Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-09-18 / 37-38. szám
EMBERSÉG, ELKÖTELEZETTSÉG A calovói (nagymegyeri) nagyhizlaida — az évi teljesítményt és a munkások számát tekintve — Szlovákia legnagyobb mezőgazdasági üzeme. Ha nem is mondják, érezhető, mindnyájan arra törekednek, hogy ne csak nagyságban, de az összetartásban, a kezdeményezésben is az első helyen legyenek. A mezőgazdasági üzemek között országos méretben az elsők voltak, akik a XV. pórtkongreszszus tiszteletére kötelezettséget vállaltak. És nem is akármilyet. — Egymillió nyolcszázhetvennyolc ezer korona az értéke. Az első pillanatban soknak tűnik ez, de látni kell mellette azt is, hogy ez nem egészen egy százaléka az évi teljesítményünknek. Reális ez a vállalás, mert ennyi tartalékot a mezőgazdasági termelésben még nem túlságosan nehéz föltárni — magyarázza Bohus Károly mérnök, a könyvelőség vezetője. Nagy László felvételei 1. Bohus Károly mérnök. a könyvelőség vezetője: — A kongresszus tiszteletére tett kötelezettségvállalásunk értéke: 1 878 000 korona! 2. Bognár Ilona állatgondozó és Velsiez József állattenyésztési technikus: - Vállalásunk eredményességéhez nem lérhet kétség 3. Lengyel Ernő, a szakszervezeti bizottsági elnök. Legméltóbban a termelés növelésével köszönthetjük a kongresszust 4. Török Károly mérnök, főagronómus. — Az embertől függ. mennyi a veszteség a betakarításnál 5. Vízvári Eszter, állatgondozó: — Valóban nagyon sok odaadást, figyelmet, góiídoskodást igényel itt a munka 6. Both Péter és Pázmány Péter kombájnos: összefogásban az erő! 7. A gépjavítás nagyon fontos munka. A gépek tökéletes működésétől függ a betakarítás sikere 8. Fekete József, igazgató: — Kötelezettségvállalásunk biztosítéka a kölcsönös bizalom, a jó együttműködés, emberség. becsületesség 9. A nagydüri gazdasági részleget a malacnevelésre szakosították. Itt dolgozik a 42 tagú szocialista munkabrigád Nos, el kell ismernünk, nagyon szép és értékes többlettermelés ez. Ezernégyszáz dolgozó kemény munkája, becsületes hozzáállása tükröződik benne. — Ügy is mondhatnánk, hogy ez annak a sokéves munkának a gyümölcse, melyet pártszervezetünk a gazdasági és szakszervezettel együtt a dolgozók között végzett. Szoros az együttműködés üzemünkben e három szervezet között. Együtt élünk, dolgozunk, bízunk egymásban. Ez a mi szilárd, biztos bázisunk, amelyre a pártkongresszus tiszteletére tett kötelezettségvállalásunkat is alapoztuk — mondja Fekete József, a nagyhizlalda igazgatója. Szocialista elkötelezettség, emberség, felelősség. Ez jellemző rájuk. És a példamutatós, melyben valóban élvonalbon járnak H. ZSEBIK SAROLTA 7