Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-07-10 / 27-28. szám
^ valakiről elmondhatjuk, hogy világhírű volt, akkor 02 ő — Joséphine Baker, a Fekete Vénusz, ahogyan elnevezték már ragyogó pályája kezdetén. Nemrégiben halálának elszomorító híre járta be a világot. Szemét 69 éves korában Párizsban hunyta le örökre — ott, ahol 50 évvel ezelőtt felfedezték, abban az országban, amely saját mostoha hazája helyett hazája lett. Joséphine az Egyesült Államok déli részében, a Mississippi partján épült Saint-Louis városban született. Már zsenge korában rá kellett jönnie, hogy mint néger csak másodrendű embernek számít. Fehér-félvér apja elhagyta az anyját, aki mosónő volt, és a 9 éves kis Joséphinnek már dolgoznia kellett. A mosástól a pesztonkaságig a legkülönbözőbb munkákat végezte, de tehetsége a tánc, az énekművészet felé vonzotta. Tizenkét éves korában végre felléphetett egy revüszínpadon — a siker azonban még váratott magára. Évek múltán ugyan bejutott a Brodwayre is, de a fordulatot az hozta, hogy a Chocolat Dandies revü tagjaként 1925-ben Párizsba szerződött. Párizst egy csapásra meghódította, ő lett a divatos charleston koronázatlan királynője, egyszeriben az egész világon csodált revücsillag. Tehetségével és egyéni varázsával nagy művészek barátságát szerezte meg. Baráti köréhez tartoztak: Jean Gabin, Marlenne Dietrich, Francoise Rosay, Le Corbusier, George Simenon, Gerswin, a híres zeneszerző pedig külön neki szerzett zenét. Joséphine csodálatos és fáradhatatlan lábai előtt hevert az egész világ. Huszonöt országban vendégszerepeit, huszonöt főváros közönsége tapsolt neki, köztük 1928 április végén Budapesté és 1935-ben Prágáé is. Budapesten óriási sikert aratott. Kosztolányi Dezső így írt akkor róla: „A fehérek, akik nem mindig és nem mindenütt fognak kezet a feketékkel, előtte térdre borulnak: vezekelnek." Prágában már a vasútállomáson óriási tömeg fogadta Bakert és bérkocsiját, a lovakat kifogva, rajongói vontatták szállodájához. Pedig akkor még nem is tudta JOSÉPHINE BAKER A F E К E T E V É N U S Z 6 a világ nyilvánossága, hogy ez a párduc-termetű, elbűvölő művésznő nagyszerű, kivételesen bátor és következetes elveket valló ember is. Ezt Baker a második világháború kitörésekor bizonyította be. A fajgyűlöletet hirdető fasizmussal szemben azonnal a francia ellenállók oldalára állt és aktívan részt vett a megszállók elleni harcban. Kiderült, hogy a remek táncosnő és sanzonénekesnő ápolónői, gépkocsivezetői és pilóta képesítéssel is rendelkezik. így mint egészségügyi beosztott hadnagyi rangban járta a frontokat és értékes szolgálatokat tett de Gaulle tábornok északafrikai hadseregének is. A háború után megkérdezték Joséphine-t, hogy ő, aki fényűzéshez, nagyvilági élethez szokott, miért választotta a háború idején a katona szigorú, lemondásos életét. Azt felelte: „Sokan nem értik ezt meg, pedig egyszerűen segíteni akartam a második hazámmá lett Franciaországnak, azonkívül gyűlöltem a náci fajelméletet és a faji megkülönböztetést." Ehhez az elvéhez Joséphine hű maradt. Párizsi letelepedése óta csak néhányszor lépett fel az USA-ban, de mindig ragaszkodott hozzá, hogy előadásain fekete bőrű testvérei ne elkülönített helyen, hanem a fehérekkel egyenrangúan ülhessenek. Az ellenállási mozgalomban végzett szolgálataiért Baker hadnagyot Emlékéremmel és a Becsületrend Keresztjével tüntették ki. De Gaulle tábornok személyesen írt neki köszönőlevelet, 1947-ben pedig könyv jelent meg egy francia hírszerző tollából „Joséphine titkos háborúja" címen. De hogy mennyig önzetlenül tette Joséphine, ami tett, azt leginkább az a tény igazolja, hogy nem sokkal a háború után anyagilag tönkrement. Azelőtt birtoka és kastélya volt Les Milandes-ban, ahol — a faji megkülönböztetés jogtalanságának demonstrálására tizenkét különböző fajú árva gyereket nevelt a legnagyobb családi egyetértésben. Ezek az anyai kötelességek azonban rengeteg költséget emésztettek fel — Joséphinnek hamarosan elárverezték a birtokát és a kastélyát. Nem is lett volna gyermekeivel hol meghúzódnia, ha a monacói hercegnő — az egykori Grace Kelly filmszínésznő — egy villát nem bocsát a rendelkezésére. Joséphine azonban gondoskodni akart népes családjáról, ezért — bár a színpadtól korábban már visszavonult — ismét fellépett. Vonzóerejének töretlensége biztosította állandó sikerét. Gyakran felépett jótékonycélú hangversenyeken is, mint pl. a Monte Carlo-i Vöröskereszt-gálaesten. Baker, aki még 69 évesen is táncolt, szépen, derűsen öregedett meg. A halál is művészi tevékenysége 50. évfordulójának jubiláns előadássorozata közben érte — nemes szíve a színpadon fáradt el végleg. Tizenkét gyermeke „maman Joséphine" igazi árvája maradt. Ringó búzatábla, kombájnok monoton zúgása, tengernyi aranyszínű búzamag, frissen sült, ropogós kenyér. Ez tárul képzeletünk elé, ha kiejtjük a szót: aratás. Milyen mély és örömteli jelentősége van e szónak!... A földműves ember egész évi munkájának gyümölcsét, a nélkülözhetetlen kenyeret jelenti. Valamikor az aratás volt a parasztember számára az év legnehezebb munkája. Ma már a nagyteljesítményű kombájnok könnyen elvégzik azt, ami valamikor sok száz ember kérges tenyerét és verejtékét követelte. Most az ember másra kell. Arra, hogy okosan szervezze meg a munkát, hozzáértéssel lássa el a gépeket, szaktudással kezelje a termést. És ebben nincs is hiány. Az aratás előtti körsétán elégedetten állapíthatjuk meg, hogy Dél- Szlovákia szövetkezeti dolgozói alaposan felkészültek az idei „kenyércsatára“. Nem érheti őket nagy meglepetés még akkor sem, ha az időjárás kedvezőtlen feltételeket teremtene is. Mert a tervek készítésekor a legroszszabb feltételekből indultak ki. Vagyis minden eshetőséggel számoltak. Gond azért volt, és van is elég. Gondot jelent az egyes alkatrészek beszerzése, s még ennél is nagyobbat a gabonaneműek elraktározása. De még ezek sem olyan problémák, amelyekre ne lehetne megoldást találni. És találnak is. Mert mindannyiuk érdeke, hogy az idei kenyérnek való a legkisebb veszteséggel kerüljön be a földekről, és a legjobb minőségben érjen el rendeltetési helyére. VESZTESÉGMENTES ARATÁST Ez a lényege annak a felhívásnak, melyet a nitrai járás dolgozói intéztek a kerület összes mezőgazdasági üzeméhez, ök a kezdeményezők, s ez arra kötelezi őket, hogy példát mutassanak. Amint azt Dubny Jozef mérnök, járási fóagronómus elmondta, járásunkban minden egyes mezőgazdasági üzem alapos körültekintéssel dolgozta ki az idei aratási tervet. Ezt ismertették és megvitatták a dolgozókkal. Mindenki már jó előre tudja feladatát, kötelességét. A járásban 41 980 hektár gabonanemű vár aratásra. Egy kombájnra járási méretben 91 hektár, szövetkezetenként pedig 88 hektár jut. A terméshozam előreláthatólag nem lesz kevesebb 48 mázsánál hektáronként. — Egyelőre gondot okoz még a kombájnokhoz szükséges alkatrészek beszerzése. De remélem, hogy július 12-íg, amikor járásunkban megkezdődik az aratás, ezzel is megbirkózunk — mondja biztatóan a fóagronómus. Mint Szlovákia többi járásában, itt is kevés a raktárhelyiség. A begyűjtött gabonaneműek egyharmadát ideiglenes magtárakban kell elhelyezniük. A felvásárlóüzem a naponta begyűjtött termésnek csak a 35 százalékát képes átvenni, a többit maguknak kell kezelniük. S annak ellenére, hogy a járásban évről évre növekedik a raktárhelyiségek befogadóképessége — idén például 12 magtárt adtak át küldetésének — ez még mindig nem elég. — Az aratás zökkenőmentes megszervezésénél csupán a szalmabetakarítás húzta keresztül a számításunkat. Nem kaptunk elég kötözőanyagot, s ezért a tervezett technológián változtatnunk kellett. Azt akarjuk, hogy az aratógépeket rögtön az eke váltsa fel a földeken, s ennek érdekében a gyors szalmabetakarítást is rugalmasan akarjuk végezni — tájékoztat Dubny mérnök. A nitrai járásban tehát a gabonaneműek betakarítását körültekintően, igényesen szervezték meg. Jó alapot teremtettek felhívásuk valóra váltásához.
