Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-10-30 / 43-44. szám
A SZOCIALIZMUS A NŐKÉRT - A NtiK A SZOCIALIZMUSÉRT ELENA LITVAJOVA: A Nők Nemzetközi Évének légköre nálunk kitűnő. Az ENSZ által hirdetett akció gondolatai behatoltak polgáraink tudatába, de egyúttal az egyes munkahelyekre és a nemzeti bizottságokba is. Az állami szervek, a minisztériumok, az intézmények és az üzemek felmérték azokat a problémákat, amelyek még előfordulnak a nők, az anyák életében. Több helyen megjavultak a munkafeltételek, új óvodák, bölcsődék, szolgáltatóházak épültek, emelkedett a funkciókat betöltő nők száma. A párt programja pedig szavatolja, hogy szocialista társadalmunk fokozatosan megoldja az összes problémát, ami akadályozza a dolgozó nőket abban, hogy még elkötelezettebben vegyenek részt építőmunkánkban. Szocialista hazánkban nincsenek olyan problémák, mint amilyenekkel a kapitalista országok női küszködnek, ahol a nők évében éppen a nőket sújtotta legjobban a munkanélküliség, a válság, a bérek csökkenése. A nők haladó mozgalma szempontjából azonban a Nők Nemzetközi Éve nagyon nagy jelentőségű, mivel jelentősen növekedett a nők politikai aktivitása, további több százezer nő csatlakozott a haladó mozgalomhoz: békét és a nemzetek közti megértést követelte. MARTA LUDROVSKA: 30 év tulajdon képpen nem hosszú időszak, és mégis mennyire megváltozott a nők helyzete. Véleményem szerint társadalmunk éppen ezen a téren érte el a legnagyobb előrehaladást. Meg kell említenünk a nők gazdasági aktivitását. Ma már az alkalmazottaknak csaknem 48 százaléka nő, s vannak olyan ágazatok, ahol az eredmények kizárólag a nők munkájának köszönhetők. A nők becsülettel teljesítik munkahelyi és más kötelezéttségeiket. Tudjuk, hogy legfelsőbb párt- és állami szerveink legutóbbi felhívása nagy visszhangot keltett a nők körében. A munkakezdeményezés fejlődése azt bizonyítja, hogy a nők nem akarnak lemaradni a férfiak mögött. Szlovákiában 1300 női újító. 58 kapcsolódott be a százezresek mozgalmába és 3500 női szocialista munkabrigádunk van. Ahhoz, hogy a nők minden funkciót jól betölthessenek, törődni kell azzal, hogy jó feltételeik legyenek a munkához, a szakmai és a politikai fejlődéshez. Elegendő óvodát, bölcsődét, napközi otthont, gyermekklubot kell biztosítani. Következetesebben kell megkövetelnünk, hogy az üzemek betartsák a nők által emelt terhek megszabott súlyhatárát. Tavaly a nagyobb terheket mozgató nők száma 2000-rel csökkent, az idén valószínűleg további 25 ezerrel, ROZÁLIA VRÁBELOVÁ: Az egészségügyben a dolgozók 75,2 százaléka nő. Ezen a téren már azelőtt is sok nő dolgozott, de túlnyomó részt mint ápoló. Harminc évvel ezelőtt, csak néhány orvosnőnk volt. 1962-ben már 7103 és ma már több mint 17 600, ami az orvosok 44 százaléka. Amikor a közelmúltban a Nők Nemzetközi Éve alkalmából rendezett konferencián Mexikóban jártam, a kapitalista országokból érkezett újságírók megkérdezték, honnan vettünk annyi orvosnőt. így feleltem: felneveltük őket, hisz nálunk már harminc éve szocializmus van. Meg kell mondanunk, hogy az utóbbi években lemaradunk a bölcsődék építésében. A népgazdaságban munkaerőhiány van és sok fiatal anya szívesen dolgozna, de kénytelen otthon maradni, gyermekeit gondozni. Az SZSZK kormánya A Pravda szerkesztősége kerekasztal-beszélgetést rendezett a nők helyzetéről, sikereiről és gondjairól. Jelen volt Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nöszövetség Központi Bizottságának elnöke, dr. Marta Ludlovská, a Szlovák Szakszervezeti Tanács titkára, dr. Rozália Vrábelová egészségügyi miniszterhelyettes, Mária Petrová, a szocialista munka hőse, a kezmaroki Tatrafan dolgozója, Magda Mlynková, a Liptovsky Mikulás-i JNB alelnöknője, Marta Bacusanová, sahyi érdemes tanítónő és Magda Balkovská, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége luceneci járási bizottságának titkára. Az alábbiakban lerövidítve ismertetjük az érdekes beszélgetést. A berlini kongresszus az egész év kicsúcsosodását jelenti, s ez alkalomból nálunk is mérleget vonhatunk. Mit értünk el nálunk ebben az évben, azonkívül, hogy a nők problémái valóban a politikai és az állami szervek, valamint társadalmi szervezetek figyelmének előterébe kerültek? határozatot fogadott el a bölcsődék és az óvodák építésére szánt eszközök egyesítéséről, csakhogy az eddigi tapasztalatok szerint az idén és jövőre nagyon kevés ilyen akció valósul meg. MARTA PETROVA: A legnagyobb változást abban látom, hogy a nők többsége számára már természetes a közösségért végzett munka. Az én életem is tükrözi a nők helyzetének megváltozását. A szocialista munka hőse cím elnyeréséhez egyes munkatársaim őszintén gratuláltak, mások viszont csodálkoznak, miért töröm magam annyira. Ilyenkor mindjárt visszavágok: Miből lesz egyre hosszabb az anyasági szabadság, miből emelik a különböző segélyeket, miből é,pülnek gyermekeink számára különféle intézmények, ha nem adunk valamivel többet társadalmunknak, mint amennyi a kötelességünk? Ez minden esetben hat. MAGDA BALKOVSKÁ: Falvainkban a nők bérmunkásokból szabad, ügyes gazdálkodókká váltak. Ha valamivel több szolgáltatás lenne, mezőgazdasági dolgozóink már semmit sem irigyelhetnének a városban élő nőktől. Mert a falvainkban nyújtott szolgáltatások fogyatékosságairól nagyon sokat beszélhetnénk. A mezőgazdaságban több a probléma, mint az iparban. Legalább a központi falvakban több szolgáltatást kellene megszervezni, hogy ne kelljen minden aprósággal a városba futni. Ugyanígy az óvodai és a bölcsődei kérdés már régen nem csak városi probléma. A fiatalasszonyok munkába akarnak állni, de hova tegyék gyermekeiket? Erre is gondolniuk kell a szövetkezeteknek a szociális programok összeállításakor. MAGDA MLYNKOVÁ: Azt mondottuk, hogy a nők problémái fokozatosan megoldódnak. Úgy vélem, hogy ez a megoldás annál gyorsabb lesz, minél nagyobb segítséget nyújtanak ebben maguk a nők. A nők politikai öntudata az utóbbi években jelentősen megnövekedett. A nők körében végzett politikai munka ma már sokkal könnyebb, mint a múltban. A nőket fel kell készíteni a funkciók betöltésére. A káderek felkészítése mindenütt nagyon fontos, ezért a nemzeti bizottságokban is nagyobb figyelmet kellene szentelni az ismeretek folyamatos elsajátításának. MARTA BACUSANOVA: Sokat kell még tennünk azért, hogy a nők a tudomány és technika valamennyi területén érvényesülhessenek. Ehhez az kell, hogy az egyes üzemek és intézmények megfelelő feltételeket biztosítsanak a magas szakképzettséget szerzett nőknek. Tudok olyan üzemekről, ahol autóbusszal szállítják reggel a kisgyermekes anyákat a bölcsődébe és a munkahelyre, megrendeléses alapon intézik el a bevásárlást, vagy pedig az üzem területén élelmiszerboltot létesítenek. Ezek azonban csak példák, amelyeknek sok követőre kellene találniuk. '% A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja — Főszerkesztő: Haraszti-Mészáros Erzsébet - Főszerkesztőhelyettes: Jandáné Hegedűs Magda — Grafikai * i szerkesztő: Schreiber Katarina — Kiadja a Szlovákiai Nőszövetség KB Zivena kiadóvállalata, Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: ■ 1 801 00 Bratislava, Prazská 5 — Telefon: főszerkesztő: 468-21, szerkesztőség: 475-00 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálata — Megrendelhető ШШ bármely postahivatalban vagy a kézbesítőnél — Előfizetéi díj negyedévre 23,40 korona — A külföldi megrendeléseket a Posta Központi Címlapunkon: Sajtókiviteli- és behozatali Szolgálata — PNS, Ustredná expedíció a dovoz tlace, 884 19 Bratislava,, Gottwaldovo nám. 48/VII. — intézi-el. — Elle Kuli Magyarországon. terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V., szovjet színésznő József-nádor tér 1.) — Előfizetési díj: egyéni évi 180,— Ft, közületi 220,— Ft. Csekkszámlaszóm: MNB. 215-96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével. — Szedés — fotoretusálás: Vychodoslovenské tlaciarne, n. p„ 042 67 Kosice, Svermova 49 — Nyomja: Polygrafické závody, n. p., Bratislava- Z. Minácová felvétele Krasnany. 2