Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-05-03 / 17-18. szám
... Én csak azt tudom, hogy minden reggel megszokott úton a hársfák alatt dolgozni megyek és azt szeretném: több és jobb legyek (Papp Lajos: Átváltozásaink) jelentkezett a szövetkezetben. A kisgyermek mellett ez jó munkalehetőségnek Ígérkezett. Reggel, mire a gyerek felkelt, ő már otthon volt az istállóból. A déli és esti fejésnél a nagymama vigyázott a kicsire. Megértették és segítették egymást. A kislánya születése sem okozott nagyobb gondot. Akkorra már megszerette a munkát, hozzászokott a korai keléshez és hallani sem akart arról, hogy a szülés után otthagyja a fejészetet. Pedig a munka akkor még nagyon nehéz volt... Kevés takarmány, kevés tej. A gépekről még csak úgy beszéltek, hogy: majd, talán, egyszer ... És azt is megérték. Szaladtak az évek, vitték a gondokat, és minden egyes új év hozott valami könnyebbséget is. A háromszori fejésból kettő lett, nőtt a takarmányadag, emelkedett a tejhozam. Bevezették a gépi fejést és lassan a munkakörnyezet is javult. Lett hidegmeleg víz, zuhanyozó, öltöző, pihenősarok. És három évvel ezelőtt rendszeresítették a fizetett szabadságot!... Hogy milyen varázsa van ennek a szónak „szabadság“, azt csak az tudja érezni igazán, akinek huszonkét évig nem volt egyetlen egy szabad napja sem. Se szombat, se vasárnap. Mi volt az, ami itt tartotta ezen a helyen? Elsősorban a munka szeretete. A rendszeresség, a tudat, hogy szükség van rá és megbecsülik érte. A pénznek is helye volt. Építkeztek, nőttek a gyerekek, egyre több kellett rájuk. A fiuk megnősült, Szaporodott a család, kicsi lett a ház. Üjból építkezni kezdtek... De mindezek mellett jut pénz a kirándulásra, kultúrára, szórakozásra is. Amióta szabadságot kap, kitárult előtte az ország határa. Volt Lengyelországban, Magyarországon, bejárta Csehországot. Nagyon szeretne még a bolgár tengerpartra is eljutni... Amíg a mindennapi gondokról, terveiről, vágyairól beszél, keze az asztalon pihen. Izmos, kidolgozott kéz. Észreveszi tekintetemet, s kérdés nélkül mondja:- A kezem még jól bírja. Aludni is tudok tőle. Tudom, mit jelent ez. Sok fejőnőt hallottam már panaszkodni a hasogató, szaggató fájdalomra, ami akkor jelentkezik, ha pihenni akar az ember. — A fiatalok éppen emiatt nem vállalják szívesen a fejést. Pedig a munkafeltételek nálunk már jók. Keresni is szépen lehet. De a gépi fejés után kézzel kell végezni az utánfejést, s ehhez erős, biztos kezek kellenek. A menyem sem bírta egy évnél tovább ... Angyal Erzsébet huszonöt éve fejőnő. Es azt mondja, ha az egészsége engedi, innen szeretne nyugdíjba menni. Mert azonkívül, hogy szereti a munkáját, a kitüntetések, minisztériumi elismerő oklevelek is erre kötelezik. A férje, aki szintén sok éven át az állattenyésztésben dolgozott, s most csendesen a felesége mellett ül, halkan jegyzi meg: — Megérdemli... Nem könnyű ennyi éven át az állatokkal dolgozni Egyetértünk vele. H. ZSEBIK SAROLTA £ •jJ > 0) о JQ •O N (Л 3 X V) N «Л ‘O-J >* CT P Z ÍGY ÉRDEMES Somogyi Zoltónnéról írjanak — ajánlották —, ő nagyon megérdemli. — Ez a véleménye a Milex üzem vezetőségének. Csak percekbe telik és — engedéllyel — Mária Galbavá technikus, részlegvezető útmutatása mellett már о sajtgyártást figyeljük. Hogy miként folyik a pasztőrözött tej a csövekből a 3000 literes kádba, ahol oltóanyaggal keveredve megalszik, és még mi minden szükséges ahhoz, milyen technológiai eljárás, hogy a finom sonkasajt, — amelyet egyedül a Milex galántai fióküzeme gyárt — az üzletekbe kerüljön. Ezúttal Jurás Edit, az üzem „Kiváló dolgozóija von a sajtkészítésnél, — de különben ez Somogyiné munkája. Ezért is érdekelt bennünket közelebbről: Vajon milyen az a környezet. amelyben dolgozik és mi a teendője. Személyesen Sládkovicovón (Diószegen), az otthonában találkoztunk vele, szabadságot vett ki. A szép környezetű központi fűtéses, derűs új házba két éve költözött be a négytagú Somogyicsalád. Innen járnak dolgozni. Asztalos férje Bratislavábo, az Építési Vállalathoz, a 19 éves nagyfiú, kitanult telefonista a helybeli postára, a kisfia az iskolába, ő pedig Galántára. A családról könnyebb beszélni, mint önmagáról. Keze ölbetetten pihen, ragyogó fekete szeme felfelcsillan, míg vontatottan, olykor élénkebben, de egyszerű szavakkal ad választ. Mert ami életünk részévé vált, arról nem olyan könnyű beszélni. Meg ami mélyen él bennünk, hogy: „Otthon is gondolok rá, még álmodom is néha róla.“ A munkájának a szeretetéről. A külső történésekről már inkább. Arról, hogy fél ötkor kel naponta, az 5,10-es autóbusszal megy be Galántára és délután a 3-sal jön vissza. Hétvégén is. Minden második szombaton és vasárnap. A család megszokta, bár jobban szeretnék, ha köztük lenne. Dolgozni még otthon, kislány korában megtanult; nyolcán voltak testvérek. — Apám a Farkastorokba járt dolgozni, építkezésre, alkalmi munkába. Meg volt egy kis földünk. De mi volt az a nagy családnak? Új ruhát csak akkor vettem fel életemben először. amikor önálló keresetemből vásároltam magamnak. Nagy út ez idáig, mai életszínvonalukig. Hogyan indult? A többre törekvéssel, akarással, a lehetőségek kihasználásával. Tizenéves kis tanonclány a brotislavai üzemben, 1952-ben. Két év alatt kitanul a tejüzemben és mór küldik Is Galántára, az induló fióküzembe. A legelső munkásnők közé tartozik. Még visszalopóztak gondolataiba az első időszak keserves órái, amikor a tejeskannók mosása közben könnyei egybevegyültek a folyó vízzel. Mert eleinte nem volt könnyű. Golántán sem. Pedig ott már a szaktanfolyam elvégzése Naponta ötszáz sonkasajtot kötöz a csoport, köztük Mária Galbová technikus, Jurás Edit. az üzem kiváló dolgozója. után vajat, majd túrót készített. Akkoriban még csak 850 koronát keresett. Ahogy jobban bedolgozta magát, ahogy fejlődött az üzem is, más fizetési osztályba került. Azután a sajtgyártáshoz. — Ezt nagyon szeretem, már tizenhárom éve csinálom, más munkát nem is tudnék elképzelni. A fizetésem is jó, kétezer koronát keresek havonta. Nem mondom, meg kell érte dolgozni, de szívesen teszem. Ha valaminek egyszer nekifogok, akkor rendes munkát akarok végezni. Húsz éve ment férjhez. Fokozatosan alakították ki az életüket. 11 évig együtt laktak az anyósáékkal, azután szövetkezeti lakásba költöztek. De a vágyuk egy családi ház volt, egy kis kerttel. Sikerült is megvalósítani. Sok munka van benne. De úgy érzik, ez az igazi otthonuk. Ahol megpihennek, együtt vannak, élvezik az elért eredményt. Ahol csinosítgatjo a környezetet egy-egy maga készítette kézimunkával. Ahol újságokat olvasnak, tv-t néznek. Ilyenkor megpihen a kéz, a láb, a derék, a hát. Mert bizony fáj ám néha. A reumától is. Sok vízben kell pancsolni, topogni, ha van is gumicsizma. Meg emelgetni a sajtos bödönöket. Hiába, több mint 20 évi munkát azért megérez az ember, mikor már nem egészen fiatal. — De azért a tizennyolc éveseknél háromszor is többet bírok végezni — jegyzi meg egy kis csöndes mosollyal. Nem mindegyik szeret dolgozni. De talán majd ők is megtanulják. Hiszen közösen, egy szocialista brigádban dolgoznak. Nem szál a kitüntetéseiről, azt nekünk kell szóba hoznunk. Az 1974-ben kapott emlékérmet, amelyet a Szlovák Szakszervezetek Tanácsától kapott. Es a Kiváló dolgozó címet az aranyéremmel, a Mezőgazdasági Minisztérium kitüntetését 1975-ben. — Nagyon meglepődtem. Az igazgató elvtórs szólt, erre igazán nem voltam elkészülve. Pieifanyban adták ót ünnepélyesen. A családom is velem örült. Ha újra kezdené, akkor is így csinálná? Igen. Csak így érdemes BERTHANÉ S. ILONA
