Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-01-27 / 5-6. szám

ORDÓDY

KATALIN

— Első házasságom anyagi szempontból feltétlenül előnyösebb volt, ha így van. — Aztán más hangon. — Te, tudod, hogy közben kimondták már a válást?

Bólintott.

Ez meglepte Bálintot.

— Valóban a füledbe jutott? És honnan hallottad ?

— A volt feleségedtől.

— No ne! El kell, hogy mondjad. De ne most, mert már megérkeztünk.

Az országúdról lefordultak egy gondozott mellékútra, amely ötven méter után garázsajtóban végződött. Amíg Bálint a kocsival vesződött, 6 gyorsan megkerülte a házat. Zsúpfedeles, földszintes épület volt, és a főbejárat fölött a mandzárd előtt egy kis virágos erkély húzódott.

Parasztház, szimatolgatta, de nem valódi, csak a stílusa olyan. Közelről látni, hogy a tető is műzsúp. Mindenesetre csinos kis kulipintyó. Bálint jött a kulcsokkal és bementek. Meglepő volt, belülről mennyivel tágasabb, mint ahogy kívülről látta. A benyílóból egy nagy helyiségbe jutottak, amelynek a közepén búbos kemenceszerű építmény volt, a tetőn át kivezető vaskos kéménnyel. A körülfutó padkán összevisszaságban néhány prém. Aztán a konyha az étkezősarokkal és egy kisebb szoba, talán a meghitt társalgás vagy olvasás számára, mert itt kapott helyet egy könyves állvány is. Bálint kézen fogta, és a nagy szobából vezető falépcsőn felvezette a manzárdba. Ez két külön bejáratú, de egymásba nyíló szobácskából állt. Az egyikben a kerámiakeretes tükörrel találkozott, a háron képet a lenti teremben fedezte fel, és ott látta a többi otthonról hozott holmit is. Bálint ezután megmutatta a kisebb szoba és a konyha között húzódó kis benyílót, amelyen át a garázsba lehetett jutni. A lakást egy földszinti és egy manzárdhoz tartozó fürdőszoba egészítette ki.

Visszamentek a nagy szobába, és akkor Bálint, miután mindezt, mint egy zsákmányt, a lába elé rakta, végül megkérdezte:

— Hogy tetszik?

— Nagyon szépnek találom, még nem tudok egyértelműen felelni, mert egyszerű, ugyanakkor proccos is. Szerény, ugyanakkor nem tart rá igényt, hogy ezt a szerénységet komolyan vegyék. Különben csupa ízlés, úgy gondolom, jól betölti a feladatát, hogy a látogatókat tájékoztassa anyagi viszonyaid felől.

— Ez itt nem utolsó szempont — nevetett Bálint. — Különben csípősen juttattad kifejezésre tetszésedet. És most mondd, tudnál itt élni?

— Veled, Bálint? — és két karját a vállára

tette.

Éjfél felé rájuk tört az éhség, kimentek a konyhába, és bolondos jókedvvel, egymást akadályozva a munkában, egy kis harapnivalót készítettek. Egymással szemben ülve falatoztak aztán. Rémüldözött, hogy görbe szemmel fog majd a főnöke ránézni, ha netán kereste volna az est folyamán.

— Nem lenne jobb, ha csapot, papot otthagynál, és vissza se mennél a hotelbe?

22

Egy pillanatra meghökkent. Erre a lehetőségre nem gondolt. Próbálta elképzelni, hogy csakugyan, miért ne? De azonnal elvetette a gondolatot.

— Ki van zárva, Bálintkám. A kongresszust végig akarom csinálni. Biztosan megérted, hogy nem akarom Milant kellemetlen helyzetbe hozni. Igazán nem érdemli meg.

— És aztán? Az alatt a tíz nap alatt igazán hozzám költözhetnél, amit még hivatalos minőségben itt töltesz. Nem?

— Ezt majd ráérünk eldönteni. Most kérlek, mielőbb vigyél vissza. Aludnom is kell valamit. Holnap reggel lesz a megnyitó.

— Még tartozol egy történettel. Hogyan kerültél össze Hellivel, és mit beszéltetek?

— Bálintkám, ezt majd útközben, jó?

Bálint megadta magát. Hallgatva, sietve készülődtek, mikor váratlanul — közben bizonyára ekörül forogtak gondolatai — felé fordult:

— Te, Judit! Mégiscsak meg kellene gondolnod azt az ittmaradást. Kis port kavarna fel, nem mondom, de nagyon is a malmomra hajtaná a vizet. Tudod, mennyit foglalkoznának velem az újságok? Erről gondoskodnék. „Az ismert művész, aki hat év előtt a szabadságot választotta, végre megosztja magányát a szép és tehetséges kémikussal, akinek most sikerült utána jönnie.“ S a többi, s a többi. Az újságok már tudják a magukét. Neked se lenne elvetnivaló reklám, gondolom, előnyösebben elhelyezkedhetnél. A házra, amit egy volt tévésztár özvegyétől vásároltam, törlesztenem kell. Hamarább megbirkóznánk ezzel az adóssággal!

— Nem, Bálintkám, ezt ne kívánd, nem tudnám megtenni. Különben is olyan szép, gondos beszámolót készítettem el az egyik kísérletünkről. amit én vezettem. Tudod, mi tagadás, kicsit büszke vagyok rá. A második nap kerül rá a sor.

Na, jól van. Kérlek, csatold fel a biztonsági övét. Különben a reklámot majd úgyis megkaphatjuk. Megírják, hogy itt voltál a kongresszuson, milyen értékes munkát végeztél odahaza, és most, te a szakma egyik fiatal erőssége, a tudásodat itt fogod gyümölcsöztetni, ahol minden lehetőséget megadnak hozzá. Azonkívül még a szerelmi vonatkozású rész velem... Ne félj, Juditkám, így is lefölözzük a dolgot.

ö csak hallgatott, és nem érezte az elképzelés nagyszerűségét.

Hirtelen lefékezett, az úttest szélére állt, és vadul magához ölelte. Abban a pillanatban nem bánt volna semmit! Ha Bálint megfordul, szó nélkül hagja magát visszavinni, s ki sem mozdul a házból akár hetekig. De aztán elváltak ajkaik, néhányszor gyöngéden végigsimogatták egymás arcát, tekintetük az éjszaka gyenge fényénél egymásba mélyedt, s Bálint ‘ismét megfogta a volánt, megindultak.

— Egy nap idegen női hang kért a telefonhoz: „Maga az, doktor Melek Judit?“ Friss volt még a doktorátusom, a telefonkönyvben sem szerepelt még, hízelgett ez a tájékozottság. „Török Bálint felesége vagyok. Illetve a volt felesége. Szeretnék magával beszélni. Lesz ma délután egy fél órája?“ Rettenetesen meglepődtem, fogalmam sem volt róla, mit akarhat, és tagadhatatlanul kíváncsi is voltam. Megbeszéltük, hogy négykor a Mihály kapu alatti kis presszóban találkozunk. Komikus volt, ahogy az ismertető jeleket megbeszéltük.

És?

— Találkoztunk. Azzal kezdte, hogy most, ha elfelejtettél volna értesíteni, szabad az út hozzád, mert a napokban kimondták a válást. Megkérdeztem, miből gondolja, hogy ez engem érdekel. „Ha már nem érdekli, akkor bocsánat, gondoltam, hátha mégis, hiszen két évig az én helyemet töltötte be, amíg olajra nem lépett a kedves Bálint.“ Sokkolt ez a pontos értesültség, csak hebegni tudtam. „Honnan veszi ezt?“ „Bálinttól tudom.“

— Igen, megmondtam egy látogatásom alkalmával, hogy szeretjük egymást, és mivel legjobb úton van már a gyógyuláshoz, adja be a válókeresetet. A hibákat magamra vállalom. Azt felelte, hogy addig nem, amíg nálam jobbat nem talál.

— Nekem azt mondta, hogy talált, mégpedig az egyik orvost.

— Igen? És azt nem mondta, hogy miért ragaszkodott akkor olyannyira a csak papíron fennálló házassághoz?

— Mert tudni akarta, mennyire tartasz az apjától.

— Ó! — Bálint dühében csak egy rövid ó-t kiáltott fenhangon.

— És hogy árat akart szabni a válásnak.

— Komolyan hitte, hogy már nem boldogulok az apja nélkül? Hát te láttad, hogy mit tudok, hogy mit érnek a munkáim! Az apja már ellenem lehetett volna, nem adlak volna hitelt a kritikáinak, s ha a zsűrizéseknél netán ellenem dönt, mindenki irántam való elfogultságot látott volna benne. Az indulásnál természetesen hasznos volt a tekintélyes professzor pártfogása. De akármilyen majomszeretettel is csüngött egyetlen lányán, semmiképpen sem futtatott volna csak az 6 kedvéért, ha nem látja, hogy tehetséges vagyok.

— Ne bosszankodj, drágám. Hisz ez már olyan messze van tőled.

A város szíve felé haladtak, minden oldalról fények, villogó reklámok. Befutottak a hotel elé.

Este érted jövök.

lesz.

Nem lehet, hiszen említettem, hogy bankett

— Akkor majd ide telefonálok, és ha végeztek az üléssel, egy kávéra beülünk valahova.

A hotel halijában még nem ült el a forgalom. Beszállt a liftbe, besietett a szobájába, örült, hogy nem találkozott senkivel, akivel szót kellett volna váltania.

Talán azon az éjszakán kezdődött? Gondolatban végigélte, amint Bálint keresésére indult, a kétségeket és félelmeket, a viszontlátás boldogságát, a biztos egymásra találást a szerelemben. Mégis volt valami, valami új íz viszonyukban, ami valahogy zavarta. Mintha a szeretője lennék Bálintnak. Csak így lehet megfogalmazni. Nevetséges. Hát nem vagyok-e csakugyan az? És nem voltam odahaza két álló évig? De igen, csak sosem éreztem magam annak, összetartozásunk olyan természetes volt, hogy sosem jutott eszembe ilyesféle meghatározás. És most miért gondolok rá? És ha már rágondolok, miért érzem, mintha valami hozzám nem egészen méltó dologba keveredtem volna?

Egy óra valahol kettőt kondult. Eh, ostobaság, ilyesmit most analizálni, holtfáradt vagyok. Hat év hosszú idő, nem lehet egy éjszakával áthidalni. Holnapra eltűnik majd ez a kellemetlen kis mellékíz. A szeretője vagyok. Mintha bizony a ki tartottja lennék. Ezek talán már vénlányos gondolatok, érzékenységek. S különben is, most már a felesége lehetek.

Ez a gondolat azért megédesítette a száját. S ekkor nyújtózott egy nagyot, oldalára fordult és elaludt.

Reggel ünnepélyes izgalom vett rajta erőt. Mégiscsak először fordult elő vele, hogy ilyen jelentős szakmai találkozón vesz részt. Hány világszerte elismert egyéniséggel találkozhatik majd, milyen újdonságokról szerezhet tudomást, és hány módfelett érdekes előadást hallgatnak végig. A lámpaláz már most jelentkezik, ha arra gondol, hogy holnap felolvassa a pharmakodinamikával kapcsolatos beszámolóját. Remélhetőleg Milan szereplése is sikeres lesz. Délután pedig egy kávé Bálint társaságában ... 0, gyönyörű az élet! Hol vannak már a tegnapi érthetetlen gondolatai. Ha anya megérhette volna ... Biztosan büszkélkedne lányával szomszédoknak, ismerősöknek.

Az életnek ritkán vannak teljes pillanatai. Ügy érezte, hogy a mai reggel ilyen teljességgel ajándékozta meg. A társadalmi megbecsülés, siker és az asszonyi boldogság kettős gyűrűje övezte. Ha valami bántaná, ha hiányérzete lenne, ennek okát csak az idegeiben kereshetné. A tegnapi napra túl sok jutott.

Bepillantott a programjába. Nyolckor reggeli, nyolc negyvenkor találkozás a haliban, és utána együtt mennek a szomszédos utcában álló Grémiumba, ahol kilenckor a svájci házigazda, Pfeil professzor megnyitja a háromnapos konferenciát.

Az ebéd egyszerű volt, nem ültek sokáig az asztalnál, mindenki sietett a napos kertbe, amelyet az épület négy fala övezett. Napoztak, söröztek, cigarettáztak, beszélgettek. Félreeső helyre ült egy fonott székre, hogy lehetőleg ne zavarja senki. Lehunyta szemét, arcát odaadta a napnak, és megelégedetten hallgatta szíve nyugodt dobogását. Árnyék vetődött rá, felnézett. Milan állt ott, s rögtön megértette, miért jött:

— Biztosan sikered lesz — mondta meggyőződéssel. — Az emberek nem zabálták túl magukat, pihentek, frissek, figyelemmel hallgatnak majd meg, és érdemes is, mert szerintem a te előadásod érdekesebb, mint a délelőtt elhangzót-