Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-09-18 / 37-38. szám
megfontolt mérlegelés után az újabb döntés így hangzik: A bíróság a házasságot felbontja. A férj huszonnégy éves, a feleség huszonegy. Két gyermekük van. A döntés elhangzott, már csak az utolsó kérdést teszik fel: Nem volt más megoldás? A fiatalember lesüti a szemét, kicsit zavarban van, szégyenkezve ejti ki: Szerettem a feleségem, a gyermekem. Elrabolta tőlem az anyja. Kár, hogy ő erre nem jött rá még idejében T. Erzsébet azt mondja, most legszívesebben elszaladna. Nem is tudja hová, amerre vinné a lába ... Nem, nem haza, az anyjához, most nem ... Hiszen nem igazi otthona már az sem. Hiszen élhettek volna békességben, valahogy máshogy ... Nem is tudja, mit kellene most mondania, kihez tartozik, hová menjen ... A szülők ezúttal kimaradtak a játszmából. Nem jöttek el a tárgyalásra, pedig beidézték őket. Nem hajlandók nyilatkozni. „Az egészhez semmi közük.“ Törvény sincs, amely felelőségre vonhatja őket. Igaz, a családi „letre való nevelésből rosszul vizsgáztak. Gyermekük, unokájuk drága árat fizetett érte. Az egy fedél alatt élés nem bizonyult megfelelőnek még így sem, hogy a bejárati ajtók más-más égtáj felé néztek. MEGYERI ANDREA KEDVES OLVASÓINKI Egy fedél alatt c. ankétünkhöz számos levelet kapunk, amelyeknem tartalma arról igyekszik meggyőzni a tanácsot kérő Molnár családot, hogy a közös együttélés útja járhatatlan. A fenti, igaz történetet mégsem elrettentő példának szántuk. Csupán egyet ragadtunk ki a sok közül, amely azt igazolja, hogy a szülők helytelenül értelmezett segítsége, túlzott törődése a fiatalokkal, önző szeretete nem ritkán a fiatal házastársak elhidegüléséhez vezet. Az idősebb, nagyobb élettapasztalattal rendelkező, gyermeke gyengéit és erényeit jól ismerő szülő sorsdöntőén beavatkozhat a fiatalok életébe. Vagy az említett esethez hasonló káros hatással, vagy éppen ellenkezőleg: az együttélés szép pozitív példájával. Mert szerencsére ebből sincs hiány, sőt ebből van több. Ankétunkban továbbra is helyet adunk olvasóink válaszainak, esetleg a most közölt riporthoz szánt véleményüknek, és várjuk tovább leveleiket, hogy aztán nyomukban elinduljunk újabb családokhoz, ahol az együttélés nemesebb példáit tárhatjuk fel olvasóink előtt. Aki AKI ELŐTT KALAPOT EMELNEK... hosszú családi ház üvegezett verandájának ablakában muskátli virágzik. A lakásba a virágoskertből kellemes illat árad. A háziasszony a konyhában hasábburgonyát készít. A burgonyavágót a lányától kapta. Nem győzi dicsérni az ügyes kis szerkezetet. Hogy tud örülni a technika egy ilyen pici vívmányának is! Mennyi derű árad a tekintetéből, és milyen bölcs nyugalom. Aki nem ismeri életének történetét, azt hihetné, hogy Hrobár Jánosnénak csak csupa szépet és jót osztogatott a sors. Pedig az ő életútjának is voltak szakaszai, amelyekre nem szívesen emlékezik. Betessékel otthonába. A szép tágas kétszobás lakásnak egyszerű, de ízléses berendezése, tisztasága sokat elárul lakói életéről. A hálószoba falán sok évi jó munkájáért kapott kitüntetések, díszoklevelek sorakoznak. A fehércsempés fürdőszobát a múlt évben szerelték be. Az idén a tornácot alakították át nagy, tágas verandává. Ez Zsuzsi néni boldog otthona. A helyi földművesszövetkezetnek volt huszonöt éven át egyik legjobb dolgozója. De ne mondjuk, hogy „volt“, amikor, még ma is az! Ha nyugdíját már rendszeresen hozza is havonta a postás, de ő így nyugdíjasként is tagja a szövetkezetnek és még ma is segítő kezet nyújt, ha szükség van rá. Társadalmi munkát is végez. Kolárovo (Gúta) lakosainak bizalmából a Városi Nemzeti Bizottság és a Komárnói (Komáromi) Járási Nemzeti Bizottság képviselője lett. A helybeli EFSZ-ben ma is a nők szószólója és a szövetkezet nőszervezetének elnöke. törve. Hát most maradjak itthon? Nem mondom, ithon is van munka elég. De már csak ketten vagyunk az öregemmel. Reggel szeretünk korán kelni, így a kertben is van időnk dolgozni. A párt tagjai vagyunk, tudjuk hol kell a segítség, és éppen ezért, ahol még szükség van ránk, ott dolgozunk. — Ügy tudom, három gyereket nevelt fel? — Hármat bizony, de már kirepültek, saját fészket raktak, Jancsi, a legidősebb fiam, itt a helyi efszben kombájnos. A felesége is ott dolgozik. Nemrég kaptak új, háromszobás lakást a szövetkezettől a Szigeten. Most nem érnek rá, de különben beültetik a négy gyereket az autójukba és el-elhozzák őket. Jól élnek, jól keresnek, megvan mindenük. Zsuzsi lányom messzire ment férjhez, Csehországba. Bernarticére. A televízióban adják „A legfiatalabb a Hamr családból“ című többrészes filmet. Az ott játszódik Bernarticén, ahol a lányom él a négy kis unokámmal. De szép film! Minden este itt ültünk a televíziónál, amikor adták ... Sokszor úgy éreztem, hogy az én életemből is van benne valami. A vöm traktoros a szövetkezetben, a lányom is ott dolgozik. Van szép lakásuk, autójuk. Ica harminchat éves, itt lakik nem messze, ö az én mindennapos vendégem. Két kislánya van. A nagyobbik most végezte a kilencedik osztályt. Nagyon jó tanuló. Szeretném, ha mérnöknő lenne belőle. A kisebb most megy a második osztályba és ő is ügyes kislány. Ica lányom is ilyen volt. Partizánsken kitanulta a cipőkészítés mesterségét, de nem maradt a kaptafánál, esti tanfolyamon elvégezte a közgazdasági szakközépiskolát és most a Váh-szállodának a gazdasági vezetője. A férje nálunk kombájnos a szövetkezetben. Sokat dolgoznak, de megvan az eredménye. Szép emeletes házat építettek, mert itt ma már mindenki ilyet épít, arra számítva, hogy ha férjhez mennek a lányok, legyen hol lakniok. Kettecskén lakunk ebben a házban, de ha a gyerekek mind hazajönnek, tizennyolcán üljük körül a nagyasztalt. Nyolc felnőtt és tíz unoka. Ilyenkor úgy érzem, hogy én vagyok a világ legboldogabb embere, és hogy fáradozásunk nem volt hiábavaló. Zsuzsi néni szemét elöntötték a könnyek. Talán az jutott eszébe, hogy amikor huszonöt évvel ezelőtt tíz tyúkkal, a földosztásból kapott földdel, egy kis gabonával az elsők között jelentkeztek a szövetkezetbe, sokan megmosolyogták őket. De Zsuzsi néni nem törődött vele, még tíz családot szervezett be a „közösbe“. Igaz, hogy azok is hasonló, sokgyermekes, szegény emberek voltak, akik csak szorgalmas kezük munkáját adták. És ahogy gazdagodott a szövetkezet, úgy lett jobb életük a szövetkezeti dolgozóknak is. Hrobár Jánosból járási zootechnikus lett, a feleségéből a fertőtlenítő Brigád vezetője. Most, ha itt ülnek a verandán, gyakran elbeszélgetnek a múltról. János bácsi néha még előveszi kopott hegedűjét és feleleveníti a népdalokat, fiatalságuk emlékeit.. . Hiába múlnak az évek, az idő múlását nem önmagukon, hanem unokáik növekedésén veszik észre, amikor tizennyolcán ülnek az asztal körül A kis unoka sok örifmet szerez nagymamának Soha nem szerettem henyélni, ötéves koromban árván maradtam, idegenek neveltek és segítettek rajtam. Amikor nagyobb lettem, megfogadtam, hogy ahol csak tudok, én is segíteni fogok másokon. Szeretem az embereket és egyszerűen nem tudok nélkülük élni. Most, hogy nyugdíjba mentem, most értettem meg csak igazán, hogy a kommunista társadalomban miért lesz majd szükséglet a munka. Ha itthon kellene tétlenül ülnöm, talán bele is halnék az unalomba. A múlt évben eltört a lábam, ez kényszerített arra is, hogy nyugdíjba menjek. De azt hiszi, hogy itthon tudtam maradni? Még a gipszes lábammal is elmentem a gyűlésekre. A lábam úgy rendbe jött, mintha el se lett volna KOPRLANÉ V. MAGDA Igor Grossmann felvételei 15