Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-09-27 / 39. szám

MICHAL LANKO,

a Szlovák Sajtó- és Tájékoztatásügyi Hivatal igazgatója

Ezekben a napokban különösen sok szó esik a sajtóról, a rádióról, a televízióról, a szokottnál többet beszélünk az újságírók munkájáról, megjutalmazzuk legjobb munkatár* sóinkat, lapterjesztőinket. Az olvasókkal való találkozások, összejövetelek alkalmából a szerkesztők valahogy közvetlenebbül szólnak az olvasóhoz, s ha köszönetét mondanak a megértésért, szavuk mélyebb érzéssel telített, mint máskor. De ez már így van az ünnepélyes pillanatokban, az évfordulókon ...

Mi, csehszlovákiai újságírók ezekben a napokban a kommunista sajtó megjelenésének 53. évfordulójára emlékezünk. A kommunista sajtó létrehozására, amely korszükségletként a múlt hagyományainak magvából sarjadt és a jobb jövőt sejtető remény kifejezője volt, s amelyet az orosz bolsevikok ösztönző példája táplált. A forradalmi sajtó eszméje már Európa harcterein született meg, azokon a helyeken, ahova az első világháború vihara sodorta a hegyaljai irtványok, a völgyek és a síkságok nyomorultjait; megszületett, mint saját helyzetük nyomorúságának, a szabadság és a béke utáni vágyuknak visszhangja. A szocialista forradalom íze érződik már, az tükröződik vissza a „Svoboda", a „Pochoden", a „Prukopník svobody" és később itthon a „Cervené noviny" és a »Kassai Munkás*, a „Nasa zástava", vagy a „Hlas l'udu" és a „Zornicka pravdy“ lapokban, amelyek egy-egy. mérföldkőnek számítanak a „Pravda* és a „Rudé právo* kiadásához vezető úton (1920. szeptember 15). Ettől kezdve a kommunista sajtó sorsa összefonódott nemzeteink és nemzetiségeink, munkásosztályunk, szegényparasztságunk és haladó szellemű értelmiségünk sorsával. Ez a sajtó már elkötelezetten indult harcba Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásáért, vett részt a kongresszusok előkészítésében, s vette fel a küzdelmet a kizsákmányolással, a közelgő fasizmus s államunk fölbomlásának árnyával, majd ugyanúgy küzdött ennek az államnak az újjáépítéséért, de már új és igaz politikai, szociális és gazdasági alapon — a népi demokratikus Csehszlovákiáért.

Nem lenne helyes és objektív

SAJTÓNAP 1973

még ebből az alkalomból sem — ha nem szólnánk sajtónk, rádiónk és televíziónk történetének árnyoldaláról is. Arról, amikor is nem vettük észre idejében, hogy tömegtájékoztató eszközeink munkájában és vezető szerveiben idegen elemek jelentek meg a túlzott liberalizmus formájában, és nem értékeltük a valóságnak megfelelően az irányításban és a káderpolitikában az egyes áramlatokat, amikor sok újságíró nyíltan támadta pártunk platformját, rendszerünket s a szocialista rendszert általában, nevezetesen a Szovjetuniót. A sajtó hasábjain, az éter hullámain és a kamerák előtt vitathatatlanul a sajtószabadság, a demokrácia, a munkásosztály és a CSKP — mint a társadalom vezető ereje — és hasonló kérdésekről ellenforradalmi elemek nyilatkoztak, „agytrösztök*, többnyire ellenséges beállítottságú emberek, különféle kalandorok, recidivisták, kétes elemek. Akkor itt valami olyasmi történt, ami világviszonylatban is párját ritkítja, mert hiszen a tájékoztató eszközök az egész világon mindenütt kiadójuk avagy tulajdonosuk intencióinak értelmében cselekednek és sohasem ellene.

Azóta már öt esztendő telt el, és a tömegtájékoztató eszközök területén sok minden megváltozott — akár a tartalmat, akár a strukturális felépítést vagy a kádereket vesszük. A sajtó, a rádió és a televízió sokban hozzájárult a konszolidációhoz, és elkötelezetten nyújt segítséget szocialista társadalmunk fejlesztéséhez. Ez tény, viszont nem lehet elsiklani afölött sem, hogy a párt- és állami szervek milyen nagy figyelmet szentelnek a tömegtájékoztatási eszközöknek, sem afölött a türelem fölött, amellyel fokozatosan helyes irányba terelték működésüket, tájékozódásukat. Ugyancsak nem szabad megfeledkeznünk néhány kísérő jelenségről sem, különösen a tömegek tudatában lerakodott „hordalékról*.

Ezért nem téveszthetnek meg bennünket a háttérbe húzódó eminens „nagyokosok" és mindent tudók zsivajgó hangoskodása és mindig kéznél levő jó tanácsai.

Olyan században élünk, amelynek alkonyán — hála a Szovjetunió békés offenzív külpolitikájának — okkal nézhetünk derűlátón a jövőbe. Ám a háborús feszültség enyhülésével párhuzamosan ellenfeleink éjjel-nappal, szüntelenül fokozzák az ideológiai-pszichológiai harcot. Stratégáik a tudományosműszaki haladás eszközeire támaszkodnak, az információk terjesztését illetően, melyek érthetően célzatosak, s a nemzeti érzelmekre hatva a marxizmus—leninizmus eszmei alapelvei és a szocialista tábor egysége ellen irányulnak. Az antikommunista ideológusok nemegyszer, akaratlanul is elárulták, hogy lényegében miről van szó. Például von Schnack nyugatnémet ideológus az „eszmei harc az egymás mellett élés körülményei között" című könyvében leplezetlenül kimondja, „hogy szélesebb szellemi téren igyekszünk hatást kifejteni, vagy elérni azt, hogy ez a terület ismét a mi kezünkbe kerüljön ...", majd azonnal felvázolja a módszert is, miszerint „ ... fel kell kelteni az általános elégedetlenség érzését, ami előfeltétele a belső változásoknak ebben az államrendszerben ..." Ezt az érdeket szolgálják a félrevezető tájékoztatások, a primitív családok, a rágalmak, a téveszmék, a „garantált előrejelzések*, amelyeket saját nyelvünkön sugároznak, úgymond az „objektív tájékoztatás* érdekében.

Ezzel szemben mi arra törekszünk, hogy a mi polgáraink a saját valóságában ismerjék meg a világot, hogy időben tájékozódjanak a jelentős eseményekről és történésekről, mégpedig összefüggéseikben és nem elferdítve, hogy reálisan tudják azokat értékelni.

Ez a célkitűzés mind magasabb igényeket támaszt az újságírással szemben, főleg ami az elvhűséget, a helyes tájékozottságot, az eszmei szilárdságot, az erkölcsi felelősséget, az általános szakmai tudást és pontos munkát illeti.

Erre gondolunk most, az idei sajtónapon, mert csakis szocialista, virágzó hazában akarunk élni', amelyhez a CSKP XIV. kongresszusának programja teremtette meg az előfeltételeket. Ennek a programnak a megvalósítása az élet minden terén a krédója az újságírói munkának.