Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-01-23 / 4. szám
MUNKAÉRDEMRENDES KRÓNIKÁS LT issé megkésve érkezett hozzánk a hír. Dömötör Teréz elvtársnőt, eddigi tevékenysége elismeréséül 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság a Munkaérdemrend arany fokozatával tüntette ki. Dömötör Terézt nem kell bemutatni olvasóinknak. Sokan személyesen is ismerik, tisztelik, de még többen írásaiból. Az évek során több, érzékeny tollal megírt szociográfiai értékű írása jelent meg eleinte a Dolgozó Nő, majd a Nő hasábjain, hiszen ő a miénk is — Csallóköz szülötte, Vadász Ferenc író-újságíró szerint „a Csallóköz és a Mátyusföld krónikása". Dömötör Teréz küzdelmes életet élt. Munkáscsaládban született, felcseperedve földmunkás és szövőnő volt. Huszonnégy éves korától a kommunista párt tagja, ami a régi, burzsoá Csehszlovákiában magában véve is kiállást jelentett. Két évre Moszkvába küldték a nemzetközi Lenin-egyetemre, hogy utána agitátorként működjön. írni kezdett — dokumentum-írásai főleg a Korunk c. baloldali erdélyi lapban jelentek meg. A Horthyuralom alatt agitátori munkája miatt börtönbe került — 25 évre ítélték. Ám jött a felszabadulás, amely Győrben érte. Máig is ott él. A harchoz szokott asszony természetesen a szabad országban sem szűnt meg a kommunista eszmét terjeszteni, igazát érvényesíteni. Volt MNDSZ-titkár, párttitkár, politikai tanfolyam-vezető, könyvtáros és munkásőr is. Hetven esztendős. Testileg talán már kissé elfáradt, de harcedzett lelke ma is friss, hogy tovább tudjon hatni az emberekre, akikért élt. Születésnapja és kitüntetése alkalmából olvasóink nevében is köszöntjük és még sokáig jó erőt, egészséget kívánunk neki. (-y -i) Kedves Olvasóink! Egész éven át százával érkeznek szerkesztőségünkbe az üdvözlő lapok, jókívánságok, amelyeket olvasóink küldenek számunkra: nőnapon, évfordulók alkalmával, névnapokon és újévkor, de sokan bel- és külföldi nyaralásukon is gondolnak ránk. Jó olvasni ezeket a sorokat. Jó tudni, hogy hűséges olvasóink, barátaink pihenésük alatt sem feledkeznek meg rólunk. Mivel a sok száz képeslapot, szerencsekívánatot képtelenek vagyunk külön-külön megköszönni, ezúttal teszünk eleget kötelességünknek. Köszönjük minden kedves olvasónknak, akik az elmúlt évben felkerestek soraikkal, tudósításukkal, és ötleteikkel gazdagították lapunk tartalmát. Több kedves olvasónk kérte, írjuk meg, és közöljük a fényképét annak a kézbesítőnek, aki minket összeköt önökkel. A magunk részéről szívesen teljesítjük kérésüket és . .. BEMUTATJUK MARIKAT Mindennap, és majdnem ugyanabban az órában halljuk jólismert lépteit, amint könnyű járásával végig jön a folyosón. Mindig jókedvű, csinos és ápolt, a ruhája pedánsan vasalt. A szeme is mosolyog, amikor ránk köszön. — Jó napot kívánok! Naponta hányszor mondjuk el ezt egymásnak. Az utcán, odahaza, a munkahelyen gyakran anélkül, hogy odafigyelnénk, mit mondunk. Köszönünk, mert így illik, mert így szokás. A mi Marikánk nem ilyen. Egészen más. ö ezt úgy mondja, hogy érezni kell, hogy nem formaságból, hanem tiszta szívből kívánja azt, amit mond. Marienka Kittová három éve jár a szerkesztőségünkbe. Amíg táskája mélyéből előássa a hozzánk címzett leveleket, mindig mond valamit. Például: hogy ma kevesebb levél érkezett, holnap majd több lesz stb. Huszonöt éves. Majdnem annyi kiló a táska is, amit a vállán cipel. Szereti a hivatását. Ezt mindenki tudja róla, akihez nyolc év óta bekopogtat. — Nem azért lettem kézbesítőnő, mert nem volt más választásom. Kicsi gyermekkorom óta vonzódtam ehhez a munkához. Jólesik tudni, hogy várnak és hogy örömet szerezhetek az embereknek. Talán a nyugdíjasokhoz járok a legszívesebben. Sokan közülük olyan egyedül élnek, hogy az én érkezésem is Örömet jelent nekik. Ha az időm, meg a munkám megengedi, egy kicsit elbeszélgetek velük. És azt is érzem, hogy kedvelnek. Teával, kávéval kínálnak, s mindezt oly jó szívvel adnák, hogy szinte sajnálom visszautasítani. — Van egy hároméves kislányom. Alenkának hívják. Eleven gyerek és túl kicsi még ahhoz, hogy megértse, miért megy néha egyedül apukával sétálni. A férjem figyelmes, jó ember. Meglátja, ha fáradt vagyok. Ilyenkor azt szokta mondani, hogy csak maradjak otthon, vagy pihenjek le, majd ő elviszi Alenkát a parkba. Pedig ő is végig állja a műszakot, vasesztergályos. Nemsokára szövetkezeti lakást kapunk. Ügy érzem, azután alapjában megváltozik majd az életünk. Most sincs okom panaszra. Autónk is van, a hétvégén gyakran Nitra mellé látogatunk. Onnan származom. Hatan hagytuk már el a szülői házat. Két öcsém van még odahaza. A szüleim nagyon megörülnek, ha váratlanul befutunk. Marika boldog, mert eddig minden úgy sikerült az életében, ahogy elképzelte. Mi csupán még annyit szeretnénk hozzátenni, hogy nemcsak azért szeretjük őt, mert pontos, munkaszerető és megbízható, hanem, mert mint ember is megnyerő tulajdonságokkal rendelkezik. De nem utolsósorban azért, mert ő a „mi Marikánk", aki az összekötő szerepét tölti be Önök és a szerkesztőség között. Gál Lászlóné Az életszínvonal emelkedésének látható és szemléletes mércéje az emberek öltözködési kultúrája. A felszabadult, épülő ország gyarapodásával együtt változott, fejlődött hazánk — mindannyiunk öltözködése is. Huszonöt éve szolgálja — irányítja, alakítja, formálja a nők és családok öltözködési kultúráját a Móda, kiadóvállalatunk, a 2ivena divatlapja. A hármas funkcióban helytállni akaró asszonyt, az öntudatos dolgozót, édesanyát úgy segíteni, hogy szabad idejét okosan és ügyesen tudja kihasználni, hogy fejlődő készruha iparunk termékeiből, saját leleményességével egyéniségének megfelelően tudjon öltözködni — erre megtanítani az olvasókat — nem könnyű feladat. Ezt a feladatot teljesíti sok lendülettel, ügyes ötlettel, hozzáértéssel és ízléssel a Móda. Ezért közkedvelt nemcsak idehaza, hanem Magyarországon és az NDK-ban is. Kívánjuk, hogy a jövőben is olyan magas szinten teljesítse küldetését, mint eddig, hogy a maga egyéni eszközeivel továbbra is elkötelezetten formálja az olvasók széles tömegeinek ízlését, szolgálja a szocialista életstílus kialakítását. A Nő szerkesztősége AMODA l // K )
