Nő, 1974 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1974-06-07 / 23. szám
Három újítóval találkoztunk itt a délelőtti műszakban. Zámocníková Emília, műszaki ellenőr „Az üzem legjobb újítója" cím viselője, már három javaslatot nyújtott be s mind a hármat elfogadták. Az itt gyártott fehérnemű díszítőelemeinek korszerűbb rögzítését szolgáló újítása, a Trikotának évi százezer korona megtakarítást jelent. Két másik hasonló jellegű újítása a masnit felvarró gépen harminc, illetve tízezer korona hasznot hoz évente. Vannak azonban olyan ötletek, javaslatok, amelyek ugyan sokat jelentenek, értéküket mégsem lehet pénzben kifejezni, mert az újítás nem hoz az üzemnek hasznot, „csak" a vásárlónak biztosít minőségileg tökéletesebb, jobb, tetszetősebb árut. Elektrosvit fémprésrészlegének mesternője, észszerű munkamegosztással egy dolgozó béralapját takarította meg részlegén, ami évi 31 900 koronát jelent. Tizennégy éve dolgozom egy műhelyben magyarázta, amikor az iránt érdeklődtünk, miként születik egy ilyen hasznos ötlet, — volt időm körülnézni és elgondolkodni, min lehetne javítani, korszerűsíteni. Az ember állandóan jön, megy a harmincnyolc dolgozó között, beszélget velük, latolgatja a lehetőségeket. Tudom, hogy nem mindenkinek sikerül világrengető dolgot feltalálni . . . tőlem egyelőre ennyi tellett. Azért mondom, hogy egyelőre, mert az első próbálkozást követő siker, az elismerés, tovább ösztönzi az embert 5 Több ilyen újítójavaslatot nyújtott be a Trikotának Viera Drevenáková, technológus és Emília Lagová mesternő, melyek a csipkével díszített fehérneműt esztétikusabbá, vonzóbbá teszik, illetve tartósabban rögzítik a varrásokat. Rájuk gondoljunk hálásan például akkor, ha mosás után a csipkeszegőt nem kell a hálóingen, kombinén vagy más fehérneműn örökké varrogatni. Sok szó hangzik el napjainkban az ésszerűsítésről, mert nem lehet kétséges, hogy a komplex szocialista racionalizáció gazdaságpolitikánk nélkülözhetetlen és egyben a leghasznosabb tényezője. Ha jó gazda módjára nyitott szemmel járunk munkahelyünkön, ha nem gépiesen, hanem körültekintően, gondolkodva végezzük munkánkat, keressük a lehetőségeket — találunk módot, alkalmat, a rejtett tartalékok feltárására, a munkafolyamat, munkaeszközök és egyéb munkahelyi tényezők ésszerűsítésére. Nová Ilona, a Nővé Zámky-i (érsekújvóri) ... s az említett példák talán másokat is. Mint az élet minden területén, szükség van a nőkre a tudományos-műszaki forradalomban, — a béke forradalmában is. Ma már senki sem csodálkozik el azon, ha újítóként, feltalálóként jelentkeznek. Inkább azon lepődünk meg, azon töprengünk, miért vannak még kevesen. Több üzemben jártunk, az okokat kutattuk. A vélemények eltérőek voltak. Akad javítani való az üzemek és a dolgozók részéről is. Igazat adunk Novák Ilonának abban, hogy mindenkinek nem sikerül világrengető dolgot feltalálnia. De erre nincs is szükség. Ahogy a közmondás mondja ■*- sok kicsi, sokra megyl így van ez az ésszerűsítéssel, újítással is. Csak akarni és merni kell! A nők részéről több bátorságra van szükség. Arra, hogy ha felfigyelünk valamire, ami munkánk, életkörnyezetünk minőségi színvonalát, népgazdaságunk javát szolgálja, merjünk vele foglalkozni, merjünk vele jelentkezni I JANDANÉ H. MAGDA és LÖRINCZ KATÓ i/f/h az igazsághoz 1 Érdeklődéssel olvasom a vallomásokat, viszszaemiékezéseket. Főleg az idősebb emberek szavai tanulságosak számomra, hiszen ezek az élő szó erejével hatnak ránk, fiatalokra. Ezekből a visszaemlékezésekből nem nehéz megállapítani, hogy nekünk, fiataloknak sokkal egyszerűbb, simább az igazsághoz vezető utunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy teljesen problémamentes. A gyermek, a serdülőkorú fiatal világnézete lassan alakul, változik. Cgy, hogy hatással van rá minden, ami a környezetében történik. Az első, s talán legfontosabb hatások özöne otthon, a szülői házban éri. És vajon hány szülői ház van, ahol akadályokat gördítenek azok elé a fiatalok elé, akik még nem mondhatják ki egyértelműen: döntöttem, elérkeztem az Igazsághoz. Én falun nevelkedtem, ott kezdtem iskolába járni. Szokásainkhoz híven hittanra és templomba „illett“ járnom. így hát megismerkedtem a vallás alapjaival, ami önmagában nem baj. Hanem ott kezdődik a baj, amikor az ember kényszerből gyakorolja a vallást, vagy pedig a bűnhődéstől való félelmében cselekszik jót, s nem saját erkölcsi meggyőződéséből. Én azt már gyermekkoromban is éreztem, hogy lelkem nem attól könnyebbül meg, hogy „istenre gondolok“. A templom hideg padjai helyett inkább választottam volna a meleg otthoni szobát, ahol játszhatok, olvashatok, tv-t nézhetek. Aztán az órarendembe bekerült a: biológia, történelem, honismeret. És lassanként hallottam más népek kultúrájáról, a vallás kialakulásáról és céljáról, a különféle világnézetekről... S ahogy gyarapodtak az ismereteim az objektív világról, úgy erősödött bennem az érzés, hogy csak azt vállaljam, amiről meggyőződtem. Csupán kényszerből a templomba járásnak nincs értelme, ez számomra idegen! Ezekkel a gondolatokkal, vívódásokkal váratlanul, de bizalmasan, mint mindig, — édesanyám elé álltam. Eleinte megilletődve, később pedig örömmel tapasztaltam, hogy édesanyám nem is ellensége a haladóbb eszméknek, a gondolkodásnak, a tudománynak. S hamarosan úgy alakult, hogy szülő és gyermek együtt jártuk az igazság útját. Sokszor megesik, hogy baráti körben a világnézetről vitatkozunk, a materialista, az idealista világnézet alapvető kérdéseit boncolgatjuk. Tudom, érezni mindannyiunkon, hogy ml már a huszadik századnak a gyermekei vagyunk, az atomkor küszöbén láttuk meg a napvilágot. De azt is észrevenni, hogy melyik fiatalnak van segítségére a családi légkör, és melyik találkozik még a szülői meg nem értéssel, bizalmatlansággal, kételyekkel. Kétségtelen, hogy nekünk, az előző csoporthoz tartozóknak, sokkal rövidebb lesz az út az igazságig, és sokkal helyesebben megtaláljuk helyünket a világban, amelyet mi teremtünk magunknak. ZOBOR ROZÁLIA, főiskolai hallgató, Bratislava
