Nő, 1976 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1976-02-24 / 7-8. szám

f z < z о > g < N J5 < ■ ■ ■ a jogász „Tanácstalan lakók" jeligére A családi ház, amelyben lak­nak, fele-fele arányban édes­anyja, valamint nagyanyja tulaj­donát képezi. Kérdésük az, ho­gyan szerezhetnék meg a ház tulajdonjogát. A legcélszerűbb az vojna, ha édesanyja is, nagyanyja is aján­dékozási szerződéssel ruházná át magára a ház tulajdonjogát. A szerződést az állami jegyzó­­ségnek kell regisztrálnia, csak ezáltal válik érvényessé, illetve hatályossá. A szerződést írásban kell megkötni s ajándékozási illetéket kell fizetni. Természetesen nagyanyjától meg is vehetnék a fél házrészét; ezt a szerződést is írásban kell megkötni s ezt is az állami jegy­­zőségnek keli regisztrálnia. Adás­vételi szerződés esetén az átru­házási illeték alacsonyabb, mint az ajándékozási illeték. Célszerű volna, ha a szerző­dést az állami jegyzővel, vagy ügyvéddel készíttetnék el. Ha nagyanyja nem volna haj­landó sem ajándékozási, sem adásvételi szerződéssel a fél házrészét magukra Íratni, akkor elhalálozása esetén vagyona a lányára vagyis az édesanyjukra szállna, mint törvényes örökösre, ha nagyanyjának több gyermeke nincs. Egyébként minden gyer­mek egymás közt egyenlő arány­ban örököli a vagyont. z <-I < z 0 1 g < N ffl <1 \ Dr. B. G. az orvos „Nagyon fáj“ jeligés olvasónk azt kérdezi mi okozza a gyulladást, ho­gyan védekezzen ellene? A gyulladás védekezés a szerveze­tet ért fertőzésre. Ez a védekezés nemcsak a helyi területet, hanem annak a környezetében futó idege­ket és ereket is érinti. A gyulladás kezdetén a kórokozók hatására az erek kitágulnak, a környékük vörö­ses színű és melegebb lesz. Mivel a szövetek között felszaporodott anyagok az idegvégződésekre nyo­mást gyakorolnak, a gyulladásos rész fájdalmassá válik. Ha a gyulla­dás olyon szervben vagy szövetben 1 van, amelynek működése ezt a fáj­dalmat kiváltja, vagy fokozza, akkor a szerv működési zavara is kialakul. A gyulladásra ezek a tünetek a jel­lemzőek. Ha nagyszámú fehérvérsejt lép ki az erekből a kórokozók pusz­títására, akkor kialakul a gennyes gyulladás. Ilyen gyulladás a szőr­tüsző, faggyúmirigy — vagyis a fu­­runkulus, influenzás légcső-, gége-, hörgőgyulladás. Ezek a gyulladások gyorsan jelentkeznek, de 2—3 hét alatt lezojlanak. Ezt a gyulladást heveny gyulladásnak nevezzük. Ha a gyulladás eltűnt, a gyógyulás tel­jes lehet, nyom nélkül eltűnhet. Ha azonban kisebb-nagyobb szövetpusz­tulást okoz, akkor a gyulladás he­lyén hegesedés jön létre. A heveny gyulladás nagy részét antibiotikum­mal gyorsan kikezelhetjük. Ha a szervezet rossz ellenállása miatt a gyógyulás nem következik be, vagy a kórokozó olyan hatást fejt ki, hogy a gyulladás hosszabbá, huzamosabbá válik, akkor ezt a for­máját idült (krónikus) gyulladásnak nevezzük. Az idült gyulladások közül némelyek a károkozó hatására jel­lemzőek, ilyen pl. a tbc, vérbaj. Tünete a magos láz, mely hideg­rázással is párosul. Az idült gyulladás tünete más-más helyen különböző: pl. a hashórtya­­gyulladásnól a has feszes, püffedt, fájdalmas, a belek mozgásának megszűnése. A mellhártyagyulladás­­nál a légzésnél szúró fájdalom. Az antibiotikumok használata ha­tásos védelmet nyújt a kórokozókkal szemben. De egyes esetekben sebé­szeti beavatkozásra is szükség van. Korai kezelése azonban megakadá­lyozza a folyamat terjedését és el­húzódását. a pedagógus „ ... Sokat olvastam már a serdü­lő korosztályról, s magam is tapasz­talom, hogy tizennégy éves fiam mennyi változáson esik át: megnyúlt, sokat eszik, nyugtalan a lelke, inger­lékeny, sértődékeny, zavarba jön, és titkai vannak ... Ezen nem is lepőd­tem meg, hiszen mindez a kamasz­kor általános velejárója. De van, amivel nem vagyok tisztában, s meg­vallom, nyugtalanít, sőt szégyenke­zek emiatt... Nagy fiam, aki eddig szófogadó, aránylag tiszta gyerek volt — hadilábon áll a mosakodás­sal. Haja ápolatlan, bőre pattaná­sos, zsíros, — figyelmeztetni kell rá naponta, hogy hozza magát rendbe. Nem tudom, ez a jelenség is a ka­maszkor velejárója, vagy pedig nem sikerült tisztaságra nevelnem a gyer­mekem? Hogyan segíthetnék rajta?“ A levélíró „Nagyfiús mama" so­rain bizonyára több olyan édesanya elgondolkozik, akinek hasonló korú fia van. Mert bizony a fent említett jelenséget is bátron sorolhatjuk a pubertáskor tünetei közé, azok mel­lett, amit levélírónk felsorolt. A tanítók, osztályfőnökök is észre­veszik itt-ott, hogy a mutáló hangú, pelyhesedő állú, esetleg „szerelmes" nagyfiúk hadilábon állnak a mosa­kodással. Nyakuk, fülük, körmük, hajuk árulkodik erről legjobban, de egy alaposabb egészségügyi vizsgá­lat ennél többet is mondana! Sze­rencsére ez ritkábban fordul elő mint ennek a jelenségnek a fordí­tottja: éppen az „első szerelem" érzése serkenti a serdülő fiút, hogy törődjön magával, külsejével, tükör elé álljon, hiszen vonzó akar len­ni A hormonális működés átalakulá­sa következményeképpen a gyermek­ből lassan felnőtt lesz, a testi válto­zás nem késlekedik... A faggyú­mirigyek intenziven termeinet« ezért ebben a korban gyakori о zsíros, pattanásos, gyulladásos bár. Mon­danunk sem kell, ezért fokozottabb tisztaságra van szükségük a serdü­lőknek, még akkor is, ha megválto­zott lelki életükben a tisztálkodás kevésbé érdekes helyet foglal el. Éppen ebben a korban kell a fiúkat, és a lányokat is — a tisztaság „mű­vészetére" nevelni, rávezetni. Az ápolt bőr, a gondozott haj, a test­hajlatok, nemi szervek fokozott tisz­tasága alapvető egészségügyi köve­telmény, sok bajnak a megelőzője. Az ópoltsóg, tisztaság érzése egyben a jó közérzet, magabiztosság záloga is. Hiszen rosszabbul érzi magát a „saját bőrében" az a fiatal, aki gyulladásos, pattanásos bőrű, mert nem fordít gondot önmagára. Persze a szülőnek nem a megszé­gyenítés és az örökös dorgálás, vagy figyefés a feladata. Hanem az, hogy okosan, ho célravezető, tréfásan ve­zesse rá fiát a tisztálkodás egész­ségügyi és esztétikai követelményére. Jó családi légkörben teljenek el a reggelek is, az esték is, ügyesen osszuk be a tisztálkodásra szánt időt. Ne rohanva, egymást hajszolva váltsák egymást a családtagok a fürdőszobában, a tükör előtt. A tisz­tálkodásra is „tervezett" idő kell. akár az evésre, alvásra, tanulásra ... Ha így próbálunk segíteni nagy­fiúnk problémáján — akkor elősegít­jük, hogy gyermekünknek szép ka­maszkora legyen. a szerkesztőség „13 éves kislány“ jeligés olvasónk arról panaszkodik, hogy gyermeké­nek már másodszor gyűlt meg a melle. Egyszer már sikerült meggyó­gyítania, azt kérdezi, mit tegyen, hogy gyermeke egészséges legyen? Feltett kérdésére kielégítő választ nem adhatunk. A gyulladás okát ki­vizsgálás nélkül nem lehet megálla­pítani. Bármennyire nem is akar gyermeke orvoshoz menni, mégis azt kell tennie. Hiszen az orvosi kivizs­gálás után lehet csak a megfelelő gyógykezelést elkezdeni. Lehet, hogy a házi kezelés egy bizonyos időre megszünteti a gyulladást csak átme­netileg és mint kislánya esetében is azután ismét kiújul. Az elhanyagolt betegség idővel még súlyosabbá válhat, amikor talán már nehéz rajta segíteni. Ismételten azt tanácsoljuk, hogy mielőbb keresse fel gyermekével együtt a körzeti orvost, aki majd ha szükségesnek tartja, elküldi gyerme­két sebészeti kivizsgálásra. „Nyár" jeligés olvasónk arról pa­naszkodik, hogy bútorait szú rágja. Azt kérdezi, hogyan védekezzen elle­nük? A drogériákban kapható PENTA­­LIDOL elnevezésű emulzió, amely hatásos szer a káros féreg ellen. A doboz tartalma 1 liter, ára 9,— korona. Óvatosan alkalmazza a Pentali­­dolt, mivel mérgező hatású DDT port tartalmaz, ártalmas oz egészségre, különösen a bőrre és a légzőszer­vekre, és gyúlékony is. Használata a következő: A bútort jól megtisztít­juk, majd a lyukakat, réseket beper­metezzük a szerrel. Utána az egész felületet bekenjük vele. Ha a padlót is szú rágja, ott is minden kis rést kenjen be a szerrel. Használjon gumikesztyűt és szemüveget. A Pen­­talidolt tartsa száraz helyen, az éte­lektől és az élelmiszertől távol. A fel nem nyitott doboz jótállási ideje 2 év. »OÍOégyszemközt „Válaszolj nekem“ jeligére Távolról sem kíván sokat a partneré­től, ha megköveteli, hogy ha egyszer együtt járnak, akkor más lánnyal ne járjon. Ez a legtermészetesebb. Más kérdés viszont az, hogy ezt mi­lyen tormában, milyen módon és lőleg mennyire következetesen tudja megkö­vetelni. Ha valakitől akarunk valamit, ha valakivel szemben bizonyos követel­ményeket támasztunk, lehetőleg ne utó­lag tegyük, hanem egy előzőleg, közös megegyezés alapján. Nem választotta éppen a leghelyesebb utat akkor, ami­kor hirtelenül tellobbanó haragjában ыпет tűrte“ el, hogy a Hűt az útszélen egy idegen lánnyal látta álldogálni. Nem hiába mondja a közmondás, hogy a harag rossz tanácsadó, önnek követ­kezetességet tanácsolt akkor, amikor erre nem is lett volna szükség. Ha egy Hú meg egy lány az utcán álldogál, abból senki semmiféle következtetést sem vonhat le, még ön sem, aki a fiúval jár. Ha valami rosszat sejtett, szépen tisztáznia kellett volna a dolgot. Ez egyúttal kitűnő alkalom lett volna arra is, hogy a hűség kérdését a jövőre néz­ve is tisztázzák. S mit tett ön? Hosszú­­lejáratú durcáskodást kezdett, márpedig ennek rendszerint nem az áhított kibé­külés, hanem a szakítás a vége. Sajnos, nagyon gyakori eset, hogy a Hatolok, akik megtetszenek egymásnak s elkezdenek együtt járni, partnerükkel nem beszélgetnek el elveikről, elképze­léseikről. Nem érintik azt a nagyon fon­tos témát, hogy tulajdonképpen mit is várnak el a másiktól, milyen az elkép­zelésük egy Hú és egy lány kölcsönös kapcsolatáról. Persze, rövidesen sor ke­rül az első baklövésekre, első kisebb­­nagyobb hibázásokra, veszekedésekre, amelyekre a másik nem tud, nem is tudhat megfelelően reagálni, mivel esetleg csak azt tudja, hogy partnere szereti-e a lágyít vagy sem. De hogy mit tart jónak vagy mit rossznak, azt rendszerint csak akkor találgatják (ahe­lyett, hogy egyenesen megkérdeznék), amikor már baj van. Aztán jön a konlliktushelyzetek soro­zata (amiről ön is ir levelében). Ez körülbelül Így lest: veszekedés-megbo­csátás-kibékülés, veszekedés-megbocsá­­tás-kibékülés és Így tovább. Végül az egyik vagy a másik megunja és egy veszekedés után nem jelentkezik többé. Miért is, hiszen arra már nem volt idő, mint az ön esetében is, hogy a kölcsö­nös rokonszenvből, egyszerű vonzalom­ból mélyebb kapcsolat, mélyebb érzés, szerelem kerekedjék. A tisztázatlan nézetek, követelmények stb. tehát a helytelen kommunikáció másik, talán még súlyosabb következmé­nye az, hogy a Hatolok megtanulnak egymásnak hazudni. Nem azért, mert rosszak, hanem azért, mert nem tudják, hogy mit akar a másik, mi az, ami fáj a másiknak — s amikor sértődötten a tudtukra adják, hogy valahol hibát kö­vettek el, inkább hazudnak, hogy jóvá tegyék, s ne veszítsék el a partnerüket. Lehet kedves kislány, hogy a liú még jelentkezik és önnek is éppúgy log tet­szeni, mint kezdetben. De akkor logad­­ja meg a tanácsot és próbáljanak meg­egyezni, közös nevezőre jutni azokban a dolgokban, amelyeket fontosnak tar­tanak. Durcáskodás helyett — nyílt be­széd, a veszekedés-megbocsátás-kibé­­külés láncolat helyett — tiszta vizet a pohárba. Szeretettel üdvözli TcCfc&ist

Next

/
Oldalképek
Tartalom