Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-07-26 / 29-30. szám

öt és ennél több kiló termést csépelnek ki. De éppen ez о nagy teljesítmény teszi indokolttá, hogy a kombójnos ne késsen egy pillanatot se, mert a gép néhány perces kiesése mindjárt egy lépéssel hátráltatja az aratás befejezését. A körültekintő anya, gondos feleség úgy irányítja oz otthoni munkát, olyan légkört teremt, hogy az aratásban részt vevő családtag pihenten, kiegyensúlyozottan állhasson munkába.

Az aratással egyidőben a mezőgazdaságban több munka is folyik. A szálastakarmányok betakarításánál, a szőlő művelésénél, a zöldségek szedésénél asszonyok dolgoznak. Nem mondhatjuk tehát, hogy a termés betakarítása teljesen nélkülük zajlik le. Az ö szorgalmukra minden téren szükség van. Ezért kell, hogy a nőszövetségi tagok lelkesítsenek, és jó munkára ösztönözzenek.

így is van ez talán mindenütt. A nők nem vonták ki magukat a legnehezebb időszakban sem a munkából, mindig ott voltak, ahol a szükség megkívánta. Lehetett bízni bennük, építeni rájuk. Nem csak a termelésben, a takarékosságban, de a tisztaság betartásában is. Bartaios Irén sokoleci (szakállasi) fejőnő szavaira emlékszem, aki egy alkalommal azt mondta, hogy a fejőcsoportjuk úgy vigyáz a tej tisztaságára, mintha azt mind maguk innák meg ...

Az állattenyésztésben dolgozó nők szorgalmára most is nagy szükség

{jövendő

BŐSÉGÜNK

van. Nem elég kitermelni a gabonaneműt, a takarmányozásnál úgy kell takarékoskodni, hogy egy szem se menjen belőle kárba. Az idei első negyedévi kimutatások arról tanúskodnak, hogy ezen a téren még nagyon sok a tennivaló. Az év első három hónapjában egy liter tej kitermeléséhez a nyugat-szlovákiai kerületben 0,35 kilogramm szemes terményt használtak fel, de például a popradi járásban már 0,49 kg-t, a Velky Krtis-i (nagykürtösi) járásban 0,50 kg-t. Az állatgondozóktól, fejőktől is függ, hogy a felhasznált szemes takarmány mennyisége a minimumra csökkenjen, s ezzel is hozzájáruljunk hogy a gabonanemüböl minél előbb önellátók legyünk.

Képzeletemben Ladányi Mária a vojany-i (vajóni) szövetkezet fejőnője jelenik meg. Ő mondta, hogy szerinte az etetőktől, gondozóktól függ, mennyit pocsékol el az állat , az elébe tett takarmányból. Minél jobban, gondosabban van előkészítve a takarmónyadag, annál kevesebb megy belőle tönkre. Az ő tehenet bizony egy dekát sem hagynak maguk előtt a vályúban ...

Lengyel Margit a rapovcei (rappi) szövetkezet nyugdíjas fejőnője is úgy tanította a helyébe álló fiatalokat, hogyha a vályú mellé leesik egy szál széna, azt is fel kell venni. Mert sok kicsi sokra megy, s ennyi tehén mellett egy-két szál szénából hamar összegyűlik a kiló.

Sok ügyes, szorgalmas állattenyésztésben dolgozó nő van. Nagyobb részük sajnos a nyugdíjkorhatár felé közeledik.

És a fiatalok nem nagyon igyekeznek a helyükre . .. Hiányzik itt még sokszor a két műszak, a szociális felszerelés, és az előítéletek legyőzése. De ezt a jelenséget nem csak az állattenyésztésben tapasztaljuk. Figyeljük csak meg Elena Litvojová beszámolójának további részét.

Mezőgazdaságunkban aránylag még mindig nagyon kevés a felelős beosztásban levő nő. Pedig évről évre egyre több fiatal lány szerez a mezőgazdasági főiskolán és szakközépiskolában képzettséget. A Nitrai Mezőgazdasági Főiskolán például eddig több mint ezer lány szerzett diplomát. Sajnos, csupán 496-ot találunk közülük a termelésben, és közöttük is nagyon kevesen dolgoznak szakképzettségükhöz méltó beosztásban. Hasonló a helyzet a középiskolát végzőkkel is.

Jokros Viera, Simon Katalin, Senk Anna mérnökökre gondolok. Vajon hol lehetnek most? . . . Nyolc évvel ezelőtt, amikor alig egyéves gyakorlat állt mögöttük, keserű szájízzel mesélték, hogy olyan ez, mint az elvesztett illúzió. Vierka a plesiveci (pelsőci) szövetkezetben volt akkor agronómus. Azt mondta, nem nőnek való munka ez, legalábbis nem a jelenlegi feltételek mellett, amikor kora reggeltől késő estig a munkahelyen kell lennie. Szomorúan szögezte le, hogy most még úgy-ahogy ez megfelel, de mi lesz akkor, ha egyszer férjhez megy és gyerekeket szeretne? Hagyja ott a hivatását és csak a családjának éljen? .De hát akkor minek szerezte a mezőgazdasági-mérnöki diplomát? . . . Simon Katalin a gicei szövetkezet agronómusaként dolgozott. Még az iskolapadban szőtte álmait, hogy bevezeti a két műszakot, szociális helyiségeket rendez be minden munkaszakaszon, a nőknek képességükhöz mérten ad munkát. És mi lett? .. . Már egy év után lemondott az ólmáról. Senk Anna, a safarikovoi (tornaijai) szövetkezet főzootechnikusa gyakran hallotta a férfiaktól ezt a megjegyzést: „Nem sokáig birja úgysem, nem nőnek való munka ez”. De Anna megfogadta; azért is megmutatja, hogy kibírja! Valóban kibírta? Nem tudom. Azóta nem találkoztam vele és nem is hallottam róla, sem a másik két mérnöknőről. Talán ahhoz az ötszáz mezőgazdasági főiskolát végzett nőhöz tartoznak, akik nem a szakmájukban dolgoznak? . . .

Amíg képzeletben végigjárom a szövetkezeteket, felidézem egykori riportalanyaim véleményét, életét és magatartását, a beszámoló, amelynek egy-egy gondolata elém vetítette őket — lassan végéhez ér.

Elena Litvajová elvtársnő a Szlovákiai Nőszövetség bővített elnökségi ülésének nevében köszönetét mond a mezőgazdaságban dolgozó nők eredményes munkájáért és egyben segítségüket kéri a XV. kongresszus által kitűzött feladatok teljesítéséhez.

És újra látom őket, ahogy a köszönet kedves szavaitól felüdülnek. Elméláznak az újság felett, hogy fáradt kezüket pihentessék. Hajnalban aztán úgy lépnek az érett búzától illatos földre, a nyári hőségben izzó gazdasági udvarra és a zöldséget dajkáló kertészetbe, hogy újra bebizonyítsák: bennük nem csalódunk!

H. ZSEBIK SAROLTA