Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-05-03 / 17-18. szám

„FEKETE MUNKA11

Olaszországban csaknem kétmillió áldozata van a modern rabszolgatartásna*: a »fekete munkáltatás"-nak. Éhbérért dolgoznak, legtöbbször napi tízórás munkaidőben, ЯмШмЩ biztosítás és nyugdíjjogosultság nélkül.

Ezek az illegális „bedolgozók" többnyire nők, de újabban a gazdasági válság, a munkanélküliség férfiakat is rákényszerít, hogy „fekete munkát" vállaljanak.

Ki gombokat varr fel, monogrammot hímez, ingeket varr, ki játékokat szerel össze, ki meg könyvkötéssel foglalkozik.

Ezek a munkások nem szerepelnek semmiféle bérlistán, a legkizsákmányoltabbak minden olasz munkás közül, de a legengedelmesebbek is. A bedolgozó minden feltételt elfogad, csakhogy megélhessen. Általában az ilyen egyén sokáig volt már munka nélkül, és úgy érzi, hogy nehezen tudna rendes mankót találni, örömmel fogad minden ajánlatot, hogy otthon ha .illegálisan” is, de dolgozhasson valamit.

Az otthoni munka lehetősége a nőket azért is csábítja, mert így nem kell otthagyniuk a családot: vigyázhatnak a gyerekekre, ebédet főzhetnek, és közben még kereshetnek is valamit. Szinte csábítónak látják ezt a lehetőséget a gyári munkához képest. Nem gondolnak arra, hogy a „fekete munkával" nem jár táppénz, nyugdíj, munkanélküli segély. Nem gondolnak balesetre, pedig egy minisztériumi vizsgálat felderítette, hogy az otthon végzett munka sokkal gyakrabban okoz balesetet, mint a gyárakban végzett. A feketén munkáltatónak kettős a haszna: olcsóbb a munkaerő és nem kell utána társadalombiztosítást fizetnie.

Hivatalosan mindeddig nem sokat tettek a dolgozók védelméért. 1973-ban hoztak egy törvényt, amely kötelezi a munkáltatókat a feketén dolgozók bejelentésére, de az eredmény csekély. A törvény meghozása előtt 29 000 volt a szabályosan nyilvántartott bedolgozók száma, most 100 000 körül van. De mi ez a százezer a kétmillió „fekete munkáshoz” képest?

HÉT GYEREK ELADÓ

Hét gyerek eladó a Thaiföld déli részén fekvő Ban Chiong faluban. A kilenchónapos Niphat ára 450 dollár; az öt hónappal idősebb Chamratért ezer dollárt kérnek, mivel az ő táplálása többe került az eladóknak'

Az ember azt hinné, egyedi esettel áll szemben, de ha jobban utánanéz a dolognak, kiderül, hogy távolról sem elszigetelt jelenségről van szó. A gyermekkereskedelem intézményes formában zajlik a délkelet-ázsiai országban, amióta az amerikaiak Dél-Vietnambó! távozni kényszerültek és egy időre ide tették át „székhelyüket". A bangkoki amerikai konzulátuson sokszorosított lista áll a „vevők" rendelkezésére: a jegyzék azokat a kórházakat és árvaházakat sorolja fel, amelyekben — többé-kevésbé hivatalos árfolyamon — örökbefogadásra „váró” gyerekeket lehet beszerezni. Az USA képviseletén dolgozó hivatalnok, aki mindezt elmondja, búcsúzóul még megjegyzi: A kereslet hónapok óta jelentősen felülmúlja a kínálatot.

Hagy kiktől származnak az áruba bocsátott csecsemők? Bonyolultnak tűnik a kérdés, a válasz mégis pofon egyszerű, egy nagyon is prózai földrajzi adat alapján. Ban Chiang község ugyanis alig tizenöt kilométerre van Utapaotól, ahol az amerikaiak egyik legnagyobb délkelet-ázsiai támaszpontja működött a vietnami háború alatt. A „kikapcsolódást" kereső katonák hagyták maguk után ezt a maradandó emléket. Az anyák, akik annak idején mint alkalmazottak a bárokban és a nyilvánosházakban szolgáltak felüdülésül a megszállóknak, úgy-ahogy eltarthatták gyermekeiket. Aztán véget ért a vietnami háború, és a „civilizált” munkaadók nagy része lelépett a színről. Az ufapaoi támaszpont katonaságának létszámát is csökkentették, a gyermekek pedig áruvá lettek. Az élő portéka az utóbbi időben igen kelendő, és mint ilyen busás haszonhoz juttatja a kereskedőket.

A tőkés országokból Thaiföldre látogató gyermektelen házaspárok panaszkodnak: egyre drágább „mulatság” az örökbefogadás és a „választék” sem a régi már..,

AZ IDÉN LEMOND A JAPÄN CSÁSZÁR ?

A Japánban egyre-másra makacsul visszatérő félhivatalos pletyka szerint 197ó folyamán Hirohito császár le fog mondani a trónról és visszavonul a magánéletbe.

Ennek több oka is lehetséges. A japán társadalom nagy része még mindig nem felejtette el, hogy a császár is felelős volt annak idején a Kína és az USA ellen indított háborúért, mely végül is Hirosimához és Nagaszakihoz vezetett Persze vannak, akik állítják, hogy a császár csak bábu volt a tábornokok kezében. Mindenesetre, Hirohito lemondása nem jelentene újat a japán történelemben — hogy a példáért ne menjünk messze, Hirohito apja, Yoshihito Taisho is kénytelen volt — elmebetegsége miatt — lemondani a trónnál, és akkor a mai császár vette kezébe az ügyek irányítását. Szó van tehát arról, hogy

a ma 42 éves Akihito herceg Hirohito hivatalosan is trónörökösnek nevezett fia lenne a régens. „Reprezentatív célokra megfelel" — írta róla az egyik lap, célozva ezzel arra, hogy a trónörököst nem tartják Japánban kiváló képességű politikusnak, viszont köztudott, hogy hajlik a szélsőségesen jobboldali véleményekre.

A másik ak, ami miatt 1976-ra várják Hirohito lemondását, az a tény, hogy Hirohito ez év decemberében ünnepli uralkodásának 50. évfordulóját. Sokan feltételezik, hogy ha a 75. éves, egészségesnek nem mondható császár csakugyan meg akar majd szabadulni az uralkodás terhétől, akkor nyilván ezt a kerek évfordulót választja majd távozásának időpontjául

(A Magyarország-ból)

ЦНЗШБШЕ

„Sem az éhség, sem

az elnyomás...”

A hamburgi kikötőből március végén futott ki a „szolidaritás hajója”. Főleg gyógyszerekből és élelemből álló rakományának rendeltetési helye Valparaiso — Chile óriáskikötője, amelyet a költő, Pablo Neruda, annyiszor megénekelt.

Chile éhezik, nyomorog és beteg.

Az éhínséget a hitleri fasizmus szelleméből táplálkozó diktátor, Pinochet tábornok sem kendőzheti el többé semmivel. így hát a jól ismert recept szerint a hírhedt „népmegváltói” pózba vágva magát kijelentette: „Az ínség szorongat bennünket. Szenvedünk, de nem magunkért. Mi ezt az áldozatot gyermekeinkért és Chile jövőjéért hozzuk." Áldozat? Chile jövőjéért? És a chilei gyermekek?

Mi sem természetesebb, mint hogy asszonyainkat elsősorban a chilei gyermekek sorsa, mindennapi élete érdekli, s így ez az első kérdés, amit a szolidaritási találkozókon föltesznek. Ez volt az első kérdésük azoknak a Nővé Zómky-i (érsekújvári) járásbeli asszonyoknak, lányoknak is, akik a stúrovói (párkányi) cellulózgyár ipari tanuló otthonának étkezdéjében találkoztak Maria Eugenia de Cordobával, aki jelenleg Csehszlovákiában él és a Szakszervezeti Világszövetség prágai kirendeltségének fordítója.

— Közismert tény, hogy a junta fejvesztett gazdaságpolitikája a legnagyobb nyomorba süllyesztette az országot, és nem vitás, hogy ettől a kisgyermekek szenvednek a legtöbbet. Míg az AlJende-kormány minden egyes gyermek számára biztosítani tudta a napi fél liter tejet, addig jelenleg semmilyen intézményes gondoskodás nem történik ellátásukról. A politikai foglyok gyermekeivel, az árvákkal magánszemélyek törődnek. A politikai pártok, a szakszervezetek, az egyházak szerény lehetőségeikhez képest, elsősorban a szegénynegyedeikben, kifőzdéket tartanak fönn, ahol a gyermekek legalább némi sovány leveshez jutnak, de sajnos nem mindig jut mindenkinek.

Az egészségügyi gondoskodás is egyenlő a nullával. A gyermekhalandóság a diktatúrának csupán egy éve alatt 18 százalékkal emelkedett; például Lota bányavároskában egy hónap alatt nemrég 272 csecsemő halt meg. S ezzel kapcsolatban hadd idézzünk még egy Pinochet-féle szólamot: „Azt akarjuk, hogy egy új'nemzedék nőjjön

föl, testben és lélekben egészségesen, mentesen a kommunizmus rákfenéjétől’. És miről adnak számot a chilei kórházak statisztikái? A zsúfolt kórházakban a legtöbb kis beteg idegrendszeri bántalmakban, mozgászavarban szenved, amelyet a krónikus rosszul tápláltság okoz. És állandóan növekszik a szellemileg visszamaradott gyermekek száma is ...

Részben ugyancsak a silány táplálkozás miatt, részben pedig — mint ahogy de Cordoba asszony mondta — azért, mert egyre több gyermek kénytelen otthagyni az iskolát.

— A Népi Egység kormánya elrendelte az iskolakötelezettséget, kiépítette egy haladó iskolarendszer alapjait. Ma a felnövekvő nemzedék jó része nem járhat iskolába, s ez azt jelenti, hogy egy-két év múlva olyan magasra ugrik Chilében az írástudatlanok százalékaránya, mint a világnak talán még a legelmaradottab tájain sem tapasztalható.

A míting egyik fiatal résztvevője az iránt érdeklődött, hogy mi történt Pablo Neruda hagyatékával?

— Könyveit nyilvánosan elégették — mondta de Cordoba asszony —■ és temetése után rögtön a házát is felgyújtották. Egyébként Pablo Neruda temetése volt tulajdonképpen az első nagy tömeges manifesztáció a junta ellen. A mintegy ötezer ember suttogása olyan volt, mint a vihar előszele ... Itt hangzott el először a tüntetések, nagygyűlések máig érvényes jelszava „Pablo presente!" „Allende presente!" — „Pablo itt van!“ „Allende itt van!" Aztán a tömeg halkan elénekelte az Internacionálét...

A kultúráról szólva hadd idézzek föl egy sajtóértekezletet, amelyet Rosa Barrera Perez, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának aktivistája tartott Brötislavában. Ö mondta a következőket:

— A chilei nők idestova 160 éve harcolnak vállvetve a férfiakkal népünk nemzeti felszabadító küzdelmében, de a társadalmi életbe először az Aílende-kormány vonta be őket, törődött tömeges alapon felemelkedésükkel. A kormány művelődéspolitikája gondoskodott arról is, hogy az asszonyoknak, lányoknak megfelelő újságot adjon a kezükbe. Ez volt a Paloma — a Galamb. Santiago de Chile legnagyobb, legkorszerűbb államosított nyomdájá-