Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-05-31 / 21-22. szám

álldogált ott, szerényen, kezét olcsó kabátja zsebébe dugva. Egészen csinos volt a lába, szép egyenes, térd térd mellett, boka boka mellett.

— Nem inna egy csésze kávét vagy valamit? — kérdezte Dr. von Leinsdorf.

Aligha vezethette a nappaliszobájába, hogy ott kínálja meg egy pohárkával. A lány követte a konyhába, de amikor a geológus meglátta, hogy vendége előhúzza a konyhaszéket, és ott akarja meginni a kávét, a konyhaasztalnál, megszólalt:

— Nem, hozza csak be — és előrement, be a nagy szobába, ahol a könyvei meg az iratai a tudományos levelezést tartalmazó iratrendezők — és a borítékokról leszedett bélyegeket rejtő szivardobozok —, a lemezszekrény meg az ásvány- és kőzetminták között élt, egyedül.

A lánynak nem jelentett fáradságot, hogy elintézze Leinsdorf vásárlásait. Így megtakarította a férfinak az utat az áruházba, és hetenként kétszer-háromszor felhozta a fűszerárut. Dr. von Leinsdorfnak más dolga nem

készen vesszük — tudja, kávékivonatot. üvegben; csak egy kis tejet vagy vizet kell hozzátenni.

A geológus nevetett. — Az nem kávé — magyarázta. — Az mesterségesen ízesített folyadék. Mi odahaza csak valódi kávét iszunk, frissen darálva. Ugye, milyen jó szagú így, darálás közben?

Egyszer, Leinsdorfhoz menet, a kis pénztárosnőt megállította a gondnok, és megkérdezte, mit keres a házban. A karjában szorongatott súlyos csomagok menlevelével azt felelte a lány, hogy a 718-asban dolgozik, a hetedik emeleten. A gondnok nem szólt, hogy ne használja a fehérek felvonóját. Végtére nem is fekete; igen világos bőrű családból származik.

Egyszer a bevásárlólistán ez a tétel is szerepelt; „szürke nadrággomb“. Amikor a lány kirakta a lakásban a bevásárlókosarat, azt mondta: — Adja ide azt a nadrágot —, aztán az ölébe teregette; a férfi díványán ült, amely mindig tele volt szórva pipadohánynyal. Fürgén öltögetett; jobb keze határozott, gyakorlott mozdulatai pótolták beszéde folyékonyságát. Amikor mosolygott, a két metszőfoga között kis rés villant ki — mint a parasztokA lány azt válaszolta: — Félni fog. Félni, hogy minket elkapnak.

— Ne mondj neki semmit — ajánlotta Leinsdorf. — Mondd, hogy nálam dolgozol. — A lakásokhoz személyzeti szobák is tartoztak; ezeket a padláson helyezték el.

— Azt mondtam a gondnoknak felelte a lány.

Frissen darált kávét főzött, valahányszor Leinsdorfnak egy csésze feketére támadt kedve, amikor éjszaka sokáig dolgozott. Főzni addig nem is próbált semmit, amíg meg nem figyelte, hogyan készíti el az egyszerű ételeket a férfi; azután maga is szakasztott úgy főzte meg, az ízlése szerint. Néha kezébe vette a köveket, szikladarabokat; kezdetben a színüket csodálta: — Szép lenne gyűrűben vagy láncnak, bizony. — Azután a geológus megmutogatta minden egyes darab erezetét, alakját, megmagyarázta, melyik kő micsoda, és hogyan alakult ki a föld hosszú története folyamán. Azt is megmondta, melyik milyen ércet

is volt, csak ott hagyta a listát meg a kulcsot a lábtörlő alatt, a kis pénztárosnő meg ebédidejében felszaladt érte, munka után pedig felvitte az árut, és betette a lakásba. A férfi néha otthon volt, máskor nem. Vett egy doboz csokoládét, és ott hagyta, rajta egy cédulával, a lánynak. Ezt nyilván el lehet fogadni, borravaló fejében.

Amikor együtt voltak, a geológus észrevette, hogy új ismerősének a szeme végigpásztázza a lakást, habár a teste titkolni igyekezett, hogy nem érzi otthonosan magát, és egészen, egészen mozdulatlan maradt. Ahogy ott ült a széken, olyan volt, mint egy kabát — odadobták, aztán elmenőben majd felveszik.

— Maga gyűjtő? — kérdezte egyik nap a lány, és a kövekre, szikladarabokra pillantott; azok foglalták el a szép díszek helyét, amelyekre ilyen környezetben számított volna.

— Nos ... ezek kőzetminták. A munkámhoz kellenek.

— A bátyám gyűjtött. Kicsi üvegeket. Brandy meg whysky meg ilyesmi volt bennük. Mindenhonnan. Más országokból.

Amikor másodszor kávéztak együtt, a lány figyelte, amint Leinsdorf megdarálja a kávét, és megkérdezte: — Mindig ezt csinálja? Mindig, amikor kávét főz?

— Természetesen. Talán nem ízlik? Nagyon erősre főzöm?

Ó, csak nem szoktam meg. Mi

nak, gondolta a geológus. Ez nem nagyon tetszett neki, de amikor háromnegyed-profilban látszott a lány arca, figyelmesen lesütött szeme, és majdnem összezárt lágy ajka, ez az apróság már nem számított. A férfi elnézte, amint varr. — Jó leány vagy — szólalt meg, és magához vonta.

Késő délután a lány mindig rendbe hozta az ágyat, amikor felkeltek, és felöltözött. Egy hét elteltével a késő délután már estébe hajlott, és még akkor is ágyban voltak.

Nem maradhatnál itt éjszakára?

Az anyám ... — mondta a lány.

— Telefonálj neki! Találj ki valamit! — A férfi idegen volt. öt éve élt ebben az országban, de még nem fogta fel. hogy ott, ahol a szeretője lakik, nincs a házakban telefon. A lány felkelt, hogy felöltözzön. Leinsdorf nem akarta, hogy ez a gyengéd test kimenjen a hideg éjszakába, visszafogta, szótlanul. Amikor a lány végül felvette a kabátját, a geológus megszólalt. — Kell találnod valami megoldást.

Jaj, de az anyám!

Arcán félelem és üresség — a férfi nem tudott eligazodni rajta. Vajon az anyja ma is azt hiszi, hogy leánya tiszta, érintetlen szűz?

Miért? — kérdezte.

tartalmaz, és azt mire használják. Jegyzetein dolgozott, írt, írt, minden este, nem számított hát, hogy nem mehetnek el együtt nyilvános helyre. Vasárnaponként a lány beszállt a férfi autójába az alagsori garázsban, kikocsiztak a környékre, és hideg ebédjüket fent költötték el a Magaliesbergen, amerre nem járt senki. A geológus olvasott, vagy a sziklák között matatott; együtt felmásztak a hegyi tavakhoz. Megtanította úszni a szeretőjét, aki visongott, sikongott a vízben, és kivillant a foga között a rés, úgy viselkedik — suhant át a férfi fején a gondolat —, mintha az övéi között volna.

Leinsdorf olykor vacsorára volt hivatalos a bányatársaságnál dolgozó munkatársaihoz. A lány varrt, a rádiót hallgatta a lakásban, és a férfi ágyban találta — sokszor már aludt is, mire 6 hazaért. Behatolt a testébe, szótlanul, és 6 szótlanul befogadta. Leinsdorf egyszer a hazája konzulátusára volt hivatalos vacsorára, és szmokingba öltözött. Ahogy a lány elnézte, amint a férfi szépen illő fekete kabátja válláról lekefél egy-két hajszálat, óriási terem jelent meg a szeme előtt, rengeteg csillár, az emberek pedig úgy táncoltak, mint valami kosztümös filmben — méltóságteljesen, kéz a kézben. Ügy gondolta, a férfi bizonyára magával visz valakit az estélyre, és az autóban majd az foglalja el

az ő helyét. Búcsúzáskor sosem csókolták meg egymást. Leinsdorf megállt, felemelte cigarettáját, kulcsait, és hirtelen megszólalt, gyengéden: — És nehogy nagyon egyedül érezd magad. — Aztán hozzátette: — Nem szeretnéd meglátogatni néha a családodat, amikor nekem el kell mennem?

Elmondta a lánynak, hogy karácsony után hazamegy anyjához, hazája erdős hegyei közé, az olasz határ közelében (meg is mutatta a térképen). A lány nem mondta el, hogy az anyja, mert nem tudja, hogy másmilyen is van, azt hiszi, hogy a férfi orvosdoktor; és azt sem árulta el, hogy mesélt anyjának a doktor gyerekeiről meg a doktor feleségéről, aki nagyon kedves hölgy, és örül, hogy kaptak valakit, aki a rendelőben is segít, nemcsak a lakásban.

Csodálkozva firtatta, hogyan képes a férfi éjfélig vagy még tovább is dolgozni egy egész munkanap után? Amikor ő hazaér az áruházból, a pénztárgép mellől, olyan fáradt, hogy mire megvacsoráznak, alig tud ébren maradni. Leinsdorf — olyan szavakkal, hogy amaz is megértse — megmagyarázta, hogy az áruházi munkája ismétlődő, csekély szellemi vagy fizikai megerőltetést igényel, s ezért az elvégzése nem jár örömmel, az övé azonban minden érdeklődését leköti; teljesítőképessége határáig igénybe veszi szellemi képességeit, tökéletes koncentrációt követel, és ezért szüntelen elégtételt ad, a felvetődő problémák izgalma csakúgy, mint a megoldott problémáké. Később, miközben elrakta iratait, megszólalt a csöndben;

Végeztél valaha másfajta munkát? — A lány azt mondta: — Ruhagyárban voltam azelőtt. Sláger Sporting — ismeri? De az üzletben jobban fizetnek.

Hát persze. Mint lelkiismeretes újságolvasó, Leinsdorf tudta: nemrégiben engedélyezték a kiskereskedelemnek, hogy színes bőrű munkaerőt alkalmazzanak; már a pénztárgép kezelése is előmenetelt jelentett. Az alacsonyabb képzettségű fehér munkaerő fokozódó hiánya talán hozzásegíti ezt a teremtést, hogy kicsivel előbbre furakodjék az alkalmazotti kategóriák sorába. Elkezdte hát gépírásra tanítani. Tudta, hogy a szeretőjének angolsága gyatra, de maga is idegen lévén, a kiejtése nem zavarta, nem is sorolta miatta valamilyen skatulyába a lányt. A nyelvtani hibáit kijavította, de a kevésbé feltűnők elkerülték figyelmét, hisz sokszor maga is szabálytalanul beszélt angolul. A !ány gyakran összekeverte az egyes és többes szám harmadik személyt. De mert Leinsdorf is idegen volt (bár nagyon okos, ezt tudta a lány), hát neki sem voltak gátlásai a hibás helyesírással gépelt szavak miatt. Ahogy ott ült az írógépnél, elgondolta, hogy egyszer majd ő gépeli a férfi jegyzeteit, a kedve szerint főzi. a kávéját, a testébe fogadja szótlanul, és (ha csak a csöndes vasárnap üres utcán is) mellette ül majd a kocsiban, mint egy feleség.

(folytatjuk)

23