Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-09-29 / 39-40. szám
1 2 AZ EMLÉKEZÉS 3 4 * emlékezés tüzei gyúltak ki a AZ Szlovák Érchegység sokat szenvedett falvaiban, Cierny Balogon, Hronecon, Podbrezován, Nemeckán, Svermovon ... Falvak, amelyeknek neve örökre beíródott a történelemkönyvbe, és bevésődött a békeszerető emberek tudatába. A Szlovák Nemzeti Felkelés legtöbbet szenvedett és leghősibb emberei élnek itt. Az útmenti obeliszkek, emlékművek, táblák mementóként szolgálnak az utókor számára. Megálljt parancsolnak az átutazónak, tiszteletet az új nemzedék tagjainak, azok iránt a hősök iránt, akiknek véréből nőtt a mi szabad életünk. Minden talpalatnyi földhöz egy darab történelem fűződik: fegyvert fogó anya, meggyilkolt partizán, éhező, magára maradt gyerekek, tömegsírrá lett mészégető kemence. Minden év augusztus végén, a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulóján kigyúlnak az emlékezés tüzei. Ahogy a partizántüzek gyúltak ki évtizedekkel ezelőtt, és messze világlott fényük a dombok-völgyek között. Még élnek az egykori partizánok, közöttünk vannak, hogy az emlékezés perceiben felidézzék nekünk egy nép, egy nemzet hősi napjait. És ki hallgatná nagyobb tisztelettel, érdeklődéssel az igaz történeteket, mint éppen a legfiatalabb nemzedék tagjai? A Felkelés jubileumára emlékezve a Szlovákiai Nőszövetség és a Szocialista Ifjúsági Szervezet pionírszervezete ezúttal Cierny Balogon rendezte meg a már hagyományossá vált „Három nemzedék találkozóját“. Volt partizán anyák, apák jöttek ide, hogy emlékeikből, nehéz ifjúságukból felidézzenek egy-egy napot. Eljöttek azok a lányok, asszonyok is, akik a háború éveiben születtek, és gyermekkorukat már szabad hazában tölthették. És ott voltak a pionírok is, a legfiatalabb nemzedék tagjai, unokák, akik a háború borzalmait, tragédiáit már csak közvetve ismerik meg. A Szlovák Nemzeti Felkelésben több mint négyszáz asszony fogott fegyvert, és volt baj társa a férfiaknak. És hányán vannak olyanok, aki nem fegyverrel, hanem más segítséggel voltak a partizánok támaszai. Itt ültek közöttünk néhányan. Szót kértek — az emlékezés jogán. Röviden és nehéz szavakkal beszéltek, nem is önmagukról, hanem bajtársaikról, akiknek jelleme kenyérharcban, véres csatában formálódott... Baricová, Stubnerová, Herbriková, Králiková — volt partizánok, napokon át beszélhetnének emlékeikről. Asszonyokról, akik szűkös otthonukban, padlásukon rejtegették a partizánokat, nemegyszer szembenézve a puskacsővel. Akik utolsó lisztjükből is kenyeret sütöttek a hegyekben élő partizánoknak, és reszkető lábbal siettek vele az erdei ösvényeken. Akik sebesült partizánok vérét itatták fel, és virrasztottak betegágyuk mellett. Akik gyermekeikkel, férjükkel együtt választották a legnehezebb — de legtisztább utat. A Szlovák Nemzeti Felkelés nemcsak a szláv nép hősies magatartásának példaképe, hanem az internacionalizmus útmutató példája is. Elsősorban a Szovjetunió önzetlen segítsége jelzi ezt a testvéri összefogást, de további huszonöt nemzetét is, akiknek fiai a mi szabadságunkért harcoltak, s nem egy közülük örökre itt maradt, hazánk földjében pihen. A Szlovák Nemzeti Felkelés hagyatéka kötelez bennünket. Szükség van napjaink hőseire is, hogy a holnap mércéjét minél magasabbra emeljük, és új, igényes feladatainknak eleget tegyünk. Forradalmi hagyományainkból táplálkozunk, munkás apánktól, nagyapánktól vettük át az örökséget. Nemzedékek váltják egymást. És kell-e szebb, több útravaló a jövő nemzedékeinek? MEGYERI ANDREA
