Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-06-28 / 26. szám
Május 29. és június 1-e között ismét forgalmas és zajos volt a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkja — kilencedik alkalommal került itt megrendezésre Bratislavai Líra címen a nemzetközi táncdalfesztivál. E néhány mozgalmas napra Szlovákia fővárosában adtak egymásnak találkozót a legkiválóbb hazai táncdalénekesek mellett messzi országok zenészei, művészei, karmesterei és természetesen a könnyűzenei műfaj producerei, a művészek menedzserei, valamint az Intervízió bel- és külföldi munkatársai is. Mint arról napilapjaink a fesztivál folyamán rendszeresen frissiben beszámoltak, a versenybe elfogadott 22 hazai táncdal közül az első díjat, az Arany Lírát megosztva nyerte el Karol Duchon a Zem pamötá (A föld nem felejt) és Helena Vondrácková a Mal'ovany dzbánku (Eestett köcsög) c. dalával, míg a szocialista országokat képviselő táncdalénekesek vetélkedőjében Katona Klári, fiatal magyarországi énekesnő vitte el a pálmát a Hull az elsárgult levél című ismert és népszerű sláger elragadó tolmácsolásával. Nagy sikerrel szerepeltek a gálaműsor keretében fellépő külföldi vendégművészek, a zenekarok, a szólisták és a vokálegyüttesek, különösen a mintegy egyórás show-műsort nyújtó nyugatnémet Les Humphries Singers. A gálaesten szerepelt Karel Gott, Nacía Urbánková és Karol Duchon is. BOGDANY GÉZA jének termelési előirányzatait. A daruk kezelőiből három komszomolista brigád alakult, s ezek rendszeresen túlteljesítik a normát. Nem is tehetnek másképp, hiszen a munka üteme és minősége nagyon is függ a darukezelőktől. A gát testébe már 26 800 köbméter betont építettek be. Ez nagy eredmény, a komszomolisták azonban csupán a további siker biztosítékának tartják. Éjszakai műszak. Nyina Bulatova darukezelő a szokásos munkahelyén, URH készülékkel a kezében határozott hangon vezényel: — Leengedni! Csörlőt előre, még egy kicsit... Elég! Ébren figyeli a puttony mozgását. Az felemelkedik, elviszi terhét, majd üresen visszatér. Nyina megkönnyebbülten sóhajt fel. Néha felnéz a csillagos égre, s úgy érzi, most könnyen elérhetne, leszedhetne egy csillagot. O. REVIN ki em tudtam, svédek vagy finnek voltak-e, de fiatalok és szerelmesek. Kézen fogva léptek be a kitáruló szárnyasajtón és mint jó ismerőst üdvözölték az öreg portást. A felvonóval a tizedik emeletre suhantak, és az éjjeli kávéház üvegfalán keresztül szótlanul nézték az esti várost. Másnap tudtam meg, hogy Helsinkiből jöttek és már harmadszor laknak ebben a hotelben. Hagyományosan a nyolcadik emeleti kék lakosztályt kérik, és hét napot töltenek itt. Egy hétig élvezői a világ egyik legszebb városa kultúrájának, műkincseinek, képtárainak, hős múltú, magával ragadó romantikájának. Aztán jöhetnek a hétköznapok. Előttem először tárult fel a „Gostinica Leningrad” halijának látványos forgataga. A fehér márványpadló eleganciája, a meleget sugárzó faburkolat, a kék szőnyegpadló utánozhatatlan árnyalata és a gobelin faliszönyegek pompás összhangja az első élményem, melyet a világ minden tájának beszédegyvelege követ kísérőzeneként. Ebben a hangulatban fogadom a százhatvan méter hosszú szállodafolyosóról nyíló nyolcvannégy szoba fönökasszonyának Natáliának, a „dezsurnajának" üdvözlő mosolyát, és máris kezemben a harmadik emelet narancsszínű szobájának kulcsa. — Jó estét, Nagyszálló! — dobom sapkámat az öblös karosszékbe, aztán széthúzom a narancsszínű függönyt. Nem, ez nem lehet valóság ... Nem tudom, milyen hosszan állok szótlanul az ablaknál. Alattam a zsalumederbe szorított Néva fénylő vize, rajta a méltóságteljesen álmodó Auróra. A vizen túl az Admiralitás épületének tornya, mögötte a Vaszilevszkij sziget homályba vesző körvonala. Leningrád legmodernebb szállójából, a Hotel leningrádból a történelembe nyílik a kilátás — írom aznap éjjel haza az első üdvözletét és utóiratnak hozzáteszem — Alig négyéves, s máris múltja van. S olyan varázsa, melyet csak ettől a gyönyörű várostól kaphatott. Milyen lehet ez a nagyvonalú beton- és üvegszálló a fehér éjszakák idején — ötlik belém a gondolat. Bizonyára a nagyszállónak is külön élmény az északi fény, amikor az ablak nem a kivilágított város képét tükrözi, hanem az esti égbolton izzó napkorongot, amely aznap nem tér nyugovóra. S vele együtt virrasztónak a virágárusok, az utcai cipőtisztítók, cukorkaárusok, a rikkancsok is ezen a fehér éjszakán. Az éjfélkor kettényiló névai hidak szinte kulisszaként hathatnak az északi fényben s ugyan ki tudna aludni ilyenkor a szálló ézerháromszáz vendége közül? En az északi fény nélkül is nehezen térek nyugovóra. Natáliával beszélgetünk, talán hajnalig is. Reggel jár le huszonnégy órás Szolgálata, aztán három napig élvezi otthonát és családját. És közben tanul. Megnetofonról ismétli a francia szavakat, egy hónap múlva vizsgázik. Ebben a hajnali órában a nagyszálló folyosóján észlelem először azt a rendkívüli atmoszférát, amely jellemző a hotel több mint ezer alkalmazottjának különös életére. — Hetven százalék női dolgozó, szakképzettség, tervteljesités, váltott műszakok, két étterem, százhúsz szakács, büfé az emeleteken, postahivatal, hirlapszolgálat, jegyelővétel, ajándékbolt, fodrászat, nappali és éjjeli bár, a recepció, a műszakiak percnyi pontossággal beütemezett munkája, — elsorolni is hosszú azokat a feladatokat, amelyek a hotel alkalmazottaira várnak. S ezen túl mindegyike külön érdekes ember, legyen az igazgató vagy liftesboy. A főszakács helyettese, Tamara aszszony este tízkor végez « amíg rágyújt egy cigerettára, arról beszélgetünk, hogyan neveli tízéves kislányát, Marinát. Hogy olvasta-e Hailey Hotel című regényét? Igen, angolul. A vegyészmérnöki főiskola elvégzése után angolból tett államvizsgá1, a férje A NÉVA PARTJÁN A szerző felvételei németül beszél. Nem, a férje nem mérnök, technikumot végzett és itt a szálló első emeleti éttermét vezeti. Húsz rubellel kisebb a fizetése, mint Tamarának, de hát ez érthető, ugye? A szakképzettség. Otthon persze nincs kvalifikációs különbség. Sőt, Marina mintha édesapját respektálná jobban. A délelőtti színházi előadásokra is vele jár a legszívesebben. Júlia Nikolajevna, az ötödik emelet „dezsurnaja”, elegáns szőke asszony. Udvariasan utasítgatja vissza a külföldiek meghívását a folyosó büféjébe. — Ma ciikuszba megyünk a férjemmel és a kislányommal — mondja bizalmasan és int, várjam meg, amíg átadja a szolgálatot.,Megmutatja azt a lakosztályt, ahol az űrhajósok laktak legutóbb, s itt, ebben a zöldben egy atomfizikus száll meg rendszeresen. A világ randevúzik itt nálunk — búcsúzik, mert a fodrászhoz siet. A férjével van találkája ... Á Kilátás ^ a történelembe Nekem az Untourist vezérigazgatója szán néhány percet. Egy libanoni küldöttság és angol tudósok delegációjának megbeszélése szünetében mondje el, hogy a Cedok turistacsoportjait többnyire a legjobb szállókban helyezik el, és hogy egyre több csoportvezetőt képeznek számunkra. Cserekapcsolataink nemcsak számban, de minőségben is jelentős haladást mutatnak — biztosit s ha nem is mondaná, jómagam vagyok a tanú. S bár tudom, hogy további érdekes program és újabb izgalmas városok várják csoportunkat, ezen az estén kissé bánatosan állok a szálló ablakánál. Halkan, hogy szobatársamat ne zavarjam, szólok ki a neonbetüs „Gostinica Leningrad" felirat felé: „Jó éjszakát, Nagyszállói” Aztán félszegen intek a Névának is: „A viszontlátásra I“ Ki tudja, talán még igaz is lehet A Nagyszálló emblémája, a régi vitorláshajó ÚJVÁRI MAGDA
