Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-09-08 / 35-36. szám
hát... Meséket állít színpadra, a mesék édesek és vigasztalók, a mesékben igazságot osztanak, a jók elnyerik jutalmukat, fele-királyságokat nyernek és királylányok kezét, és talán még cukrozott diót is a királylányok mellé. A zene lassanként kiszorítja a színházasdit. Fantáziája, játékigénye, szereplési vágya mind kielégül benne, lubickol a zenében, megtalált életelemében. De a szülői ház pedagógiája szigorú és céltudatos. Megértetik a kislánynyal, hogy a zene nemcsak játék, mulatság, szenvedély, hanem foglalkozás is, kenyérkereset, pálya, életcél, a jövő megalapozása. Szorgalmasnak kell lenni, pontosnak és fegyelmezettnek, akkor talán még zenetanár is válhat belőle. Ditta engedelmes, vágyai nem lebbennek el a szülői intelmek felett, megülnek csöndben, tudat alá szorítva. De a kötelező gyakorlatok, etűdök után Lisztet játszik és Chopint, főleg Chopint, hűségesen és mégis hűt-Két portré Pásztori/ Ditta albumából rász belelátja a márványtömbbe kivésendő szobrot a Egy esztendeig tanítja az akadémián. Ditta elé egy új világ tárul. Mellbevágóan új világ ez. Mestere előadási módjának merőben más a lényege, mint amit Ditta eddig ismert és követett. Szikárabb és igazabb világ, amelybe most lép, néha talán kegyetlen is, de mindig katarktikus. Bartók megdönti Ditta addigi hajlamait, rokonszenveit, rajongásait — meredek világba viszi, de kézenfogva vezeti a meredélyeken. Egy esztendeig. De mindig csak tanítás és tanulás. Semmiféle személyes közeledés, a tanítvány a zongora mellett, a mester meg emelvényen, akkor is, ha a másik zongoránál ül... Emelvényen, mert kikalapált emberségével feltoronylik mindenki közül ... A zeneakadémiai vizsga előtti időszakban egyszer hazakíséri növendékét. Először, mióta ismerik egymást. lenül pontosan ugyan, de hozzáadva a kottafejekhez a maga életszeretetból, mohóságból, kíváncsiságból és ezüst ábrándokból összeszőtt lényét is. Alig tizennégy esztendős, mikor szülei jószerivel elígérik egy helybeli fiúnak. Ditta félig még gyermek, kicsi, törékeny porcelán baba, inkább visszhang még, mint akarat. A fiúra már alig emlékszik: a majdnem-eljegyzés azt jelentette, hogy ha húszéves korukban is szeretni fogják még egymást Nagy energiával folynak a zenetanulmányok. Már Pestre jár vizsgázni, Somogyi Mór magánkonzervatóriumába, majd Székely Arnold tanítványa lesz. 1922-ben pedig jelentkezik a Zeneakadémián felvételre. Bartók a zsűri elnöke. Ditta gyanútlan, mint egy újszülött. Nagyon kislányos, mézszőke haja egyetlen vastag fonatban, azúrkék szeme sem lát lényeget, inkább csak fényérzékeny... Nem érzi a pillanat sorsdöntő súlyát, a nagyhatalmú zsűri nem bénítja, otthon van: zongorázhat! Gyermeki fesztelensége, alvajáró biztonsága lenyűgöző. „Pásztory Edith az én növendékem lesz” — mondja Bartók a meghallgatás után A mester a félig gyermek Dittába belelátta a későbbi, szerzetesi szorgalmú pianistát, mint ahogy a szob-Most sincs szó érzelmekről, nem esik köztük egyetlen „maga meg én” mondat sem. Csak épp megkérdi Dittától, minden bevezetés nélkül, feleségül menne-e hozzá. Még olyan pillantások sem estek eddig, amelyek indokolnák a kérdést. Ditta pedig percnyi gondolkodás nélkül mondja ki az igent, úgy mondja ki, mint aki egész életében ezt a kérdést várta, egész életében erre az igenre készült. Érzi, hogy kopernikuszi fordulat ez, tudja, hogy a világ most kifordul tengelyéből, hogy egy öntörvényű élet társául szegődik, hogy a most következő létben mások a nehézkedési törvények, a klimatikus viszonyok, más a flóra és a fauna... Igen, mondja mégegyszer, hogy nyomatékosítsa a választ. Telített munkával, tanulással sűrített esztendők. Bartók nemcsak zenére tanítja feleségét, hanem a tágabb létezésre, a gömbölyű világra is. Szisztematikus és szigorú. Az otthoni tanítás — mert az akadémiára nem engedi többé feleségét — fokozott szorgalmat igényel, tökéletes koncentrációt. Házasságuk második évében megszületik Péter fiuk, Ditta megbetegszik, Davosba kerül, a kisfiúra Bartók testvérnénje, az angyali Elza vigyáz. Bartók megismerteti feleségét a társművészetekkel, utaznak, bejárják Olaszországot, Franciaországot... Dittát az építészet vonzza leginkább, az architektúra szinte zenei szerkezete, de szereti a szobrokat is, főképp a vé-Pásztory Ditta férjével, Bartók Bélával PÁSZTORY DITTA sett szobrok gigantikus erejét, szuggesztióját, és szereti a festmények színét és lehelletét, a megtalált szín egyetlen lehetőségét... Bartók nyomán megszereti Ady verseit, személyesen is megismeri Kassákot, József Attilát, meleg barátságba jut Kodályékkal. A szellemi-érzelmi alakítással párhuzamosan szakadatlanul folyik az általános értelemben vett zenei nevelés is. Egy életre megtanulja, hogy egy zenemű közvetítésében soha nem szabad hívságnak lennie, érzelgősségnek, hogy mindig a műből kell kiindulni, nem saját érzelmi adottságaiból. Hogy nem elég, ha az Opus 14. zongoraszvit ürügyén zongorázik valaki — az Opus 14. szvit szelleméből kiindulva kell játszani! A mester módszeresen készíti elő pódiumszereplésre feleségét. Két zongorán játszanak együtt, de nem megjelent kétzongorás műveket, hanem triókat, kvartetteket, felbontva a vonóshangszerek szólamait — ezeket Bartók játssza a zongoraszólamot pedig Ditta. Bartók tárgyilagosságot követel az interpretálásban, nem engedi elnyálkásítani a művet egyéni beleélésekkel, de természetesnek tartja, hogy az előadó művész átszűrje a művet egyéniségén. Az egyéniséget kell hát nevelni, olyanná felnöveszteni, hogy remekművek értője és tolmácsolója lehessen. Hogy egyenrangú társa lehessen a zeneköltőnek. — Mit jelentett Bartókkal élni? kérdezzük. S a feleség válasza: — Állandó alakulást, érzelmi, értelmi növekedést. Létezést. „Verj, vad kovács ... kemény, fájdalmas műremekké!” Kemény, fájdalmas műremek. Bartók megalkotta, kivéste a márványtömbből a szobrot. Talán túlságosan is jól sikerült. Talán fájtak is a levésett márványszilánkok. De Ditta nem roppant össze a heroikus lét alatt. Csak megkeményedett. A lelkierő, állhatatosság, kitartás, bátorság nem bőre, melyet le lehet vedleni, hanem húsa-vére, csontja-izmai. A sosem hajló gerinc idővel megmerevedik, már nem is tud hajolni. Férje halála után hónapokig ideggyógyintézetben kezelik. Mihelyt jártányi ereje van, 1946-ban, hazatér Magyarországra. Senki sem hívja. Csak visszajön a „szép hazá”-ba. A „híres kis Magyarország” nem fogadja diadalkapuval. Lakása nincs. Miskolcon húzódik meg egy nagynéniénél. Nyugdijat, kegydíjat akkor még nem kap, a szerzői jogdíjak ügye sincs még rendezve. Péter fia, NewYork-i hangmérnök támogatja pénzküldeményeivel. Végre, nagy nehezen, testvéröccse szerez neki Budapesten egy leválasztott lakást, itt él tíz esztendeig, anélkül, hogy valaki rányitná az ajtót. De elérkezik az idő, amikor Bartókot már itthon is érdeme szerint kezdik becsülni. S lassan azt is észreveszik, hogy itt él közöttünk Pásztory Ditta, Bartók felesége és munkatársa, a bartóki interpretáció leghűbb letéteményese, őrzője, gondozója. Itt ül szemben velem a mátraházi üdülő fényverte kertjében. Egyszerű, sima, áthatolhatatlan. Valahol mégis, mélyen, mélyen, benne van a le.'.ge, habos fiatal lány is, a mézszőke, az álmodozó, a játékos. Most másmilyen. Elszántan igazmondó, nála minden szó az eredeti jelentés szerint értendő, és minden szava átgondolt, pontosan ütő. Megszenvedett ember — magatartásának igazáért, lelki nagyságáért poklokat járhatott meg. — Mik a tervei? — kérdezzük tőle. Az alapigazságok egyszerűségével feleli: — Részt venni abban, amiben lehet és kell. 19
