Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-23 / 11-12. szám
177 - -' \ OMMENTAR NÉLKÜL LIS Az egész világ megrendültén vette tudomásul, hogy az amúgy is rossz gazdasági körülményekkel, nyomorral küzdő Guatemalában nagy erősségű földrengés pusztított. Az elemi csapásnak a hivatalos közelmény szerint 18 982 áldozata volt, de a valáságban feltételezhetően néhány ezerrel még ennél is több, mivel sokhelyütt a hozzátartozók minden hivatalos bejelentés nélkül temették el halottaikat. S mindennél megrázóbb az az adat, miszerint mintegy 30 ezer kisgyermek vesztette el szüleit. A városokban 108 ezer ház dőlt romba, az egyes mezőgazdasági vidékeken pedig 115 ezer épület vált használhatatlanná. Hogy ilyen óriási méretű elemi csapás milyen rettenetes következményekkel jár, az mindenki előtt világos. Természetesen, azonnal megindult a nemzetközi segélynyújtási akció, amely ha a holtakat nem is képes föltámasztani, de legalább valamennyit könnyít a földönfutóvá lett életbenmaradottak helyzetén. Ebben az esetben azonban a Guatemalába megérkező segély nem jutott el rendeltetési helyére... Az Associated Press (AP) fotóriporterének tanúsága szerint a Guatemala Citytől északra fekvő kisváros, San Martin Jilotepeque — amelyet a földrengés kiradírozott a térképről — s amelynek 3400 lelket számláló lakosa közül 2930-an estek áldozatul a katasztrófának — nagybirtokos „uralkodócsaládjo“ az életbenmaradottakat még nagyobb nyomorba taszítva, egyszerűen lefoglalta és kisajátította magának. A kisvárost környező földek, majorságok stb. tulajdonosa, az Alvarado nagybirtokos család — így Valente Cotera, az AP- fotoriportere — önkényesen nevezte ki magát a segélyszállítmányok hivatalos és egyedüli „elosztójának“, s ezen a címen, ha úgy tetszik, ebben a „funkcióban“ vette kezelésbe a fővárosból érkező szállítmányokat. Cotera szerint, — aki huszonnégy órát töltött az említett kisvárosban, — egyetlen morzsa sem jutott a több száz éhező családnak. „Alvaradosék kiadóson megtömték a bendőjüket, sőt mi több, ami nem felelt meg az ízlésüknek, egyszerűen a szemétbe dobták. Akkor, amikor végeláthatatlan sorban hosszú órákon keresztül várakoztak a kiéhezett asszonyok és gyermekek arra, hogy legalább egy maréknyi ennivalót kaphassanak. Ugyanis a katasztrófa után a környező falvakból, mintegy 600 ember, főleg indiók, voltak kényszerülve behúzódni a városba, hogy legalább némi segélyhez jussanak. OMLETT 40 TOJÁSBÓL Az Alvarado-Klan a városka peremén a hajléktalanok és menekültek számára egy meglehetősen nagy tábort létesített, amelyet a család húszéves tagja, Edgar Alvarado „igazgat“. Ö és a família többi, „őrökként" szereplő tagjai pisztolyokkal vannak felfegyverkezve. „Azon a reggelen, amikor ott voltam, a tábor „igazgatói“ Guatemalában a földrengés-sorozat következtében több tízezer a halottak, több százezer a sebesültek száma, hozzávetőlegesen 300 ezer család vesztette el otthonát. A hatóságok nemcsak az éhínséggel, de az egyre jobban elterjedt járványos megbetegedésekkel sem tudnak megküzdeni. Annyi mindenesetre tellett erejükből, hogy Guaterr,~1'’ városban a gazdagok negyedét felfegyverzett rendörosztagok őrzik, hogy az éhező tömeg meg ne chanja a városré«T*... A Vöröskereszt Társaságok Ligájának Genfben kiadott közleménye szerint több mint 2 millió ember szorulna sürgős anyagi segítségre. egy éppen akkor érkezett küldeményt kibontva, 40 tojásból készült rántottát reggeliztek és tucatszámra nyitogatták ki a konzerveket. A maradékot az éhező táborlakók — többségükben gyerekek —, szemeláttára hajigálták ki a tábort bekerítő szögesdrót mögé — írja a fotoriporter. A legnagyobb földrengések Az újkor kezdetétől számítva az első, feljegyzésekből ismert, nagy szeizmografikus katasztrófa az 155ó-ban történt földrengés Kína Shen-si tartományában, amikoris 830 000 ember pusztult el. Az újkor másik óriási földrengését az indiai Kalkuttában jegyezték föl 1737- ben. A házak romjai alatt, a földrengés okozta árvizekben 300 ezer ember vesztette életét. Kína volt a színhelye a huszadik század legpusztítóbb földrengésének 1920-ban. A krónika szerint ekkor az áldozatok száma elérte a 180 ezret. Ennél „csak“ harmincezerrel kevesebben estek áldozatul az 1923-ban Tokiót és Yokohamát ért földrengésben. Az utóbbi húsz év adatai a következők: 1953 — Törökország — 1100 halott és 2000 sebesült. Görögország — 1000 halott és 100 000 sebesült 1954 — Algéria (Orleansville) — 1420 halott — 15 000 sebesült — 100 000 hajléktalan 1960 — Marokkó (Agadir) — 10 000 halott, 200 sebesült. Csile — 10 000 halott. Irán — 3000 halott 1963 — Jugoszlávia (Skopje) — 1078 halott, 330 000 sebesült 1967 — Törökország (Erzerum) — 2525 halott 1968 — Irán (Koraszan) — hozzávetőlegesen 12 000 halott 1969 — Kína — 3000 halott 1970 — Peru — több mint 50 000 halott 1921 — Törökország — körülbelül 1000 halott 1972 — Irán (Gir) — több mint 5000 áldozat. Nicaragua (Managua) több mint 10 000 halott 1973 — Mexiko — körübelül 1000 halott. 18
