Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-07-12 / 27-28. szám
ugrik, ha nem lehet az apámé .. , A földet a régi parasztok is szeretik, de az új parasztok sokkal jobban, tán mert minden szerelem az elején a legizzóbb. Apám dühös szenvedéllyel, megszállottan gazdálkodott. Hányszor, de hányszor hallottam tőle, amikor már hét-nyolcéves koromban magával cipelt a határba, s támolyogtam az álmosságtól: — Figyeld meg ... Tanuld meg, hogy kell csinálni, mert ez a föld a tied. Ezen a földön te leszel a gazda. Ezért nem született testvérem sem: hogy ne osztódjék szét a birtok. Apám nem jött haza a háborúból. Én akkor kamaszodtam. Hárman voltuk jó barátok, Weller Józsi, Sós Tomi meg én. Olyanok voltak nekem, mintha meg nem született testvéreim helyett a testvéreim lennének. Mindhárman gazdagyerekek. Werre Józsi a háború után mégis elment inasnak, autószerelőnek, aztán szakérettiségis lett, s ötvenben már az agráregyetemen tanult. Hívott engem is, de hát én nem is gondolhattam rá, nem hagyhattam gazdátlanul a birtokot, s nem hagyhattam egyedül az anyámat. . . Most jut eszembe, az anyám férjhez is mehetett volna, három férfira is emlékszem, akik jártak hozzánk, de anyám, úgy látszik, kiadta az útjukat. .. Szóval nem mentem tanulni, mert nem is éreztem rosszul magamat, hisz majdnem én voltam a gazda. Dolgozni sokat kellett, de ezt megszoktam, édesanyám szépen öltöztetett, bőven adott zsebpénzt. Sós Tomi meg én voltunk a „legények“ a kocsmában, nekünk húzta a cigány, és akkor még kislány is akadt, aki kútba ugrott volna értünk . . . Akkor kezdett elromlani a helyzet, amikor Tomi is elment. Egy plakát felhívására jelentkezett a Színművészeti Főiskolára. Eleinte még hazajöttek karácsonyra, nyári vakációra, s olyan életről meséltek, hogy nekem látva maradt a szóm. Anyám mór nem is szerette, hogy barátkozom velük: „nem hozzád valók", „mindenféle marhasággal tömik tele a fejedet", „megzavarják a fejedet" stb., félt attól, hogy másképpen fogok gondolkodni, mint ő. Nem sokáig kellett aggódnia, a barátaim mind ritkábban látogattak haza, végül teljesen elmaradtak. S mind több fiatal ment el a faluból, mind jobban egyedül maradtam. És már engem is rágott valami: muszáj nekem igy élnem? Hajnalban kelek, egész nap dolgozom, mint a lovoim, este megzabálom a paprikás csirkét, amit az anyám elém rak, aztán ledöglök ötvenhétben Weller Józsi barátomat egy közeli gazdaságba nevezték ki főogronómusnok. Megkeresett. — Gyere el hozzám brigádvezetőnek, soha többé nem kell kapálnod. Egy üveg bor mellett о konyhában beszélgettünk, anyám minden szavunkat hallotta. Öszszenéztünk. Szinte egyszerre kérdeztük Józsitól: S a földekkel mi legyen? Kiadjátok felesbe — Felesbe — mondta anyám felháborodva. Én hallgattam. A kapálás csak vicc volt folytatta Józsi komolyan. — De hát milyen jövőd van neked ezen a néhány holdon? — S elmondta ugyanazokat a gondolatokat, amiken már én is sokat rágódtam. — Kapsz ezer holdat. Abban már van fantázia. Megmutathatod, mit tudsz. Teljesen gépesítve vagyunk, s a legmodernebb módszerekkel gazdálkodunk. Nagyon fellelkesített, amit mondott, de féltem is. Nem értek hozzá. — Majd beletanulsz. Segítek. Meg iskolába is beiratkozol. Harmincöt éves korodban diplomád lesz ... Gyere el velem. Anyám nem akart elengedni. Nem adott tiszta« inget, nem adott pénzt, s a disznóölő késsel felvágta a motorbicikli kerekén a gumit. Azt mondta: — Ha itthon maradsz, rád iratom a földet S milyen barom az ember, ügyész elvtársi Kellett nekem az a tizenhét hold? Nem kellett. Minek kellett volna. Addig is az „enyém" volt. nem a tulajdona, hanem a gondja meg a haszna. De hát mi is az, hogy „tulajdon"? A mi kettőnk közti viszonyban az csak tartalmatlan formula lehetett. És mégis.. . Földtelen apám meg nagyapám reflexei működtek bennem? Elfogadtam a földet, és otthon maradtam. Egy hét múlva már megbántam . . . S amikor most tavasszal a falumbeliek kilátásba helyezték. hogy engem választanak meg elnöknek, gondoltam, ezt az alkalmat már nem szalasztóm el. A fiúnak halálosan szomorú volt az arca. — Ennek is vége — suttogta — Hogy lehetne tsz-elnök valaki, aki suttog? Az ügyész elégedetlen volt. — Még most sem egészen értem, az „egykeség" mennyiben tartozik a tárgyhoz? A fiú csodálkozva ránézett. — Akkor én is elmehettem volna. Lett volna testvérem, aki ott hon marad. — Aha ... És mondja csak, édesanyja nem szokta emlegetni a férjét, hogy bizonyára fogságban van, és egyszer majd hazatér? A fiú megvonta a vállát. Nyilvánvaló volt, hogy az apám meghalt. A kórházból tóvozóan az ügyész azt gondolto Két generáció együtt él egy házban, egy családban tíz évig, húsz évig, huszonhat évig. És nem tudnak egymásról semmit. X Miért tette? — kérdezte a tárgyaláson az ügyész. Mert ez jutott eszembe mondta egyenes háttal, de remegő hangon az asszony —, ha az apja élne, a fiam nem merne ilyet cselekedni. Tehát akkor értette meg, hogy a férje meghalt? Akkor. Az asszonyt felmentették. Az indokolásban ez a tudományos műszó szerepelt: fixa ideo. A jelenlevő falusiak közül senki nem ismerte ezt a szót, de a lényegét értették: Törökné nem bűnös, hanem beteg, mert beteg lélek az, aki a háború után tizenöt évvel még mindig várja az urát, még mindig nem hiszi el, hogy" ott veszett a többi kétszázezerrel együtt. Az ügyész aknamezőhasonlata mindenkit megragadott: mert a tárgyaláson részt vevő férfiak — a vádlott fiának kivételével valamennyien megjárták az első vagy a második világháború frontjait, és a jelenlevő asszonyok is végigszenvedték a háborút, így vagy úgy, és bizony nagyon sokan úgy, mint Törökné: nem jött vissza valakijük, akit szerettek, aki életük része volt... Megértették, hogy nem bűncselekmény történt, hanem szerencsétlenség: eqy akna felrobbant. A háborút követően sok akna robbant veszélytelennek látszó helyeken: szőlőskertekben, cseresznyefa tövében . .. emlékeztek a kis Bilácz fiúra?... És végül is Jani életben maradt, nem úgy, mint a kis Bilácz. . . Miatta sem vontak felelősséqre senkit. Kit vontak volna? Hitler mór nem élt. Mindenki örült az asszony felmentésének — csak a fia nem . . . Szereti ezt az asszonyt, mélységesen sajnálja — de irtózik tőle. A bíróság kivonult. A falusiak körülvették az anyját. Odamenjen? Nem bírt megmozdulni. Az iutott eszébe, hol alszik ma éjjel meg holnap, meg ezután mindig? Mert érezte, hogy ő ezzel az asszonnyal többé nem tud egy fedél alatt élni. Az anyja állt előtte. Van nálad pénz? A fiú a zsebéhez kapott, s nem akart az anyja szemébe nézni. Persze — suttogta. Mennyi? ötezer forint. — Add ide. El kell számolnom az ügyvéddel. A fiú az egész bankjegycsomót az anyja kezébe nyomta, aztán felnézett. Én is elszámolhatok. — Te csak menj haza az ötös vonattal. Lásd el az állatokat. A fiú nem merte megmondani, hogy nincs otthon állat, már régen bevitték a tsz-be. Különben is ki gondozta volna az állatokat, míg ó a kórházban volt, az anyja meg — Én majd hazamegyek a kései vonattal — mondta az aszszony. — Jól van — suttogta a fiú. Az asszony megnézte az arcát. Megfáztál? Miért? Rekedt vagy. — Ó ... — legyintett a fiú. Megkönnyebbült, hogy nem egyszerre mennek haza. Nyer egy kis időt. Majd kigondolja, mit csináljon . . . Teremtő úristen, mit csináljon ezzel az asszonnyal, akiről most már nem tudja: szülője-e vagy a gyilkosa? A mozdonyvezető nem látta a pályatesten előtte gyalogoló alakot, mert november volt, s korán leszállt az este meg a köd. Hogy az asszony látta-e a nyitott szemmel felé robogó halált, — ezt már nem fogjuk megtudni soha. KULTURÁLIS шэшвшшю ÉVFORDULÓK 100 éve, 1876. július 12-én született Lukovistén Ivan Krasko szlovák költő, nemzeti művész, a modern szlovák líra egyik úttörője. Pályája kezdetén a szimbolizmus képviselője volt. Későbbi verseit pesszimista hangvétel jellemzi. A két háború között írt verseiben hangot adott a nemzeti törekvésnek és mély együttérzéssel ábrázolta az egyszerű nép életét és szenvedéseit. 105 éve, 1871. július 10-én született Marcel Proust. Az eltűnt idő nyomában és a Bimbózó lányok árnyékában című önéletrajzi ihletésű regényében átalakította az addig uralkodó regényformákat. Cselekményszövése laza, a cselekmények folyása nehezen követhető. Elsősorban a jelen élményei nyomán feltűnő emlékképek megragadására, valamint ezek kapcsán szabadon születő gondolattársítások leírására törekedett. Élénken foglalkoztatta a művészet és az élet viszonya. A társadalmi problémáktól elforduló individualista szemléletű életműve kora szétzüllő arisztokráciájának és bomló erkölcsű nagypolgárságának életét tükrözte. Művei alapul szolgáltak a két világháború között született dekadens, erőltetetten formabontó irodalmi alkotásoknak. 470 éve, 1606. július 15-én született Harmeus van Rijn Rembrand, holland festő. Apja leydeni molnár volt. Első ránk marodt műveit az 1620-as évek végétől ismerjük. Festészetén kívül jelentős grafikusi és rézmetszői munkássága is. Művészetének középpontjában mindig az ember állt. önmagáról és feleségéről festett arcképei nyomón jelentős megrendeléseket kapott az előkelő amszterdami polgároktól. Az 1630-as években születnek meg első nagyszabású művei: új felfogású csoportarcképe a „Tulp doktor anatómiája", derűs kettőse „A hajóépítőmester és felesége", az emberi test szépségeit tükröző „Danae" és a barokkos jegyeket viselő „Az angyal elhagyja Tóbiás családját". 1642-ben az amszterdami lövészegyesület megrendelésére készíti el az egyetemes kultúra páratlan szépségű festményét, az azóta Éjjeli őrjárat címen ismert képet. Korának közönsége elítélte a fény-árnyék ellentétekre épített a sötét színeiben is ragyogó tónusú festmény művészi felfogását. Feleségének halála után a magányos mister Amszterdam szegénynegyedében találta meg modelljeit. A negyvenes évek végén tűnt fel festményein egy fiatal lány — Hendrickje Stoffels — akiről elmélyült művészetének legszebb portréit festette. Az egyre inkább a szegényebb rétegek felé forduló művészt elhagyják eddigi megrendelői — a dúsgazdag holland polgárok. Anyagi csődbe jut és a város szegénynegyedébe költözik. 1662-ben még kapott a város polgárságától egy utolsó megrendelést. A Posztócéh elöljárói című képén örökítette meg korának holland polgártípusait. A mintegy 700 festményt, 350 rézmetszetet és 1500 rajzot magába foglaló életművét az önarckép és a Tékozló fiú visszatérése című festményeivel zárta le. Életéről számos irodalmi mű is készült. Az egyiket, Bródy Sándor Rembrand című regényét nemrég jelentette meg a Budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó. OLVASÖNAPLÓMargita Figuli: Egy korty mámor A neves szlovák írónő életművének legjobb és legszebb novelláit válogatta a szerkesztő a Madách Könyvkiadó által a közelmúltban megjelentetett kötetbe. A klasszikus stílusú novellák, ho tematikailag nem is rajzolnak egységes képet elénk, tartalmukban tükrözik az írónő szándékát: Hatni az emberek érzelmeire. Annak ellenére, hogy némely novella stílusában és jelzősszerkezeteiben már túlhaladott, a kötet mindenki számára művészi élményt nyújthat. A magyar olvasók között méltán népszerű írónő újabb keletű novelláiban az emberi kapcsolatok szerkezeti és minőségi jelrendszerét próbálja megrajzolni. A kötet darabjaiban egy-egy véleménymondás, halk tűnődés, izgalmas kaland, derűs szerelem kerül az olvasó elé. DUSZA ISTVÁN 23
