Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1976-03-23 / 11-12. szám
) и —*-41 > ”53 ч С С ей О и о оо (—1 a nők életét könnyebbé és gazdagabbá tették. Tudjuk, hogy öt év munkáját nem lehet pár mondatban értékelni, mégis arra kérem Mária Baékovát, hogy árulja el, mit tart az elmúlt évek legnagyobb eredményeinek a járásban, mi az, amire mint nőszervezeti tisztségviselő a legbüszkébb? — Először is a nők, különösen a íöldművesasszonyok gondolkodásmódjának megváltozása az, amit a legnagyobb eredménynek lehet elkönyvelni. Ahogy mondani szokták — hallatják szavukat, — levetették a íélszegség, gyakran az asszonyi magatartás kötelező velejárójának tartott hallgatást és évről évre többen kapcsolódtak be mint funkcionáriusok, polgári ügyintézők, vezető állásokban dolgozó nők az ország gazdaságpolitikai és kulturális életébe. Ebben nagy segítséget nyújtott a nők politikai nevelése, iskoláztatása. Ma a járásban 104 alapszervezetben folyik a nők politikai oktatása, amelyeken 2375 nő vesz részt. A járás nőszervezeti tagjai közül 1971-ben 19 756 nő vett részt különböző politikai előadásokon, míg számuk 1975-ben csaknem 40 ezerre emelkedett. Alapszervezeteink tagjai közül 3111 nő vesz részt az alap- és felsőfokú pártoktatásban. Arra is büszkék vagyunk, hogy Szlovákiában elsőnél^ szerveztük meg a nők ideológiai konferenciáját, amelyen a Szlovákiai Nőszövetség 220 kommunista funkcionáriusa vett részt. A másik amire büszkék lehetünk, hogy a szlovákiai járások között nálunk a legmagasabb a nőszervezeti tagok száma, pontosan 14 769. A Szlovákiai Nőszövetség akcióiban végzett munkánkért sem kell szégyenkeznünk. ön szerint melyik „A jó ötlet aranyat ér“ akció legnagyobb eredménye a járásban? — Azt hiszem, a Nitrán létesült félkészárut gyártó üzem, amely 38 féle termékkel látja el a város és a környék nagyobb élelmiszerüzleteit. A járás dolgozó asszonyai örömmel fogadták, és egyre többen igénylik falvainkban is ezeknek a félkészáruknak árusítását. Ügy hallottam, hogy a felhíváson kívül, а XV. pártkongresszus tiszteletére szocialista kötelezettségvállalásokat is tettek, és már teljesítették is? — Az alapnőszervezetek tagjai társadalmi munkában összesen 102 409 órát dolgoztak а XV. pártkongresszus tiszteletére, 1 millió 24 ezer korona értékben. A munkában azonban nem állunk meg. Már megkezdtük a hatodik ötéves terv feladatainak teljesítését. Többek között nagyobb figyelmet fordítunk az ifjúság sokoldalú nevelésére, a nők további politikai és szakköri munkájára, az öregekről történő gondoskodásra. Mit hozott személy szerint az ön számára az elmúlt öt' esztendő? — Először is azt, hogy öt évvel nem öregebb, hanem tapasztaltabb lettem. Mint nagymama akinek két unokája van sem szeretnék hamar öregedni, mert úgy érzem, hogy még szükségük van rám az embereknek. A munkámnak és a családomnak élek. Szeretem a szépet, a kertet, a virágokat, a természetet és legjobban az embereket. Akkor vagyok a legboldogabb, ha segíteni tudok valakinek és mások boldogságát látom. Az idővel is takarékoskodni kell, így nem tartjuk fel tovább, hagyjuk, hogy a szavakat továbbra si tettekké kovácsolja. VARGA MAGDA A TŰZ CSISZOLÓJA KÜZDELMES ÉLET Tolón a bnatislavaiak közül is kevesen tudják, hogy о Sportcsarnokkal szemben, a hot-nyolc emeletes házak között a régi városból még érintetlenül megmaradt egy tenyérnyi darabka. A korszerű lakótömbökkel körülvett néhány utca rózsakertes házacskái egyikében találtam meg Luprich Annát, fővárosunk köztiszteletben álló idős kommunistáját. Észrevette, hogy a kertet nézegetem. — Néhány év múlva lebontják ezeket a házakat. Most dolgoznak a terveken. Már az is csoda, hogy eddig meghagyták őket... Node így van ez rendjén. Az új kiszorítja a régit. Ami engem illet, nem is bánom. Hetvenkét éves vagyak, nem nagyon bírom már a kerti munkát. Amig a férjem élt, minden szabadidejét itt töltötte, mázsa számra szüretelte a szőlőt. Szeretett itt pepecselni. A gyerekeket nem érdekli, az unokáimat sem. Más az életmódjuk. Szabadidőben inkább sportolnak, zenélnek. Az otthonos kis lakásban a régi időkről beszélgetünk. Luprich elvtársnő fiatalságáról, arról, hogyan ismerkedett meg tizennyolc éves korában a pártmunkával, amely egészen a mai napig végig kíséri egész életét. Hogy a fiatalabb generáció megbecsüli és hasznosítja élettapasztalatait, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy ebben az esztendőben ís delegálták a körzeti pártkonferenciára. — Engem о mások és a magam nyomora vezetett a párthoz. A nincstelen embernek, akinek se ruhája, lábbelije, étele, még munkája sem volt, már az is erőt adott, ha arról hallott, hogy nem mindenütt van ez így, és ha a szegények összefognak, nálunk is másképpen lehet. Fiatal voltam, jobb életre vágytam. Édesapám mezőgazdasági idénymunkás volt. Mindig rettegve vártuk a telet, hogyan vészeljük át, amíg munkához jut. A vasútállomáson az elhullajtott szenet szedtük fel, hogy meg ne fagyjunk. Tizennyolc éves voltam, amikor feljöttem a fővárosba. Azt reméltem, itt könnyebben munkához juthatok. Közben meghalt az édesanyám. Hat gyerek maradt árván. Elvitte szegényt a tüdőbaj. Édesapám ismét megházasodott, hiszen három hét éven aluli gyermek maradt anya nélkül, a legkisebb kilenc hónapos volt. Itt Bratislavában kertészetben dolgoztunk, napi tizenkét órát. Nem zúgolódhattunk, mert másnap már kitették volna a szűrünket. Nemsokára férjhez mentem. A férjem falumbeli volt, kicsi korunktól kezdve ismertük egymást. Egy fabarakban kaptunk egy albérleti szobát. Olyan pici helyiség volt, hogy a fürösztő teknőben altattuk a gyerekünket. A férjem már akkor tagja volt a kommunista pártnak. Aztán jöttek a küzdelmes esztendők, sztrájkok, tüntetések, majd az illegális munka. Én mindig mindenüvé vele mentem. S amikor bezártok, mindig magán cellában ült, de én megtaláltam az utat, hogy legalább egy kis csomagot juttassak be hozzá. Amikor héthónapi ilavai fogság után hazaengedték, alig ismertem rá. Olyan színtelen volt az arca. a háta meg meggörbült a soványságtól. Ebben az időben engem is többször kihallgattak. Ügy akartak megfélemlíteni, hogy jó ideig a folyosón várakoztattak. Az ajtót nyitva tartották, hogy halljuk a vallatást, az ütlegeléseket. Akkor engem is nagyon megvertek. Kibírtam, összeszorított fogakkal, makacsul hallgattam. Valaki besúgott, hogy a kommunista sajtó meg a röpcédulák terjesztésével bíztak meg. Rendszerint kerékpárral jártunk, úgy hamarabb eltűnhettünk, ha nyomunkba eredtek. A teli táska tartalmát tizennyolc helyre vittem szét a városban. A megbeszélt helyen várt valaki, akit nem ismertem, a nevét sem tudtuk egymásnak. Én megmondtam a jelszót, ő válaszolt rá, mire én átadtam neki a csomagot. Ezt feltűnés nélkül csináltuk, de így is nemegyszer üldözőbe vettek. Az illegális pártcsoport-értekezlefeket mindig másutt tartottuk. Nálunk is volt nemegyszer. A mi sejtünkbe tartozott Szabó István, Rabay Ferenc, Rudolf Malik, Sabotovic, Valachovic, és más kiváló elvtársak, akik közül sajnos ma már sokan nincsenek közöttünk. Szép harmonikus családi életet éltek. Sohasem volt nézeteltérés közöttük. Akkor sem, amikor a harmincas években a férje azzal jött haza, hogy munkára jelentkezett a Szovjetunióba. Magnyetogorszkban nagy építkezések folytak. Tizenöt nemzetiség verődött ott össze és olyan testvériségben éltek, mint egy nagy családban. Luprich Anna ma is örömmel emlékezik vissza az ott eltöltött esztendőre. Hazatérve nehéz voft megszokni a könyörtelen terrort, az üldöztetéseket. De volt mivel érvelni, volt miben bízni. A Szovjetunióban szerzett tapasztalatokat jól hasznosították a pártmunkában. — Ezerkilencszázharmincnyolcban már nagyon megfogyatkoztunk — folytatja az emlékezést —, de még az év május elsején felvonultunk néhány százan. A transzparensre pedig azt írtuk, hogy országunkat nem adjuk Hitlernek. Ez már a háború, a fasizmus elleni harc legnehezebb időszaka volt. Egyik nap egy fiatal lánnyal jött hozzánk Krajniak elvtárs. Arra kért, néhány napra rejtsünk el egy zsidó származású kislányt. Éva Elacková nálunk maradt, túlélte a háborút, és mi csak azután tudtuk meg az igazi nevét. Egész élete küzdelem volt. A felszabadulás előtt pincelakásokban húzta meg mogát a családjával, de mély meggyőződés fűtötte, hogy egyszer ő is napfényre kerül, embert megillető módon élheti majd napjait. Ma valóban kényelmes, zavartalan életet élhetne, megilleti már a pihenés, de ő még mindig tevékenykedik. Egyszerre több szervezetben tölt be tisztséget, beteg, öreg elvtársakat látogat, biztat, szolgálatokat tart a Vöröskeresztben, előadásokat az iskolákon, mert úgy érzi, amíg futja az erejéből, nem szabad megállni. GÁL ETA 11
