Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-11-29 / 47-48. szám

ÚTTALAN UTAKON Ahány munka — annyiféle, mondo­­gatJuK: Mindnek megvan a maga jel­legzetessége, fortélya. A legtöbbjét hi­vatásszeretet nélkül nem lehet sike­resen végezni. S van olyan is, amely­hez még a hivatásszereteten túl is szükség van valami többletre. Ezzel a többlettel találkoztam egy verőfé­nyes őszi napon. Gombázni mentem az erdőbe. Két kerékpáros asszony pedig a tanyák felé igyekezett az úttalan utakon. Elkísértem őket. Mlynská Dolinába (Malomvölgy­be), erre a világtól távol eső tanyára csak kerékpárral lehet eljutni. Az aszfaltos útról letérve, a tranzit gáz­vezeték építőinek jóvoltából még egy kilométert járható úton lehet haj­tani, de tovább csak lovaskocsival vagy biciklivel lehet közlekedni a patak melletti ösvényen. A víz alján meg lehet számolni a köveket és a lehullott leveleket, ahogy az össze­tákolt hídon átmegyünk. Egy-egy házhoz közeledve kutya rohan elénk, — üdvözöl, — gondolom én. De a két fiatalasszony tudja, hogy az ide­gennek nem árt az óvatosság a ház­őrzővel szemben. A tanya mindössze néhány házból áll. A végtelenbe nyúló udvarokon gazdasági eszkö­zök, fák, bokrok, fűvel benőtt trá­gyadombok. A réten itt-ott tehén, bárány legelészik. Nyugalmuk a völgy nyugalmát jelképezi. Ügy érzi itt az ember, hogy megállt az idő. Pedig nem így van. A fák levelei itt is lehullanak minden ősszel, és a lakók fölött is eljár az idő. Az egyik ház előtt öreg bácsi nézelődik. Bot­jára támaszkodik, az estét várja. Fel­vidul, amikor a közelébe érkezünk. Hitkán fordul itt meg idegen, — mondja, — főleg fiatal. Az itteniek is elmennek, csak mi maradunk 1. Ganyóné a tanyasi kismama is emberközelben van 2. Muráréknál gyermeksirás jelzi, hogy kicsi van a háznál 3. Gyalogkirály is lehetnék — mond­ja a bácsi Valóban elmennek. Egyre keve­sebb udvaron lenget pelenkát a szél, egyre kevesebb házból hallatszik gyermeksírás. Aki teheti, munkahe­lyéhez közel telepszik le. A legkö­zelebbi buszmegálló néhány kilomé­terre van. Murárék ugyan szép új házban laknak,' de legszívesebben kereket tennének alá, és tovább gu­rítanák ... Talán nekik is, és a ki­csinek is könnyebb lenne ... Mert ebben a házban még piciny, síró baba van, de sietnek a buSin­­cei (busái) egészségügyi körzet ápo­lónői. Gyakori vendégek, legalábbis amíg a kis Adriannának szüksége lesz rá. A fiatal mama már az ajtó­ban beszámol arról mi történt a ki­csivel az utolsó látogatás óta. Aztán a két egészségügyi dolgozó saját sze­mével győződik meg, rendben van-e minden, hogyan fejlődik a pici. Beszélgetés közben derül ki, hogy még a járási kórház főorvosa sem tudta, hogy ezek a távol lakó kis­mamák is ilyen emberközelben van­nak a két lelkiismeretes egészség­­ügyi dolgozó jóvoltából. A szülés előtt megkérdezték Murámétól: járt-e egészségügyi ellenőrzésre? A főorvos meglepetten vette tudomá­sul, hogy az ápolónők nyolcszor lá­togatták meg otthonában a kisma­mát. Kerékpáron, gyalog, — ahogyan lehetett. Már indulni akarunk, amikor meg­érkezik a családapa. Két tömött be­vásárlótáskát tesz az asztalra, és már­is a kicsin van a szeme: Ma jobban siettem, — mondja, tegnap rosszal­kodott, izgultam miatta, nem lesz-e valami baja. A védőnők megnyug­tatják. Búcsút veszünk. Szemünk ismét a természetben gyönyörködik, irigyli á

Next

/
Oldalképek
Tartalom