Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-11-22 / 47. szám
MIÉRT? Mik azok az ártalmak, amelyek miatt egy gyermek, vagy serdülő intézeti kezelésre szorul, és hogyan megy végbe a gyógyítása? Ezekre a kérdésekre MUDr. HaSko főorvostól kaptam választ : — Sok esetben az alkohol — a szülők iszákossága károsítja meg a gyermek szervezetét (még a magzati fejlődés korában) s később késlelteti a szellemi fejlődését, felborítja a lelki egyensúlyát. Abban a családban, ahol akár csak az egyik fél iszákos, már nincs meg a gyermek egészséges fejlődéséhez szükséges légkör. A válás is megköveteli a maga áldozatát s ez többnyire a gyermek. Különösen, ha a gyermek kézről kézre jár a két fél között. A feszültséggel teli, veszekedéstől hangos, örökké gondterhelt család légköréből maga a gyermek menekül — jobb híján az utcára. Ott nevelődik, s nem mindig megfelelő baráti körben alakul ki értékrendszere és véleménye a világról, ahelyett, hogy a szülőktől kapná mindezt. Ugyanakkor baj az is, ha a szülő túl szigorú, vagy túlzott féltésében elzárja a gyermeket a hozzáillő társaságtól, mintegy bebörtönzi a saját otthonába. Még nagyobb veszélyeket rejt magában, ha a szülő túlbecsüli gyermeke képességeit és olyan követelményeket támaszt vele szemben, amelyeknek a gyermek csak megfeszített erővel, vagy egyáltalán nem tud eleget tenni. Sok gyermekkori neurózis forrása lehet egy rossz osztályzattól való félelem, vagy a megterhelő, iskolán kívüli tevékenység kényszerítése. Azután itt vannak a serdülőkor veszélyei, amikor a fiatal belekóstol a szabadságba, az italba, a drogok élvezetébe. De mindezeknél a felsorolt eseteknél van egy közös nevező és ez a család. Amely egyaránt lehet táptalaja a gyermek egészséges kiegyensúlyozott fejlődésének vagy neurotikus és lelki zavarainak, fejlődésbeni visszamaradottságának. — Betegeink gyógyítása a következő módon történik: Először is nagyon alaposan meg kell ismernünk a gyermeket. Nemcsak a betegségét, hanem annak kiváltó okait is. Meg kell ismernünk a szülőket, rokonokat, az óvodát vagy az iskolát, esetleg munkahelyet, tehát a környezetét. Azután kor, nem és diagnózis szerint csoportosítjuk őket, s megkezdődhet (az esetleg szükséges egyéni kezelésen kívül) a pszichoterápiás gyógyítás. Valamikor a rehabilitáció kizárólag a kézi foglalkoztatásra és a fizikai gyógymódokra korlátozódott. Most főként arra arányul a figyelmünk, hogy valóban lélektani töltetet adjunk neki. A gyógyfoglalkoztatáson és a fizikai gyógykezelésen (elektro- és vízkezelés, masszázs, solux) kívül nagy súlyt fektetünk a kultúrterápiára, amelynek keretében értékes művészeti tárgyakkal, zeneszámokkal, könyvekkel ismertetjük meg a beteget. Célunk az, hogy közel vigyük hozzá a művészetet, ha kell, alapjaiban megrendítsük elferdült, vagy eleve helytelenné formálódott értékítéletét. Vitákat indítunk egy-egy olvasmány, vagy zeneszám kapcsán, s ezekbe a vitákba többnyire igen élénken bele is kapcsolódnak. A gyógytorna céljaira tágas, jól felszerelt tornatermünk van. Végül nagyon fontos tényező az olyan környezet megteremtése, amelyben a gyermek nyugalmat és feloldódást talál. Erre a célra pedopszichiátriai kempingeket létesítettünk, kint a szabad természetben. Az ilyen táborozás fokozza az összetartozás és egymásrautaltság érzését, fejleszti az ügyességet. Milyen hosszú a gyógyítás időtartama? Három hét és három hónap között. Vannak visszaeső betegek? — Igen. A gyógyultan hazaküldött gyermek sajnos legtöbb esetben visszakerül ugyanabba a kórokozó környezetbe, amelyből jött. Ha otthon időközben semmi sem változott, pl. a szülők alkoholisták, a válófelek nem tudnak megegyezésre jutni stb., akkor jobb, ha a gyermek állami gondozásba kerül. — Hogyan lehet ez megelőzni? — A gyermek kezelése folyamán többször is behívjuk a szülőket, elbeszélgetünk velük, vagy súlyosabb esetben kezelésre fogjuk őket is. Igyekszünk mindent elkövetni, hogy a légkör, amelybe a gyógyult gyermek visszatér, egészségesebb legyen. Hiszen ettől függ sokszor hónapokig tartó megfeszített igyekezetünk és munkánk sikere. önkéntelenül is felvetődnek itt olyan kérdések is, amelyekre már nem az orvostól, hanem maguktól a szülőktől volna jó hallani a választ. Gondolnak-e rá vajon, mennyivel könnyebb lett volna megelőzni a bajt, mint gyógyíttatni! Volt-e bensőséges kapcsolatuk gyermekükkel, vagy melyik volt az a pont, amelyen minden felborult és elveszítették ezt a kapcsolatot? Tudnak-e eléggé szeretni, elegendő megértést és gyöngédséget adni, ha kell erélyesnek, de mindig következetesnek lenni? MIKOLA ANIKÓ tííA M az igazsághoz Az idősebb korosztályhoz tartozom, azok közé, akik éltek a kapitalizmus munkáselnyomó rendszerében és átélték a második világháború borzalmait és szenvedéseit. Már gyermekkoromban ösztönösen rendszer- és vallásellenes voltam, mert tapasztaltam az élet igazságtalanságait. Míg a gazdagok nagy lakásokban laktak egykés családjukkal, élelemben, ruházkodásban nem szenvedtek hiányt, a templomban is büszkélkedtek a külön vásárolt helyeiken az „isten dicsőségére“ adott ajándékaikkal, addig mi, a sokgyermekes családból származók, egy szobában voltunk heten összezsúfolva, sokszor éheztünk és ha rongyosan nem is, de foltozott ruhákban jártunk. A hittan órákon tanultak sehogyan sem egyeztek a való élettel. Nagyon hamar ráébredtem, hogy nyomorúságom oka a kizsákmányoló rendszer, melyet a vallás is támogatott. A második világháború végleg megerősítette bennem azt a tudatot, hogy a vallást az elnyomás szentesítésére „találták fel“ a gazdagok, hogy ezzel biztosítsák saját jólétüket. Elgondolkoztatott az is. hogy a háborúban a papok a katonák emberölő fegyvereit megáldották. Azt is tapasztaltam, hogy egyes felekezethez tartozó hívők gyűlölték a más felekezethez tartozókat. Még ma is megtalálható közöttük ez a gyűlölködés. A felszabadulás után lehetőségem nyilt a tanulásra. Én is, mint sokan mások, munka mellett szereztem meg a tanítói képesítésemet. Mindig szerettem, most is szeretek olvasni. A tudományos világnézet elsajátításában nagy segítséget nyújtottak a könyvek. Közöttük a „Hogyan lett az ember óriás“, „Miért lettünk ateisták“, „Könyv a bibliáról“, „A vallás eredete“, és sok más könyv olvasása, a Biblia tanulmányozása. A könyvek meggyőztek a tudományos világnézet helyességéről. Elvégeztem a Marxizmus—leninizmus esti egyetemet és meggyőződéses ateista lettem. A fiatalok nemzedékeit abban a szellemben nevelem, hogy vakon ne higyjenek. Tanuljanak meg gondolkodni, győződjenek meg az igazságról. Még azt se higyjék el, hogy kétszer kettő négy, csak akkor, ha arról már meggyőződtek. Véleményen szerint, az, aki megtanul gondolkodni és eszét gondolkodásra használja, sokkal könnyebben átvészeli az élet buktatóit, hamarább és biztosabban jut el az igazsághoz. Vannak még szülők, akik mereven ragaszkodnak a vallásos neveléshez, ebben látják az erkölcsi nevelés egyetlen biztosítékát. Még olyan hangokat is hallhatunk, hogy csak az a gyermek tud köszönni, aki hittanra jár. Pedig a magatartást, az illemet a családból hozza magával a gyermek elsősorban. Az ilyen szülők rendszerint egyáltalán nem, vagy csak igen keveset olvasnak, nem is akarnak művelődni, ragaszkodnak a nevelésben a régi, „jól bevált“ módszerhez; (pofon, pálca, megfélemlítés, megszégyenítés, megver az isten, pokolba kerülsz, elvisz az ördög stb.). Pedig ha tudnák, milyen káros a félelemkeltésre alapozott nevelés, jobban bíznának a pedagógusban, az iskolában, a társadalom nevelési elveinek helyességében. Végezetül még annyit, hogy a vallás tanítása szerint a munka büntetés, hiszen az isten azért űzte ki az embert a paradicsomból, ahol nem kellett dolgoznia, mert nagy bűnt követett el. gyümölcsöt szakított a tudás fájáról, „s büntetésül szabta rá, hogy azontúl arcának verejtékével szerezze meg a kenyerét“. A szocialista ember az alkotó munkát az élet értelmének, az alkotás örömét a legnagyobb örömnek tekinti. Az a szülő tehát, aki kiegyensúlyozott, alkotó, lelkiismeretesen dolgozó embert akar gyermekéből nevelni, nem kényszerből tesséklássék dolgozót, vagy munkakerülőt — az segít az iskolának, pedagógusnak abban, hogy a fiatalok megtalálják az igazsághoz vezető utat. BODON GÉZA, Rapovce (Rapp) VONAL ALATT Tegyük szivünkre a kezünket, — még soha nem bíráltuk az egészségügy i ellátást? Ma már a sokfajta szociális gondoskodást, köztük az ingyenes egészségügyi ellátást is egész természetesnek tartjuk, mint nekünk jogosan járó valamit, És ott tartunk, hogy nagyon gyakran kritizáljuk az egészségügyben dolgozók szakmai hozzáértését — mi laikusok — vagy magatartását — némely esetben bizony indokoltan. Hányszor hallunk megjegyzéseket, az orvosok, az ápolónők rovására. Hányszor türelmetlenkedünk a rendelők előtti várakozás vagy a sok időt rabló kivizsgálások miatt. (Sokan vagyunk.) Megszokott dolog, szinte divatba jött szidni az egészségügyi szolgáltatást. A végső kicsengés mindig ez: Jaj, csak az orvosok kezébe ne kerüljön az emberi Néha mégsem kerülheti el és utál éri a nemezis! Mit lehet tenni, kénytelen az ember még műtétnek is alávetni magát. Mikor azután az orvosok és a regenerálódó szervezet jóvoltából újra egészséges és munkaképes lesz, igyekszik elfelejteni a kellemetlenségeket, a kínokat, és még a tájékára se szeret menni a kórháznak. Természetes viszolygása ez az egészségeseknek és nincs ezen semmi csodálkozni való. Hogy most mégis kényszerítő erővel tollat fogtam és visszaemlékezem, ez azért történik, mert kikivánkozik belőlem — elnézést kérek — oz, amit a saját bőrömön tapasztaltam. Mert mostanában nagyon jólesett nekem és velem együtt sok sorstársamnak, időseknek és fiataloknak — az az intézményes egészségügyi ellátás, amelynek keretében a szó szoros értelmében vett gondoskodás előnyét érezhettük. Ehhez hozzátartozott a nagyszerű, racionálisan összeállított, kalóriadús napi ötszöri étkezés épp úgy, mint a naponkénti többszöri, lelkiismeretesen végzett fertőtlenitő tisztogatás a külsőségek mellett a minden egyes szolgálat végén is ugyanolyan készséggel és barátságos mosollyal végzett ellátás az ápolónők: Stefka, Babena, Vier ka és Marcella nővérek részéről, mint a szinte állandóan szolgálatban levő, operációkat végző, de о reggeli és esti viziteket is tartó, szinte fáradhatatlan szobaon/os, dr. Stelanovic minden betegre kiterjedő figyelme. Mert ha vannak is hivatalos és magánjellegű problémáik a bratislavai Bezrué utcai kórház dr. Kliment vezette osztályán dolgozóknak, стулу/ bizonyos, hogy az operált páciensek ennek a legcsekélyebb jelét sem észlelik. De annál inkább tapasztalják a valódi hivatástudattal, felelősséggel végzett munka jótékonyságát, amelyhez még valami többlet, emberség is társul. És ebben a helyzetben, amikor leegyszerűsödnek a dolgok a lét vagy nemlét puszta kérdésére, annál inkább jólesik az emberi kapcsolatoknak — melyhez a betegeknek egymáshoz való segítő készsége is járul — ez a jó légköre, amely a kórházból való távozás után is még emlékezetes marad és ösztönöz. láncét
