Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-05-03 / 17-18. szám
nélkül, a szivünkre hallgatva választhattunk élettársat magunknak. Harmincéves voltam, amikor megnősültem, ahogy mondani szokás, benne voltam a korban. Vidám legényéletem volt. Egy-két hasonló kori! barátommal sok kellemes estét töltöttünk együtt. Nem dorbézoltunk. Egy-két pohár bor elég volt ahhoz, hogy megeresszük a hangunkat és feledjük az idő múlását. Ki bánta akkor, hogy az óra már elütötte az éjfélt? Akkor hagytuk abba, amikor jólesett, akkor mentünk haza, amikor belefáradtunk a dalolásba, tréfálkozásba, egymás ugratásába. Amikor megnősültem, a házasélet ezernyi öröme-gondja kötötte le érdeklődésemet és minden időmet. Kicsit szégyelltem is, amikor a barátaim a szememre vetették, hogy hűtlen lettem hozzájuk, pedig de jó lenne megint összejönni egy kicsit és folytatni ott, ahol abbahagytuk. Nem sokat kérettem magam. Időnként kimaradoztam, hajnal felé verődtem haza. Amíg együtt voltunk a fiúkkal, nem gondoltam arra, hogy otthon várnak, de útközben hazafelé már gyakran felébredt bennem a lelkiismeret. Férfibüszkeségem azonban tiltakozott ellene, hogy számonkérjék tőlem, hol voltam. Nekem nem parancsol senki. Különben sem vétek a feleségem ellen, ha a barátaimmal töltöm az időmet, Hogy viselkedésem sok nézeteltérésre adott okot, idegesen vibráló légkört szült a családban, nem kell külön részleteznem. Tanulságként csak annyit mondanék el, hogy hiába voltam érett férfi, tíz évvel fiatalabb feleségem — szerintem csitri — végtelen türelme, józan higgadtsága vezette ki házaséletünket ebből a kátyúból. Sokáig tartott, de sikerült megértetnie velem, hogy a féltő szeretet és a szabadság korlátozása között igen nagy különbség van. Hogy nem esik csorba a férfibüszkeségemen és ő is nyugodtan alszik el este, ha az ilyen kiruccanásokat előre a tudomására hozom. S ha a társaság váratlanul verődik össze, 'legalább csak telefonon szóljak haza: Ne aggódj, ma később jövök. T. BARNA, BRATISLAVA látom, neki van igaza. Van aki sört csapol, van aki műtőben operál, vagy házat épít, vagy épp a könyvelőgép mellett ül egész nap... (hogy is mondtad Margitka?) A munka az munka, csak jól és kedvvel kell végezni. Mosolyt adni, kedvesen, előzékenyen szólni, belső világunkat kivetíteni a környezetünkre. Mert a belülről jövő jó, szép és tiszta — az kikívánkozik. Az előbb azt mondtam, hogy abban a zsúfolt kis helyiségben vágni lehetett a füstöt. Hogy a lárma szédítő volt. Igen, de ott a pultnál, ahol Margitka állt, mintha tisztább, hűvösebb lett volna a levegő. Ott mintha kevesebb lett volna a káromkodás és a trágár szó. Ott mintha csendesebb lett volna az ivó. á ilf A többi bolygót: a Jupitert, az Urá^ nuszt és a Neptunuszt nagy bolygónak nevezzük. A legnagyobb közülük a Jupiter, amelynek átmérője mintegy 11-szer nagyobb a Földénél, anyaga azonban 318-szor sűrűbb, mint a Földé (nem pontos mérték). A Jupitert és a többi bolygót is köd-atmoszféra veszi körül. A nagy bolygók atmoszférája főleg hidrogénből, héliumból, metánból és ammóniákból áll. A lupiter atmoszférájában szalagszerűen elhelyezkedő felhőképződményeket figyelhetünk meg. Ennek a bolygónak 13 holdja van, a legnagyobbnak közülük 4940 km az átmérője (a Merkúr átmérője 4840 km, a Holdé 3476 km). Egy további bolygó, a Szaturnusz, gyűrűjéről hires — 9 holdja van, amelyek közül a legnagyobb az 5000 km átmérőjű Titán. Ezeket a bolygókat már a legrégibb népek is megfigyelték, de egy továbbit — bár szabad szemmel is látható — csak 1781-ben fedezte fel Wiliam Herschel: ez az Uránusz. Az Uránusznak 5 holdja van és hőmérsékletét mínusz 170 Celzius fokra becsülik. Egy másik bolygót a Neptunuszt, előbb kiszámították és csak azután, 1846-ban találták meg az égen, a pontosan meahatározott helyen. Az Uránusz és a Neptunusz nagyon hasonlítanak eqymáshoz. A Neptunusznak két holdja van. A legkevesebbet az utolsó, legkésőbb felfedezett Plútó nevű bolygóról tudjuk. Valószínűleg csak kevéssel nagyobb, mint a Merkúr — a Nap körül 6000 millió km távolságban kering, vagyis körülbelül 40-szer távolabb, mint a Föld. A Plútót 1930-ban fedezték fel. A Mars és a Jupiter között aoróbb bolygók, illetőlea aszteroidok találhatók. Ezek valóiéban csak hatalmas, többnyire szobálvtalan alakú sziklák — a legnagyobb közülük a Ceresz (1801- ben fedezték fel), amely kb. 760 km átmérőjű. Egyes aszteroidok elvándorolnak egészen a Merkúr és a Szaturnusz pályájáig. Említettük, hogy az üstökösök is világűrünk „lakói” Bár formájuk legszebb az égitestek között, mégis, a múltban, ha megjelentek az égboltozaton, rémületet és borzalmat keltettek. Az emberek az üstökösben az isten büntető kezét látták: háborúkat, éhséqet, szárazságot, özönvizet, uralkodók halálát és hasonló dolgokot. A valóságban az üstökös nem egyéb, mint „üres világító semmi". Az üstökösök még kisebbek, mint az aránylag nagy aszteroidok, csak a legnagyobbak érik el közülük a legfeljebb néhányszor tíz kilométeres átmérőt. Az üstökös magját kisebb-nagyobb szilárd részecskék képezik, amelyek megfagyott gázokból állnak, ragadnak össze. A jelen időszakban nagyobb részük a bolygórendszer legtávolabbi térségeit lakja, ahol a napsugárzás már nem melegít és a hőmérséklet mélyen nulla alatt van. Ha az üstökös a maga igen nagy kiterjedésű pályáján elég közel kerül a Naphoz és a megfagyott gázrészecskéi A Saturnus, Naprendszerünk gyűrűs óriása Dr. tUDMILA PAJDUSÁKOVA igazsághoz az igazsághoz átmelegszenek, akkor az elszabaduló gázokból az üstökös magja körül nagy gázburok keletkezik. Az üstökös feje elérheti egy bolygó méreteit is, sőt az 1881. évben feltűnt üstökös átmérője a Napnál is nagyobb — 1 800 000 km volt. A napsugárzás az üstökös fejéből kiszabadítja a gázokat és a kozmikus port, amelyek hosszú farok formájában húzódnak az üstökös után. Egyes üstökösök ugyan farok nélküliek, mások viszont több millió kilométer hosszú farkot alakítanak ki. Az 1843 évi üstökösnek 320 000 000 km, az 1910-ben megjelent Halley üstökösnek pedig 100 000 000 km hosszú farka volt. Az üstökösök farkát alkotó gázok igen vékony rétegűek, éppen ezért például a Halley üstökös farkának mérges gázai sem árthatnak Földünk atmoszférájának. Nem hiába nevezik az üstökösöket „fénylő, üres semmiknek". Bolygórendszerünk legkisebb lakói a meteoritok, amelyekkel Földünk néha összeütközik és ilyenkor hulló csillagokként lezuhannak. A meteoritok csak kőtömegek, kisebb nagyobb kövek, amelyek a bolygóközi térségben végzett útjukon nagy kozmikus sebességgel behatolnak atmoszféránkba, a levegő molekuláival súrlódva izzásba jönnek és elégnek. Azt a fényjelenséget, amely lényegében a meteorit halála — meteornak, csillaghullásnak nevezzük. A nagy meteoritok azonban atmoszféránkon áthaladva nem érnek rá elégni és a Föld felszínére zuhannak. A meteoritok tulajdonképpen az üstökösök széthullásából és az aszteroidok összeütközéseinek következményeként jönnek létre és kezdeti állapotukban sűrű rajokban haladnak. Ha Földünk ilyen meteoritnyájjal találkozik, akkor az égboltozaton sűrű meteorit-esőt észlelhetünk, amelynek folyamán az égbolt egy helyéről sok ezernyi meteor repül ki. A meteoritok összeütközéseik által porrá zúzódnak, ami a bolygóközi térségben idővel szerteb'szló porfelhőket okoz. Egy csillagász a bolygórendszert óriási malomhoz hasonlította, amelyben a nagyobb tömegű anyagok egyre kisebbekre morzsolódnak, amelyeket a A West-üstökös. A felvételt ez év március 8-án készítették a Skalnaté Pleso-i csillagvizsgálóban bolygók és a Nap részben magukhoz vonzanak, részben pedig kitaszítják őket a bolygóközi térségből a csillagközi térségekbe. Világűrbeli otthonunk tanulmányozása nem fölösleges, vagy haszontalan az emberiség számára. Ha sokáig akarunk élni a mi gyönyörű bolygónkon és ha a jövőben ugyanolyan biztonságosan akarunk mozogni a világűrben, mint a földön, akkor nagyon jól kell ismernünk az egész bolygórendszert, a benne végbemenő történéseiket, valamint a további fejleményeket. Amint a minket megelőző nemzedékek is tanulmányozták a természetet a mi érdekünkben is, úgy a mi mai látszólag fölöslegesen összegyűjtött ismereteink is hasznosak lesznek az utánunk következő nemzedékek számára. (folytatjuk) 19