás végén havas bozótba fordul. Mint holt kastélyon bűvös mese-zár, a hó a sí alatt halkan csikordul. A köd mögül rekedten szól a „kár”, jeges bajusszal ballag a favágó, az útnál megváltó napokra vár s vércseppeket hullajt a kecskerágó. Felborzolt tollal ül a hím-pirók, hózúzmarát szitál az ág le rája, félálomban lát nyár illúziót s olyankor szól althangú fuvolája. REJTVÉNYÜNK: Kedves gyerekek! Isméitek ezt a játékot? Utánoztok ti is a kézmozdulatodat, és írjátok meg, milyen .Hatokat mutatott Peti az Jccsének. Még milyeneket tudtok ábrázolni? Leveleiteket a következő címre várjuk: Nő szerkesztősége, 30100 Bratislava, Martanovi- Sova 20. Gyermekeknek. A helyes megfejtők között jutalmakat sorsolunk ki. 14 /AftCSlAK * IjH-UBJ ÉLETMÓDJA: TANULNI ES DOLGOZNI! Ritka az a falusi vagy városi gyerek, aki szakmájául, hivatásul nem apjának, nagyapjának, esetleg barátja apjának munkakörét választja még egész pici korában. Ezek közé a „ritkaságok“ közé tartozik a szovjet filmművészet egyik legújabb csillaga, Jurij Szolomin is. Kiskorától kezdve egyetlen vágya volt: színész akart lenni. Mig barátai játékautóra, kistraktorra és egyebekre gyűjtöttek, a kis Jurij arra, hogy egy-egy filmet amely különösen megragadta figyelmét, még egyszer megtekinthessen. A művészet szeretetét a szülői házból vitte magával. Szülei szívesen tevékenykedtek különböző kultúrcsoportokban, és mikor fiuk bejelentette, hogy színész szeretne lenni, nem akarták lebeszélni, sőt támogatták elhatározásában. Érettségi után tehát Jurij nagy reményekkel hagyta el szülővárosát, a szibériai Csitát. Moszkvába ment és sikerrel tette le a felvételi vizsgákat, majd a moszkvai Kisszínpad mellett működő Scsepkinov-iskolában Vera Paszenna irányításával dolgozott tovább. Tőle tanulta meg, hogy aki jó színész akar lenni, annak nincs szabad ideje, annak tanulnia és dolgoznia kell, akár az éjt nappallá téve is. Jurij Szolomin hosszú ideig csak a színháznak élt, a már említett moszkvai Kisszínpad tagjaként alakította jobbnál jobb szerepeit, amelyek között a bohóctól kezdve a nemzeti hősökig minden volt. Különös érzékkel tudott az egészen kis epizódszerepekből is központi figurát alakítani. Ekkor úgy érezte, örökre a színházhoz kötődött, örökre eljegyezte magát ezzel a művészettel. Aztán 1958-ban felfigyeltek rá a filmesek. Az Álmatlan éjszaka című filmben kapott szerepet. így vall erről az eseményről: — Mérhetetlenül boldog voltam, hogy belekóstolhatok egy új, másféle művészetbe. Persze izgultam is, hiszen fogalmam sem volt arról, milyen itt a munka, mennyiben más, mint a színpadon. Kezdetben eléggé bizonytalan voltam, s főleg ideges. Volt olyan időszak, amikor a legszívesebben ott hagytam volna csapot, papot. Aztán mégis kibírtam, s most már nagyon örülök, hogy akkor volt annyi erőm és átvészeltem a kezdeti nehézségeket, melyek — legyen az bármilyen szakma — mindig jelentkeznek. Jurij Szolomin azóta az egyik legfoglalkoztatottabb szovjet filmszínészek közé tartozik. Annak ellenére, hogy több „nagy“ szerep van már mögötte, ma sem veti meg az epizódszerepeket, legyen az a filmvásznon, vagy a színházban. — Vera Paszennától tanultam — akinek egyébként a legtöbbet köszönhetek úgy is, mint színész, de mint ember is — hogy nemcsak hősöket alakítva lehetek jó, elismert színész, nemcsak a pozitív hősökön keresztül hathatok a közönségre, nevelhetek, hanem akkor is, ha az egyszerű „hétköznapi“ embert formálom meg, ha annak hibáit és pozitív jellemvonásait, gondjait és örömeit egyaránt élethűen, belső összhanggal tudom eljátszani. Ha játszás közben nem csak színész vagyok, hanem ember maradok. A kis szerepek éppúgy, mint a központi figura szerepe is — számomra emberi sors, pontosabban egy ember életének egy-egy pillanata; mozzanatok, melyekből mozaikként áll össze az emberi élet. Tehát éppen olyan jól kell eljátszani, mint a főhős szerepét. Jurij Szolomin a legnagyobb sikert a nálunk is bemutatott Blokád című filmben Zvjagincev őrnagy szerepével, de főleg a Kurosawa rendezte Dersu Uzala című filmben nyújtott alakításával érte el. Hadd idézzük Akira Kurosawát, a kitűnő japán rendező szavait, aki így jellemezte Jurijt, a Dersu Uzala című film Vlagyimir Arszenyevét: — „Mindig szívesen alkalmazok filmjeimben kevésbé ismert színészeket, és örülök, ha feladatukat meg tudják oldani. A sikert elérő színészeknek van egy közös vonásuk: szorgalmasak, becsületesek és főleg szerények munkájukban. Ezek közé tartozik Jurij Szolomin is.“ Feldolgozta: N. S.
