Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-10-16 / 41-42. szám

HALADUNK - OTTHONUNK CSALÁDUNK-OTTHONUNK puhára főzött kelbimbót leszűrjük és 2 dkg vajjal kikent, mély tűz­álló tálba öntjük. 1,5 dl tejföl! összekeverünk az egy tojássárgá­jával, 5 dkg sajttal, sóval és törött borssal, majd a kelbimbóra önt­jük, rátördelünk még 5 dkg vaja! és 5 dkg sajttal hintjük meg. A sütőben felső lángon szép piros kérget sütünk a tetejére. RACKRUMPLI fiz dkg szalonnát apró kockák­ra vágunk és ropogós pirosra sütjük. Beledobjuk a megtisztított, kockára vágott burgonyát, bele­vágjuk a paradicsomot meg a zöldpaprikát és egy kevés vízzel időnként megkeverve, puhára pá­roljuk. Ha a szalonna nem elég sós, utána sózzuk. Végül rövid lére forraljuk és tejföllel össze­keverve tálaljuk. VESE VELŐVEL Fél kilogramm vesét félbe vag­dalunk, a fehér közepüket kivesz­­szük és a veséket nagyon vékony karikákra vágjuk. Egy evőkanál zsiradékban megpirítunk egy fej vöröshagymát, megforgatjuk ben­ne a vesét és nagy lángon néhány percig pároljuk. Meghintjük bors­sal, beledobjuk a lehártyázott 30- : dkg velőt, megpaprikázzuk, meghintjük egy mokkáskanál majoránnával és jól átsütjük az egészet. Tálalás előtt megsózzuk, és sós vízben főtt burgonyával tesszük az asztalra. MEXIKÓI KOLBASZKAK Négy pár kolbász bőrét lehúz­zuk (ha nehezen jönne le, előző­leg mártsuk hideg vízbe és az egyik oldalát vágjuk fel ollóval), és a kolbászt olajban ropogós pi­rosra sütjük, kivesszük és forró tálra egymás mellé fektetjük. Az olajban megpirítjuk a hagymát, beletesszük a paradicsompürét és kétszer annyi vizet, valamint íze­sítőül egy csipet sót, törött bor­sot, egy babérlevelet, egy kevés cukrot. A mártást néhány percig forraljuk, majd a kolbászokra öntjük. Burgonyapürével körítjük. Finom, ha a tálon meghintjük a tetejét apróra vágott zöldpetre­zselyemmel. CSALADUNK - OTTHONUI Но azt tapasztaljuk, hogy az éléskamrában megpené­­szedik a befőtt, az alma vagy a kenyér, ajánlatos a polco­kat erős ecetes vízzel alapo­san lesúrolni, jól megszántani és csak azután fedjük be pa­pírral. A penészedésre hajla­mos helyiségben a polcokat ne fedjük be műanyaggal és a kenyeret ne tartsuk igelit­­zacskóban, hanem takarjuk le fehér vászonszalvétóval. m íA FINOM SÜTEMÉNY 30 dkg diót, 30 dkg kristálycukrot lábas­ba teszünk és a tűzhelyen fakanállal addig keverjük, amíg a cukor világos sárgára olvad. Aztán hideg vízzel kiöblítük egy por­celántálat és ebbe öntjük. Ha megkemé­nyedik, darabonként kivesszük és megőröl­jük. Tészta: 10 tojássárgáját, egy egész to­jást, egy citrom levét és a megörölt cukor felét jól összekeverjük, majd 6 dkg lisztet es о tojások kemény habját tesszük bele. Elkeverjük, majd pléhre tett zsíros papíron megsütjük. Krém: 20 dkg vajat vagy Hérát, 2 egész tojást, egy citrom levét jól kikeverünk és hozzáadjuk a megmaradt őrölt cukrot. A tésztát hosszában elvágjuk, kétszer megtöltjük és a tetejét is bevonjuk a krém­mel. Olyan finom süteményt kapunk, hogy aki egyszer elkészíti, biztosan a kedvenc süteményei közé sorolja majd. Beküldte: Luknár Klára, presovi (eperjesi) olvasónk A EL s Z A Á G S 8 VILLANYGÉPEK A HÁZTARTÁSBAN Háztartásunkban év­ről évre több a villany­áramra működő háztar­tási gép: a mosógép, porszívó, vasaló, mixer, villanysütő, grill-sütó, konyhai robot, kávé­főző, kávéőrlő stb. Ezek megkönnyítik a házi­asszonyok munkáját: időt takaríthatunk meg. De helytelen kezelésük miatt emelkedhet a ház­tartási balesetek veszé­lye is. Ezért a gépek kezelésekor ne feled­kezzünk meg a legfon­tosabb alapszabályok­ról: • • A bekapcsolt ké­szülékeket csak a szi­getelt fogantyúknál sza­bad megfogni. • A készülékeket vagy gépeket azok kap­csolójával helyezzük üzembe, nem pedig a csatlakozóvezeték ki-be­­dugásával, rángatásá­­val. I Ha a csatlakozó­zsinórban elromlik a dugaszoló villa, azon­nal cseréljük ki, vagy csináltassuk meg. • Ha a villásdugá lazán illeszkedik a kon­nektorba (csatlakozó­ba), akkor késpengével nyissuk szét a villás­dugó mindkét ágát, annyira, hogy szorosan álljon a foglalatban. • A gépeket műkö­dés közben soha ne hagyjuk teljesen őrizet­lenül. # Semmilyen villa­moskészüléket ne érint­sünk meg vizes kézzel. # A gépek haszná­latakor álljunk szigete, főanyagon, a lábunkon legyen gumitalpú cipő vagy papucs. Ф A rosszul működő gépeket azonnal kap­csoljuk ki. Es még egy jó tanács, az ember fáradt, ideges állapota fokozza a bal­esetveszélyt. Ilyenkor kettőzött óvatossággal kezeljük a háztartási gépeket. 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom