Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-07-12 / 28. szám

A Csehszlovák Rádió magyar adásának és a Nő szerkesztőségének közös riportja Ж 0 Csehszlovákiában a múlt évben 29 458 házasságot bontottak fel, 16 869-et a feleség indítványára. Egy évi házasság után 2201, három év után 2533, négy-öt év után 4403 esetben stb., választotta szét a bíróság a házasfeleket. Csaknem 20 000 felbomlott házasságban kiskorú gyer­mekek vannak. Mit jelentenek a száraz adatok? Kátyúba jutott életeket, lelki szenvedést, hátrányos helyzetben felnövő gyermekeket. ... Pedig valahol ott kezdődött, hogy összevillant két szempár, egymásba kulcso­­lódott két kéz, együtt dobbant két szerelmes szív. Azután a házasságkötő teremben ünnepélyes keretek között, a család és a barátok jelenlétében a fiatalok az anyakönyvvezető előtt kimondták a boldogító igent. A jövő szépnek, reményteljesnek látszott, de azután összekuszálódott minden, a visszájára fordult és az érintettek megdöbbenve tehették fel a kérdést: RONTOTTUK EL jól öltözött fiatalasszony. Az imént volt a vagyon szétosztása miatt a tárgyalás. Még a hatása alatt áll. A szeme idegesen rebben. Határozottan mondja: — Mindent magának akar. A háztartási gépeket is ó használja. Az autót is ő akarja, pedig ahhoz én kaptam pénzt a rokonaimtól. És még ó követel rajtam pénzt. — Miért váltak el? — Az volt a baj, hogy rövid ideig ismer­tük egymást. Az érdeklődési körünk megegye­zett, ő is szeretett szórakozni, meg én is. De mikor autót vettünk, attól kezdve csak az érdekelte. Azt mondta, hogy túlórázik, annyi dolga van, később jön haza. Pedig többfelé látták szórakozni, a barátaival, meg a barát­nőimmel. Mikor terhes voltam és a kórházban feküdtem, akkor se jött be meglátogatni. A kicsi se érdekelte később, mikor már vissza­költöztem a szüléimhez. Azt üzente, hogy vi­gyem be autóbusszal megmutatni. Hogy vihet­tem volna be télen? Tudta, hogy hol lakunk. Mindig csak azt akarta, hogy otthon legyek a gyerekkel, 6 meg szórakozott. — Ha az elmúlt két évet meg nem történté tehetné és újra párválasztás előtt állna, job­ban meggondolná? — Legalább két-három évig járnék vele, hogy jobban megismerjem. Az biztos, hogy nem ugranék fejest a házasságba! A férjjel is beszéltünk. A keze remeg, egy­másba kulcsolódik, ahogy mondja: — Nem értettük meg egymást. Nem akartam én meg­nősülni, de öngyilkossággal fenyegetőzött. Ott kezdődött a baj, hogy mindig hazudozott. Rajtakaptam apró kis füllentéseken és azután már elvesztettem a bizalmamat vele szemben, nem tudtam hinni neki. — Ha másodszor is megnősülne, jobban meggondolná? — Újabb nősülésre egyelőre nem is gondo­lok, félnék ettől. Talán majd néhány év múl­va, ha 28 — 30 éves leszek. Más hely, másik fiatalasszony. Éppen a munkából tért haza. Megmutatja alvó kis­lányát. — A mindenem. És az apja hetekig rá se nézett. — Csendesen mondja: — Egész cse­kélységeken múlott. Másfél évig éltünk együtt. Az ő szüleinél laktunk, három család, a hú­­gáék is ott voltak. Nálunk is volt kisgyerek. Ott állandóan annyi kiabálás, veszekedés, örökös lárma volt, hogy rettenetes! Azután a férjem inni kezdett. Mondtam neki, hogy költözzünk el egy másik városba. Kezdjünk új életet. Két vidéket is tanácsoltam, ezt ahol én születtem, de azt mondta, ez a környék neki mindig idegen lenne. Az 6 közelükben is ajánlottam egy várost, de kijelentette, oda sem megy, ha nem tetszik Így, akkor haza­mehetek. ö ezt megszokta. Pedig mennyit panaszkodott, mielőtt hozzámentem! A fiatalasszony édesanyja: — Mondtam is; kislányom, én nem mer­nék ebbe a családba férjhez menni, ha annyi­ra panaszkodik a szüleire. A lányom nem bírta a sok megaláztatást. A volt férje még tettlegesen is bebizonyította a durvaságát, megütötte a lányomat. Amiatt is baj volt, hogy kisfiút akart, s nem bírt belenyugodni, hogy lányuk született. A fiatalasszony: — Voltak hetek, hogy feléje sem nézett a gyereknek, a szuszogását sem bírta hallgatni. Nagyon önző ember. Nem tudtam abban a környezetben élni, hazajöt­tem. Később a húgáék elköltöztek, akkor üzent, hogy menjek vissza, de nem mentem. Azután komoly ismeretség miatt beadta a váló­keresetet, azóta már meg is nősült. Lehet, hogy én is nagyon tragikusan fogtam fel a dolgot, de itthon más környezethez voltam szokva. Nevek és címek ... a szenvedő alanyok a legkülönbözőbb foglalkozási ágban dolgozók, jó munkaerők, vagy hanyagok — a magán­életükben mind boldogtalan ember. Mint a következő esetben. Négygyermekes anya. A férj iszákos, a helyzetük tűrhetetlen volt. Sokévi kínlódás után a gyermekei és a saját egészsége érde­kében rászánta magát, hogy beadja a váló­keresetet. — Mikor kezdett inni a férje? „AZ tanítani kell. II (Kodály) A szabadtéri színpad nézőterén akadt még jónéhány üres hely. Magukat fosz­tották meg, akik nem jöttek el, egy olyan nagyszerű, felemelő élménytől, melyre csak kétévenként kerül sor Nővé Zámkyban (Érsekújvárott). Három óra hosszat pergett a műsor. Egymást váltották az énekkarok. Cso­korra kötött pettyes masnik, matrózgal­léros fehér blúzok, a mezők szinpom­­pájában tündöklő népviselet alatt fa­kadt és szárnyalt üdén csillogva az „örökzöld" népi dallam, a pattogó rit­musú mozgalmi dal, a vidám incselke­dő gyermekjáték. A legnagyobb közönségsikert talán a komáméi (komáromi) kicsinyek kóru­4 sa aratta, akik mint reményteli után­pótlás, versenyen kivül szerepeltek és meghódították a résztvevők szivét. De a zeneértő közönség szívesen hallgatta, elismerő tapssal jutalmazta a többi ti­zenhét kórust — majdnem ezer éneklő gyermek — színvonalas előadását is. Biztosak vagyunk abban, hogy a Szlo­vákiai Magyar Gyermek- és Ifjúsági Énekkarok II, Országos Seregszemléjén részt vevő zenei szakemberek, a bíráló bizottság tagjai csak örültek annak, hogy a rangos találkozón nem volt könnyű eldönteni az énekkarok teljesít­ményi sorrendjét. Vendégként vett részt a zsűri munká­jában Vass Lajos, Erkel-dijas zeneszer­ző, aki hosszú évek óta segítője a cseh­szlovákiai magyar énekkari mozgalom­nak. Miben látja a gazdag tapaszta­lattal rendelkező karvezető a bemutató jelentőségét? — Minden magyarországi muzsikus boldog lett volna, ha hallgatója lehet ennek a hangversenynek. Fel tudom mérni a fejlődést, mert évek óta figye­lemmel kisérem a szlovákiai gyermek­­kórusok munkáját. Néhány éve csak ke­vés gyermekkar működött és a színvo­nal is kezdetleges volt. S most azt lát­hatjuk, hogy örvendetesen gyarapodott a gyermekkarok száma, növekedett a színvonal is. Szeretném a jövőben ugyanezt elmondani a középiskolák és A Zobor-vidéki kislányok szép kiejtéssel, tisztán csengő hangon énekeltek

Next

/
Oldalképek
Tartalom