Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-05-31 / 21-22. szám
BESZÉLGETÉS U. MERESZTE PROFESSZORRAL, A KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYOK DOKTORÁVAL Kérdés: Gyakran hallunk olyan véleményt, hogy azok a fiatalok, akik korán kötnek házasságot, rendszerint rövid időn belül elválnak. Könnyelműen házasodnak, s ugyanolyan könynyelműen válnak el. Ha várnának a nősüléssel, férjhez menéssel — mondják —, jelentősen csökkenne a válások száma. Szociológusok, pedagógusok, jogászok, orvosok és publicisták egy része is osztja ezt a véleményt. A statisztikai adatok ismeretében ön egyetért-e a fiatalon kötött házasságok ilyen megítélésével? Válasz: A statisztikai adatok ezt nem támasztják alá. De először szögezzük le, hogy „korai“-nak fogjuk nevezni a huszonegy évesnél fiatalabb korúak házasságát. A statisztika adatai szerint az esetek többségében nem a fiatalok bontják fel a házasságot, és nem rövid ideje házas emberek. Észtországban például már egy évtizede tapasztalható jelenség, hogy minden 1000 elvált férfi közül csupán egy fiatalabb húszévesnél, ugyanakkor százszázhúsz 50 éves vagy idősebb; minden 1000. elvált asszony közül öt-hat fiatalabb húsz évnél, és nyolcvan — 50 éves vagy idősebb. Más szóval: az ötvenéves férfi például az elváltak között 100—120-szor, az ötvenéves nő 15—16-szor több, mint a húszéves. Az 1959—1971-es évek adatai szerint a férfiak 73 százaléka a nők 63 százaléka a házasságkötés harmincadik évfordulója után vált el. A felbontott házasságoknak több mint % része öt évnél, 42—46 százaléka húsz évnél hosszabb volt. Különösen gyakori a nyolc-tíz éves házasságok felbontása. Kérdés: Akkor minek alapján terjedhetett el az a vélemény, hogy a korai házasság nemkívánatos, rövid életű? Válasz: Talán azért, mert a fiatalok sok szállal kapcsolódnak a családi környezethez. A szülők, a rokonok továbbra is fokozott figyelemmel kísérik a család ifjabb tagjának sorsát; a fiatalok továbbra is kapcsolatot tartanak fenn volt osztálytársakkal, évfolyamtársakkal, fiatal munkatársakkal. így már maga a nősülés, férjhez menés ténye is az érdeklődés középpontjában áll, a válás fokozottan. Évekig mint friss eseményről beszélnek róla, tanulságos példaként emlegetik. Az idősebb emberek gyakran gyerekként kezelik a fiatalt, mint aki még nem érett az önállóságra, még kevésbé a családi életre, s ezért értékelik minden lépését, így a házasságot is könnyelmű, meggondolatlan, komolytalan lépésként. Szociális szempontból a házasság problémájának ilyen megközelítése semmiképp sem korszerű. Kérdés: Levonhatjuk tehát a következtetést: minél több a korai házasság, annál kevesebb a válás? Válasz: Ezt a következtetést levonni merészség és elhamarkodott lépés lenne. Az olyan bonyolult és félreérthető probléma megítélésében, mint amilyen a fiatal család kérdése, fennáll a leegyszerűsítés veszélye. Mégis hasonló feltételezéshez jutunk a rendelkezésre álló adatok birtokában. Az elkövetkezendő vizsgálatok adhatnak majd feleletet arra, hogy véleményem helyes vagy helytelen. Ha célul tűzzük ki a válások számának csökkentését általában, akkor a házasságokat üdvözölni kell. A tapasztalt idősebbek tanácsait — várni a házasságkötéssel — nem tartom célszerűnek. A tartós családi élet feltételei aligha változnak előnyösen, ha a házasságot az érett korig elhalasztjuk, azaz addig, amikor a házasságok többsége zátonyra fut (30—40 év). Én magam hajlok ama vélemény felé, hogy a fiatalokat nem lebeszélni kell a házasságról, hanem arra fel 8 A KORAI HAZASÁG „ELLEN" és „MELLETT" kell őket készíteni, időben ki kell fejleszteni bennük a házassághoz szükséges tulajdonságokat. Egyetértek azokkal a szakemberekkel, akik szerint szociál-higiéniai szempontból is kívánatos a korai házasság. Társadalmi szempontból még inkább ha a népszaporulatra és a tartós családi hagyományok rögzódésére gondolunk. Kérdés: Ha mégis válásra kerül sor, az mindig lelki traumát idéz elő, amit a fiatalabbak nehezebben viselnek el, mint az érett korban levő emberek. És nem feledkezhetünk meg a gyermekekről sem, akik a leginkább megsinylik a szülők válását. Tehát a probléma változatlanul fennáll? Válasz: Kétségtelenül. De nem kell azt gondolni, hogy a fiatal pár még ebben az esetben is érzékenyebb az idősebbnél. Az esetek többségében a férfiak 33 éves korban, a nők 32 éves korban válnak el, átlagosan 7,5—9 éves házasság után. Ezen idő alatt gyermekeik születhetnek, akik a válás idejére épp abban a korban vannak, amikor a szülők szakítása a legkárosabban hat lelki életükre. Az ennél fiatalabb házastársak vagy nem szülők még, vagy kicsi gyermekük van, akit a válás ilyen mértékben nem visel meg. Bizonyos idő elteltével az apa vagy az anya új társra talál, és ha a felnőttek megfelelően viselkednek, a gyermek akár meg sem tudja, hogy a szülők egyikének nem édesgyermeke. Őrizkedni elsősorban nem a korai válástól kell (persze attól is), hanem az idősebb korban bekövetkező válástól. A „tipikus“-nak nevezett hét-tíz éves családi élet utáni válások káros következménye valóban óriási. Kérdés: Kész vagyok egyetérteni önnel az elmondottakban, mégsem tudok elszakadni attól a meggyőződéstől (vagy előítélettől), hogy a korai házasság valamilyen mértékben mégiscsak káros. Mondjuk, a családi kötelezettségek, a gyermekekről történő gondoskodás elvonja a fiatal szülőket a tanulástól, megakadályozzák őket tanulmányaik befejezésében. Válasz: Előfordul ilyen eset is, de a fiatalok életének két legfontosabb eseményét — a családalapítást és a képzettség megszerzését — nem tekinthetjük két választási lehetőségnek. Az, akit igazán érdekelnek a tanulmányok — legyen egyedülálló vagy családos ember, előbb vagy utóbb megszerzi a szakképzettséget. Azok a fiatal lányok és fiúk. akik nem mutatnak különösebb igyekezetét a magasabb .fokú képzettség megszerzésében, és csak azért tanulnak tovább, mert a szülők így akarták, jobban teszik, ha megnősülnek, férjhez mennek, mivel a családról való gondoskodás — komolyabb tevékenység, mint a nem kívánt tanulás. Ez a kérdés szociális aspektusa. A másik — az egyéni. Nyilvánvaló, hogy minden egyes esetben a fiatalembernek és lánynak a házasságkötés előtt mérlegre kell tennie mindent, ami a családalapítás mellett és ellen szól, és figyelembe kell venniük, milyen mértékben gátolja vagy segíti a családi élet az általuk kitűzött célok elérését. Csak ezután szabad végérvényesen dönteni. Kérdés: Mit tanácsolna a válások — különösen a korai válások — számának csökkentése érdekében ? Válasz: Nem adhatok univerzális, mindenható receptet, mégis azt gondolom, hogy nagyon fontos kifejleszteni a fiatalokban az „egymás megértésének“ képességét és igényét; hogy ne erőltessük rá akaratunkat a másikra, hanem igyekezzünk segíteni neki, elébe menni. Szerintem ez a legfontosabb. Sajnos a gyakorlatban sokszor tapasztaljuk az ellenkezőjét. Régebben az volt a vélemény, hogy a férfinak előjogai vannak. Az utóbbi időben ennek épp az ellentétjét hangoztatják: a nőnek, a feleségnek kell a „helyére tenni“ a férfit, a férjet. Gondolom, a hasonló tanácsok nem erősítik a családot. A család — nem harctér; a harmónia elérésének nem' az a legjobb útja, ha állandóan azt a kérdést feszegetjük: ki a „fontosabb“. El kell oszlatni a pánik-hangulatot a házasulni készülő fiatal pár körül. Ami a válást illeti — olyan pár esetében, akik rövid ideig éltek együtt, nincs gyermekük és nem terhelték őket túl értékes nászajándékokkal (amelyek miatt bíróságra kellene menni), viszonylag könnyen kimondják a válást. A válás a megfelelő törvényes keretek között mindkét fél beleegyezése esetén egyszerű folyamat. Ez pedig azt jelenti, hogy az ügy egészséges megközelítésének alapjai a korai házasság kérdéséhez és a korai válás kérdéséhez egyaránt adva vannak. Ismétlem: nem vagyok a válások mellett, de azt tartom, ha be kell következnie, jobb 20—25 évesen, mint 35 éves korban, vagy még később. R. Kaera
