Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-23 / 11-12. szám
( f < z о > g < N 00 < Z < z о > S g < N ш < ■ ■ a jogász „Remény“ jeligére munkajogi ügyben. A Munka Törvénykönyve szerint a munkaviszony a dolgozó és a munkaadó szervezet közötti szerződéssel keletkezik, amelyet írásban kell megkötni s a szerződés egy példányát a dolgozónak is meg kell kapnia A munkaviszonyt vagy határozatlan időre lehet megkötni, amikor nincs a tartama előre meghatározva (napokra, hónapokra, vagy valamely más dolgozó betegsége, vagy szülési szabadsága idejére). Az ilyen határozatlan időre kötött munkaszerződést csak a törvényben meghatározott okokból lehet felmondani, vagy mindkét fél közös megegyezésével lehet megszüntetni. Ha azonban a munkaviszonyt meghatározott időre kötik, például a naptári év végéig, vagy 6 hónapra, vagy valamely más dolgozó betegsége vagy szülési szabadsága idejére, akkor az ilyen munkaviszony a meghatározott idő leteltével, vagy a helyettesített dolgozó munkóbalépésével minden további felmondás vagy megegyezés nélkül megszűnik. A levelében említett okokból arra kellett törekednie és szociális okaira való hivatkozással azt kellene elérnie, hogy munkaadója vegye fel önt rendes, állandó munkaviszonyba. Ugyanis nem helyes eljárás és nincs összhangban a törvény szellemével, ha — mint írja — már három éve dolgozik egy munkahelyen és mindig csak ideiglenesen, tehát meghatározott időre veszik fel és így állandó bizonytalanságban él a jövőjét illetően. Esetleg a szakszervezeti üzemi bizottság közbenjárását vehetné igénybe. Ha jó és bevált munkaerő, bizonyára találnak az ön számára munkaerőkeretet, hogy kis gyermekét biztos munkakörülmények között nevelhesse. (Dr. B. G.) a pedagógus Az emberi élet egyik nagy fordulópontja az iskolába lépés. A beiratás idején, különösen foglalkoztatja a szülőket gyermekük jövője, iskoláztatása. Erről tanúskodnak a tanácskérő levelek is, amelyek a beíratás körüli időszakban jöttek hozzánk. .. . Nem tud még rendesen beszélni 26 a gyermekem, . . . Számol, betűket ír, de szertelen, rendetlen, . ., Nem tud sokáig egy helyben ülni, figyelni valamire, ... Fél az iskolától. Hogy fogja majd megszokni? . . . Ilyen és hasonló kérdésekkel fordultak hozzánk olvasóink, akiknek levelére válaszolva, egy kérdést szeretnénk megvilágítani, mivelhogy ez a legtöbb problémával összefügg. Ez pedig az iskolaérettség kérdése. A gyermek iskolás kor előtti életét a kötetlenség jellemzi, a felszabadult játszás öröme. Ha iskolába kezd járni, minden megváltozik. Meg kell szokni az iskola rendjét, be kell illeszkednie a kollektívába, nem játszhat, mozoghat, amikor akar, órarendhez kell igazodnia, feladatot kap, amit mindennap el kell végeznie. A gyermek hatéves korára érik meg arra, hogy ezeknek a feltételeknek eleget tegyen, vagyis beírathassuk az iskolába. Az orvos megvizsgálja a gyermek biológiai érettségét, egészségi állapotát. A pszichológus megállapítja, hogy szellemi fejlettsége eléri-e a kívánt szintet, ki tudja-e fejezni gondolatait, tud-e ítéletet alkotni, képes-e kapcsolatot teremteni a környezetével. A pedagógus arról mond ítéletet, hogy a gyermek be tud-e illeszkedni az osztály közösségébe, oktatható-e, részt vesz-e a közös munkában, alkalmazkodik-e társaihoz, a rendszabályokhoz. Ha ezeknek a követelményeknek nem felel meg a gyermek, vagy akár egy lényeges feltétel hiányzik, akkor még nem iskolaérett. Ennek oka többnyire kétféle: vagy szüksége van még néhány hónapra, hogy az iskolaérettség szintjét elérje, (ezért ne igyekezzünk mindenáron beíratni a szeptember után született gyermekeket, mert ebben a korban fél év is sokat számít!), vagy pedig egészségügyi oka van, aminek kivizsgálása az orvosra, pszichológusra tartozik. Kétségtelen, hogy a szülő is elősegítheti gyermeke testi-lelki fejlődését. Az előbbit a helyes táplálkozással, mozgás biztosításával, bőséges alvás, megfelelő életkörnyezet megteremtésével, helyes öltözködéssel. De megkönnyíthetjük az iskolába járás kezdetét azzal is, hogy előlegezésképpen a gyermeknek mesélünk, beszélgetünk arról, hogy mi mindennel foglalkoznak majd az iskolában, milyen fontos, hogy napirendünk legyen, önállóak legyünk, elvégezzük a ránk bízott feladatot, beszámoljunk napi munkánkról a családban. Mi sem helytelenebb, mintha a gyereket ijesztgetjük az' iskolával, (Majd lesz neked az iskolában . . .) mert ezzel eleve kedvét szegjük a gyermeknek, és félelmet keltünk benne. Tehát ha a szülő segíteni akarja gyermekét, hogy ezen a jelentős változáson minél könnyebben essen ót, beszélgetéseivel tegye vonzóvá az iskolát, hogy a gyermek várja a napot, amikor iskolába mehet. . az orvos Olvasónk arról panaszkodik, hogy az utóbbi időben gyakran jelentkezik nála rosszullét, és ilyenkor a friss levegő jót tesz neki. Azonkívül jóval idegesebb, mint azelőtt volt. Azt kérdezi mi okozhatja ezt? Nem írta meg, hogy milyen életkorú. De a panaszokból arra következtetünk, hogy a klimax, a változás kora jelentkezett önnél. Vannak nők, akiknél ez korán jelentkezik. Ilyenkor elég gyakori a rosszullét, a fejfájás, néha egy-egy végtag zsibbadása, vagy a testet elöntő forróság. Ilyen esetben valóban használ a mozgás a friss levegőn. Gyakran előfordul a hangulatváltozás, a túlérzékenység, az ok nélküli sértődöttség, sírás. Ezen magunk is segíthetünk, ha életünket úgy osztjuk be, hogy naponta több időt szentelünk a pihenésre, a kikapcsolódásra. Ha panaszai huzamosabb ideig tartanának, akkor keresse fel az orvosát, aki majd gyógyszeres kezelést alkalmaz. . a szerkesztő „Aggódó édesanya" jeligés olvasónk arról panaszkodik, hogy gyermeke állandóan rágja a körmét. Azt kérdezi, mit tegyen, hogy leszoktassa erről. A körömrágás ideges feszültség jele. Érzékeny idegzetű gyermekeknél gyakori. Akkor rágják a körmüket, ha izgulnak, pl. ha az iskolában felhívják őket felelni. Nincs értelme állandóan figyelmeztetni, vagy büntetni a körmét rágó gyermeket, mert ez nem használ tovább, mint 1—2 percig. Vagy pedig csak növeli az idegességét, hogy tiltott dolgot cselekszik. Fontosabb azonban megfigyelni és kideríteni az okot, ami a gyermekben az ideges feszültséget okozza, és megpróbálni ezt megszüntetni. Lehet, hogy sokat figyelmeztetik, vagy szidják. Vagy talán túl sokat várnak tőle az iskolában. Az ilyen esetben jó, ha kikérjük a tanítók véleményét iskolai magatartásáról. Ha a tv-ben kalandos filmet néz és ez nagyon felizgatja, akkor tartsuk távol az ilyen szórakozástól egy ideig. Ha mindezt megtettük és gyermekünk továbbra is rágja a körmét, pszichológust kell felkeresni. „Még egy kicsit" jeligére. Aggodalomra semmi okod, az ember végleges testmagasságát 22— 24 éves korában éri el. Az, hogy húgod megelőzött egy kicsit a növésben, ne bántson, ez egészen természetes jelenség. A serdülőkorban a fiatalok, még a testvérek sem fejlődnek egyformán. Az egyik előbb nyúlik fel, a másik később, függetlenül attól, hogy ki az idősebb és ki a fiatalabb. Az pedig, hogy a felnőttek megjegyzéseket' tesznek, egy csöppet se fájjon neked, hiszen nem rosszindulatból, gúnyolódásból teszik, csak éppen észreveszik a húgodat is. Kedves Mária! , Ü2É GY8ZEMKÖZT ön az év elején ment nyugdíjba. Gondjabaja az, hogy vállalhat-e még munkát, képes lesz-e mint nyugdíjas ellátni azt a munkát, amit majd önre bíznak? Viszont — csak igy egyből —- otthon maradni, a lakás négy fala között, hetente néhány délutánon összejönni egyivású barátnőivel — egyszerűen nem elégíti ki. A kérdése: merje-e vállalni a lelajánlott munkát, vagy sem? Elsősorban azt kell egészen pontosan és részletesen megtudnia, hogy öntől, mint nyugdíjastól, milyen teljesítményt követelnek, illetve várnak el. Ha ezt megtudta, akkor viszont önön van a sor, hogy számot vessen önmagával: teljesíteni tudom azt, amit követelnének tőlem, képes vagyok-e elvégezni a rám bizott munkát? Habár levelében ilyesmiről nem tett említést, ennek ellenére úgy gondolom, hogy olyan munkakörbe helyeznék, amelyben eddig is dolgozott. Nos, kedves Mária, a dolgozó ember egész élete, főleg munkaviszonyát illetően, az egymásba olvadó epizódok láncolata. Mire az ember e láncolat végére ér (azaz eléri a nyugdíj korhatárt) olyan rutinra tesz szert, amellyel nemcsak a rábízott munkát tudja elvégezni, hanem fiatal munkatársait valóban jótanácsokkal segítheti. Ugye, kedves Mária, eddig eszébe sem jutott az, hogy jelenleg mint egészséges, friss, még ereje birtokában levő nyugdíjas tudását, munkatapasztalatait átadhatja, sőt mi több, át is kell adnia a fiatalabbaknak, a tapasztalatlanabbaknak?! Márpedig aki teheti, akinek az egészségi állapota is megengedi, annak ezt kötelességszámba kell vennie. A másokkal, a nála fiatalabbal szemben. Ez — a tudósok nyelvén szólva — a nemzedékek kontinuitása, folyamatossága. Természetes is: ha a dolgozó nyugdíjba vonul, mindazt, amit tud, emberi kötelessége átadni. Ha ön elvállalja a munkát, amit felajánlottak, akkor azzal nemcsak jövedelmét javítja, nemcsak kitölti az egyszerre nyakába szakadt tömérdek szabadidőt, hanem érzelmi életében is csak nyerhet. Már azzal is, hogy megbizonyosodva tudja: noha elért egy bizonyos életkort, az embereknek, munkatársaknak, a társadalomnak még szüksége van önre, számítanak a munkájára. De munkavállalásával kapcsolatban engedjen meg egy-két tanácsot. Ne akarjon versenyre kelni a fiatalabb kollégákkal. Ne akarja mindenáron megmutatni, hogy sokkal többet tud, mint bármelyikük. Maradjon meg a jó, közepes átlagnál. Természetesen vonatkozik ez hajviseletére, öltözködésére, modorára is. Az ilyesfajta versengés nem hogy nem méltó a korához, hanem egészségügyi szempontból egyenesen káros. Kerülje a túleröltetést, a stressz-helyzeteket, munkateljesítményének tempója legyen arányban erejével. Egyszóval: ne akarjon tiatalabbnak látszani a koránál, viszont fiatalosságát megőrizheti, miután az eddiginél több szabadidő áll a rendelkezésére, több időt fordíthat külsejének ápolására, színházra, olvasásra, kirándulásra. S miután nyugdíjasok munkavállalása csupán időleges, már most gondoljon arra, mivel fogja tölteni idejét, ha véglegesen otthon marad: ez a legalkalmasabb idő arra, hogy „eljegyezze“ magát valamilyen kedvére való hobbyval, hogy a pihenés napjai is szórakoztatóan, tartalmason teljenek, hasz nos kedvtelése kiegyensúlyozottá tegye életét. Üdvözli
