Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-08-09 / 32. szám
E epkény Repkényem felkúszott ablakodra, Kinéztél, s kizöldült kedvem bokra. Álmaim szivárvány-fénybe fontak S életre keltek rég emlék-holtak. Kereső karjaim megtaláltak, Parazsát oltotta szád a számnak. Szemeid kékjéből rám nyílt az ég: Káprázó csillagos lett a vidék. Bűvölten karomban tartottalak, Te voltál csupán, s én voltam a val Aki mást nem látott, csak tégedet, S egyedül veled volt elégedett.-S mig kúszott a repkény ablak Virágba borult a kedvem bokra. Rád hulló szirmai betakartak, Meg kellett érezned, hogy akarlak. Szikrázó parazsad megégetett, S elégtem, így lettem elégedett.- Repkény, te rég a tél martaléka, Arra az ablakra kússz fel néha. Szivárvány, azt a szép emlék-bokrot Fond sugárba, mit szívemben hordok, S tavasz, ki örökre messze mentél, Hitesd el: virtlgzikaza repkény. S szivemben, valahol nagyon mélyen, Az ablak, s az a lány... itt van vélem. » ff fcUZOLOJ KAPÁLÚ ASSZONYOK Tizenhat asszony ringó teste, Belefér egy rövidke versbe. Nádszál derékkal hajladoznak, Vetik ágyát zamatos bornak. A fürtök rájuk kandikálnak, Megsimogatják,-mig kapálnak-A venyigék, mik nagyra nőttek, S orcájukhoz csókkal ütődnek. Venyige, szerelmed helyeslem, Csókold őket sorra - helyettem. N «Л Э I ö О LL
