Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-02-08 / 6. szám

p

Fészekrakás — okosan n.

A fiatal pár gazdasági biztonságának első előfeltétele a saját lakás. Azonban éppen a lakásprobléma az a gond, amely nemcsak a fiatal házasokra, hanem egész társadalmunkra ránehezedik. Ezért a fiataloknak kezdetben össze kell húzniuk magukat, s meg kell elégedniük azzal, hogy megfelelő lakótérséget találjanak. Olyat, amelyet olyan mértékben mondhassanak a sajátjuknak, hogy mindenkinek, aki be akar lépni hozzájuk, legalább kopognia kelljen, vagyis, amely bizonyos intimitást biztosit számukra. Azok a házasságok, amelyekben a partnerek már előre tudják, hogy külön-külön fognak lakni (akár egy városban, vagy esetleg soksok kilométernyire egymástól), meglehetősen problematikusak. Ilyen esetekben a házasfeleknek nincs alkalmuk arra, hogy hozzászokjanak az együttéléshez, szexuális életükre is kedvezőtlenül hat a távolság, hiányoznak a közös élmények, eltérő életlakni a diákotthonokban, s együttlétük aligha lehet több, mint közös séták, „ücsörgés“ a moziban, kávéházban vagy valamilyen klubban. Az ilyen alapon létrejött család nyilvánvalóan nem tekinthető sem gazdasági, sem társadalmi egységnek, nincs semmilyen funkciója, s a házastársi viszony nélkülözi a további alakuláshoz, fejlődéshez szükséges alapvető előfeltételeket is.

Már valamivel jobb a helyzet ott, ahol egyiküknek a szülei segítenek a kezdeti nehézségeken úgy, hogy egy szobát átengedhetnek a fiataloknak. S miután a jegyesek ezt már a házasságkötés előtt tudják, úgy jól teszik, ha erre a közös életre felkészülnek. Ez azt jelenti, hogy a családnak még az esküvő előtt feltétlenül össze kell ismerkednie, előre meg kell állapodniuk abban, hogy melyik szobában fegnak lakni a fiatalok, milyen változtatásokra van szükség a lakásban, hogy ez az egymás mellett élés ne zavarja az

körülmények között élnek s ez egyiküknél is, másikuknál is másmás hatást vált ki. Az egymástól távol élő házasfelek életében nagyobb az eshetősége a „harmadik“ megjelenésének. Ha viszont a házasságkötés után mindegyikük továbbra is a szülői házban marad, úgy az új kapcsolat végső fokon egyiküket sem kényszeríti arra, hogy megváltoztassák eddigi életmódjukat, különösen káros ez az állapot, ha huzamosabb ideig tart, mert az évek szaladnak, s ők lekésik azt az időt, a fontos kezdetet, amikor is ténylegesen le kellene rakniuk új, közös életük alapjait, tulajdonképpen az új család alapjait. Főleg a főiskolások kerülnek szembe ezzel a gonddal: egybekelni még a tanulmányi időszak alatt, vagy megmaradni jegyeseknek a tanulmányok befejezéséig? Elenyésző kivételtől eltekintve ezeknek a fiataloknak egyáltalán nincs kilátásuk lakásra, jövedelmük mindössze csak az ösztöndíj, esetleg a szülőktől pór korona. Legtöbbjük azonban mégis sürgeti a házasság-I kötést, azzal érvelve, hogy szeretik egymást és hivatalosan is egymáséi akarnak lenni. De közben nem tudatosítják azt, hogy életformájukon mit sem változtathatnak, továbbra is külön fognak

idősebbek nyugalmát, sem a fiatalok házastársi intimitását. Feltétlenül szükséges az is, hogy a szülőkkel mór előre megegyezzenek az anyagiakban és egyáltalán a gazdasági ügyekben. Nem lenne ésszerű, ha a fiatal házasok nem járulnának hozzá a lakbérhez s a háztartás fenntartásához szükséges egyéb kiadásokhoz. Viszont, ha csak egy mód van rá, maguk gazdálkodjanak, maguk főzzenek, mossanak, takarítsanak stb. Még akkor is, ha a szülők fölajánlják segítségüket, ne terheljék lehetőleg a mamát s ne fogadjanak el tőle olyan „szolgáltatásokat“, mint amikor még szabadok voltak. Mert ami a közös élet kezdetén kedves és előnyös, az idővel teherré válhat vagy a szülők számára, akik hovatovább úgy érzik, hogy kihasználják őket, vagy a fiatalok számára, akik viszont egyre nyomasztóbbnak érzik függőségüket az „öregektől“. Amenynyiben azonban a fiatalok mindezeket és a még előadódható problémákat előre megfontolják és megbeszélik a szülőkkel, még az esküvő előtt valóban sok olyan buktatót kerülhetnek ki, amelyek később ugyancsak elmérgesíthetnék a kölcsönös jó viszonyt.

(folytatjuk)

Muzslai Sándor nevét már többször olvashatták az újságokban. Nem Is csoda, hiszen tizenkét éve szövetkezeti elnök, és jó szakemberként emlegetik. Részese annak, hogy a Cajakovói EFSZ-ben (Lehérl) évről évre jobb termelési eredményeket érnek el, ami nemcsak jó hírnevet jelent, hanem elősegíti a szövetkezet gyarapodását és vele együtt biztosítja a tagság jobb anyagi ellátottságát is. Nem véletlenül választották négy összevont falu egyesített szövetkezetének elnökévé.

Muzslai Sándor elfoglalt ember. Nemcsak a falujában, hanem azon túl Is. így például tagja a járási pártbizottság elnökségének, ami nagy megtiszteltetés, de egyúttal sok munkát is jelent. A munkahelyén és a járáson a legelismerőbb hangon beszélnek az elnökről. De vajon hogyan vélekedik a férjéről a felesége? Milyen ember, családapa, férj Muzslai elvtárs?

— Olyan, amilyennek az emberek általában ismerik — mondotta Muzslainé. — Példás, jó családapa, aki képes a hobbyjáról is lemondani a családjáért. Figyelmes férj, aki elfoglaltsága ellenére is aránylag sok időt talál a családja, a gyermekei számára. Egyetlen nap sem múlik el, hogy meg ne nézze a fiúk ellenőrző könyvecskéjét, füzeteit, hogy meg ne kérdezze tőlük, miben szorulnak segítségrel Erre mindig talál Időt, és arra is, hogy a hétvégén lebonyolítsa a nagyobb bevásárlást. Olyan férj, aki sohasem

mondja nekem, hogy ő elfogultabb, mint én, és döntsem el egyedül, mit hogyan teszek. Mindent alaposan megbeszélünk, ezért soha

A szép családi ház csak két éve épült, azelőtt Zeliezovcén (Zsellzen) laktak szövetkezeti házban. Mindkettőjüknek nagy gondot okozott a munkahelyre való utazás. A férjet a faluhoz kötötte a munkája, és ezért határozták el, hogy végleg ideköltöznek. Éva asszony, aki tizenöt évvel ezelőtt a Nltral Pedagógiai Fakultáson szerzett diplomát, azelőtt alapiskolában tanított, öt évvel ezelőtt a férjét követve, ő Is Hronovcén vállalt munkát. A helybeli óvoda Igazgatónője. Igaz, most egy Időre elbúcsúzott a kicsiktől. Jelenleg odahaza van, a család legifjabb tagjának szenteli minden idejét. Persze a kéthónapos Zoltánka még mit sem tud erről. Békésen szunyókál a kiságyban, amíg az édesanya kimossa a szennyest, kitakarítja a lakást, elkészíti a két fiú, Sanyi és Attila tízóraiját.

Mielőtt a kicsi megszületett, kislányra tippeltek. De az sem okozott csalódást, hogy ismét fiú érkezett. Mindenki Zoltánka körül forog, vele törődik. Talán azért van ez így, mert jöttét éppen olyan szeretettel és boldog Izgalommal várták, akár az első fiúét. Hogy több lesz a munkájuk, gondjuk, és kevesebb idő jut egy ideig a kedvteléseikre, erre nem is gondoltak. Úgy érzik, ezt minden szülő ellenszolgáltatás várása nélkül, önként és önzetlenül

A kisgyermek már egyéves kora körül Is több tekintetben változik. Étkezésében, magatartásában, abban amit tesz-vesz, amit érez magával és másokkal kapcsolatban. Amíg kicsi és tehetetlen volt, oda tették, ahová akarták, azt a játékot adták a kezébe, amit a legalkalmasabbnak találtak számára, de ebben a korban már kezd az ellen tiltakozni, ami nem tetszik neki. A pszichológusok ezt „negativizmusnak" mondják, az édesanyák szerint ez a „dackorszak“.

Szerintem helyes, ha hagyjuk, hogy a gyermek már ebben a korban is kifejezésre juttassa tiltakozását. A gyermek jelleme tulajdonképpen a harmadik életévéig kifejlődik, tehát szükség van arra, hogy ne fogadjon el mindent úgy, ahogy azt mások akarják. Már most legyen meg a saját akarata és véleménye. Mert mi sem akarunk a gyermekből bólintgató, mindennel egyetértő robotembert nevelni, hanem gondolkodó, saját akaratát kifejező, értelmes embert.

Persze ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy ezentúl hagyjunk a gyermekre mindent úgy, ahogy azt ő akarja. Tudnunk kell a mértéket, mit lehet és mit nem lehet neki megengedni. A gyermek könnyen megérzi, mivel ér el „hatást" a szülőknél. Ismerek gyereket, aki dacból földhöz vágja magát, s kegyetlenül bömböl, amíg szülei nem teljesitik kívánságát. Ilyen esetben a szülő vagy megadja, amit a gyerek kér — szerintem ez nem helyes, mert ez már zsarolásnak számit — vagy jól elnadrágolja, hogy máskor ne jusson eszébe ilyet csinálni. Én a gyermekemnél a harmadik megoldást választottam. Ha dacból bömböl, vagy mérges sírással akarja elérni azt, amit szép szóval nem kapott meg — akkor teljesen figyelmen kivül hagyom mindaddig, amíg el nem csendesül, s meg nem nyugszik. Ekkor aztán leülök vele s szépen megmagyarázom neki, miért nem kaphatta meg azt, miért volt most nekem igazam. Nálam ez a módszer bevált, de azt hiszem minden gyereknél más és más eszközt kell választani.