Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1974-06-28 / 26. szám

н­b“ ш 2 о и < О н— С£ ш со —I < MÖRICZ ZSIGMOND születésnapjára Szatmár megyében, Csécsén (a mai Tiszacsécsén) született 1879. június 29-én. Kilencvenöt éves lenne most, ha élne, de 1942. szeptember 4-én agyvérzés következtében 63 éves korában — írói, alkotói energiája teljében elhunyt. Az írói pályára nagy felkészültséggel és hivatás­­tudattal lépett Móricz a magyar és az európai, sőt, mondhatni a világirodalmat is színben gazdagító életművet hagyott hátra, amelynek még bibliográfiai felsorolása is rengeteg helyet venne igénybe. Tény, hogy a kezdeti elbeszélések után a regény, majd a dráma műfajában is tudott újat, merészet, egyénit mondani. Hogy most mégsem elbeszélést, vagy drámarészle­tet közlünk tőle, hanem második feleségéhez, Simo­­nyi Máriához írott néhány levelét, azért tesszük, mert ezek a mélységes őszinteséggel felszakadó vallomá­sok nemrég jelentek meg kötetbe gyűjtve, lánya szeretően objektív kísérősoraival. E levelek fényében még tisztábban láthatjuk majd művei nőalakjait, az Úri muri, a Pillangó, a Sárarany, A betyár, a Roko­nok hősnőit, oz Erdély trilógia Károlyi Zsuzsannáját, Báthory Annáját. E nőalakokat mintha indulata ötvözte volna Holies Janka — az első szerelem, fele­ség — és Simonyi Mária tulajdonságaiból, egyénisé­géből. Számunkra, nők számára róluk olvasni felejt­hetetlen élmény — és nem utolsó tanulmány. Németh Lászlij szerint Móricz volt az egyetlen író, aki élvezte a ^munkát és „ha fölforralta magát az írásra, akkor főbbet bírt bármelyik fiatalnál". Ennek a forrpohton izzó ars poeticának adjuk itt néhány érdekes, jellemző megnyilatkozását: ... Én hosszú pályámon ahhoz edzettem magamat, hogy csupa olyan dolgot írjak le, amit más szégyellt volna meg is érinteni... (1925) ... Hiányzik bennem a beteg ember gazdag érzés- és hangulatváltozása. Tudom, mikor egyszer beteg voltam, nagyon megfigyeltem, mily fokozott mérték­ben égett bennem miden érzés és gondolat. Szinte irigyeltem. (1926) Ha az ember a témába belefárad, mindig a forma az, ami felfrissíti. Ezért szoktam én olyankor egészen újraírni, amit már meguntam... (1930) Mindennek csúcsa a dráma. Drámaírónak van szüksége a legnagyobb fegyelmezettségre, a leg­érettebb életfilozófiára és a legtöbb színpadi rutin­ra ... A drámaírónak meg kell tanulnia a mestersé­gét a színpadon, mert a színház akusztikájában egy szó gyakran olyan súllyal hat, mint regényben egész kötet... (1931) ... Számomra az igazság, a valóság, az öt érzék­kel felfoghatóság a szép. Azért tudok belemerülni a képzelt alakok valóságába, mert előttem a pillanat keretében minden benne van, amit az élet adhat. (1936) MÓRICZ LILI (^2— ---­iá i/ MÓRICZ ZSIGMOND LEVELEIBŐL SIMONYI MÁRIÁHOZ Kedves Mária, ma először írom le a nevét. Ma először Írok le egy új női nevet 21 év óta. Fene egye meg ez a bárány­himlőt. Ifjúkoromban elmulasz­tottam átesni rajta, s most vén fejjel? Maga nevet rajtam. Magának ez nem fontos. Nekem se fontos, csak a frász tör. A szivem körül valami kegyet­len gyötrődés: igen rosszul érzem magam, de mit csináljak. Meg­vallom, szégyellem magam. Sen­ki se halhat meg ártatlanul. Igyekszem szorgalmasan cini­kus lenni: nem megy: szentimen­tális vagyok, mint egy gyógysze­részsegéd. (Ibsen?) Maga nagyon okos: ma azt kérdeztem magától: „mit csinál ma?" Erre összehúzta a szemöl­dökét, s láttam az arcán, hogy most hazudni fog. „Egész nap furcsa volt, bódult voltam, kikap­csoltam a telefonomat — mond­ja —, emberekkel nem akartam találkozni " Nézze, kedves, nem muszáj hazudni: nekem maga akkor is kedves: ha őszinte. Kedvesem, kedves, kedves. Ha hazudik, akkor is kedves. Most úgy tűnik lel nekem hazudik. Érdemes nekem, értem? Isten tudja, maga megbénító hatással van rám. Most éjfél, egy kis kocsmában ülök és iszom. Amit sose szok­tam: iszom. Vörös bort iszom. Egyedül. Hallatlan. Végtelenül tudnék Írni szava­kat, hogy Maga olvassa. Kár­öröm: holnap este, ha üt az óra, maga hozzáfog mondani az én szavaimat. Többet nem megyek be az öltözőjébe. Tudom, ki­­pletykázza, hogy írtam. Fene bánja: megesett. Szerelmes va­gyok. Mit gondol, jogos az én tilta­kozásom magam ellen, hogy én szerelmes vagyok magába? Kedves Mária! ló éjt. Holnap elutazom. Ma nagyon, nagyon gyönyörű volt: sose látom többet: Táray ma hétre hivott, azt mondtam, holnap elutazom. (Nem akarom többet látni magát.) Kedves Mária, Móricz Is. szép kis meglepetés volt a dedi­­kációmmal arcképesen találkozni a robogó vonaton. Drága Szivem, küldje vissza tegnap éjjeli levelemet. Nem azért kérem, mintha megváltoz­tak volna az érzéseim. Sajnos még nem. De kérem, nem óhaj­tom, hogy a Színházi Élet klisi­­roztassa. Lesipuskás vagyok én csak, akinek elég volna, ha a maga örömére lő; a körvadászat nekem sok. Pedig nem volna utolsó reklám ugye: „Szép, Iá. Koszos." Ilyen illúziórombolás még nem történt rajtam. A levelemhez mit szóltak az olvasók? Kegyetlen vagyok? Maga csak kegyetlen volt. Hoqy megy az előadás? Milyen házak a divatosak? Fáj, fáj, fái. Ir egy sort? ... No ... írj. Miskofcz, 1924. II. 1. Korona Szálloda. Kedves Mária, Irá sorsa, művész sorsa az em­beri boldogtalanság, de nálam boldogtalanabb ember már alig lehet. Lássa, itt ülök egy idegen városban, eay kávéházban egye­dül. Egyedül, egyedül. Miért gondolok magára? Maga erre nem adott ágit: nem is ismerem magát: eszes, szellemes, néha kicsit merész szavain kívül sem­mit sem tudok magáról. De régen lélek magától, évek óta. A fele­ségemnek egyszer egy intim pil­lanatban vallottam be magát: ő azóta számon tart... Valami képtelenül torz kavar­gás van bennem ... szeretném magát imádni, s nem merem, rosszak az információim. Ez a le­fényképezett dedikáció is mélyen lesújtott: hogy történhetett ez? Lehet az, hogy maga nem érezte meg abban az elburkolt vallo­mást? s kiadta újságíróknak, idegeneknek, barátoknak, kiván­csiaknak . . . Felhasználta pályája utcakövei közt? Hihetetlen, milyen lázban va­gyok. Sokkal jobb lett volna, ha Pesten maradok, s ma is beme­gyek egy percre az öltözőjébe, mig lelszáritja a verejtékcsöppe­­ket szép homlokán. Szeretnék lefeküdni a lába előtt, és úgy nézni, mig él... Nem vagyok beszélgetős ember, hallgatva nézném magát, halk morajjal, mint a tenger nézi az eget, vo­­nagolva, szelíden és haragosan, de mindig szembe fordulva és feléje hullámozva ... Milyen kár volt eljönnöm Pest­ről, már olyan szépen zsendült a Maga kis érdeklődése... el akartam tépni magam, s csak belebonyolódok a Maga háló­jába Mért ujjongott úgy lel, mikor legelőször kerestem a színpadon: ez az a csikiandozás, amit min­denki láttán érez? azt hittem, az enyémek voltak azok a hangok. Tegnap este csak kimondha­tatlan édes érzéssel hagyott el, mikor befutott a színpadra. Már t. i. bennem hagyott valami édes, édes érzést. Révetegen jár­tam az utcán, s bort ittam, hogy szóra szabaditsam gyötrő maga­mat. S lám, nem tudom: hogy kap­ta első levelemet, mikor? id vitte be, hogy olvasta? Mit gondolt? nekem jó volna, ha nem érzett volna semmit. Azt hitte, egy ré­szeg ember őrülete. Es a második levelem? amely­ben felzúdult dühömet öntöttem ki. És hogy: írtam ötöt-hatot, mig kisütöttem ezt a butát. Az elsőt megőrzőm, egyszer megmutatom, ha már jóban leszünk. Leszünk mi jóban? Most én vagyok szerel­mes, maga nevet, lesz még for­dítva is? Akkor megismertem: magánál a szem nem a lélek tükre, hanem az akarat fegyvere: szerszám. De tegnap este valami bol­dogság volt magában: Mitől? hogy olyan pompásan sikerült a második felvonásvég? és én félreértettem? Nem gondolkoztam rajta; megtettem, legalábbis elhatároztam, hogy megte­szem. 1934 tavasza volt, az esküvőt jú­nius 29-re tűztük ki, aztán Svájcba megyünk nászútra, és ott találkozunk anyámmal és ezúttal apámmal is. 24-én reggel a bátyámtól távirat jött, tizenegyre telefontalólkozóra hívott: apám haldoklik, és hazahív. Nyolc éve nem láttam már. Előző nap kapta meg az útlevelet, vidám volt, elment tekéz­­ni, felhevült, egész megfiatalodva tért haza, teli jókedvvel, szórta a tréfákat, reggel ötkor megjött a trombózis. Het­venhét éves volt. Megyek, mondtam. Colette-tel együtt aznap elindultunk. Másnap reggel nyolc fasiszta kopó, egy részük, már a vonaton is mellettünk volt, letartóztatott, alighogy kiléptünk a chiassói állomásról. A telefonbeszélge­tést természetesen lehallgatták. Mond­tam Colett^-nek, hogy menjen tovább Novarába és értesítse a bátyámat. En­gem a comói börtönbe vittek. Napnyugta felé értem jöttek: a bá­tyám elintézte, hogy sürgősen átszállít­sanak a novarai börtönbe. Apám már meghalt. Ezekben a napokban ismertem csak meg a bátyámat: lefizette a rendőröket, lefizette a közbiztonsági szerveket, le­fizette a nemtudomkit, és aznap este, a házunk és a rendőrkapitányság kö­zötti többszöri ide-oda jórkálás után, otthon aludhattam az én régi ágyam­ban. Egy rendőr állt a folyosón, kettő meg lent az udvaron. Nem tudom, anyámnak mit mesélhettek, arca olyan volt, mint a felszántott föld, amelyet napokig öntözött az eső, most pedig rásüt a nap. Szeme, két kicsi fekete nap, két kicsi gyászoló nap. A gyászszertartás alatt Porzió odajött hozzám, és mindenki szeme láttára megölelt. Autón mentem Trecatéig, ahol a sírgödör várta apómat, három rendőr volt mellettem, aztán bevittek a bör­tönbe. Anyámnak azt mondták, hogy egy sürgős távirat visszahívott Belgiumba, és már el is utaztam. Anyám mindenre azt mondta, hogy igen, semmin nem lepő­dött meg, nem csodálkozott: igen, igen. Mindent tudott. Hogy honnan, nem tudom. A maga szervezte hálózattal — kezdve a ház­­mesternével, egészen ki tudja, kicso­dáig — az az érzésem, behatolt még a templomba is. Igen, igen, bólintott anyám, mikor azt mondták neki, hogy már írtam is Bel­giumból, és hogy a levelet a bátyám bent felejtette a munkahelyén. Ha sírt, apámat siratta: negyvenöt évig húzták egymás oldalán az igát, szerették egy­mást, apám a maga módján, anyám meg lelke minden jámborságával. Kemény csapás volt. Azt mondta: most rajtam a sor; arckifejezése meg mintha azt mondta volna; mihez is kezdene, szegény ember, nélkülem? Tizenhét napot töltöttem a börtön­ben. A tizenhetedik napon, délelőtt, hívattak, „minden holmiját hozza ma­gával", mondták. A kapitányságra ve­zettek. A kapitány egy táviratot adott a kezembe: — önnek jött. — Parancs volt, hogy

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom