Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-01-13 / 3-4. szám
Húszéves, 165 cm magas, barna lány vagyok. Társaság hiányában ezúton szeretnék korban hozzám illő férfival megismerkedni, aki szintén szeretetre vágyik, úgy mint én. Komoly, intelligens férfi fényképes levelét „Napsugár" jeligére várom. Huszonnyolc éves, 170 cm magas, barna, szakmával rendelkező, falusi legényember vagyok, özvegy édesanyámmal élek. gyök. Társaság hiányában ezúton szeretnék komoly szándékú férfival megismerkedni 30 éves korig. Becsületes férfi fényképes levelét „Szeretetért szeretet" jeligére várom. Huszonnégy éves, barna hajú lány vagyok. Szeretek olvasni, szeretem a zenét és a természetet. Társaság hiányában ezúton szeretnék komoly, becsületes férfival — lehet elvált is — 30 éves korig SZERETNÉK RÁTALÁLNI Szeretem a munkámat, de szívesen dolgozom a ház körül is. Ezúton szeretnék megismerkedni házasság céljából korban hozzám illő, szerény, komoly lánnyal, aki nem kalandra, hanem boldog családi életre vágyik-Becsületes lány fényképes levelét várom. Jeligém: „Rohan az idő”. Huszonhárom éves, 172 cm magas, nem saját hibámból elvált gyermektelen, asszony vagyok. Szeretnék 30 éves korig komoly, minden káros szenvedélytől mentes fiatalemberrel megismerkedni, aki boldogságra, szeretetre vágyik Komoly, őszinte fiatalember levelét „Őszirózsa" jeligére várom. Fényképes levelek előnyben. Huszonnégy éves, 150 cm magas, barna lány vamegismerkedni, aki igaz boldogságra vágyik, úgy mint én. Komoly, nem kalandra vágyó férfi fényképes levelét „Hófehér gyöngyvirág" jeligére kérem. Huszonhárom éves, 183 cm magas, barna hajú fiatalember vagyok. Szeretek olvasni, szeretem a tánczenét és a természetet. Szeretnék komoly szándékú lánnyal megismerkedni, akiben igazi Jiarátra, később élettársra találnék. Becsületes, szolid lány levelét „Szeretnék rád találni" jeligére várom. Figyelem! Kérjük a „Várlak”, a „Te vagy az első az utolsó, a mindenem”, a „Szeretnék végre boldog lenni" jeligés hirdetőinket, küldjék be szerkesztőségünkbe pontos címüket, hogy hirdetésüket közölni tudjuk. LEVELEZNÉNK Tizenhat éves, vojtechovcei (bélatai) olvasónk szeretne' 16—18 éves fiatalokkal magyar vagy szlovák nyelven levelezni. Kedveli a tánczenét, szívesen sportol. Képeslapokat és színézképeket gyűjt. Címe: Mikus Mónika 930 38 Novy Zivot — Vojtechovce 60, okres Dunajská Streda. Tizennégy éves janíky (jánoki) kislány szeretne csehszlovákiai fiatalokkal magyar, vagy szlovák nyelven levelezni. Virágokat és állatokat ábrázoló képeslapokat gyűjt. Címe: Éva Potocká, 044 05 Janik 37, okres Kosice. Tizennégy éves diáklány szeretne 14—16 éves lányokkal, fiúkkal megismerkedni, barátságot kötni. Indiánképeket és színészképeket gyűjt. Címe: Lelkes Andrea, 930 40 Stvrtok n/O. ZDS, okres Dunajská Streda, Tizenhat éves eliasovcei (illésházi) olvasónk szeretne 16—18 éves fiúkkal, lányokkal magyar vagy szlovák nyelven levelezni. Szívesen sportol, kedveli a tánczenét. Színész- és képeslapokat gyűjt. Címe: Nyársik Gabika, 930 38 Novy Zivot — Eliasovce 347, okres Dunajská Streda. Tizenhárom éves Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) diáklány szeretne csehszlovákiai, magyarországi, romániai lányokkal, fiúkkal magyar nyelven levelezni, barátságot kötni. Szereti a tánczenét. Sokat sportol. Bélyeget és színészképeket gyűjt. Címe: Hodosi Mária, 929 01 Dunajská Streda, sídl. Sever B/9. Tizenegy éves tanuló szeretne 10—11 éves fiatalokkal magyar nyelven levelezni. Szereti a tónczenét és a természetet. Címe: Tárnok Márta, 946 38 Radvan n/Dun. 276, okres Komárno. Tízéves diák szeretne 10—11 éves csehszlovákiai, magyarországi fiatalokkal levelezni. Szereti a természetet és bélyeget gyűjt. Címe: Gusa Imre 7753 Szajk, Petőfi u. 158, Baranya megye, Magyarország. Ez igen! Idős, fehér botos bácsi szállt fel a villamosra. A vakok vagy alig látók bizonytalan mozdulataival igyekezett beljebb valami biztonságosabb támpont felé, hogy ingatag egyensúlyát el ne veszítse. A kocsi meglehetősen zsúfolt volt, a bácsi tanácstalanul állt, egyik keze segítséget váró mozdulattal a levegőben maradt . . . mikor egy fiatal férfi, karján kis gyermekével felpattant az egyik ülőhelyről, hogy átadja a bácsinak a helyét. Félkezével erősen kapaszkodott a rúdba, a másik karján biztonságosan tartotta kisgyerekét. Érdemes megemlíteni ezt a „természetesnek" tartható kis epizódot? Igen. Mert a fiatal embernek meg volt a „joga" ahhoz, hogy ülve maradjon, hiszen kisgyermekkel utazott. Mégis felállt a jobban rászoruló miatt ... És mert nem mindenki teszi ezt meg. Ejnye! Lopják a kerékpárokat. Szinte naponta tűnnek el a házak elől, az udvarokból. Ránk is sor került, miért ne? A tisztelt tolvaj először csak az egyik kereket vitte el, amit mi pótoltunk. Aztán nyilván rájött, hogy egy keréken mégsem utazhat, s „egy csillagtalan sötét éjjel“ vitte az egészet. Mi nekifogtunk intézkedni, a biztosító fizetett, igaz, csak annyit, amennyiből egy kormányt meg egy kereket vehettünk volna. Mivel ez nekünk sem volt elég, elindultunk új kerékpárt venni. Azaz vettünk volna, ha lett volna, de még a nyomát sem leltük a boltokban. Nincs és nincs. Egy pocakos el(bér) árusító jó nagyot kacagott, s azt mondta, miért akarunk olyasmit vásárolni ami nincs, vegyünk olyasmit, ami van, például amerikánert, vagy pumpát és csengőt, esetleg vinklivasat. De én makacsul ragaszkodom a biciklihez. Biciklit akarok. Sötétlelkű emberek azt sugdosták a fülembe, hogy ne kerékpárt keressek, hanem előbb egy kis protekciót, mert már hónapok óta a pult alól adják. Am protekciót sem tudtam szerezni, s most itt állok egy szál kerékpár nélkül! Se ez, se az, de esetleg lophatok én is egyet. Baka Istvánné Egy vidéki, konkrétan Sahyba (Ipolyságra) tett riportutamon éltem áj. a következőket: Már hazatérőben voltam — a menetrend mostohasága folytán csak átszállással Ipolyságtól Nitráig, majd onnan további autóbusszal Bratislavába. Minden rendben lett volna, ha Ipolyságon az utolsó felszálló, egy mininél is rövidebb szoknyás csinos, de kissé túl feltűnően öltözött fiatal lány ahelyett hogy leült volna. nem. inkább az ugyancsak fiatal buszvezető háta mögé állt. Útitáskáját sem a csomagtartóba helyezte, hanem a gépkocsivezető lába mellé. A busz megindult és azonmód megindult a szemmelláthatóan vidám tere f ere is a két fiatal között. A lány a soförülés mögötti krómozott rúdba kapaszkodott és előre-hátra, de lehetőleg inkább előre lendült, hosszú, szőke haja a fiatalember arcába csapódott, ö maga meg közben csacsogott, csacsogott... Mondhatom, igen jól szórakoztak, ám annál kevésbé az utasok, akiket természetesen idegesített az előírásoknak; az utasok személyi biztonságának semmibe vevése. Szerencsére épségben érkeztünk meg Nitrára, ahol átszálltunk a Bratislavába induló autóbuszra. Azt hittük, izgalmaink véget értek. De mennyire csalódtunk! Az autóbuszra egy újabb ifjú nöutas libbent fel. aki ugyan már nem a lengömozgásos utazási formát választotta — leült a szintén fiatal buszvezető háta mögé és onnan szórakoztatta őt. A fiatalember merev gerinccel ült, a fejét jól hátranyomta, hogy minél jobban hallja a nő beszédét, sőt ha válaszolt neki, a fejét közben hátrahátra fordította. így ment ez már jó ideje. Az uta-VONAL ALATT sok bosszankodtak, egymasközt megjegyzéseket tettek, hiszen időközben beállt a korán leszálló este és a járművek már lámpafénnyel közlekedtek. Voltak bizony olyan helyzetek, amikor a vezetőnek teljes összpontosításra lett volna szüksége. Amikor az egyik meglehetősen kritikus helyzetben csak hajszál híján nem ütköztünk össze egy szembejövő járművel, a mellettem ülő asszony — aki mellesleg a CEDOK egyik utaskísérője lévén nagyon is tudta, hogy mit lehet és mit nem —, már elvesztette a türelmét, odament a két fiatalhoz és az utasok biztonsága érdekében felszólította őket, hogy ne szórakozzanak. A fiatal nő paprikavörösen tiltakozott, hogy „ö ugyan nem szórakoztatja a sofőrt“, a sofőr inszont úgy reagált. hogy: „Magának semmi köze ahhoz, hogy én mit csinálok. Ez az asszony egyébként is a feleségem!" Erre már az utasok közül többen is megszólaltak, rendreutasitották a gépkocsi vezetőjét, sőt elhangzott olyan mondat is, hogy ha a fiatalasszony a felesége, hát lesz idejük otthon megbeszélni a családi ügyeket. Tény, hogy a jelenet után az autóbuszban csend lett, a dühös vezető azonban olyan iramot diktált, hogy igazán csak a véletlennek köszönheti bőre és gépkocsija épségét az, akit sorsa éppen utunkba hozott. Nem általános jelenség ez, szerencsére az autóbuszjáratokon többnyire nyugodt, felelősségüket érző vezetők dolgoznak. Mindenesetre fel kell figyelni az ilyen „kilengésekre“ is, hiszen emberéletekről van szó. 27
