Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-11-08 / 45. szám

A szép és boldog menyasszonyok, mielőtt kimondják az „IGEN"-t

vadnak el a virágok, s szinte zarándokhellyé vált az a főiskola, melynek Lenin a növendéke volt.

Kazanyban pezsgő kulturális élet folyik. A városnak sok színháza, szállodája, múzeuma és emlékműve van. Itt is rengeteg a látnivaló. Meglátogattuk a két világháborúban elesett katonák temetőjét, ahol kegyelettel adóztunk a hősök emlékének. A Volga kikötőjében sok hazai és külföldi hajót láttunk. A parton balalajkázó és éneklő fiatalokkal találkoztunk. Jószívvel hívogattak, készségesen tanítgattak bennünket gyönyörű népdalaikra.

További utunk Volgográdba vezetett. Két napon keresztül jártuk a város utcáit. Itt minden új, s mégis egy percre sem tudja felejteni a látogató, hogy itt a hitleristák mindent tönkretettek. A Volga partján egy hatalmas épület füstös falai, üresen tátongó ablakszemei emlékeztetnek és egyben figyelmeztetnek a háború szörnyűségeire. Meghatottan álltunk a három édesanya emlékműve előtt. Szása mesélte, hogy itt, ezen a helyen több száz kisgyermeket akartak hajóval átvinni a Volga túlsó partjára. A hajókon vöröskeresztes zászló lengett. Az édesanyák szívszorongva, sírva néztek utánuk. Abban reménykedtek, hogy legalább gyermekeik megmenekülnek. De nem jutottak át a túlsó partra, a fasiszták tűz alá vetették és elsüllyesztették a hajókat. A gyermekek mind elpusztultak és az édesanyák is. A német repülőgépek rájuk is bombazáport zúdítottak.

Némán tekintettük meg a hősök emlékművét, meghatottan álltunk az örök tűz előtt, olvastuk a táblákra vésett sokezer nevét, az elesett hősök nevét. Itt minden kő a sokat szenvedett város hősi helytállására emlékeztet. Megnéztük az őrségváltást és hosszasan elidőztünk egy szobor előtt, mely egy édesanyát ábrázol, amint halott gyermekét tartja a karjaiban. Volgográd maga a történelem. De a városban láttuk az új élet nagy alkotásait is, többek közt a híres vízierőművet, amellyel párhuzamosan egy új város is épült száznyolcvanezer fiatal számára. A lakosság átlagos életkora itt huszonkilenc év. Részt vettünk égy hajókiránduláson, ahol már más gondolat is foglalkoztatott. Kirándulásunk utolsó két napjára gondoltunk, amely Kijevbe vezetett, a fák és a virágok városába. Kijev fejlett iparú, valóban gyönyörű város, ahol a történelem találkozik a mával. Az utcákat szinte elözönlik a külföldi diákok, követni sem lehet, ki milyen nyelven beszél. A főiskolások városának is nevezném. Szombat volt, sok esküvőt láttunk. Itt egy szép szokás ragadta meg a figyelmünket. A fiatal párok útja az anyakönyvvezetőtől a Lenin-szoborhoz vezet, ahol a menyasszonyi csokorból néhány szál virágot helyeztek el, innen pedig a hősök parkjába mennek el, és ott is virággal róják le kegyeletüket az elesett harcosok emlékműve előtt.

Sok felejthetetlen élményt nyújtott ez a tíznapos út, amely alatt közelebbről megismertük szovjet barátaink életét.

CSELÉNYI IDA

„Vigyázzunk, hogy ki ne haljanak az éneklő népek, a mítoszalkotó népek, a képíró asszonyok és faragó emberek — írta Juhász Gyula —, mert az ember hal ki velük. Őrizzük, gyűjtsük, terjesszük műveiket, tanuljunk tőlük, legyen eleven lelkünk eleven része a nép léttől el nem különült művészete, amely önmagát mondja, mint a természet, s épp ezért bizonysága a múltnak és a maradandóságnak."

Ennek az üzenetnek értelmében indítottuk el mi is az ügyes kezek vetélkedőt azzal a célkitűzéssel, hogy ápoljuk népi hagyományainkat, mentsük át a még menthetőt az utókornak, hogy a következő nemzedékek is tisztelettel és büszkeséggel vallják magukénak a népművészet gazdag örökségét. A nép művészete a népköltészetben, népzenében, népszokásokban, népi táncban és igen nagy mértékben az ösztönös háziipari művészkedő tevékenységben, a népi díszítőművészetben jutott kifejezésre, Mi az utóbbi felelevenítésére vállalkoztunk egy aránylag kis, de lelkes közösség — olvasótáborunk segítségével.

dólatosan szép „metélésest". Terítő, díszpárna készül belőle, ízléses kiegészítője lesz a legkorszerűbb lakásnak is.

Ezek az ellentmondások adták az ötletet annak bizonyítására, hogy a népművészet nemcsak szép, hanem modern is lehet, ha megfelelően alkalmazzuk.

Olvasóink megértették felhívásunkat és mór a tavalyi első forduló, az első kiállítás eredménye azt igazolta, hogy érdemes volt munkához látni, Sok szép motívum, számos jó ötlet, elképzelés került felszínre, hogyan lehet az egyes népi díszítő elemeket a korszerű lakáskultúrában, a divatos ruhadarabokon alkalmazni. Igaz, volt több olyan versenyző, aki kisebb útbaigazításra szorult, hogy a valódit, az értékeset nyújtsa, de a bírálóbizottság szívesen állt tanáccsal mindenki segítségére.

Az első kiállítás után a versenyt nem zárhattuk le. Jöttek a további levelek, kérések, javaslatok és mi annak ellenére, hogy az Ilyen jellegű tevékenység meghaladja szerkesztőségünk erejét — ismét meghirdettük a vetélkedőt.

Az ügyes kezek második kiállítását a Szlovák Nemzeti Felkelés jubileuma és a NOSZF évfordulója tiszteletére rendeztük meg a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkjában. A kilenc napig nyitva tartott kiállítást több mint háromezren tekintették meg. A látogatók elismerő szavai és a krónikába írt bejegyzései azt igazolják, hogy olvasóink hazaszeretetének és tehetségének népművészetben foglalt megnyilvánulásai méltóképpen köszöntötték a nagy történelmi eseményeket.

„Elismerés és köszönet mindazoknak, akik ezeket a csodálatosan szép kézimunkákat készítették és azon igyekeznek, hogy az örökéletű népművészet beilleszkedjék о mába" — mondotta a kiállítás megnyitásán Elena Grácová az SZNSZ KB politikainevelési osztályának vezetője.

„Gratulálunk a szervezőknek — a Nö szerkesztőségének, hogy ennyi népi tehetséget tudott öszszetoborozni. Csodáljuk az ötletességet, az alkotó fantáziát a népművészeti elemek nagyszerű felhasználását korszerű életkörnyezetünkben. Kívánjuk, hogy a jövőben is ilyen lelkesedéssel igyekezzenek tartalmassá tenni a szocialista ember életét" — írták krónikánkba Darina Cernová, az SZNSZ KB alelnöke, és Emília Rukrieglová, az SZNSZ KB első titkára.

„Nagy örömömre szolgált, hogy a Nő ilyen gondot fordít a népművészet ápolására. Megragadó a kiállított munkák szépsége, színvonala. Érzem, hogy a kiállítás mögött a téma rajongóinak széles tábora áll" — jegyezte be budapesti látogatónk Vass Lajos, Erkel-díjas zeneszerző.

„Jó lenne remélni — írta be emlékkönyvünkbe egy további látogató —, hogy ez a kezdeményezés olyan erőket szabadít fel, amelyek végre ezen a téren is utat nyitnak népművészeink alkotókedvének."

Egy szép akciót zártunk le, amikor befejeztük az ügyes kezek kiállítást. A bemutatót lezártuk, de úgy hisszük, ugyanakkor egy nagyon lényeges dolgot indítottunk el, népművészetünk megújhodását Szlovákia magyarlakta területén, s ezzel az ügyes kezek szerves részévé vált a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottsága által meghirdetett „Az élet szépsége" népi hagyományokat ápoló akciójának.

JANDANÉ HEGEDŰS MAGDA

(Elena Gxáccvá, a Szlovák Nőszövetség politikai-nevelő osztályának vezetője, a kiállítás megnyitása után érdeklődéssel nézett meg minden egyes kiállított darabot

Vidéki olvasóink és munkatársaink szálai jöttek el a kiállításra. Felvételünkön Lavrinec Erzsébet, az SZNSZ komáméi (komáromi) járási bizottságának titkára

És még valami. Riportjainkon sok házban megfordultunk, régi falusi portán, vagy a felszabadulásunk óta épült korszerű villában, ahol a ládafiában, szekrényaljában pihen az anyai örökség, az ünnepi és hétköznapi női- és férfi népviseleti ruhadarabok, a hímzett ágyravalók, vászonkendők és más kézimunka, mint elavult, hasznavehetetlen holmi. Az idősebbek fájó lemondással csomagolják batyuba népviseletük maradványait, ifjúkori emlékeikkel együtt. A gyerekeknek már nem kell az ilyesmi — mondták, ők csak a szépet, modernet akarják. De jártunk olyan családnál is, ahol a nyolcvanhat éves dédnagymama mellett a lánya, és szabad idejében az unokája, dédunokája is varrja a cső-