Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1975-06-26 / 25-26. szám

— Helyben vagyunk! Na, akkor elő­re! — s durván maga elé lökte foglyát. Anna feladta a küzdelmet. Hirtelen halálos nyugalom szállta meg. El­­ernyedt. Hagyta, hogy vezessék, kezét összeszíjazzák. Mintha nagy nyomás­tól szabadult volna: végre bekövetke­zett. Minden befejeződött — áradt el minden porcikájában a halál bizo7 nyossága. Ajkára tolult az oly sokszor s titokban énekelt dal: — Az eszme nevében meghalni di­csőség — Kuss! — harsogta a köpcös detek­tív. — Fogd be a szádat! Odabent majd elmegy a kedved a dalolástól. A Rökk Szilárd utcai Rabbiképző Intézetbe vitték őket. A folyosón csendőrök és polgári ruhás detektívek álltak sorfalat: — Megjött az Anna! Megvan az Anna! — visszhangzott az épületben a diadalüvöltés. A köpcös detektív a sofőrrel az egyik tanterembe kísérte Annát. A he­kus nekiesett a gumibottal. Ütötte­­verte, ahol érte. Majd hasra fektette a pádon, és a talpát ütötte: — Mikor lesz a legközelebbi rande­vúd? — ordított rá az asszonyra. Anna összeszorította a fogát. — Fene kemény legény vagy, Anna! — hallotta a gépkocsivezető hangját. Estére abbahagyták a verést, s a legnagyobb terembe kísérték. A pad­­’ón aludtak. Anna a kalapját tette a ije alá, és a kabátjával takarózott. Reggel újra kezdődött a vallatás. Gu­mibot váltakozott villanyozóval. Az asszony a földön feküdt. Már nem tudta megmondani:' hol fáj, mi fáj. Lába és keze külön élt. Ügy érezte, nem bírja tovább. Elveszti az eszmé­letét. Láz rázta a testét, fátyol hullt a teremre. Harsogó hangokkal, csörtető zajjal telt meg az épület. — Sorakozó! Felkészülni a kivonu­lásra ! Az emberek feltápászkodtak. Anna valamennyire eszméletre tért, igyeke­zett felállni. Néhány lépés után azon­ban a fájdalomtól összecsuklott. Erzsi ugrott oda hozzá. — Vedd fel az én cipőmet, talán rád megy, és lábra tudsz állni. — Levette cipőjét, s valahogy belegyömöszölte Anna sebes, dagadt lábát. Felsegítette. — Tudok még menni! Tudok járni! suttogta Anna. Erzsi és Irma bele­karolt. Ügy vezették. Anna igyekezett oést tartani a kivonuló foglyokkal. Keservesen vánszorogtak a budaörsi pályaudvarig. — Gyorsabban! Szedjétek a lábato­kat! — ordítottak a csendőrök, sza­ladgálva a hosszú menet mellett. Erzsi riadozott: — Anna, támaszkodj ránk, különben nem tudsz kitartani. — Jól vagyok, nagyon jól. Tudok menni — s tartotta a lépést a többiek­kel. Mozogtak a lábai, gépiesen, mint az automata. Mindig előre... Maris­kát előtte támogatta két társa. — Állj! — harsogta a csendőr­parancsnok. — Pihenj! Megálltak. Anna összeesett. Az auto­mata felmondta a szolgálatot. Úgy vit­ték ölben a vagonba. Egymás hegyén­­hátán szorongtak, csak ülve fértek el. Feküdni nem lehetett, de Annának és Mariskának valahogy fekvőhelyet szo­rítottak. Egymást átölelve hevertek a marhavagon deszkáin a sötétben. Reggel felé megálltak valahol. Enge­délyt kaptak, hogy kiszálljanak néhány percre. Anna is levánszprgott. Maga se tudta, hogyan; levelezőlapot kerí­tett valakitől. Ceruzát is kapott. Égő, dagadt, fekete kezével alig tudta tar­tani a ceruzát, mégis megírta az üze­netet : — Császár Gizella, Budapest III., Filatori dűlő 1085. Gizikém! A vagon­ból írok, útban Németország felé. Ne feledkezz el Janiról. Ruháim, kabá­tom, kosztümöm és sok más holmim a Lehel utca huszonötben van, Hor­­váthéknál. Egy szekrényem is ott van, add el. És vigyázz a fiamra. Csókol: Mária! Megpillantott egy piros postaládát, és semmire sem ügyelve odabicegett. A levelezőlap a levélszekrénybe került. — Anyád meghalt — mondta kurtán Rézi néni Péternek, kezében egy leve­lezőlapot tartva. — Gizi néni írta, hogy a Margit-híd felrobbantása óta nem látta anyádat. Nem jött többé haza. A kisfiú csak nézte az özvegyet. Szót sem szólt, szót sem értett. Kirohant a házból. Szaladt az erdőbe. Az út ködbe süppedt. Az erdő mintha megfonnyadt volna. Oly kopár volt. Péter visszatért a konyhába, és a kályha mellé ült: — Űgysem hiszem el! Anyát elfog­ták, és a háború után visszajön. Meg­ígérte. És ő nem szokott hazudni. Nem hiszem el! Azért sem hiszem el! Anna Ravensbrück különös utcáin menetel, Erzsi fogja a kezét, mint mindig, ha menni kell valahová. Hár­man maradtak együtt, kommunisták, a Rökk Szilárd utcai csoportból. Anna már nem támaszkodik Erzsire. Hóna­pok óta újra a maga lábán áll. Remek szervezete mindent legyőzött. Néhány heg, egyik ujján a rosszul összeforrott törés mutatja a kínzás nyomát. Teste ismét, fehér, mintha sose lett volna fekete. Erzsi a legutóbbi fürdetésnél fedezte fel, s a körtérre gondolt, ami­kor a történelem belépett a fürdő­kádba. S egyszer mégis kitavaszodott. Vö­röskeresztes kocsik vitték el a franciá­kat. Vöröskeresztes csomagok érkez­tek, s a küldeményeket meg is kapták a foglyok. Iszonyatos légitámadást in­téztek a közeli repülőtér ellen. Az SS- fickók a bunkerbe menekültek. A blok­kok megremegtek. A fabódék lakói az eget kémlelték. — Szovjet gépek! — sikoltotta Erzsi. S mintha megrészegedtek volna, az orosz meg az ukrán lányokkal vad táncba kezdtek, összeölelkeztek, tom­boltak. Másnap kiürítették a tábort. Az or­szágúira özönlöttek. Mintha Német­ország bele fordult volna ki: tekere­­dett, csavarodott, hömpölygött a visz­­szavonuló katonaság, kocsik, emberek. És ők mentek, bélyeges öltözékükben, fogolyruhájukban. Menekültek a sza­badulás, a szabadság elől. — Itt álljunk meg — mondta Anna. Tucatnyi asszony: magyarok, lengye­lek, oroszok csatlakoztak hozzá, és se szó, se beszéd, betértek az első faluba. — Itt megvárjuk őket — jelentette ki Anna, megfellebbezhetetlenül. Május nyolcadikén indultak haza­felé. Soha nap még így nem ragyogott. Az országút kihallt. öt magyar nő me­netelt a sebzett köveken. A kereszt­éinél szovjet katona állt egymagában: — Vojnä kaput, Gitler kaput! — or­dította, ahogy az asszonyok közeled­tek, és sapkáját a levegőbe röpítette. Az öt asszony megállt. Vidáman mutogattak. Nem értették az orosz szavakat. — Puff! Puff! — mutatta a katona. ■ Kaput! Nevetésük jelezte, hogy most már megértették, összeölelkeztek az ország­úton. Zöld erdő határán, vetések szé­lén. Kudá? — kérdezte a katona. — Budapestre! — mosolygott Anna, és tánclépésben, dalolva ment tovább az asszonyokkal. Vége KULTURÁLIS /■ ÉVFORDULÓK Ez év júniusában lenne 70 éves Frantisek Hecko, a szlovák realista prózairodalom jeles továbbfejlesztője, az új, szocialista irodalom egyik megalapozója. Földművelő környezetben nőtt fel, ami nagy mértékben meghatározta alkotói témakörét is. Versekkel indult, amelyek­ben egyre nagyobb teret nyertek a társadalmi kérdések. így tért ót a prózára — 1948-ban meg­írta első regényét, a Vörös bor-t, amelyre epiku­sán gazdag faluleírás, művészi realizmus és a valós paraszti társadalmi viszonyok ábrázolása jellemző. 1961-ben jelentkezett második regényé­vel: a Falu a hegyek között, a szövetkezeti moz­galom és a falu nagy átalakulásának drámai erővel megírt története. További művei közül ki­emelnénk egy már be nem fejezett trilógia, a Szent sötétség c. első kötetét, amelyben az önálló szlovák fasiszta állam időszakát tárgyalja. Ugyancsak 70. születési dátuma alkalmából emlékezünk a sajnálatosan korán elhunyt Mária Rázusová-Martáková szlovák írónőre, akinek neve főleg az ifjúsági- és gyermekirodalomból ismert. Már zsenge korában jelentkező betegsége miatt nem folytathatta eredeti tanítói hivatását, ezért tért át az irodalmi munkára. Prózai és főleg köl­tői művei révén (Dal a szerelemről. Tavasztól télig, Egy kisfiú nyara, Mesék Jánosíkról stb.), valamint kitűnő műfordításaival (Cyrano de Ber­gerac, Hernani, a Félkegyelmű stb.) nagy szol­gálatot tett a szlovák realista irodalomnak. 350 évvel ezelőtt, 1625 júniusában született Apáczai-Csere János ma­gyar tudós, a XVII. század szellemi életének jelentős alakja. Szabad székely, esetleg nemesi családból származott, ami megmagyarázza iskolázottságát. Tanárai hatására a természettudományok és az enciklo­pédikus tudás megszerzése vonzották, emellett egész életében az 1640 körül eluralkodott puritanizmus híve volt. Eljutott a hollandiai egyete­mekre is. Tanulmányai közben írta nyelvészeti és teológiai munkáit, valamint hexameteres latin és magyar verseit. Nagy hatással voltak rá John Milton írásai. Nevét a tudományok összességét felölelő Magyar Encyclopedia című fő művével tette halhatatlanná. 1650-ben halt meg. híradó A szovjet televízió sorozatot készít „Emlékezés a Nagy Honvédő Há­borúra" címen. Újszerű ötlettel, együttműködésre szólította fel a tv­­nézőket, akik száz számra írják meg leveleikben a bennük legmélyebb nyomot hagyó háborús élményeiket. Ezek az emlékek adják az ötrészes tv-film tartalmát. A világ filmgyártóinak figyelmét szüntelenül ébren tartja Verne Gyula regényeinek témaköre. Legújabban „Strogoff Mihály" című művéből készül magyar—francia koprodukcióban hatrészes tv-sorozat. A filmet Magyarországon forgatják, magyar, francia, olasz és német színészek" játszanak benne. Rendezője a francia Piérre Decourt. A NÖ KÖNYVESPOLCÁRA J. B. Csernyák: Szent Johannától Dreyfus kapitányig. Vajon tényleg elégett-e a máglyán Jeanna D'Árc? Az angol III. Richárd igazán olyan véreskezű gyilkos volt, mint amilyen­nek Shakespeare leírja, vagy a gyil­kosságokat, amikkel vádolják, más követte el? Milyen volt valójában Vili. Henrik, s mi az igazság házas­ságai körül? S ki volt Stuart .Mária? Szerencsétlen áldozat, vagy gonosz intrikus? Élt-e D'Artagnan, a „Há­rom testőr" hőse, vagy csak Dumas képzeletének szülötte? Mindent tud-e a történelem Lincoln meggyil­kolásáról, vagy már sohasem derül rá fény? Évszázadok politikai pereit idézi fel könyvében Csernyák, rend­kívül érdekes mozzanatokra hívja fel a figyelmet, titkokat, rejtélyeket boncolgat, s a történelem híres vagy hírhedt alakjai különös összefüggé­sek megvilágításában vonulnak el az olvasó előtt. Aki szereti a törté­nelmi kuriózumokat — annak ajánl­juk J. B. Csernyák könyvét, amely a budapesti Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg.- gé -

Next

/
Oldalképek
Tartalom