Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-09-18 / 37-38. szám

Aznap, amikor Boniface postás kilépett a postahivatalból, megállapította, hogy körútja nem lesz olyan hoszszú, mint máskor, és ennek nagyon megörült. Vireville község határa volt a körzete, és amikor este hazatért hosszú, fáradt lépteivel, néha több mint negyven kilométer volt a lábában.

Gyorsan meglesz hát a kézbesítéssel; még sétálhat is egy kicsit útközben, és délután három óra felé haza is ér. Milyen szerencse!

A sennemare-i úton hagyta el a községet, és dolgához látott. Június volt, ez a virágos, zöld hónap, a rétek igazi hava.

Emberünk kék zubbonyban és piros sujtásos fekete sapkában járta a szűk ösvényeket, a 'repce-, zab- vagy búzaföldeket, vállig merült a gabonába; csak a feje látszott ki a kalászok fölött, mintha nyugodt és zöldellő tengeren lebegne, melyet lágyan ringzt a könnyű szellő.

A két bükkfasor árnyékában meghúzódó mezsgyén a rostélyon át ment be a tanyába, köszöntötte, és nevé t szólította a parasztot:

— Jó napot, Chicot gazda — és odanyújtotta neki az újságját, a Petit Normand-t. A gazdálkodó a nadrágja fenekébe törölte a kezét, átvette a papírköteget, és zsebébe csúsztatta, hogy majd elolvassa kényelmesen a délebéd után. Egy ferde almafa tövében, ahol egy hordó volt a háza, dühösen csaholt a kutya, a láncát rángatva; a gyalogos meg sem fordult, csak ismét útnak indult katonás járásával, jól kinyújtva hosszú lábát; a bal kezét a táskáján tartotta, jobb kezével a pálcáját forgatta, mely együtt haladt vele, szaporán és egyenletesen.

Kikézbesítette a nyomtatványokat és a leveleket a sennemare-i majorban, azután megint útnak eredt a mezőn, hogy elvigye a postát az adótörténetétől úgy felizgult, hogy megállt a lóhereföld közepén, hogy apróra elolvassa. A részletek szörnyűek voltak. Egy favágó, amikor reggel elhaladt az erdei lak mellett egy kis vért vett észre a küszöbön, mintha valakinek eleredt volna az orra vére. „Biztos nyulat lőtt az őr az éjszaka“ — gondolta; de ahogy közelebb ért, látta, hogy az ajtó félig nyitva van és a zár fel van törve.

Megijedt, beszaladt a faluba, hogy értesítse a bírót, az pedig magához

ház felé indult. Alacsony, földszintes épület volt, manzárdszerű tetővel. A legközelebbi ház legalább ötszáz méternyire volt.

A postás fölment a tornác két lépcsőfokán, a kilincsre tette a kezét, ki akarta nyitni az ajtót, de tapasztalta, hogy zárva van. Azután észrevette, hogy az ablaktáblák sincsenek nyitva, és aznap még senki sem tette ki a lábát a házból.

Nyugtalanság vett erőt rajta, mert Chapatis úr, mióta odaérkezett, min-MAUPASSANT

Ш

szedőnek, aki egy kis. magányos házban lakott egy kilométerre a községtől.

Az új adószedő, Chapatis úr, az elmúlt héten érkezett oda, és fiatal házas volt.

Párizsból kapott egy újságot; Boniface postás, ha ideje volt, néha belenézett a nyomtatványba, mielőtt kikézbesítette a címzettnek.

Kinyitotta hát a táskáját, elővette a paksamélát, kibújtatta a borítóból, kinyitotta, és csak úgy menet közben olvasni kezdte. Az első oldal nem érdekelte; a politika hidegen hagyta; a tőzsdei híreken mindig átugrott, de a napi híreket falta.

Aznap volt hír bőven. Sőt egy vadőr lakásában elkövetett bűncselekmény

vette biztonság kedvéért a csőszt és a tanítót, és a négy férfi együtt ment vissza a tetthelyre. Az erdészt átvágott torokkal találták a kandalló előtt, a feleségét megfojtva az ágy alatt és hatéves kislányukat megfulladva két derékalj közt.

Boniface postás olyan izgatott lett, ha elgondolta ezt a gyilkosságot, melynek minden szörnyű részlete elvonult egyenként a szeme előtt, hogy úgy érezte, a lába elgyengül, és jó hangosan megszólalt:

— A mindenit, micsoda gazemberek vannak a világon!

Azután visszatette az újságot papírszalagjába, és megint útnak indult; fejében a bűntény látomásai. rajzottak. Hamar odaért Chapatis úr házához; kinyitotta a kis kert rostélyát, és a

dig elég jókor fölkelt. Boniface elővette az óráját. Még csak hét óra múlt tíz perccel, tehát úgy egy órával korábban ért ide, mint szokott. Mindegy az adószedőnek már fönn kellene lennie.

Körüljárta a házat, óvatosan, mi ha valami veszélytől tartana. Semmt gyanúsat nem észlelt, csak férfilábnyomokat látott egy földieper ágyban.

Egyszer csak amint az egyik ablak alatt haladt el, megállt, mint a cövek, megdermedt a rémülettől. A házból nyöszörgést hallott.

Közelebb ment, átlépett egy kakukkfűszegélyen, és hogy jobban hallja, a zsalugáterre tapasztotta a fülét; csakugyan nyöszörgőit valaki. Tisztán hallotta a hosszú, fájdalmas sóhajtozást, valósággal hörögtek odabenn,

RATH-VÉGH ISTVÁN

A SZERKESZTŐSÉGI

Az irodalom nagyjainak bőven volt idejük, hogy odahaza rághassák a tollúk szárát, de a szerkesztőségi szobákban röpülnek a percek. A hajszolt írótoll pocát vet. íme némi mutatvány belőlük:

„Vilmos császár ma reggel Londonba érkezett s ott fog tartózkodni egészen elutazásáig." (Lyon Républicain, 1905. december 10.)

„A pilóta annyira fáradt és álmos volt, hogy enni sem akart, s mint I. Ferenc a marignani csata után, elaludt biplánjának védő szárnyai alatt." (Le Maiin, 1914. augusztus 15.)

„Táviratilag értesültünk hogy Poincaré úr személyes közbenjárására Primo de Rivera tábornok a viszonosság címén érvénytelenítette előző rendelkezéseit s megengedte, hogy

a kasztíliai sajtó ezentúl francia szakkifejezéseket is használhasson, mint: lawn-tennis, basket-ball, five o’clock, lavatory, watercloset.” (L'Auto, 1924. május 16.)

„Muley Hafid az eset alkalmával méltóságteljesen viselkedett és nagy hidegvért tanúsított. Ezer botot veretett a lovászra." (La Presse, 1909. február 2.)

„Esze ágában sem volt, hogy abbahagyja ezt az életmódot. Ha sírt, ez a krokodil sírása volt, amiatti bánatában, hogy nem zsebelhette be a hatalmas összeget." (Henri Rochefort cikke a La Patrie, 1908. június 13-i számában.)

„A préfet úr elhagyta a termet. A tanácsosok jórésze már előbb követte példáját." (La Dépéche de Lille, 1913. október 9.)

„A klerikalizmus elleni küzdelemben elbuktam, mielőtt célomat elértem volna, Példámtól elriasztva, elődeim is abbahagyták a küzdelmet." (André tábornok nyilatkozata. Le Matin, 1906. július 7.)

„Egy kétnapos utazás közönséges, mindennapi élmény volt számára." (Lecture pour tous, 1912. február 1.)

„Deschanel úr, aki teljesen elvesztette a fejét, föltette a kalapját és távozott." (L’ Humanité, 1913. március 7.)

„A poigárőrség a levegőbe lőtt. Számos

sebesülés történt." (Paris-Journal, 1910. október 4.)

„A csendőrség letartóztatott egy fiatalembert, akinek egyelőre a nevét sem sikerült megállapítani. Az a gyanú, hogy megmérgezJ* az apját.” (Le Temps, 1924. május 8.) TM

„A folyóban megtalálták a zsákot a katona szétdarabolt hullájával; ez kizárja az öngyilkosság gyanúját." (Le Constitutionel, 1859. január.)

Viszont:

„Bordeaux-ban úgy vélik, az illető öngyilkosságot követett el, mert egy nő látta, amint a folyó felé futott és belevetette magát. Vajon elegendő ok ez a következtetésre?" (Le Petit Journal, 1907. április 11.)

„Tegnap reggel nagy csődület támadt a tengerparton. Egy fiatalember teljesen mezítelenül jelent meg s a téboly jelenségei látszottak rajta. Sem igazoló okmányt, sem pénzt nem találtak nála." (Le Petit Nicois, 1925. augusztus 9.)

„íme pár szóval életének története. Papi nevelésben részesült, de követte a Renatok példáját s igyekezett a vallás fegyelmétől menekülni: már ifjú korában belépeti a Posta- és Távirda-hivatalba." (L’Essor Congressiste, 1909. február.)

„Öt vagy hat úriember megfeledkezett róla,