Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-07-26 / 29-30. szám

A NŐ SZÄMÄRA ÍRTA: MARTA SVÄTENlKOVÄ, a Slovenka főszerkesztőhelyettese

KUBA BOLDOG

Kuba már tizenhat éve a szocializmus felé haladó szabad ország. Élete, ha úgy tetszik „fiatalsága” telítve van mindazokkal az örömökkel és vitathatatlan gondokkal, amelyeket a régi rend átváltása s egy új éra kezdete magával hoz. S a kubaiak, Csehszlovákiánál alig nagyobb tündéri szép szigetükön, amelynek partjait az Atlanti-óceán, a Karib-tenger és a Mexikói-öböl azúrkék vize mossa, nap mint nap az egyszerű emberi boldogságra ébrednek. Nem kell ezt itt keresni, lépten-nyomon találkozhatunk vele, a szó szoros értelmében. És soksok arca van: egyszer a munkába vagy szórakozásuk után siető emberekben, máskor a vidám fiatalokban, semmitől és senkitől sem veszélyeztetett jövőbe néző szerelmesekben, vagy zsibongó, csacsogó egészséges kisgyermekekben ölt testet.

Keresztül-kasul járva Kubában, mindenütt csapatostul találkozik az ember a leghétköznapibb hétköznapokon is tiszta fehérbe és világoskékbe öltöztetett apróságokkal. Láttam őket gondtalanul hancúrozni a Lenin-park„Che”-ről, akit a magukénak tartanak s azért nevezik ilyen bizalmasan, órákig tudnak beszélni. A Jósé Martiról, a szabadságharcos forradalmár kubai költőről elnevezett pionírtábor csodálatosan szép vidéken fekszik kilenc hektárnyi területen, egyik oldalán a tenger, és a homokos plázs határolja. Mire teljesen kiépül, évente kétszázötven ezer pionír üdülhet ott — s nemcsak kubaiak, hanem a szocialista országokból érkezők is. A tábornak már ma van egy sétahajója, három autóbusza, szabadtéri mozija és még sok kisebb-nagyobb felszerelése, ami széppé és boldoggá varázsolhatja a kisdiákok nyaralását.

Kubában az ember lépten-nyomon meggyőződhetik annak a jelszónak a realitásáról, amit a forradalom győzelme után két esztendővel adott ki a kormány: „Semmi sem fontosabb a gyermeknél!” Nyilván ezért az egész országban először a bölcsőde- és óvodahálózat épült ki, és mert szorosan hozzátartozott a nők foglalkoztatásának programjához. A mai napig önsegéllyel hatszázötven ilyen gyér-MERT^ _ _ _ -SZABAD

ban, amely Havanna, sőt egész Kuba büszkesége. Hatszázhetven hektáron építették-szépítették szabad idejükben a havannaiak, tizennégy műépítész vezetésével. Van benne gyermekvasút, motocross, rodeo, akvárium és terrárium és lovarda, ahol az apróságok mérhetetlen büszke testtartással ülik meg a ponikat. A park egyszerre hatvanezer, pihenésre, kikapcsolódásra, szórakozásra vágyó látogatót fogad be.

Kétoldalt a Kubában vadon termő piros, rózsaszín és fehér oleanderekkel szegélyezett széles, négysávos út vezet a Jósé Martiról elnevezett pionirtábor tarkán feldíszített kapujához. A látogatókat pionírőrség fogadja és kíséri végig a táborban A tábor egyik érdekessége az a tágas, fehér villa, amelyben a világhírű forradalmár, később a kubai kormány ipari- és építésügyi minisztere Che Guevara élt és dolgozott. Ma a villa múzeum, és benne kis pionírok az idegenvezetők, a legjobbak a legjobbak közül. Ugyanis ez a legmagasabb kitüntetés.

mekgondozási létesítmény épült, s ezzel párhuzamosan törvértyszerűen 12 százalékról 96 százalékra ugrott a nők foglalkoztatottsága.

A kubai nők... Élmény volt velük találkozni. Például Nora Frometával, a kubai forradalmi kormány könnyűipari miniszterével, aki rendkívüli szuggesztivitással tudott beszélni szakágazatának nem könnyű feladatairól, amelyeket az ország első ötéves terve irányzott elő. Nora Frometa szűkebb hazája az erősen forradalmi tartomány, Oriente.

Nem kisebb élmény volt a találkozás a havannai dohánygyár — innen kerülnek ki a világhírű szivarok — munkásnőivel, köztük a kitüntetett élmunkással, a kommunista Maria Victoria Rodriguezzel, vagyis a havannai Forradalmi Múzeum dolgozóival, s nemkülönben az ottani kolléganőkkel, a Mucheres női lap munkatársaival, s a többiekkel: Central Cubo Libri cukorgyár bölcsődéjének és óvodájának alkalmazottaival Matanzas tartományban, a Triumvirato mezőgazda4

sági városka állami farmjának dolgozóival, valamint a Valle de Picadura óriásfarmon dolgozó asszonyokkal, a Kubai Nők Föderációjának képviselőivel, az alamarei textilgyári munkásnőkkel és így tovább.

S mindenütt, minduntalan tanúja voltam annak, hogy a kubai nő, az évtizedekig tartó félgyarmati rendszer megaláztató elnyomásából a szocialista forradalom győzelme révén milyen magasra emelkedett, arra a piedesztálra, amely a nőt egy szocializmust építő országban megilleti.

Isla de Pinos, a térképen kis függvénye a Nagy Antillák legnagyobb szigetének, a repülőgépről nézve jelentéktelen földdarab: Kétezer-kétszáz négyzetkilométernyi területével a legnagyobbika annak az ezerhatszáz kisebb-nagyobb szigetből álló láncnak, amely Kubát délen körülöleli.

Kuba szabad és boldog életéről szólva ezt az aprócska szigetet nem lehet megkerülni. Azért, mert ennek a földdarabkának — ahol ma geometriai pontossággal kimért citrusz-ültetvények virágoznak és számos édesvizű víztároló csillog, a Vietnam, a Rio de Medio, a Las de Nuevo, a Casa és mások — már a tizennyolcadik századtól kezdve egészen a forradalom győzelméig nagyon szomorú történelme volt. Partjain csak azok a bárkák és szkúnerek kötöttek ki, amelyek Kuba legnemesebb lányait és fiait szállították, hogy itt könyörtelenül rájuk zárják a Presidio Modelo börtön celláinak vasajtaját, vagy hogy néhányukat örökre elhallgattassák. A sziget egyik csücskében a négy kör alakú épület — a hírhedt amerikai Sing- Sing hű mása — 1930-ban épült azok számára, akik megsértik a törvényeket. De ... milyen törvényeket szegtek meg az olyan forradalmárok, mint Jósé Marti, mint Fidel és Raul Castro és hozzájuk hasonló ezrek?!

„Biénvenido a la Isla de la Juventis” — „Legyetek üdvözölve a fiatalok szigetén” — ez a felirat fogadja a látogatókat a sziget fővárosának, Nueva Geronának repülőterén. És tényleg, néhány óra múlva már semmi