Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-09-20 / 38. szám
— Mi volt azelőtt? —- kérdi Anna, és a hangját figyeli, amely ugyanolyan mint máskor. Minden olyan mint máskor. Az ablakon keresztül csupasz körúti fákat látni, gipszfüzéres falakat, jövő-menő embereket, autókat, gyerekkocsit, az áramló várost. Ezt látta tegnap is? ... Ki ez a lány? Készen vett kabát van rajta, a gallérnál kikopott. A fején svájcisapka, s az arca semmi kis arc. Mintha hógolyóból két tenyér közt formálták volna. Szavakat keres magában, melyekkel megjelöli. Egy „olyan“, mondja gondolatban az édesanyjának, az pedig úgy beszél majd róla, „az a nőszemély“. De rögtön érzi, hogy ez nem igaz. A lány nem „olyan“ és nem „nőszemély“. Csendes, rendes kis teremtés, aki örült, hogy talált valakit, akinek kiöntheti a szívét. — Azelőtt mindennap értem jött Feri az üzembe. Az utcán mászkáltunk, a Városligetben, vagy beültünk valahová, ott vacsoráztunk komplett reggelit. — Komplett reggelit... — ismétli Anna megrendülve, és arra gondol, érdemes volt friss vacsorát készíteni Ferinek, pirítani, keverni, sütni... Azért piszkált hát az ételben, mert előzőleg komplett reggelivel lakott jól. ö meg aggódott érte, amiért nincs étvágya, és egyre nógatta, hogy menjen orvoshoz, vizsgáltassa meg magát. — Kilencre hazasietett — folytatta a lány —, mert az édesanyja várta. Nagyon derék fiú. Imádja a családját. Anna biccentett. A kislány jutott eszébe, akit most hoznak haza az óvodából, már veszik le róla a nyuszisapkáját. Imádja a családját, gondolta lazán. Mosd meg szépen a kezed, apu csak a tiszta kislányokat szereti. Hallod? Itt van már apu, nyitja az ajtót. Na, kit szeret apu? Anyukát meg a kis Annát! — Vacsora után is gyakran együtt voltunk ... Mért mondom el ezt magának? — hökkent meg a lány. — Ne haragudjon, de nem bírom tovább magamban tartani. — Csak mondja ... — Tudja, ez nem udvarlás volt... valami egészen más. Tanítgatott engem, mindent elmondtunk egymásnak. Egyszer meg is fésült, 6 saját kezűleg. Azóta úgy fésülködöm. Anna a hajára nézett. Pontosan úgy volt fésülve, mint ő, simán hátra, kétoldalt hullám. — Mikor fésülte meg? — Vagy négy hete... és azóta ritkábban jön. Napok óta nem is láttam. Olyan rossz érzésem van. — A lány álla elpuhul, beszívja alsó ajkát, amely reszket. — Mondja, igazán van valakije? Könny futja el a szemét, és Anna azt gondolja, ha sír, nem is csúnya ... — Ügy tudom, felesége van — szólal meg csendesen. Tegye azt is hozzá, hogy ő sem érdemli meg? — Ne sírjon ... — szólal meg olyan gyöngéden, mintha önmagát vigasztalná. A kislány kisujjával tapogatja a szemét. Az ujja hegye nedves, leejti a kezét, mintha nehéz lenne neki a könnycsepp. — Sohasem említette, hogy nős. Pedig mindent, de mindent elmondott, még azt is, hogy elfogadták a darabját, meg hogy felolvas a rádióban... örült, hogy még valakinek elmondhatja, gondolta Anna, itt már mindenki tudja, a szerkesztőségi altiszttől kezdve a telefonügyeletesig. Elmúlik ez is, gondolja, s mintha csak az édesanyja hangját hallaná, azt a türelemre intő, fakó hangot, amely a sok csitításban fényét vesztette. Elmúlik, ismétli vékony mamahangon, s gépiesen táskája után nyúl. Haza kellene menni, bíztatja magát. Lassan elindul, előrebotorkál a folyosón, melyen annyiszor ment végig, hogy minden parkettcsíkját ismeri. Most mégis elvéti az utat. Valahogy nem találja a kijáratot, és vissza sem talál. KULTURÁLIS ЗШЗЕШИЗЕНЗ ÉVFORDULÓ 80 évvel ezelőtt született Ukrajnában, szegény földművescsalád gyermekeként Alekszander Petrovics Dovzsenko, a szovjet film már klasszikussá vált rendező művésze, aki 1956-ban halt meg. Tehetsége igen sokoldalúan nyilvánult meg, mert a rendezésen kívül kitűnő forgatókönyvíró és képzőművész is volt. Eredeti tanítói hivatásából továbbképezte magát, a forradalom után természettudományi, majd közgazdasági szakon. Egy ideig Varsóban teljesített diplomáciai szolgálatot és csak 1925- ben kezdett működni az ukrajnai, odesszai filmtársaságnál. 1927-től már mint önálló rendező dolgozott. Első felfigyeltető filmje, a Zvenigara után következett a többi, az Arzenál, a Föld, a Felszabadulás stb. A Nagy Honvédő Háborúban irodalmi és dokumentumfilm feldolgozásaival járult hozzá a német fasiszták elleni harchoz. A háború után forgatta Virágzó élet című filmjét Micsurinról, a nagy szovjet biológusról, de korai halála miatt további terveit nem realizálhatta. Ezért munkáit helyette a felesége, Júlia Solncevova fejezte be. Egyik filmje, a Lángoló évek története rendezéséért 1961-ben elnyerte a fesztivál nagydíját. Alekszander Dovzsenko érdemeiért megkapta a nemzeti művész és érdemes művész címet. A kijevi filmstúdió is az 6 nevét viseli. HÍRADÓ Az Ifjú Szivek Dal- és Táncegyüttes sikeresen szerepelt Prágában. Öt napon át adott műsort a Moldva Szlovák szigetén levő művelődési palotában, estéről estére telt ház előtt. A cseh közönség és több turistacsoport nagy tetszéssel fogadta a népi dalokból, tánchagyományokból összeállított műsort, melynek különösen ünnepi jelleget kölcsönzött az, hogy a SZNF 30. évfordulója jegyében, a nemzetköziség és hazánk népeinek barátsága szellemében állították össze. Bratislavában, a Csehszlovák —Szovjet Baráti Szövetség Házában szeptember 3-án kiállítás nyílt A szocialista Bulgária 30 éve címen. Ugyancsak kiállítás nyílt szeptember 6-án a bratislavai Vár lovagtermében, ahol a bulgáriai Ruse város képzőművészei mutatják be alkotásaikat. Huszonöt éve kezdték meg a szolgáltatásokat a lakosság érdekében a galantai (galántai) járásban. Ebből az alkalomból szemléltető kiállítást rendeztek a jnb előcsarnokában, amely tükrözi a negyedszázad folyamán elért fejlődést. A Nö KÖNYVESPOLCÁRA ajánljuk Alekszander Fagyejev Tizenkilencen című kötetét, amely fiatalkorában írt első művészileg legegységesebb, legkidolgozottabb műve. Története a polgárháború gigászi küzdelmeinek egyik kis epizódját eleveníti meg, mégis történelmileg és művészileg egyaránt érzékeltetni tudja: miért győzhette le a szovjethatalom a nagy katonai erővel rátörő külső és belső ellenforradalmat. Ebben a regényben nincsenek izgalmas csatajelenetek. Az író figyelmét az emberekre fordítja, akik a cselekmény folyamán úgy változtatják meg a világ képét, hogy közben önmagukat is átalakítják, erejük megfeszítésével képességeik legjavát, személyiségük rejtett tartalékait beleadják ebbe az élethalálharcba. A könyv a budapesti Európa és a bratislavai Madách Könyvkiadó közös gondozásában jelent meg. Kosztolányi Dezső Fék If: WÄ 1 д ILI % % A ű I '*1 1 ж mÍ/м яш i beszede TÖLGY — A hős vagyok, minden díszítő jelző nélkül. Terebélyem alatt forró délben is fázol. Amikor a téli és kora tavaszi erdőn még csupaszok a fák, én még viselem tavalyi sárga és barna leveleimet, mint arany és bronz hadiérmeket, melyek elmúlt vitézi tetteimről regélnek. Egyébként hősiességemnek nem magam veszem hasznát. Disznók híznak meg rajtam. CSERESZNYEFA — Kiséé régies lehetek, amint minden áprilisban divatjamúlt, fehér szoknyámban illegek, a múlt századokat idézve, a pásztorjátékot, a szalagos főrangú dámákat meg a báránykákat a zöld pázsiton. Egyesek édeskésnek is tartanak, unalmaskának. Valóban. De én nem nektek óhajtok tetszeni. Menyasszony vagyok. A tavasz vesz el. NYÍRFA — Héjam fehér, mint a papír. Megbabonázza azt, ki ír, és hogyha elrontott a hír, nevem álmodba visszasír. ízen neked a nyír .. . IHARFA — Ihar-juhar, tyű, de jó kedvem van! REJTVÉNYÜNK! ÄertnelW ALMAFA — Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel mesékről álmodom, ha jő az éjjel. A lombjaim közt almák aranya. Mindig csak adnék, én, örök anya. SZILFA — Nem nagyon szívesen állok szóba efféle taknyosokkal. Meg sem érthetsz. Én most legszebb férfikorom élem. Pont kétszázhetven éves vagyok. . Ha akarsz, üzenhetsz egyet-mást ükunokáidnak. Majd átadom. ECETFA — Nyurgán, elhagyottan álldogálok vörös bugáimmal a nyirkos kert mélyén, egy fal mellett. A kutya se vesz észre. Ezért lettem olyan savanyú. Hirtelen, vadul nőttem fel. Szegény sorsú szüleim semmiféle nevelésben se részesítettek. Még faiskolába se járattak. OLAJFA — Ingyen illatszerbolt a szegényeknek. Tessék besétálni! NYÁRFA — Milyen szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa. Karcsún, fehéren állok a határba’. Úgy reszketek és sírok, mint egy árva. S minden széllel zenélek, mint a hárfa ... Ha elolvastátok, hogyan beszélgetnek a fák, nézzétek meg a rajzokat. Milyen fákat ismertek fel? írjátok meg címünkre: Nő szerkesztősége, 801 00 Bratislava, Praíská 5. Gyermekeknek A lapunk 31. számában közölt rejtvényre sok-sok helyes válasz, rajz érkezett. Ezúttal a következő levélíróinknak küldünk jutalmat: Kádek Zsuzsanna, Hurbanovo (Ögyalla), Csorszo Éva, Slovenské Nővé Mesto (Űjhely), Mikié Szilvia, Vléany (Vágfarkasd).
