Nő, 1975 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1975-06-26 / 25-26. szám
A levicei (lévai) járás szeretettel köszönti vendégeit! Ezekkel a szavakkal fogadja az átutazókat az országút mentén felállított hirdetőtábla. A járás falvain máskor átszáguldó autókat most fékezésre kényszerítik az út menti virágágyak, a falvak parkjaiban nyíló, csodálatos színekben pompázó rózsabokrok, a parkokat körülvevő élősövények üde zöldje. A házak elé ültetett kerti virágok valamennyi nyárelején nyíló fajtáját láthatjuk. Kozárovce, Cajkov, Podluzany olvassuk a községek neveit. A virágdíszbe öltözött falvak nagy virágoskertté varázsolják a vidéket, az egész járást, hogy bizonyságát adják annak: az itt született — .Járásunk legyen virágoskert" felhívás nem jelentett üres szavakat számukra. A szorgos asszonykezek nyomán virágoskertek, majd az első felhívás nyomán egy második született, amely az egész ország aszszonyaihoz szól: — .Országunk minden járása legyen virágoskert“. Ennek a felhívásnak a híre túlszárnyalta már országunk határait is. Ezt bizonyítja az a levicei járás Nőbizottságához címzett levél, amely szovjetföldről érkezett. .A levicei járás kedves asszonyaihoz! Szeretettel üdvözlöm önöket drága szlovákiai dolgozó nők a Nők Nemzetközi Éve alkalmából és minden jót kívánok, sok egészséget, örömöt és boldogságot, munkájukban és magánéletükben. Hálás vagyok a járásukban született felhívás nemes gondolatáért, — amely szerint virágokkal akarják örömteljesebbé tenni Szlovákia dolgozó népének életét. Nem kétséges, hogy az a kezdeményezés visszhangra talál minden dolgos szlovákiai nő szívében, hogy ezt a nemes cselekedetet méltóképpen értékeli majd szocialista országunk minden lakója. Nekünk, a szovjet hadsereg volt katonáinak, akik az elmúlt háború borzalmas napjaiban részt vettünk az önök gyönyörű országának a felszabadításában a fasizmus járma alól, személyesen is értékes az önök felhívása — hiszen hazájuk felszabadulásának 30. évfordulójára született és azok emlékét szolgálja. akik vérüket áldozták a felszabadításért. Boldogsággal tölt el az a tudat, hogy olyan gyönyörű járás, mint amilyennek az önökét képzelem, üde zöld parkjaival és illatos virágoskertjeivel csodálatosan fog ragyogni. Ez biztosan megsokszorozza majd járásuk vonzóerejét is." Ivan Lukasenkó, a felszabadító harcok egyik résztvevője. így szól a levél, melyet Ireno Medková, a Nőszövetség lévai járási bizottságának titkára boldog érzéssel csúsztatott vissza a fiókjába. Örömmel, bátorító érzéssel töltik el a messziről érkezett kedves sorok. A felhívás bölcsőjénél ő is ott volt. és most boldog, hogy a gondolatot tett követte. Nem csak ebben a levélben, hanem a különböző járásokból a felhívásra érkező válaszokban is. Dolny Kubín, Michalovce, Galanta, Nitra, Trnava járások elsőnek neveztek be a környezetszépítési versenynek is nevezhető, de о levicei asszonyok példája nyomán létre jött felhívásba. És lemaradni nem akarnak, a virágokat ők is szeretik. A levicei járás falvaiban az idén még szebben virítanak a virágok. A rózsaillatú parkok széles útjain óvodások sétálnak. A zöld övezettel körülvett gyermekjátszótérről messzire hallani a gyermekek boldog énekét. — Lánc, lánc eszterlónc ... VARGA MAGDA c о E A környezetszépitésre szólító felhívás Irena Medková szívügye Л<Ш1ШШ¥ЕШ.ц Kozárovcén rózsa ligetben játszanak az óvodások ^ Cajkovi kerítések Virágdíszben Podluzanyban az SZNF emlékszobra VIRÁGOSKERTBEN 5