Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-12-13 / 50. szám

Foto: Z. MINÁŐOVÁ ! I LJUDMiLA CSURSZINOVÄVAL — Színészi és emberi vágyaim egybefonódnak — hangzik a válasz. — Szeretnék jó szerepe- • két játszani és szívesen vállalnék feladatot vígjátékban is, hogy bebizonyítsam: komoly külsőm ellenére lélekben vidám vagyok. Olyan témakörben szeretnék megnyilatkozni, hogy kifejezhes­sem meggyőződésedet az embe­rek közti nemes kapcsolatok, az egymás iránti tisztelet szükséges- , ségéről. ______ ._________—v A ma már népszerű szovjet filmszínésznő útja a filmhez tel­jesen „normális“ volt. A színmű­vészeti főiskolán tanult és már az első évfolyamban filmszerep­pel bízták meg. — Erre az első filmezésre (Lev Kulidzsanov „A fák akkor maga­sak voltak" c. filmje volt) nem szívesen emlékezem — nyilatko­zott Ljudmila Csurszinova, aki az idén a Karlovy Vary-i XIX. Nem­zetközi Filmfesztiválon egyike volt a figyelem középpontjában álló művészegyéniségeknek. — Azzal a néhány mondatnyi sze­repemmel ugyanis elég nehezen boldogultam. Többször kellett ismételni a felvételt, mert egyre összekevertem mondataim szó­rendjét. Szerencsére ez a nyilvánvaló „Jupiter-lámpaláz" nem riasztot­ta el a rendezőket a tehetséges, bájos Ljudmilátói, és azóta egyik filmszerepe a másikat követi.- MELYIK MEGFORMÁLT NŐ­ALAK ÁLLT EDDIG LEGKÖZE­LEBB A SZIVÉHEZ? — Nehezebb lenne számomra az a kérdés, hogy milyen szere­pet szeretnék eljátszani a jövő­ben. Az eddigiek közül viszont egészen határozottan az Oleszja című film főszerepe volt számom­ra a legkedvesebb. Megformá­lása nem volt egyszerű. A forga­tás körül is bonyodalmak voltak — háromszor is nekifogtunk. Elő­ször a forgatókönyvvel volt baj, azután a rendező betegedett meg — elhalasztottuk a munkát, majd — amikor kissé már attól is tartottam, hogy „korban kinőt­tem" Oleszját — ismét felkínál­ták a szerepet. Ljudmila Csurszinova — fiatal kora ellenére — a Szovjetunió nemzeti művésze. Mit jelent szá­mára ez a magas kitüntetés? — Röviden felelhetek — mondta a komoly, meggondolt Ljudmila. — Igen nagy felelős­séget. Nemcsak én — Szergej Bondarcsuk is fiatalon kapta meg a nemzeti művész címet. Mostanában nálunk — szerin­tem is nagyon helyesen — egy­re több fiatal művészt emelnek ki, ha megvan bennük a további fejlődés ígérete. — MILYEN VÁGYAI VANNAK EGY SZÉP, FIATAL, SIKERES MŰVÉSZNŐNEK?

Next

/
Oldalképek
Tartalom