Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-01-30 / 5. szám
munkájának eredményét. Hosszú évek óta ezt csinálja Gondoltam, én is megpróbálom. Asztalostanoncnak vagy hasonló szakmára felvennének. Az osztályfőnököm szerint meg is felelnék, a munkára nevelésből mindig jeleskedtem. Apám nem ellenezné, sőt büszke lenne rá, hogy a fia is munkás lesz De vajon én elégedett lennék-e később? Sokat beszélgetünk mostanában az osztályban. Többen közülünk a szüleik példájára szeretnének szakmát, hivatást választani. Hivatalnok, tanító, óvónő meg hasonlók . .. Szóval a tanult embereket nézik csak valaminek . . . A munkások . . . Nem tudom, rang-e munkásnak lenni? Nem szégyellném-e bevallani majd társaságban, hogy én „melós“ vagyok Ezért nem tudok dönteni , Ezeket a szavakat egy töp-engó, kilencedikes, pályavájsztás előtt álló fiú szavaiból jegyeztük le. Talán nem is tipikus eset, hiszen szakmunkásképző iskoláinkba ezrével jelentkeznek a fiatalok, fiúk, lányok egyaránt... De éppen azért állunk meg pólyaválasztás előtti fiataljaink töprengései fölött, mert ők azok, akikre a jövő társadalma épül, akik alkotó munkájukkal továbbfejlesztik társadalmunkat. Vajon helyénvaló-e a pályaválasztás előtt álló fiú töprengése? Mi az alkotó munka forrása, és hol kell keresnünk az érvényesülés, képességeink kibontakozásának útját? Mi adja a munka szépségét, örömét? Most induló sorozatunkban zekkel a kérdésekkel kopogtatunk be iskolák, ipari tanulók műhelyei, üzemek ajtaján. Szakmabeliek és hivatásukra készülő fiatalok, vezetők és beosztott munkások adják meg a választ. (folytatjuk) ba? Bennünk rekedt a kérdés, mert az elárusítónő faképnél hagyott bennünket. Ügy tűnt nekünk, mélységes meggyőződése, hogy a vevők vannak őérette Ilyen tapasztalattal gazdagabban, de még mindig kabát nélkül indultunk haza. Azon töprengtem, van-e olyan jókedve a húgomnak, hogy elbírjon tőlem egy kaján kérdést: vajon megvárja e nálam, amíg lejár a kabátok „verseny-ideje“. És mi lesz, ha addigra kitavaszodik? ... AChebi Városi Nemzeti Bizottságon járva, egy irodahelyiségbe minden vendégnek be kell térnie. S aki belépett, azt Machácková Mária anyakönyvvezető, a polgári ügyeket intéző bizottság tagja nem engedi el egykönnyen. Kedves szóval marasztalja a vendéget, a legsürgősebb munkáját is félreteszi, s aztán vallatóra fogja: A szlovákiai járásokban hogyan dolgoznak a polgári ügyeket intéző bizottságok? Mi újat hoztak nekünk? Szó szót követve, Machácková anyakönyvvezető mosolyogva nyugtázza a rögtönzött tapasztalatcserét, s nyomban törleszti ő is az adósságát. Lelkesedve, nagy szeretettel beszél munkájáról, tevékenységükről, s bevallom, zasságkötésük előtt, amikor a nemzeti bizottságon bejelentették szándékukat, beszélgetésre hívjuk össze őket. Ezeken részt vesz az anyakönyvvezető, jogász, pszichológus, nőgyógyász, pedagógus, orvos, és elbeszélgetnek a család társadalmi szerepéről. A házasságkötések, úgy mint másutt, a legszebb, legünnepélyesebb akcióink. Évente mintegy ötszáz házasságot kötnek városunkban, amelyből a múlt évben pl. 470 polgári esküvő volt. Helyiségünk, pénzünk van arra, hogy ezt a napot felejthetetlenné tegyük a fiataloknak. És nemcsak a szép pillanatokat igyekszünk még emelkedettebb hangulatúvá tenni, hanem magányos, vagy nehezebb perceiket is igyekszünk TÁRSADALMI TI m m О LO LO m> О О m bőven akadt jegyezni való. Pillanatok alatt előkerültek a krónikák, fényképek, ajándékok, tervek, köszönő levelek, amelyek Machácková elvtársnő odaadó munkáját dicsérik. Közben pergő szavakkal magyarázza: — Gondoskodásunk polgárainkról a bölcsőtől a koporsóig tart. És nemcsak képletesen. Az újszülötteknek kedves névadó ünnepséget rendezünk, évente kb. 700 gyermek neve kerül a könyvünkbe. A kicsinyek játékot, a mamáik pedig virágot kapnak. Műsorral, ünnepélyes fogadással kedveskedünk nekik. A következő jelentős ünnepséget a személyazonossági igazolványok átadásakor rendezzük. Úgy, hogy minden fiatal polgárunk megérezze, chebi lakosnak lenni rang és büszkeség. Más jellegű, de ugyancsak kedves emlék marad az érettségi bizonyítványok átnyújtása. A szakmát tanult, a felnőtt kor küszöbén álló ember szívesen emlékezik vissza a diákévekre, tehát emlékezetessé kell tenni számukra a diákélettől való búcsút. Egyik legérdekesebb akciónk a jegyespárokkal tartott beszélgetés. Csaknem minden házasság előtt álló fiatal részt vesz rajta, és kérdéseikkel, érdeklődésükkel igazolják, hogy szükséges az ilyen beszélgetés. Néhány héttel hámegkönnyíteni. Nem feledkezünk meg idősebb, nyugdíjas polgárainkról sem. Az ezüst-, aranylakodalom is szép ünnepség városunkban. A beteges, elhagyatott embereknek is segítséget nyújtunk, éppen a nőszövetség városi szervezetei veszik ki a részüket ebből az áldozatkész munkából. Ha pedig egy-egy polgártársunk meghal, részvéttel igyekszünk enyhíteni a legközelebbi hozzátartozók bánatát. Sokrétű a mi bizottságunk munkája, de még többre van igény. Minden lakosunknak éreznie kell, hogy szülőhelyének, lakhelyének szüksége van rá. És megfordítva is: azt akarjuk, hogy a szülőföld, a lakhely, a város egy biztos, biztonságot, gondoskodást nyújtó hely legyen minden lakója szamára. Nem kétséges, hogy Machócková elvtársnő e cél érdekében nagyon sokat tett munkahelyén és magánéletében is. Huszonöt éve tölti be ezt a munkakört, kezdettől napjainkig számos ötlettel gazdagította a bizottság munkáját, számtalan szabad óráját töltötte hivatása színhelyén. Avatotton, teljes szívvel végzi munkáját, teendőjét. De az emberek legmélyebb érzéseivel nem is lehet másképp, mint társadalmi felelőséggel együtt élni. MEGVERI ANDREA mm az Щ igazsághoz Érdekes, fiatalok számára tanulságos vallomásokat olvashatunk az Utam az igazsághoz című rovatban. Főleg azok az emberek írják le életútjukat, akiknek keményen meg kellett küzdeniük világnézetük kialakulásáért. Ёп azok közé tartozom, akiknek az útja egyszerűbb, simább volt, mert a feltételek is hozzájárultak a helyes világnézet kialakulásához. Nem sokkal a háború előtt születtem. A szegénység jutott osztályrészül, mint a munkásgyerekeknek általában. A finom ételeket csak hírből ismertem, vagy ha később egy orosz tiszt a kezembe nyomott egy darab csokoládét, kenyeret. Azért volt ünnep az ilyen pillanat és azért is őrzöm megfakult emlékét mindmáig. Anyám egyszerű, falusi asszony volt, csak a háztartásban dolgozott. Érzékeny természetével sohasem ellenkezett se úrral, se cseléddel, de az igazságot mindig tisztán látta. Egyetlen gyermeke voltam, nagy gonddal nevelt. S ami leginkább megmaradt emlékemben anyám szavaiból: intelem a jóra. A munka szeretetére, az emberek megbecsülésére, az igazság szenvedélyes szeretetére tanított. S most már tudom, ha szavakkal nem is tudta kifejezni, de a lelke mélyén materialista gondolkozású volt ő is. Azért is, mert szerényen, de nagy hűséggel vállalta apám sorsát, akinek mint kommunistának, nem volt sohasem könnyű az élete. Apámról őrzött emlékeim a világnézeti neveléssel kapcsolatban még élénkebben élnek bennem. ö még anyámnál is erősebben, határozottabban egyengette az utamat, irányította a lépteimet. Részben tudatosan, részben pedig nagy erejű példamutatásával. Apám "'fiatalon, még a háború kitörése előtt tagja lett a CSKP-nak. Később fényképészként kereste a kenyerét, tehát nem tartozott szorosan a hivatásához, hogy a marxizmussal foglalkozó könyveket tanulmányozza. Emlékszem, mohó tudásvággyal kereste a könyvekben tisztázatlan kérdéseire a választ. Könyvespolcán ott voltak Marx, Engels, Lenin művei, és szabad idejében nemcsak ő lapozott bele, hanem az én figyelmem is felhívta olyan kérdésekre, amelyek koromnak megfeleltek. Nemcsak a könyv szerctetét tanultam meg apámtól, hanem az igazság szerctetét is, amely a könyvekből sugárzott. S egészen természetes módon jártam az igazság útját, különösebb lelki vívódások nélkül győződtem meg arról, hogy a materialista világnézet tanítását fogadom el, mert tudásom, értelmem szerint ezt tartom valónak, igaznak. Örülök, hogy szüleim jó irányban egyengették az utamat, és mindig idejekorán segítettek eligazitani az élet komoly kérdéseiben. Ez a példakép lebeg előttem most is, amikor saját gyermekem neveléséről van szó. Tudom, hogy a példakép minden szónál meggyőzőbb erejű, ezért igyekszem úgy dolgozni és élni, hogy gyermekemnek legalább annyit adhassak, amenynyit én kaptam örökségül a szüleimtől. Ma ehhez még nagyszerűen segít az iskola, szélesebb értelemben a társadalom. Az ifjúsági szervezet nemcsak szórakozásra ad alkalmat, hanem elméletileg is felkészíti a fiatalokat a marxizmus ismeretére. A közösség, amelynek óriási személyiséget formáló ereje van, mindenkinek segít az igazság útjának megtalálásában. Sajnos, néha még előfordul, hogy éppen a maradi, vallásos világnézetet valló szülők gátolják gyermekük értelmi képességeinek, világnézetének kialakulását. Pedig ez nagy kárt okozhat a fiatalok lelkivilágában. Ennek elkerülése nemcsak a szülők feladata, hanem egyénenként is részt kell vállalnunk az új nemzedék helyes neveléséből. Dr. KOSINOVA ERIKA
