Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-12-13 / 49-50. szám
MIKOLA ANIKÓ Csöndes eső... Csöndes eső magánya ringat friss sarjú fogja fel súlyodat Zárd ki arcod mögül íz emlékezést ne gondolj rá hogy tél közelget hová sietnél nem kell még számba venned hányszor talál majd ébren a virradat Szomjat nem olt a permet a tőkék meghasadnak a víztartók színültig teltek mégis nyugalmat ad Kérdés S a szánalom az mennyit ér hogyha nem só és nem kenyér a reggel asztalán? TÓTH LÁSZLÓ 3 чи > Tu ЧН es s z "< tn N U ЕЭ OS D Ikarosz (olvadozó szárnyakkal) a levegőben Még bírom. A szív, a lélek még kitart. Alant üres papír a táj. Már kihalt. A szárnyak megolvadnak: elfogyóban. Szemem száraz: legmélyén is csak só van. Magasabbra! Készülődik bennem a pára. Sűrű cseppekben hull a viasz a tájra. Egy költészet önarcképe B. K.-nak Mállik. Előbb a mellékmondatok pattognak le, majd a jelzők, később az ékezetek s végül az írásjelek is. Marad a dísztelen váz: a testnek égi mása vagy földi árnya csak, fázón, meztelenül. Mennyi mintha és mennyi volna ékesíti mégis idegen arcát.
